Hol képezzünk orvosokat a világnak? Kubában.

A nagy problémák olyan megoldásokat igényelnek, amelyeket nagy eszmék, képzelet és vakmerőség ihlet. Ebben az előadásban Gail Reed újságíró bemutat egy ilyen megoldást: a Latin-Amerikai Orvosi Egyetemet Havannában, amely globális orvosokat képez a hátrányos helyzetű helyi közösségek számára.

El szeretném mondani, hogyan ért el

Kubába 20.000 figyelemre méltó fiatal

több mint 100 államból,

és hogyan alakítják ők át

az egészségügyet saját közösségeikben.

Kilencven százaléka e fiataloknak

sosem hagyta volna el otthonát,

ha nem egy kubai orvosi
ösztöndíjról lenne szó,

és anélkül az elkötelezettség nélkül,

hogy lakóhelyükhöz hasonló
helyekre menjenek --

távoli tanyákra, hegyekbe, gettókba --

azért, hogy hozzájuk hasonló emberek számára,

orvossá váljanak.

Havanna Latin-Amerikai Orvosi Egyeteme:

a világ legnagyobb orvosi egyeteme,

a 2005-ös végzős generációval kezdődően,

23.000 végzőssel,

és csaknem 10.000 hallgatóval rendelkezik.

Az egyetem feladata orvosokat képezni

a legrászorulóbb emberek számára:

a több mint egy milliárd ember,

akik sosem láttak orvost,

akik minden valaha kitalált

létminimum alatt élik életüket.

Az egyetem hallgatói rendkívüliek.

Általuk az egyetem a legtöbbet kockáztat,

és valósít is meg egyben.

A világ legszegényebb,

legpénztelenebb helyeiről lettek toborozva

egy egyetem által, amely bízik abban, hogy

ők nem csak jó, de olyan kiváló

orvosokká válnak, amilyenekre

közösségeiknek nagyon is szükségük van,

hogy ott fognak dolgozni, ahol
a legtöbb orvos nem vállalja a munkát,

olyan helyeken, amelyek
nemcsak szegények,

de gyakorta veszélyesek is,

hátizsákjaikban méregellenszert hordozva,

vagy olyan negyedekben közlekedve,

amelyek kábítószerrel, bandákkal
és fegyverekkel vannak tele:

saját lakóhelyük.

A remény abban áll, hogy ők

segítenek megújítani az orvosi
ellátáshoz való

hozzáférést és az egészségügyet
a szegény területeken,

és az orvostudomány tanulási

és gyakorlási módját,

és így az általános
egészségügyi szolgáltatásért

folyó globális törekvésünkben

úttörőkké válnak, ami
bizony egy nagy feladat.

Két nagy vihar és a "walk the walk" fogalom

sarkallta az ELAM létrehozását 1998-ban.

A Georges és Mitch nevű hurrikánok

szétszaggatták a Karib-térséget

és Közép-Amerikát,

30.000 halottat

és két és fél millió hajléktalant
hagyva maguk után.

Több száz kubai orvos jelentkezett
segélynyújtásra,

de mikor odaértek,

egy nagyobb katasztrófát találtak:

egész közösségeket
egészségügyi ellátás nélkül,

elreteszelt ajtajú falusi kórházakat

a személyzet hiánya miatt,

és óriási mértékű egy éven aluli

gyermekhalandóságot.

Mi történne ha ezek a kubai orvosok
elmennének?

Új orvosokra lenne szükség az egészségügy
fenntartásához,

de ők honnan jönnének?

Hol képeznék ki magukat?

Havannában, az egykori haditengerészeti
akadémia területe

a Kubai Egészségügyi Minisztériumhoz
került,

így jött létre a Latin-Amerikai
Orvosi Egyetem,

az ELAM.

Tandíjat, szállást, ellátást és
egy kis illetményt

ajánlottak több száz hallgatónak

a vihar által leginkább
sújtott országokból.

Mint havannai újságíró,

láttam az első 97 nicaraguait érkezni

1999 márciusában,

láttam őket berendezkedni
az alig bútorozott hálószobákba,

és ahogy segítettek a tanáraiknak nemcsak
az osztálytermek kisöprésében,

de az íróasztalok, székek és mikroszkópok
beköltöztetésében is.

Az elkövetkezendő pár évben,

számos amerikai kormány

kért ösztöndíjat saját hallgatóinak

és a Congressional Black Caucus

több száz ösztöndíjat kért és kapott

az Egyesült Államok fiataljainak.

Ma, az egyetem 23.000 diplomása

Amerika, Afrika és Ázsia

83 országából származik,

és a felvétel kiterjedt 123 nemzetre.

A hallgatóknak több mint fele fiatal nő.

Összesen 100 etnikai

csoportot és 50 nyelvet képviselnek.

Az Egészségügyi Világszervezet elnöke,
Margaret Chan mondta,

"Ha egyszer szegényt, nőt vagy

a bennszülött lakosságot képviseled,

határozott előnyöd van,

ez az erkölcs teszi egyedivé
ezt az orvosi egyetemet."

Luther Castillo San Pedro de
Tocamachóból jön,

ez a helység Hondurasban, az Atlanti-óceán
partján található.

Itt nincs folyó víz,

nincs áram,

és órákig kell gyalogolnod,
hogy a faluba beérj

vagy szerencsét próbálhatsz egy
kisteherautóval, mint én,

utazva az Atlanti-óceán hullámai mentén.

Luther egy a 40 tocamachói gyermek közül,

aki elkezdte a gimnáziumot,

egy, a fekete bennszülöttek fiai és
leányai közül,

akiket garífuna néven ismernek,

és akik Honduras összlakosságának
20 százalékát képviselik.

A legközelebbi egészségügyi
ellátás nagyon távol volt.

Kisiskolásként Luther három órát
kellett gyalogoljon

naponta.

Csak 17-en tették meg ezt az utat.

Csak öten mentek líceumba,

és csupán egy ment közülük egyetemre:

Luther, az ELAM-ra,

az első garífuna végzősök egyikeként.

Honduras egész történelmében

csak két garífuna orvos
előzte meg Luthert.

Most 69-en vannak,
az ELAM-nak köszönhetően.

A nagy problémák nagy
megoldásokat igényelnek,

amelyek nagy eszmék, képzelet és
vakmerőség által vannak ihletve,

és egyben működnek is.

ELAM tanári kara nem rendelkezett
olyan adatbázissal,

amely útmutatóként szolgálhatott volna,
úgy hogy a saját kárukon tanultak,

menet közben határozva és
javítva az irányt.

Ezekből a szegény közösségekből

még a legkiválóbb hallgatók sem

voltak tanulmányilag felkészülve

hat év orvosi képzésre,

így hát egy áthidaló kurzust szerveztek
tudományokban.

Aztán a nyelv:

mapuche, quechuák, guaraní, garífuna,

bennszülött népek,

akik a spanyolt idegennyelvként beszélték,

vagy a haitik, akik a kreol
nyelvet beszélték.

Így a spanyol része lett

az orvosi tanulmányokra
készülők tananyagának.

Még így is, Kubában

a zene, az étel, az illatok,

majdnem minden más volt,

így az egyetem vált családdá,
az ELAM vált otthonná.

Ami a vallást illeti, a bennszülött
hiedelemek, a joruba,

muzulmán és evangélikus
keresztény vallások egyaránt

képviselve voltak. A sokféleség
egy életforma lett.

Miért kérte oly sok ország

ezeket az ösztöndíjakat?

Először is, nincsen elég orvosuk,

és ahol van elég orvos, ott

az orvosok számának eloszlása a
szegények hátrányára

megy végbe, mert a globális
egészségügyi válságot

egy emberi erőforrásválság
táplálja.

Négy- és hétmillió közötti egészségügyi
munkással van kevesebb a munkaerőpiacon,

mint amennyire alapvetően szükség lenne,

s ez a probléma általános.

Az orvosok ott tömörülnek, ahol a
világ lakosságának

csak fele él, a városokban,
de itt sem

a nyomornegyedekben,

mint Dél-L.A. viskóvárosa.

Itt, az Egyesült Államokban,

ahol egészségügyi reform van,

hiányoznak a szükséges szakemberek.

2020-ra

a háziorvosok száma 45.000-rel csökken.

És mi is részei vagyunk a problémának.

Az Egyesült Államok importálja

a legtöbb orvost a fejlődő országokból.

A második oka annak, hogy a hallgatók
Kubába mennek,

a sziget saját népének
jó egészségi állapota,

amely az erős alapellátáson nyugszik.

Egy bizottság a The Lancet-től

Kubát az egészségügyben
legjobban teljesítő

közepes jövedelmű országok közé sorolja.

A latin-amerikai országok
közül,

a Save the Children szervezet Kubát tartja
annak az országnak, ahol a legjobb

anyának lenni. Kubában az Egyesült
Államokéhoz hasonló

a várható élettartam, viszont
alacsonyabb a csecsemőhalandóság.

és kevesebb az egyenlőtlenség,

míg az egészségre fejenként költött

összeg egy huszada annak, amit
mi, az Egyesült Államokban,

költünk az egészségügyre.

Tanulmányilag az ELAM nehéz,

de 80 százaléka a hallgatóinak
diplomát kap.

A tananyag ismert --

alap- és klinikai tudományok,

de jelentős eltérések is akadnak.

Először is, a képzés kiköltözött
az álomvilágból

a klinikai tantermekbe és a negyedekbe,
olyan jellegű helyekre,

ahol ezeknek a végzősöknek
legtöbbje dolgozni fog.

Persze, előadásokon is részt vesznek
és dolgoznak kórházi váltásokban is,

de a közösségi alapú tanulás már
az első napon megkezdődik.

Másodszor, a hallgatók
a pácienset teljesen kezelik,

úgy az elmét, mint a testet,

a családjaik, közösségük és

kultúrájuk keretében.

Harmadszor, ők közegészségügyet tanulnak:

a páciensek ivóvíz hozzáférhetőségének,
lakáskörülményeinek,

társadalmi és gazdasági
körülményeinek a felmérését.

Negyedszer, megtanulják,
hogy egy jól sikerült

orvos-beteg párbeszéd,

és egy alapos klinikai vizsgálat

adja meg a diagnózis kulcsát,

megtakarítva a költséges
technológiát a diagnózis megerősítésre.

És végül, a hallgatókat megtanítják
újra és újra,

a megelőzés fontosságára,

főleg mert a krónikus betegségek

világszerte terhelik
az egészségügyi rendszereket.

Ez a szolgálat közben folyó tanulás

a csapatépítést is gyakoroltatja,

csapatmunkára,

csapatvezetésre és egy adag

alázatosságra tanítva.

Végzés után, ezek az orvosok
megosztják a tudásukat

segédápolókkal, szülésznőkkel,

közösségi egészségügyi dolgozókkal azért,

hogy segítsék őket
munkájuk tökéletesítésében,

nem azért, hogy helyettesítsék őket,

hogy sámánokkal és hagyományos
gyógyítókkal dolgozzanak.

Az ELAM diplomásai:

Eleget tesznek ennek a merész kísérletnek?

Több tucat projekt sejteti már,

hogy mire képesek.

Például a garífuna végzősők.

Amellett, hogy hazamentek dolgozni,

megszervezték közösségükben az első

bennszülött hondurasi kórház építését.

Egy építészmérnök segítségével,

a lakók szó szerint a semmiből építették.

Az első páciensek 2007 decemberében

lépték át a küszöböt,

és azóta a kórházat

majdnem egymillió páciens látogatta.

A hondurasi kormány is felfigyelt rá,

és a vidéki közegészség mintájának

tartja a kórházat.

Az ELAM végzősei okosak,

erősek és odaadók.

Haiti, 2010 január.

A fájdalom.

Emberek 30 millió tonna törmelék alá
temetve.

Nyomasztó.

Háromszáznegyven kubai orvos

már régóta a helyszínen volt.

Többen úton voltak.
Sokkal többre lett szükség.

Az ELAM-nál a hallgatók
éjjel-nappal dolgoztak,

hogy az ott végzett kétezer orvossal
felvegyék a kapcsolatot.

Eredményképpen, több százan
érkeztek Haitibe.

27 országból, a szaharai Malitól

Saint Lucián, Bolívián, és Chilén át
az Egyesült Államokig.

Könnyedén beszélgettek egymással spanyolul,

és pácienseiket kreol nyelven
hallgatták,

azoknak a haiti
hallgatóknak köszönhetően,

akik Kubából érkeztek az ELAM-ról.

Sokan hónapokig maradtak,

a kolera járvány ideje alatt is.

Több száz haiti végzős

kellet a károk helyreállításán dolgozzon,

saját fájdalmain túltekintve,

Haitiben, egy új

közegészségügyi rendszer építésének
terhét magára véve.

Ma, kormányok és szervezetek segítségével

Norvégiától Kubáig és Brazíliáig,

tucatnyi új egészségügyi központ épült,

melyek személyzete és, 35 esetben,

vezetése ELAM végzősökből áll.

Mégis, a haiti történet egy pár

olyan súlyosabb problémát ábrázol, amivel

sok ország küszködik.

Nézzük:

2012-ig, amikor a kolerajárvány kitört,
748 haiti orvos végzett,

majdnem fele a közegészségügyi
szektorban dolgozik,

de egy negyede munkanélküli,

míg 110 véglegesen elhagyta Haitit.

Tehát, a legjobb esetben,

ezek az orvosok szolgálják

és erősítik a közegészségügyi rendszert,

ahol gyakorta csak ők érhetők el.

A legrosszabb esetben, egyszerűen
nincs elég munkahely

a közegészségügyi szektorban,

ahol a legtöbb szegény embert kezelik,

nincs elég politikai akarat,
elég erőforrás,

semmiből sincs elég --

csupán ellátás nélküli páciensből.

A végzősökre nyomás nehezedik
a család irányából is, amely

kétségbe van esve
a megélhetési gondok miatt,

így, amikor nincs elég munkahely
az állami szektorban,

a fiatal orvosok a privát szektorba

vagy külföldre mennek azért, hogy
pénzt küldhessenek haza.

A legrosszabb az, hogy egyes országokban
orvosi társaságok

arra ösztönzik
az akkreditációs testületeket,

hogy ne fogadják el
az ELAM által adott diplomákat,

attól félve, hogy az
ELAM diplomásai elveszik

a munkahelyeiket vagy lecsökkentik
a páciensek számát és a bevételeiket.

Nem hozzáértés kérdése.

Itt, az Egyesült Államokban,

a Kaliforniai Egészségügyi Bizottság
szigorú ellenőrzés után

akkreditálta az egyetemet,
és az új orvosok

hozzák Kuba nagy fogadását,

sikeresen vizsgázva és

tisztelt rezidensekké válva

New Yorktól Chicagóig és Új-Mexikóig.

Kétszáz tettre kész diplomás
felkészülve,

de elégedetlenül tér vissza Kubából

az Egyesült Államokba.

Ahogyan egy volt diák mondta,

Kubában, arra vagyunk képezve,
hogy minimális forrásokból

minőségi ellátást nyújtsunk,

így, amikor rendelkezésre állnak az erőforrások

és te azt mondod ez lehetetlen,

akkor tudom, hogy ez nem igaz.

Nem csak működni láttam, hanem
részt is vettem a munkában.

Az ELAM fiatal orvosai,

páran innen D.C.-ből és Baltimore-ból

a legszegényebbek közül jöttek,

egészségügyi ellátást, oktatást kínálni,

és saját közösségeiket képviselni.

Nehéz feladatot vállaltak.

Most mi következünk, hogy

támogassuk a 23.000 jelenlegi hallgatót.

Mindannyiunknak --

alapítványoknak, rezidens igazgatóknak, újságíróknak,

vállalkozóknak, politikusoknak, embereknek --

fel kell lépnie.

Sokkal többet kell tenni
globális szinten

azért, hogy ezek az orvosok
egy esélyt kapjanak arra,

hogy buzgóságukat bebizonyítsák.

Le kell tudniuk szakvizsgázni

az országukban.

Munkahelyre van szükségük
a közegészségügy területén vagy

nonprofit
egészségügyi központokban,

hogy képzésüket és odaadásukat
kamatoztassák.

Szükségük van arra az esélyre,
hogy olyan orvossá

váljanak, amilyenre pácienseiknek
szükségük van.

Lehetséges, hogy a haladáshoz

vissza kell fordulnunk

ahhoz a gyermekorvoshoz, amelyik

kopogtatott a családom ajtaján,

Chicago déli részén,
amikor még gyermek voltam,

amelyik házhoz jött,,

amelyik közalkalmazott volt.

Ezek nem olyan új ötletek arról,

hogy milyen kellene
legyen az orvostudomány.

A fejlődés az, ami új,

és persze az orvosok arcai:

egy ELAM végzős

nagy valószínűséggel nő.

Amazonban, Peruban vagy Guatemalában,

egy bennszülött orvosnő,

az Egyesült Államokban,
egy színes bőrű orvosnő,

aki folyékonyan beszél spanyolul.

Ez az orvosnő jól képzett,
lehet rá számítani,

és magán viseli
páciensei vonásait és kultúráját,

és bizonyosan megérdemli,
hogy támogassuk,

mert akár metróval, öszvérrel
vagy kenuval közlekedik,

megtanít minket eljutni oda,
ahová megígértük, hogy eljutunk.

Köszönöm. (Taps)