Mentsük meg az óceánokat, tápláljuk a világot!

Mit is mondhat el egy tengerbiológus a világot sújtó éhínségről? Jackie Savitz véleménye szerint a világ óceánjainak helyreállításával segíthetünk élelemmel ellátni bolygónk milliárdnyi éhező emberét. A tényfeltáró beszédében Savitz elmondja, hogy napjainkban mi is zajlik világszerte a halászterületeinken – ami nem túl kecsegtető – és néhány bölcs javaslatot tesz arra, hogyan segíthetünk a halállomány visszaállításában, miközben több élelmet termelünk mindannyiunk számára.

Bizonyára azon tűnődnek,

hogy egy tengerbiológus az Oceanától

miért jött el ma ide azért,
hogy a világot sújtó

éhínségről beszéljen.

Azért vagyok ma itt, mert

az óceánok megmentése sokkal több
egy ökológiai kívánalomnál.

Túlmutat azon a dolgon,
amit azért teszünk,

mert munkát szeretnénk adni a halászoknak,

vagy megőrizni a halászok munkáját.

Többről szól egy gazdasági célkitűzésnél.

Az óceánok megmentésével
az egész világot elláthatjuk élelemmel.

Hadd mutassam be, hogyan.

Mint tudjuk, napjainkban már

több mint egymilliárd ember éhezik
a Földön.

Számításaink szerint ez a probléma
súlyosbodni fog,

ahogy a világ népessége eléri a kilenc-

vagy tízmilliárd főt az évszázad közepére,

és nagyobb nyomásra számíthatunk az

élelmiszer-erőforrásaink szempontjából.

Ez egy hatalmas probléma,

különösen, ha figyelembe vesszük,
hol is tartunk ma.

Mint tudjuk, az egy főre jutó
megművelhető földterület nagysága

csökkenő tendenciát mutat

mind a fejlett és a mind fejlődő
országokban.

Mint tudjuk, a klímaváltozás felé tartunk,

ami át fogja rendezni
az esőerdők mintáját,

és egyes területek szárazabbá válnak,
a narancssárgával jelöltek,

míg mások csapadékosabbá, ezek a kékek.

Ez a termőterületeinken
aszályokhoz vezethet,

pl. Közép-Nyugaton
vagy Közép-Európában,

másutt áradásokat okozhat.

Egyre nehezebb lesz
a szárazföldi területek

segítségével megoldani
az éhezés problémáját.

Ezért fontos az óceánok
minél nagyobb bősége,

hogy az óceánok a lehető legtöbb

élelemmel
láthassanak el minket.

És pont ez az, amit az óceánok
már oly régóta

nyújtanak számunkra.

És amennyire csak vissza tudunk
tekinteni, egy növekedést

figyelhetünk meg az élelem mennyiségében,

amit az óceánokból tudunk kinyerni.

Úgy tűnik, hogy ez folyamatosan növekedett

egészen 1980-ig,

amikor visszaesést kezdtünk tapasztalni.

Biztosan hallottak az olajcsúcsról.

Ezt talán a halkitermelés csúcsának
nevezhetnénk.

Remélem nem. Erre még vissza fogok térni.

Azonban körülbelül 18%-os
visszaesést figyelhetünk meg

a világszerte kifogott halak mennyiségében

1980 óta.

És ez egy hatalmas probléma.
És tovább folytatódik.

A piros vonal továbbra is lefelé tart.

De tudjuk, ezt hogyan fordítsuk vissza,

és ez az, amiről ma beszélni fogok.

Tudjuk, hogyan fordítsuk a görbét felfelé.

Tehát nem feltétlenül kell
a halkitermelés csúcsát jelentenie.

Ha néhány egyszerű dolgot megteszünk
a megfelelő helyszíneken,

visszaállíthatjuk a halállományainkat,

és az emberek táplálására
használhatjuk fel.

Először is tudnunk kell,
hol vannak a halak,

lássuk csak, hol is vannak.

Kiderült, hogy a halállomány
nagy része szerencsénkre

az országok partjaihoz közel eső

területeken található.

a partvidéki övezetekben,

és ezek azok a területek,
amelyek a nemzetek

fennhatósága alá tartoznak,

és ők gazdálkodnak a halállományukkal

e partvidéki területeken.

A tengerparti országok fennhatósága alá

körülbelül 200 tengeri mérföldnyi
vízi terület tartozik,

ezeket a területeket kizárólagos
gazdasági övezeteknek nevezik,

és ez egy jó dolog,
hogy a halállományukkal

gazdálkodhatnak e területeken,

mivel a nemzetközi vizek,

melyek a sötétebb területek a térképen,

a nemzetközi vizeken sokkal
nehezebb a dolgokat felügyelni,

mert nemzetközileg kell megvalósítani.

Nemzetközi megállapodásokat kell kötni,

és ha figyelemmel követi
a klímaváltozási megállapodást

tudhatja, hogy ez egy nagyon lassú,

frusztráló és fárasztó folyamat.

Tehát nemzeti szinten irányítani
a dolgokat

nagyszerű lehetőség, ha nyílik rá alkalom.

Szóval mennyi hal található
a part menti területeken

a nemzetközi vizekhez képest?

Szóval itt azt láthatják, hogy

hétszer annyi hal található
a part menti térségekben,

mint a nemzetközi vizekben,

tehát ezekre a területekre
érdemes koncentrálni,

mert tulajdonképpen nagyon sokat tehetünk.

Helyreállíthatunk rengeteg
halászterületet,

ha ezekre a part menti
területekre összpontosítunk.

De ezek közül hány
országban akad tennivalónk?

Körülbelül 80 tengerparti ország van.

Ezek közül az összesben rendbe
kell tennünk

a halgazdálkodást?

Tehát feltehetjük magunknak a kérdést,

hány országra kell fókuszálnunk,

azt észben tartva,
hogy az Európai Unió

megfelelően szabályozza a halászatot

általános halászati politikájával?

Tehát ha megfelelő a halgazdálkodás az

Európai Unióban és mondjuk
9 másik országban,

akkor hány halászterülettel
kell foglalkoznunk?

Kiderül, hogy az
Európai Unió és 9 ország

a világ halászatának körülbelül
kétharmadát foglalja magában.

Ha 24 országot és az Európai Uniót
vesszük figyelembe,

akkor együttesen elérik a 90%-ot,

ez csaknem a világ teljes halkitermelése.

Tehát úgy gondoljuk, hogy korlátozott
számú helyen dolgozhatunk

a halászterületek helyreállításán.

De mit is kell tennünk ezeken a helyeken?

Az Egyesült Államokban
és más helyeken

végzett munkánkból már tudjuk, hogy

három fontos dolgot kell megtennünk

a halászterületek helyreállításához,
és ezek a következők:

Kvótákat és korlátozásokat
kell felállítanunk

a kifogható mennyiségre;

csökkentenünk kell a járulékos fogást,
ami a véletlenül kifogott és

elpusztított halakat jelenti,
amiket nem akartak kihalászni,

ami rendkívül pazarló;

és harmadikként, meg kell
védenünk az élőhelyeket,

a szaporodási helyeket, az ívási helyeket,

ahol e halaknak fel kell nőniük
és szaporodniuk kell,

hogy újra felépíthessék populációjukat.

Ha ezt a három dolgot megtesszük, tudjuk,
hogy a halállomány vissza fog térni.

Honnét tudjuk?

Tudjuk, mert már láttuk megtörténni

rengeteg különböző helyszínen.

Ez a grafikon a

norvégiai heringpopulációt ábrázolja,

mely az 1950-es évektől kezdve
súlyosan lecsökkent.

Folyamatosan lefelé tartott,
és amikor a Norvégok

halászati korlátokat vagy kvótákat
vezettek be, mi történt?

A halállomány visszatért.

Ez egy másik példa, szintén
Norvégiából származik,

a norvég tőkehalakról.

Ugyanaz a helyzet.
A halállomány lecsökken.

Korlátozzák a fogható fölösleget.

A fölösleget, amit nem szándékosan fogtak,

és pazarló módon a vízbe hajítanak
a fedélzetről.

A fogható fölösleg korlátozásával

a halállomány újra visszatért.

És nem csak Norvégiában.

Ugyanezt figyeltük meg számos országban

szerte a világban, újra és újra.

Amikor ezek az országok közbeléptek,

és szabályokat hoztak a fenntartható
halgazdálkodásért,

a halászterületek, melyek
folyamatosan hanyatlottak, úgy tűnik,

hogy elkezdtek újra benépesedni.

Tehát ígéretesnek tűnik a helyzet.

Mit jelent ez világszinten
a halászat számára?

Tehát ha vesszük a kifogott halak számát,

ami csökken,

és ezt visszafordítva
növelni tudjuk,

akkor akár évi 100 millió tonnára
is emelhetjük.

Tehát nem értük el
a halkitermelés csúcsát.

Még mindig van lehetőségünk nemcsak

a halak visszahozására,

hanem számuk tényleges növelésére is

hogy több embert tudjunk táplálni,

mint a jelen pillanatban.

Hogy mennyivel többet? Napjainkban

körülbelül 450 millió embert tudunk

napi egy halétellel ellátni

a jelenlegi világhalászati adatok alapján,

ami persze, mint tudjuk, tovább csökken,

tehát ez a szám idővel
tovább fog csökkenni,

ha nem teszünk valamit,

azonban ha a halgazdálkodási
gyakorlatokat,

amikről beszéltem, megvalósítjuk

10-25 országban,

növelni tudjuk ezt a számot,

és akár évente 700 millió embert
is el tudunk látni

egészséges halétellel.

Nyilvánvalóan ezt kéne tennünk, mert

ezzel szembeszállhatnánk
az éhezés problémájával,

és költséghatékony is.

Kiderült, hogy a hal
a legköltséghatékonyabb fehérje

az egész bolygónkon.

Ha megnézzük, mennyi
fehérjét nyerünk halból

1 befektetett dollár után

a többi állati fehérjéhez képest,

nyilvánvaló, hogy a hal jó üzleti döntés.

Nem igényel nagy földterületeket,

ami ugye korlátozottan
áll rendelkezésünkre,

ha a többi fehérjeforráshoz hasonlítjuk.

És nem igényel túl sok édesvizet sem.

Sokkal kevesebb édesvizet igényelnek,

mint például a szarvasmarhák,

ahol öntözni kell a földet

a takarmány termesztéséhez,
amit a marhák lelegelnek.

Szintén rendkívül alacsony a szénlábnyoma.

Azért van egyáltalán szénlábnyoma,

mert el kell jutnunk kifogni a halakat.

Ehhez kell némi üzemanyag,

de mint tudjuk, a mezőgazdaságnak
is van szénlábnyoma,

a halászatnak ez sokkal kisebb,

tehát kevésbé szennyező.

Már most étkezéseink nagy részét képezi,

de ennél nagyobb szerepe
is lehet táplálkozásunkban,

ami jó dolog, mert mint tudjuk,

egészséges számunkra.

Csökkentheti a rák, a szívbetegségek

és az elhízottság kockázatát.

Valójában Andy Sharpless,
a vezérigazgatónk,

aki tulajdonképpen ennek
a koncepciónak a megalkotója,

szereti az hangoztatni, hogy
a hal a tökéletes fehérje.

Andy arról a tényről is beszél,

hogy az óceánvédelmi mozgalom valójában a

szárazföld-védelmi mozgalmakból
nőtte ki magát,

és a szárazföld védelmekor

létezik az a probléma,
ahol a biodiverzitás

háborúban áll az élelmiszer-előállítással.

Ki kell vágni a biológiailag
változatos erdőket,

ha az ember termőföldhöz szeretne jutni,

hogy gabonát termesszen
az emberek táplálásához,

és egy állandósult
huzavonát láthatunk.

Ez egy állandó nehéz döntés,

melyet meg kell hozni

két nagyon fontos dolog között:

a biodiverzitás fenntartása
és az emberek élelmezése.

Azonban az óceánokban
nem folyik ilyen háború.

Az óceánokban a biodiverzitás
nem áll háborúban

a bőséggel.

Valójában együtt járnak egymással.

Ha teszünk valamit, ami hozzájárul
a biológiai sokféleséghez,

akkor tulajdonképpen nagyobb
bőséget teremtünk,

ami fontos, hogy táplálni
tudjuk az embereket.

De mégis kifoghatnak rajtunk.

Nem érti senki? (Nevetés)

Az orvhalászat.

Az orvhalászat aláaknázza azt a fajta

fenntartható halgazdálkodást,
amiről beszélek.

Tehát ha a halászathoz olyan
felszereléseket használunk,

melyek tiltottak,

ha olyan helyeken halászunk,
ahol nem lenne szabad,

ha nem megfelelő méretű halat,
vagy nem megfelelő fajt fogunk ki.

Az orvhalászat megtéveszti
a fogyasztókat,

sőt, a becsületes halászokat is,

és ennek véget kell vetnünk.

Az illegálisan fogott halak
csalással kerülnek a piacainkra.

Talán már hallottak is erről.

Amikor a halat valami teljesen másnak
címkézik, mint ami valójában.

Gondoljanak a legutóbbi halételre.

Mit ettek valójában?

Biztosak benne, hogy az volt?

Mert mi bevizsgáltunk
1300 különböző halmintát,

és nagyjából a harmada nem az volt,

mint ami a címkén állt.

Vegyük a sügéreket, 10 sügérből
9 nem volt sügér.

Az általunk tesztelt tonhal 54%-a

félre volt címkézve.

És a vörös sügérből
120 mintát vizsgáltunk be,

és közülük csak 7 volt
valóban vörös sügér,

szóval sok szerencsét a vörös sügérekhez.

A tengeri ételek ellátási
lánca rendkívül összetett,

és az ellátási lánc minden láncszeménél

lehetőség nyílik a csalásra
a tengeri ételekkel,

hacsak nem biztosítjuk
a nyomonkövethetőséget.

A nyomonkövethetőség által a
tengeri ételek iparága

nyomon tudja követni a tengeri ételeket
a hajótól a tányérig,

hogy a fogyasztó biztos lehessen abban,

hogy az étele honnét származik.

Ez egy rendkívül fontos dolog.

Néhányan ezt meg is teszik
az iparágban, de nem elegen,

ezért sürgetjük a Kongresszus

Egészséges tengeri ételek törvényét,

és nagyon izgatott vagyok,
hogy bejelenthetem

a séfek beadott petícióját, melyet 450 séf

aláírt, hogy a Kongresszust az

"Egészséges tengeri ételek" törvény
támogatására ösztönözze.

Több híres séf is szerepel köztük,
akiket ismerhetnek–

Anthony Bourdain, Mario Batali,

Barton Seaver és mások –

és aláírták, mert hisznek abban,

hogy az embereknek joguk van tudni,

hogy mit is esznek valójában.

(Taps)

A halászok is egyetértenek,
tehát jó eséllyel

megszerezhetjük a támogatást

a törvény elfogadtatásához,

és ez egy kritikus időben történik,

mert így véget vethetünk a csalásoknak,

és véget vethetünk az orvhalászatnak,

és így meggyőződhetünk arról,

hogy a kvóták, az élőhelyek védelme

és a járulékos fogások korlátozása

elvégezzék a szükséges munkát.

Tudjuk, a halászterületeinkkel
lehet fenntarthatóan gazdálkodni.

Tudjuk, hogy képesek vagyunk előállítani

egészséges ételeket
több száz millió ember számára,

mindezt földhasználat és
további vízfelhasználás nélkül,

alacsony szénlábnyommal

és költséghatékony módon.

Tudjuk, hogy az óceánok megmentése

táplálhatja a világot,

és ehhez most kell hozzáfognunk.

(Taps)

Köszönöm! (Taps)