A tudatmódosító szerek, a zene és a nosztalgia idegtudománya

Hogyan hat a zene és a tudatmódosítók az agyra? Fredeerick Streeter Barrett idegtudós végigjárja azokat az agyterületeket, amelyek zenehallgatás közben és tudatmódosító szerek, mint pl. az LSD vagy pszilocibin, a varázsgomba befolyása alatt felélénkülnek. Előadásából többet tudhatunk meg arról, hogy ezek az élmények megfelelő körülményekkel társulva miként segítik az érzelmi fejlődést, és a hangulatzavarokból, mint pl. a depresszióból vagy a szorongásból való kigyógyulást.

Az elmúlt 20 év különféle szakaszaiban

az emberi élet két meghatározó
élményét kutattam,

amely irtó sokat tanított az érzelmekről,

és amely forradalmat
indíthat el a pszichiátriában.

Az első a zenei élmény mibenléte.

A második a tudatmódosító szerek,

mint az LSD, a varázsgombák

vagy a pszilocibin hatása.

Ez utóbbi a varázsgomba hatóanyaga.

Talán felmerül önökben a kérdés,
hogy Woodstockon kívül mi a közös bennük.

Ugyanis a zene nem fizikai anyag.

Leírható a levegőrezgések halmazaként,

melyeket fülünkkel érzékelünk.

Talán a zenének több köze van
az esztétikához, mint a biológiához

vagy a kémiához.

A tudatmódosító szerek
pedig épp fizikai anyagok.

Megemészthető kémiai vegyületek,

amelyek közvetlenül
hatnak az agy kémiájára,

és megváltoztatják a világ érzékelését.

A változás nem végleges,

de hatásai beleszólhatnak
életünk alakulásába.

De lássuk be:

a tudatmódosító szerek

képesek váratlan és esetenként
veszélyes folyamatokat elindítani.

E kétféle dologban mégis mi a közös?

Kimutattam, hogy a zene s a tudatmódosítók
egyaránt befolyásolhatják közérzetünket;

erőteljesen és egymást kiegészítve.

A zene érzelmeinket
közvetlenül befolyásolhatja,

ez pedig az agyban mérhető.

Tudatmódosító szerek használata
megfelelő körülmények közt

gyógyhatást eredményezhet.

A hatás mintázatokban lelhető fel,

amelyeket agyi képalkotókkal
kutathatunk és írhatunk le.

A zene és a tudatmódosítók
együttes, célirányos használata

még nagyobb gyógyhatást eredményezhet

a betegnél.

Sőt, hatásukra egészségesebb
és boldogabb élet,

egységesebb személyiség érhető el.

A zene lelki egészséget
javító útjára már az előtt ráléptem,

hogy azt a lépést elterveztem volna.

Életem nagyjából felét
zenészként éltem le,

játszottam helyi zenekarokban

és színházakban,

esküvői és salsa-merengue bandákban.

Philadelphiában évekig
tagja voltam egy vonószenekarnak.

Formáló éveim jobbik részében pedig

dobos voltam egy Weezer-Nirvana
partizenekarban,

mely később kemény punkba vedlett át.

(Nevetés)

Így igaz.

Dobos egy punkzenekarban.

De csak majd a pszichológusi
és idegtudományi pályám kezdetén jöttem rá

és kezdtem értékelni, hogy mi, fajként,
milyen széleskörűen és mélyen,

kimondva, kimondatlanul

használjuk a zenét
érzelmeink befolyásolására

és gyógyításra.

Néhányunkat pedig a zene hajt előre.

Másoknak a zenénél több kell.

Engem ez érdekfeszítő
kérdésekhez vezetett el.

Elkezdtem zenét használva emlékeket
és érzelmeket kutatni az agyban.

Első tudományos kutatásom
a zene keltette nosztalgiára irányult.

A nosztalgia gazdag, keserédes érzelem,

mely bensőséges viszonyban áll
az önéletrajzi emlékekkel.

A nosztalgia gyakran váratlanul tör ránk.

Ismerjük az érzést,
amikor az autópályán haladunk,

bekapcsoljuk a rádiót,

vagy elindul kedvenc
zeneajánló rendszerünk,

és egy rég nem hallott dalt
újra meghallgatunk,

mely rögtön visszavisz időben,

és rabul ejtenek a múlt emlékei –

valami rég elfeledett dolog,

mely valaha sokat jelentett –

talán esküvő, végzős buli

vagy az első gyerek születése,

szerettünk halála.

A zene erőteljes keretet teremthet

az ilyen a mélyreható, jelentőségteli
és élénk nosztalgikus emlékeknek.

A nosztalgia lényegében bele van szövődve
énérzékelésünk mély rétegébe.

Miként mutatkozik meg valódi énünk?

Az érzelmi történeteinkhez
kapcsolt nosztalgia

távol tarthat a szomorúságtól, magánytól,

a létünk fenyegetettségétől,

sőt a halál közelsége érzetétől

és a korunkkal közeledő
életalkonyunk képétől is.

Hogy jobban megértsem, miként
játszik közre a zene és a nosztalgia,

és ez hogyan tükröződhet az agyban,

a zenei megismerés számítógépes
modellezésébe fogtam.

Ezeket olyan agytevékenység
kivizsgálására használtam,

melyeket akkor rögzítünk,

amikor az alanyok nosztalgiát
és nosztalgiát nem keltő zenét hallgattak.

Sokat jelentett, legalábbis
olyan agymániásnak, mint én,

hogy a nosztalgia az agy zömét
behálózó területeket mozgósította,

többrétegű kognitív folyamatokat tükrözve.

Viszont a nemnosztalgikus zene
olyan agyterületeket mozgósított,

mint a Heschl-tekervény,

amely az általános
hangérzetekben játszik szerepet,

vagy a Broca-terület,

amely nemcsak az emberi nyelv
nyelvtana és szintaxisa,

de a zene feldolgozásában is részt vesz.

A nosztalgia ezeket
és más agyterületeket mozgósított.

Pl. a jutalomérzést szabályozó
feketeállományt,

a zsigeri érzelmi élményt
szabályozó elülső szigeti lebeny,

vagy az inferior frontális
tekervénynél lévő agyterületeket,

mely az önéletrajzi emlékeket idézi fel.

A nosztalgia az agyat behálózó
sok területet is mozgósított,

mint a prefrontális kérgi, homloklebeny,
övtekervény-, szigeti, nyakszirti,

falcsonti és kéreg alatti területek,

szinte lefedve az összes
kognitív képességet.

Ez magyarázhatja, miért van olyan
nagyfokú hatása a nosztalgiának.

De ejtsen bármennyire is rabul,

a zene keltette nosztalgia
üdítő pillanata röpke.

Inkább sebtapasz,

mint antibiotikum,

és érzelmi egészségünkbe
korántsem műtéti szintű beavatkozás.

A zene előhívja a nosztalgiát,

és együttesen érzelmileg megindítanak,

de hogyan válhat ez maradandóvá?

A nosztalgikus agy kutatása után

a Johns Hopkins Egyetem

tudatmódosító szereket
kutató csoportjához csatlakoztam,

és hamar felismertem, hogy a zene
milyen mély hatásokat vált ki

tudatmódosító élmény során.

Korábban bosszantott,
hogy alig lehetett megállapítani,

az egyes zenei ingerek pontosan
milyen választ váltanak ki

az egyes személyeknél.

Egy dal valakiben szinte
azonnali nosztalgiát vált ki,

míg a másikban közönyt vagy undort.

Egyre jobban felismertem,
hogy tudatmódosító élmény során

szinte bármilyen zene hatása lehet mély.

Az ötvenes évek vége óta ismert,

hogy a zene hasznos

a tudatmódosító élményekben
való eligazodásban.

Ennek hagyományát
mai kutatásaink során fenntartjuk.

Önkéntes alanyainkkal zenét hallgattatunk

a tudatmódosító terápiás ülések során,

és annak ellenére,
hogy a legtöbben nem tudják előre,

milyen zenét fogunk lejátszani,

az ülés után

az önkéntesek szinte
könyörögnek a lejátszási listáért.

Páran pedig állítják,
hogy visszatérnek a dalokhoz,

melyek a legjobban hatottak rájuk
a tudatmódosító élmény során,

akár hetekkel, hónapokkal,
sok évvel utána is.

Valahogyan ezek a dalok iránytűvé válnak,

és azokhoz az erős, mélyreható,
rálátást nyújtó élményekhez vezetnek el,

melyek az üléseken előtűntek.

Még jó, hogy ennek utána kellett járnom.

Hadrendbe állítottam kérdőíveimet,

gondosan megtervezett kísérleteimet,

nagy, tetszetős MRI-berendezéseimet,

hogy megállapítsam,

mi történik az ilyen élmények során,

amely megmagyarázná
a rájuk tett hatás mélységét.

Minimális pszichológiai szinten

kollégáimmal megállapítottuk,

hogy pl. az LSD felerősíti

a csak zenehallgatáskor fellépő
pozitív érzelmeket.

A megállapítás önmagában
lényeges lehet egészséges személyeknél,

de szerfüggőknél és hangulatzavarban
szenvedőknél is.

De az agyban mi történik?

Már megtudtuk, hogy az agy egésze
hallgatja a nosztalgikus zenét.

Amikor a zenei megismerés
számítógépes modelljeit alkalmazzuk,

hogy a zenehallgatás közbeni
agytevékenységet

LSD hatása alatt vizsgáljuk,

akkor azt találtuk,
hogy az agy egésze zenét hallgat,

az LSD pedig hatásfokozó szerepű.

Amikor a nosztalgia
az agy nyelvi területeit:

az emlékezetet és érzelmet mozgósítja,

a tudatmódosítók e területek mozgósítását

legalább kétszeresére növelik.

E területek közé tartozik a talamusz,

mely a szenzoros feldolgozásban fontos,

vagy a mediális prefrontális kéreg

és a hátsó övtekervény-kéreg,

melyek a memória, az érzelem,
és a mentális képalkotás terei is.

E területek tevékenysége

akár négyszeresére nőtt
LSD-hatás alatt, mint anélkül.

A tudatmódosítókkal 11-ig mehetünk el.

A szenzoros információt
az agy sokrétűbben kezeli;

az érzelmek, emlékek,
mentális képek dinamikusabbak,

és ez az erős és átfogó mozgósítás,

mely számos agyterületet érint
az ilyen élmények során,

utat nyithat annak megértéséhez,

hogy ezek a szerek és élmények
hogyan válnak sajátságossá.

A hatás pedig tartós is lehet.

Egészséges személyek
kutatásánál kimutattam,

hogy egyetlen nagy adag pszilocibin

az önkéntesek negatív érzelmi hajlamát
legalább egy hétig lent tartotta,

a pozitívat pedig

legalább egy hónapig magasan:
egyetlen nagy adag pszilocibin.

A negatív érzelmi hajlam csökkenése,

amelyet pszilocibin
beadása után megfigyeltünk,

egy héttel a pszilocibin
bevétele után is fennállt,

kimutatható volt az ősi agyterületnek,

az ún. amigdalának
az érzelmi ingerlésre adott válaszában.

Egy másik, súlyos depressziós
betegekkel végzett kutatásban

nemcsak a depresszió
jelentős enyhülését figyeltük meg

két adag pszilolibin után,

hanem az amigdala válaszának
csekély csökkenését is,

nevezetesen a negatív
érzelmi hajlamét ingerlésre,

egy héttel pszilocibin után.

Az amigdala válaszának csökkenése

összefüggött a depresszió
tartós enyhülésével

legalább három hónappal
a pszilocibin beadása után,

de még mindig számolunk.

Mit jelent mindez?

Azt, hogy a zene és a tudatmódosítók

képesek lehetnek egy időre
az agy egészén alakítani,

és olyan idegi áramköri
mintázatok változásához vezethetnek,

melyek negatív érzelmi
elfogultság forrásai lehetnek.

Ez talán egy időre
megkönnyebbülést jelenthet azoknak,

akik negatív érzelmi csapdába szorultak.

Ez pedig épp elég lehet,

hogy önmagukra és az életükre
más szemmel tekintsenek,

és több évi depresszió után
a gyógyulás útjára lépjenek.

E szerek kutatása korai stádiumban van,

de már széles körű alkalmazását keresik.

Egyre több a bizonyíték,

hogy tudatmódosítókkal hatékonyan
kezelhetők olyan hangulatzavarok,

mint a súlyos depresszió,

terápia-rezisztens depresszió,

és az a depresszió és szorongás,

melyet a végstádiumú rákdiagnózis kísér.

Egyre több bizonyíték van arra is,
hogy a tudatmódosítók hatékonyak

a szerfüggőség számos változatára,

pl. a dohányzással, alkohollal
és kokainhasználattal szemben.

További kutatásokat terveznek,

vagy már folyamatban is vannak,

hogy megállapítsák
a tudatmódosítók hatékonyságát

további kezelhetetlen zavarok,

mint pl. az OCD, PTSD,

az opiod-függőség és az anorexia esetében.

Itt pedig nem árt
visszalépni egyet és megkérdezni:

"A tudatmódosítót csodaszerként árulják?"

Ha igen, jogunk van kétkedve fogadni.

Mitől ilyen hatékony
ez az apró vegyületcsalád

megannyi egymástól
eltérő zavar kezelésében?

Egyvalamit érdemes megfontolni.

E zavarokból néhány közös tőről fakad.

Bizonyos szinten

a hangulatzavar és a szerfüggőség

negatív érzelmi hajlamot
s valódi énünktől való elszakadást jelent.

A tudatmódosítók áttörést hozhatnak.

A tudatmódosító és a zene
egy-két törésvonalat teremt

a negatív érzelmi hajlamot okozó
pszichológiai, idegi folyamatok mentén,

amelyekben számos zavar
keresztezi egymást.

Talán épp ez a transzdiagnosztikus irány,

amely igazi segélyforrása lehet azoknak,

akik annak módjait keresik,

hogyan épülhetnek fel a sok éves
depresszióból és szerfüggőségből.

Azt mondják, az első benyomásra
nincs második esély.

A tudatmódosítókra ez igaz lehet.

Hiszen nem számít,

mennyi adatunk van e szerek
gyógyhatásának bizonyítására,

páran még mindig az 50-60-as évek
megbélyegző világában ragadtak:

mesék az ilyen szerek okozta
leküzdhetetlen függőségről,

a genetikai vagy születési
rendellenességről

ilyen szerek szedése után,

vagy az attól való félelem,
hogy elvesztik józan eszük

és megőrülnek –

vagy még elterjedtebb az elképzelés,

hogy e hatások szükségszerű velejárói
és következményei annak,

ha valaki ilyen vegyületeket szed.

Itt az ideje másképp gondolkozni.

Senki sem mondja,

hogy a tudatmódosító szerek
mindenkire és mindenre jók.

Ezek olyan erős vegyületek,

melyeket gondosan szabályozott
körülmények között kell alkalmazni.

És bizonyára vannak a világon olyanok,

akikre e szerek rendkívül veszélyesek.

Viszont...

az antibiotikumok helytelen beadása

ugyanolyan káros, sőt veszélyesebb lehet.

De megfelelő személynél
megfelelő körülmények között

az antibiotikum életet menthet.

Megfelelő személynél,
megfelelő körülmények között,

a tudatmódosítók életet menthetnek.

Néha úgy tűnik, lehetetlen
szívünket, elménket meggyógyítani,

fejlődni,

de őszintén hiszem,

hogy a segítség forrása
mindannyiunkban ott van.

A kihívás néha az, hogy ezeket
azonosítsuk és alkalmazzuk.

A tudatmódosítók és a zene

ezt bárki számára lehetővé teheti.

Együtt képesek lehetnek rá,
hogy elménket a változás felé irányítsák,

és egyengessük annak útját,

ezzel felfedezve valódi énünk

és azokat a dolgokat,

melyek a világnak értelmet adnak,

és melyekkel felfedezhetjük

a legvalódibb énünk.

Köszönöm.

(Taps)