A csábítás pszichológiája | Raj Persaud | TEDxUniversityofBristol

Dr. Raj Persaud pszichiáter szerint rengeteg emberi gyötrelmet a kapcsolatok okoznak. Ám kapcsolatainkat illetően fölkészültebbek lehetünk, legyen az a barátság, a szerelem, a munka vagy az életpálya területe. A csábítás alapjául szolgáló pszichológiai elvek kibontakoztatása után az előadó – egyben a 'Can't Get You Out Of My Head', azaz "Nem tudlak kiverni a fejemből" c. könyv szerzője – elmagyarázza, hogy csáberőnk javítása miként válik nemcsak a szerelemben, hanem az élet sok más területén is a hasznunkra.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

Melyik meghozandó döntésük

határozza meg jövőbeni lelki egészségüket,
boldogságukat és jólétüket jobban,

mint bármely más döntésük?

Ez a döntés: kit válasszanak társukul,
kivel házasodjanak össze.

Másként fogalmazva: kit válasszanak,

hogy hosszú távú, odaadó, monogám
kapcsolatra lépjenek vele.

Ha rossz döntést hoznak, és nem
a megfelelő személyt veszik el,

az nagyobb boldogtalanságot
és gyötrelmet okoz,

mint életük bármely más döntése.

Az olyan rossz lesz,

hogy akár bérletet válthatnak
az elmegyógyintézetembe.

(Nevetés)

A kutatási adatok azt mutatják,

hogy az egész világon a népesség 99%-a

egyetlen, hű, monogám,
hosszú távú kapcsolatra vágyik.

Mindenki ezt szeretné,

ezért rendkívül fontos tudnunk,
hogyan hozzunk helyes döntést.

A döntésnek számos tényezője van,
amelyeket megvitathatunk,

beszélhetünk róluk.

Például: honnan tudjuk,
hogy az igazival találkoztunk?

De mivel ez nagy és bonyolult tárgykör,

a ma itt rendelkezésemre álló idő alatt

csupán egy tényezőre összpontosítok.

E tényező pedig a hogyan csábítsunk.

Avagy brit szóhasználattal:
hogyan csípjünk föl valakit?

(Nevetés)

Elmeorvosként akkor
kezdett érdekelni a tárgy,

amikor épp megvilágosodtam az intézetben.

Elmegyógyintézetem rendelőjében

egy fiatal hölggyel foglalkoztam,
aki elég nyomott állapotban volt,

és a rendelés közepe táján
hirtelen kijelentette:

"Dr. Persaud, nem antidepresszánsra,
hanem pasira van szükségem."

E pillanatban értettem meg,
hogy a kapcsolatok sikere

nagy jelentőségű a boldogság
növelése szempontjából.

Ha tudnánk segíteni az embereknek
kapcsolataik javításában, s abban,

hogyan alakítsák kapcsolataikat,

az jelentősen javítaná
mentális egészségüket.

Ezért kezdett érdekelni
a csábítás tudománya.

Igen fontos, hogy értsék:

a csábítás tudománya iránti érdeklődésem

tisztán orvosi, tudományos jellegű;

személyemben nem érint a tárgy.

Mielőtt idejöttem előadást tartani,

feleségem a lelkemre kötötte:
"Tegyél meg mindent,

hogy a közönség ne gondolja,
hogy elméleti kockafejű vagy,

aki a csábítás tudományáról
azért kezd beszélni,

mert kissé rejtélyesnek
találta a kapcsolatok világát."

Amikor a kiadók először fölhívtak,

hogy fölkérjenek a csábításról szóló
első könyvem megírására,

izgalmamban fölhívtam a feleségem.

"Édesem, a kiadók épp most hívtak,

és megbíztak, hogy a következő
kiadandó könyvemet

arról írjam, hogyan kell csábítani?

Határozott csend volt a vonalban,
majd a feleségem megkérdezte:

"Jó, de miért éppen téged?"

(Nevetés)

Szerintem ez nem volt szép tőle.

A másik ok, amiért úgy hiszem,
a csábítás igen fontos,

mert közvetlenül összefügg
az emberi boldogság lényegével.

A páciensek fölkeresnek az intézetben,

és fölsorolják, mit várnak
az élettől és a világtól,

aminek most híján vannak.

Erősen zavarban vannak.

Lehet, hogy randit szeretnének,
talán Ferrarit a garázsukba,

vagy egymillió fontot a bankszámlájukra.

Mindig elmondják, mit szeretnének,
és mit nem kapnak meg.

Viszont nem beszélnek arról,

hogy nekik mit kellene adniuk,
hogy megkapják, amit szeretnének.

Lássák be, az élet lényege a tranzakció.

Megkaphatják a világtól
és az élettől, amit szeretnének,

de képesnek kell lenniük
valamit adni érte,

amit a világ igényel;
és először adni kell.

Elárulok egy kis titkot,

amelyet a bolygó igen hatékony emberei

ösztönösen már mind tudnak:

az élet nem más, mint csábítás.

El kell csábítanunk a világot
és benne az embereket,

s arra kell csábítanunk az életet,
hogy megadja, amit szeretnénk.

Hogy csábításunk sikeres legyen,

jó ajánlatot kell tennünk a világnak.

Általános értelemben

állandóan csábítanunk kell
barátainkat s szerelmeinket is,

de munkatársainkat is – őket szigorúan
a szó nem erotikus értelmében;

csábítanunk kell őket, hogy megadják
nekünk, amit szeretnénk.

Tudom, hogy önök közül sokukon
kezd úrrá lenni a csalódottság,

mert abban reménykedtek,
hogy egypár hasznos tanácsot kapnak

a csábítás mikéntjéről

a "csábítás" szó szűken
vett erotikus értelmében.

A jó hírem:

igen, az adandó tanácsaim
részben hasznosak lesznek,

ha idejőve a csábítás szűkebb,

erotikus értelme járt a fejükben.

A rossz hír: ha előadásomra

csakis azért ültek be,
hogy hasznos tanácsot kapjanak:

hogyan csábítsunk szűk,
erotikus értelemben,

akkor ez sokat elárul önökről.

(Nevetés)

Mielőtt rátérnék a tanácsokra,
még azt is elmondom,

mit szeretek bennük,
és hogy mennyire demokratikusak.

Mondják, hogy akárki lehet csábos,

nem függ attól, ki mennyire
dögösen néz ki vagy menő.

A legtöbb embernek
elég kicsi az önbizalma,

ha csábításra kerül sor.

Valami olyasmit gondolnak:
"nem lehetek igazán csábos".

A csábítás szociálpszichológiájában
az a meghökkentő,

azt állítja, hogy akárki lehet csábos,

s valóban, néhány tanács annyira hatékony,

hogy még a legdögösebb ismerősünket

vagy közösségünk legmenőbb
tagját is leelőzhetjük,

és náluk csábosabbak lehetünk.

Az első tanács egy tényleg érdekes
szociálpszichológiai kísérletből adódik.

A kísérletben a szociálpszichológus –

egyetemi tanszéken dolgozó tudós –

néhány diákot von be
beavatottként a kísérletbe.

Randizni küldi az egyetemistákat,

és mindegyikük elhív valakit randira.

A meghívott személy azt hiszi,
hogy találkára megy, ám valójában

szociálpszichológiai kísérletre.

A szociálpszichológus arra kéri

a kísérletbe beavatott diákot,

hogy a találka során

mindennel értsen egyet,
amit a másik mond.

A kísérlet végén föltárják,

hogy szociálpszichológiai kísérlet folyik,

és följegyzik az értékeléseket:

partnere mennyire találta
vonzónak a diákot

a viselkedése alapján.

Az első kísérletben a beavatott diák

mindennel egyetért,
amit partnere a randi alatt mond,

a vonzerőt a végén rögzítik,

és a személyek mérsékelten vonzók.

A másik kísérletben

a beavatott diákot most is randira küldik,

de arra kérik, hogy mindennel
ellenkezzen, amit partnere mond.

Valahogy így zajlik:
"Nagyon szeretem ezt az éttermet.

Annyira kedves hely, mit gondolsz?"
"Nekem nem tetszik."

(Nevetés)

"A hal egész jó volt, nem gondolod?"

"Nem, nekem nem ízlett.'

Nem meglepő, ha valaki
az egész randi alatt így viselkedik,

mindenben ellentmond a másiknak,

egyáltalán nem találják vonzónak.

Ez nyilvánvaló.

A harmadik kísérlet a valójában érdekes.

Ebben azzal küldik randira
a beavatott diákot,

hogy a randi első részében
folyton ellenkezzen azzal,

amit csak partnere mond,

aztán váltson, és a második részben
már értsen egyet.

Eléggé megdöbbentő,
hogy a három kísérlet közül

a legvonzóbbnak az utóbbiban találták.

Ugyan miért?

Elég bonyolult pszichológiai
elméletek léteznek arra,

ami történik, ezért a lényegét mondom,

amiről úgy gondolom,
hogy mélyenszántó és fontos elmélet.

A randin résztvevő másik személy

nem tudta, hogy machiavellista
összeesküvéssel manipulálják,

amelyben a diák lesi az órát,

hogy mikor kell váltania.

A partnereknek a randi első felében

ellentmondásos képük
alakult ki a diákokról,

aztán fölengedtek irántuk.

Úgy gondolják, hogy azért,
mert hatottak a diákokra.

Úgy gondolják,
hogy felpezsdítették a diákokat.

A hatásgyakorlás

nagyon vonzó, csábító.

Sok kritika éri a kísérletet.

Mind fölvetik:

"Megértem, hogy ez csábító,
de ez csak játék.

Miért nem adhatjuk saját énünket?"

Ha akarják, adhatják saját énjüket,

de valamit tartsanak szem előtt:

a világon sok

az életművész,

és ők igen keményen játszanak.

Ennek eredményeképpen
iszonyúan sikeresek.

Nagyon jók az állásinterjúkon,

politikusokként nagyon jók a kampányban.

Ha nem akarják az élet játékát
játszani, semmi baj,

de legyenek tudatában,
hogy bajba kerülhetnek,

ha a többiek az élet játékát játsszák.

A másik fontos gondolat,

hogy a kapcsolatokat
három szakaszra oszthatjuk:

figyelem, érdeklődés, gondozás.

Betérünk egy kocsmába, meglátunk
egy igen szemrevaló illetőt: "Hűha!"

Fölkeltette figyelmünket.

Remélhetőleg, mi is az övét.

Aztán odamegyünk hozzá,
szóba elegyedünk, ismerkedünk,

ezzel belépünk az érdeklődésszakaszba.

Majd pár nap vagy hét múlva lehet,

hogy áttérünk a gondozási szakaszba,

ami hosszú távú kötelezettség.

A gondolatot illetően az a lényeg,

hogy az egyes szakaszok
más-más készségeket igényelnek.

Ez rendkívül fontos
szociálpszichológiai modell

az üzleti kapcsolatok, a barátság

és természetesen a romantikus
csábítás megértésében.

Még ha elutasítják is
a figyelem–érdeklődés–gondozás felosztást,

azért ez nagyon hatékony modell.

Van, akiről ezt gondoljuk:

"Csodálatos ember,
vajon miért nem házasodott meg?"

Lehet, hogy nagyon jók a gondozásban,

de nem annyira jók a figyelemben
és az érdeklődésben.

Úgyhogy a modell tényleg hasznos

a csábítás bajainak föltárásában.

A másik tényező, amelyről szólok,

dacára hosszú távú, hű kapcsolatuknak,
ez pedig a gondozás.

Ha kapcsolatuk sikeresnek
bizonyul, és 40-50 éve tart,

azt hiszem, hogy ciklikusan visszatértek
a figyelem–érdeklődés–gondozás szakaszba.

A hosszú távú kapcsolatban

e ciklus állandóan ismétlődik:

partnerük figyelmének
ismételt megszerzése,

érdeklődésének ismételt megszerzése.

Az állandó körforgás azt jelenti,
hogy az élet, sőt, a hosszú, hű kapcsolat

is hosszú távú csábítás.

Az élet csábítás,

még a hosszú házasságok is csábítások.

A figyelem–érdeklődés–gondozás modell

nagyban elősegíti ennek megértését.

A figyelem–érdeklődés–gondozás
legnagyobb szakértője

talán Casanova volt.

Főként azért, mert mestere volt
a figyelem–érdeklődés szakasznak,

bár gyenge volt a gondozás szakaszban.

Casanova valódi személy volt,
aki a 18. századi Velencében élt,

kalandor nemesember volt,

és azt tartják, talán a történelem
legnagyobb nőcsábásza.

Az utolsó tanácsot,
amelyet megsúgok önöknek, ő adta

a csábítás titkának velejét illetően.

Sokan azt hiszik,

hogy Casanova csak úgy betért
egy 18. századi velencei kocsmába,

meglátta a szebbik nem egyik tagját,
és csak ripsz-ropsz fölcsípte.

De nem ez az igazság.

Betért a kocsmába,
meglátott egy vonzó nőt,

de aztán több hónapig udvarolt neki,

ahogy az akkori udvarlási szokások
megkívánták, s csak aztán ért révbe.

Van ennek egy lényeges tanulsága.

Ha este betérnek egy kocsmába,
és csak úgy fölcsípnek valakit,

sajnálattal közlöm, hogy az nem csábítás.

A csábítás ez: találkozunk valakivel,

aki nem vagy csak mérsékelten
érdeklődik irántunk,

és azt az érdeklődést
szertelen vággyá változtatjuk át.

Az már csábítás.

A mai világgal, a weblapokkal, a Tinderrel
és az alkalmazásokkal az a baj,

hogy jóformán elvetik
a csábítás gondolatát,

így elveszítjük csábítási készségünket,
s ez szerintem

baljós társadalmi következményekkel jár.

A történet szerint Casanova
egy este betér a kocsmába,

meglát egy káprázatos, testileg kívánatos
nőt, egyébként színésznőt,

tüstént belészeret és megkívánja.

Az egyébként szédítő testű színésznőnek

érdekes jellegzetessége van:

beszédhibás, raccsol.

Nem képes tisztán kiejteni az r hangot.

Sokaknak ismerős lehet Jonathan Ross,

a Wossy becenevű brit tévés személyiség,

akinek nagyon hasonló a beszédhibája.

Ross sem ejti tisztán az r hangot.

A színésznőnek ilyen beszédhibája van.

Anélkül hogy beszédbe elegyedne vele,

Casanova sarkon fordul,

hazamegy, és rejtélyes dolgot művel.

A következő három napon
éjt nappallá téve színdarabot ír.

A darab sajátossága, hogy szövegében

egyetlen r hang sincsen.

Három nap múlva visszatér a kocsmába,

a színésznőnek megmutatja a darabot;

és a csábítás sikerrel jár.

Pszichológiai találós kérdésem:

mit tehetett volna még Casanova?

Mondhatta volna:

"Kénytelen vagyok észrevenni
csekély beszédhibáját.

Mondja meg, mit tegyek,

fizetem a beszédművészeti óráit,
fizetem a beszédtanárát."

Nem kétséges, hogy a beszédtanár

sokkal hasznosabb
a szerencsétlen színésznőnek,

mint az r hangok nélküli darab.

Ám épp a darab jelenti a csábító lépést.

A darab a szexi. Miért?

Olvassunk a sorok között!

Mint mondunk valójában azzal,
ha beszédtanárt javasolunk?

Ezzel azt mondjuk:

valami nincs rendben
magával, ki kell javítani.

Majd ha kijavították,
akkor kezdek viszonyt magával.

Ez nem valami csábos mondanivaló.

De az a helyzet,

hogy sokszor ilyeneket
mondunk az embereknek.

Mit sugall az r hang nélküli darab?

Ezt: "Semmin ne változtass!
Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.

A dolgom, hogy hozzásegítselek: a világ
vegye észre a tökéletességed, amit látok.

Ez már csábos mondanivaló!

A darabbal kapcsolatos másik dolog:

a darab kimondottan egyedi,

a színésznő tudja, hogy Casanovát
kimondottan ő érdekli.

Sok fiatalember esik be randira menet

utolsó pillanatban egy benzinkúthoz,

mert elfelejtettek virágot venni.

Aztán óriási gesztussal adják át
a randin a benzinkútnál vett virágot.

Megrökönyödnek,
hogy a benzinkútnál vett virágtól

partnerük nincs elragadtatva.

Benzinkútnál nem kapni olyan darabot,

amelyben nincsen r nélküli szó.

A színésznő tudja, hogy Casanova csakis
iránta érdeklődik, más iránt nem.

Ez benne az egyedi.

Most jön a poén és a csábítás
pszichológiája szempontjából

a leglényegesebb tanulság.

Amit Casanova ragyogóan oldott meg,

és erre a mottóra kell emlékezniük:

beteljesítette a kielégítetlen igényt.

A színésznőnek kielégítetlen szüksége
van r hangok nélküli darabra,

s Casanova megállapítja,
hogy arra van szüksége,

s a hiányt tökéletesebben pótolja,
mint előtte bármikor bárki más.

Ha kielégítetlen szükségletet találnak,

és úgy elégítik ki,
mint önök előtt soha senki más,

a csábításban biztos lesz a sikerük.

A feladat a kétlépéses támadás.

Rá kell jönni
a kielégítetlen szükségletre,

majd tökéletesebben kell kielégíteniük,
mint előtte bármikor bárki más.

Már érzem, hogy rengeteg kérdésük van.

Hogy találjuk ki? Hogy elégítsük ki?

Elnézést, de lejárt az időm,

ezért nem leszek képes
kérdéseikre válaszolni.

De... lehetséges, hogy ha többre
vágyva hagyom itt önöket,

az is egyfajta csábítás?

Köszönöm szépen.

(Taps) (Ujjongás)