Bizonyára azon tűnődnek, hogy egy tengerbiológus az Oceanától miért jött el ma ide azért, hogy a világot sújtó éhínségről beszéljen. Azért vagyok ma itt, mert az óceánok megmentése sokkal több egy ökológiai kívánalomnál. Túlmutat azon a dolgon, amit azért teszünk, mert munkát szeretnénk adni a halászoknak, vagy megőrizni a halászok munkáját. Többről szól egy gazdasági célkitűzésnél. Az óceánok megmentésével az egész világot elláthatjuk élelemmel. Hadd mutassam be, hogyan. Mint tudjuk, napjainkban már több mint egymilliárd ember éhezik a Földön. Számításaink szerint ez a probléma súlyosbodni fog, ahogy a világ népessége eléri a kilenc- vagy tízmilliárd főt az évszázad közepére, és nagyobb nyomásra számíthatunk az élelmiszer-erőforrásaink szempontjából. Ez egy hatalmas probléma, különösen, ha figyelembe vesszük, hol is tartunk ma. Mint tudjuk, az egy főre jutó megművelhető földterület nagysága csökkenő tendenciát mutat mind a fejlett és a mind fejlődő országokban. Mint tudjuk, a klímaváltozás felé tartunk, ami át fogja rendezni az esőerdők mintáját, és egyes területek szárazabbá válnak, a narancssárgával jelöltek, míg mások csapadékosabbá, ezek a kékek. Ez a termőterületeinken aszályokhoz vezethet, pl. Közép-Nyugaton vagy Közép-Európában, másutt áradásokat okozhat. Egyre nehezebb lesz a szárazföldi területek segítségével megoldani az éhezés problémáját. Ezért fontos az óceánok minél nagyobb bősége, hogy az óceánok a lehető legtöbb élelemmel láthassanak el minket. És pont ez az, amit az óceánok már oly régóta nyújtanak számunkra. És amennyire csak vissza tudunk tekinteni, egy növekedést figyelhetünk meg az élelem mennyiségében, amit az óceánokból tudunk kinyerni. Úgy tűnik, hogy ez folyamatosan növekedett egészen 1980-ig, amikor visszaesést kezdtünk tapasztalni. Biztosan hallottak az olajcsúcsról. Ezt talán a halkitermelés csúcsának nevezhetnénk. Remélem nem. Erre még vissza fogok térni. Azonban körülbelül 18%-os visszaesést figyelhetünk meg a világszerte kifogott halak mennyiségében 1980 óta. És ez egy hatalmas probléma. És tovább folytatódik. A piros vonal továbbra is lefelé tart. De tudjuk, ezt hogyan fordítsuk vissza, és ez az, amiről ma beszélni fogok. Tudjuk, hogyan fordítsuk a görbét felfelé. Tehát nem feltétlenül kell a halkitermelés csúcsát jelentenie. Ha néhány egyszerű dolgot megteszünk a megfelelő helyszíneken, visszaállíthatjuk a halállományainkat, és az emberek táplálására használhatjuk fel. Először is tudnunk kell, hol vannak a halak, lássuk csak, hol is vannak. Kiderült, hogy a halállomány nagy része szerencsénkre az országok partjaihoz közel eső területeken található. a partvidéki övezetekben, és ezek azok a területek, amelyek a nemzetek fennhatósága alá tartoznak, és ők gazdálkodnak a halállományukkal e partvidéki területeken. A tengerparti országok fennhatósága alá körülbelül 200 tengeri mérföldnyi vízi terület tartozik, ezeket a területeket kizárólagos gazdasági övezeteknek nevezik, és ez egy jó dolog, hogy a halállományukkal gazdálkodhatnak e területeken, mivel a nemzetközi vizek, melyek a sötétebb területek a térképen, a nemzetközi vizeken sokkal nehezebb a dolgokat felügyelni, mert nemzetközileg kell megvalósítani. Nemzetközi megállapodásokat kell kötni, és ha figyelemmel követi a klímaváltozási megállapodást tudhatja, hogy ez egy nagyon lassú, frusztráló és fárasztó folyamat. Tehát nemzeti szinten irányítani a dolgokat nagyszerű lehetőség, ha nyílik rá alkalom. Szóval mennyi hal található a part menti területeken a nemzetközi vizekhez képest? Szóval itt azt láthatják, hogy hétszer annyi hal található a part menti térségekben, mint a nemzetközi vizekben, tehát ezekre a területekre érdemes koncentrálni, mert tulajdonképpen nagyon sokat tehetünk. Helyreállíthatunk rengeteg halászterületet, ha ezekre a part menti területekre összpontosítunk. De ezek közül hány országban akad tennivalónk? Körülbelül 80 tengerparti ország van. Ezek közül az összesben rendbe kell tennünk a halgazdálkodást? Tehát feltehetjük magunknak a kérdést, hány országra kell fókuszálnunk, azt észben tartva, hogy az Európai Unió megfelelően szabályozza a halászatot általános halászati politikájával? Tehát ha megfelelő a halgazdálkodás az Európai Unióban és mondjuk 9 másik országban, akkor hány halászterülettel kell foglalkoznunk? Kiderül, hogy az Európai Unió és 9 ország a világ halászatának körülbelül kétharmadát foglalja magában. Ha 24 országot és az Európai Uniót vesszük figyelembe, akkor együttesen elérik a 90%-ot, ez csaknem a világ teljes halkitermelése. Tehát úgy gondoljuk, hogy korlátozott számú helyen dolgozhatunk a halászterületek helyreállításán. De mit is kell tennünk ezeken a helyeken? Az Egyesült Államokban és más helyeken végzett munkánkból már tudjuk, hogy három fontos dolgot kell megtennünk a halászterületek helyreállításához, és ezek a következők: Kvótákat és korlátozásokat kell felállítanunk a kifogható mennyiségre; csökkentenünk kell a járulékos fogást, ami a véletlenül kifogott és elpusztított halakat jelenti, amiket nem akartak kihalászni, ami rendkívül pazarló; és harmadikként, meg kell védenünk az élőhelyeket, a szaporodási helyeket, az ívási helyeket, ahol e halaknak fel kell nőniük és szaporodniuk kell, hogy újra felépíthessék populációjukat. Ha ezt a három dolgot megtesszük, tudjuk, hogy a halállomány vissza fog térni. Honnét tudjuk? Tudjuk, mert már láttuk megtörténni rengeteg különböző helyszínen. Ez a grafikon a norvégiai heringpopulációt ábrázolja, mely az 1950-es évektől kezdve súlyosan lecsökkent. Folyamatosan lefelé tartott, és amikor a Norvégok halászati korlátokat vagy kvótákat vezettek be, mi történt? A halállomány visszatért. Ez egy másik példa, szintén Norvégiából származik, a norvég tőkehalakról. Ugyanaz a helyzet. A halállomány lecsökken. Korlátozzák a fogható fölösleget. A fölösleget, amit nem szándékosan fogtak, és pazarló módon a vízbe hajítanak a fedélzetről. A fogható fölösleg korlátozásával a halállomány újra visszatért. És nem csak Norvégiában. Ugyanezt figyeltük meg számos országban szerte a világban, újra és újra. Amikor ezek az országok közbeléptek, és szabályokat hoztak a fenntartható halgazdálkodásért, a halászterületek, melyek folyamatosan hanyatlottak, úgy tűnik, hogy elkezdtek újra benépesedni. Tehát ígéretesnek tűnik a helyzet. Mit jelent ez világszinten a halászat számára? Tehát ha vesszük a kifogott halak számát, ami csökken, és ezt visszafordítva növelni tudjuk, akkor akár évi 100 millió tonnára is emelhetjük. Tehát nem értük el a halkitermelés csúcsát. Még mindig van lehetőségünk nemcsak a halak visszahozására, hanem számuk tényleges növelésére is hogy több embert tudjunk táplálni, mint a jelen pillanatban. Hogy mennyivel többet? Napjainkban körülbelül 450 millió embert tudunk napi egy halétellel ellátni a jelenlegi világhalászati adatok alapján, ami persze, mint tudjuk, tovább csökken, tehát ez a szám idővel tovább fog csökkenni, ha nem teszünk valamit, azonban ha a halgazdálkodási gyakorlatokat, amikről beszéltem, megvalósítjuk 10-25 országban, növelni tudjuk ezt a számot, és akár évente 700 millió embert is el tudunk látni egészséges halétellel. Nyilvánvalóan ezt kéne tennünk, mert ezzel szembeszállhatnánk az éhezés problémájával, és költséghatékony is. Kiderült, hogy a hal a legköltséghatékonyabb fehérje az egész bolygónkon. Ha megnézzük, mennyi fehérjét nyerünk halból 1 befektetett dollár után a többi állati fehérjéhez képest, nyilvánvaló, hogy a hal jó üzleti döntés. Nem igényel nagy földterületeket, ami ugye korlátozottan áll rendelkezésünkre, ha a többi fehérjeforráshoz hasonlítjuk. És nem igényel túl sok édesvizet sem. Sokkal kevesebb édesvizet igényelnek, mint például a szarvasmarhák, ahol öntözni kell a földet a takarmány termesztéséhez, amit a marhák lelegelnek. Szintén rendkívül alacsony a szénlábnyoma. Azért van egyáltalán szénlábnyoma, mert el kell jutnunk kifogni a halakat. Ehhez kell némi üzemanyag, de mint tudjuk, a mezőgazdaságnak is van szénlábnyoma, a halászatnak ez sokkal kisebb, tehát kevésbé szennyező. Már most étkezéseink nagy részét képezi, de ennél nagyobb szerepe is lehet táplálkozásunkban, ami jó dolog, mert mint tudjuk, egészséges számunkra. Csökkentheti a rák, a szívbetegségek és az elhízottság kockázatát. Valójában Andy Sharpless, a vezérigazgatónk, aki tulajdonképpen ennek a koncepciónak a megalkotója, szereti az hangoztatni, hogy a hal a tökéletes fehérje. Andy arról a tényről is beszél, hogy az óceánvédelmi mozgalom valójában a szárazföld-védelmi mozgalmakból nőtte ki magát, és a szárazföld védelmekor létezik az a probléma, ahol a biodiverzitás háborúban áll az élelmiszer-előállítással. Ki kell vágni a biológiailag változatos erdőket, ha az ember termőföldhöz szeretne jutni, hogy gabonát termesszen az emberek táplálásához, és egy állandósult huzavonát láthatunk. Ez egy állandó nehéz döntés, melyet meg kell hozni két nagyon fontos dolog között: a biodiverzitás fenntartása és az emberek élelmezése. Azonban az óceánokban nem folyik ilyen háború. Az óceánokban a biodiverzitás nem áll háborúban a bőséggel. Valójában együtt járnak egymással. Ha teszünk valamit, ami hozzájárul a biológiai sokféleséghez, akkor tulajdonképpen nagyobb bőséget teremtünk, ami fontos, hogy táplálni tudjuk az embereket. De mégis kifoghatnak rajtunk. Nem érti senki? (Nevetés) Az orvhalászat. Az orvhalászat aláaknázza azt a fajta fenntartható halgazdálkodást, amiről beszélek. Tehát ha a halászathoz olyan felszereléseket használunk, melyek tiltottak, ha olyan helyeken halászunk, ahol nem lenne szabad, ha nem megfelelő méretű halat, vagy nem megfelelő fajt fogunk ki. Az orvhalászat megtéveszti a fogyasztókat, sőt, a becsületes halászokat is, és ennek véget kell vetnünk. Az illegálisan fogott halak csalással kerülnek a piacainkra. Talán már hallottak is erről. Amikor a halat valami teljesen másnak címkézik, mint ami valójában. Gondoljanak a legutóbbi halételre. Mit ettek valójában? Biztosak benne, hogy az volt? Mert mi bevizsgáltunk 1300 különböző halmintát, és nagyjából a harmada nem az volt, mint ami a címkén állt. Vegyük a sügéreket, 10 sügérből 9 nem volt sügér. Az általunk tesztelt tonhal 54%-a félre volt címkézve. És a vörös sügérből 120 mintát vizsgáltunk be, és közülük csak 7 volt valóban vörös sügér, szóval sok szerencsét a vörös sügérekhez. A tengeri ételek ellátási lánca rendkívül összetett, és az ellátási lánc minden láncszeménél lehetőség nyílik a csalásra a tengeri ételekkel, hacsak nem biztosítjuk a nyomonkövethetőséget. A nyomonkövethetőség által a tengeri ételek iparága nyomon tudja követni a tengeri ételeket a hajótól a tányérig, hogy a fogyasztó biztos lehessen abban, hogy az étele honnét származik. Ez egy rendkívül fontos dolog. Néhányan ezt meg is teszik az iparágban, de nem elegen, ezért sürgetjük a Kongresszus Egészséges tengeri ételek törvényét, és nagyon izgatott vagyok, hogy bejelenthetem a séfek beadott petícióját, melyet 450 séf aláírt, hogy a Kongresszust az "Egészséges tengeri ételek" törvény támogatására ösztönözze. Több híres séf is szerepel köztük, akiket ismerhetnek– Anthony Bourdain, Mario Batali, Barton Seaver és mások – és aláírták, mert hisznek abban, hogy az embereknek joguk van tudni, hogy mit is esznek valójában. (Taps) A halászok is egyetértenek, tehát jó eséllyel megszerezhetjük a támogatást a törvény elfogadtatásához, és ez egy kritikus időben történik, mert így véget vethetünk a csalásoknak, és véget vethetünk az orvhalászatnak, és így meggyőződhetünk arról, hogy a kvóták, az élőhelyek védelme és a járulékos fogások korlátozása elvégezzék a szükséges munkát. Tudjuk, a halászterületeinkkel lehet fenntarthatóan gazdálkodni. Tudjuk, hogy képesek vagyunk előállítani egészséges ételeket több száz millió ember számára, mindezt földhasználat és további vízfelhasználás nélkül, alacsony szénlábnyommal és költséghatékony módon. Tudjuk, hogy az óceánok megmentése táplálhatja a világot, és ehhez most kell hozzáfognunk. (Taps) Köszönöm! (Taps)