Scott Laderman - A szörfözés bonyolult történelme

A teljes lecke itt megtekinthető: https://ed.ted.com/lessons/the-complicated-history-of-surfing-scott-laderman

Ma a szörfözés egy több tízmillió rajongót mozgató multimilliárd-dolláros globális iparág. Vannak, akiknek komoly sport; másoknak kiváló módszer a lazításhoz. De a napsütéssel és a szórakozással való általános társítás ellenére a szörfözésnek szerteágazóbb és mélyebbre nyúló gyökerei vannak, mint sokan gondolnák. Scott Laderman bemutatja a szörfözés rejtett történelmét.

Készítette: Scott Laderman
Rendezte: Silvia Prietov

["Kint a vízből semmi vagyok."]
[Duke Kahanamoku]

Vannak, akiknek komoly sport;

másoknak kiváló módszer a lazításhoz.

De a napsütéssel és a szórakozással való
általános társítás ellenére,

a szörfözés gyökerei mélyebbre nyúlnak,
és szerteágazóbbak, mint sokan gondolnák.

A mai értelemben vett szörfözés

a Csendes-óceánon található
Polinéziából származik.

Több forrásból is tudjuk,

hogy a hullámlovaglást a Csendes-óceáni
Polinézia egésze mellett

Nyugat-Afrikában és Peruban is űzték.

Azonban elsősorban
a hawaii szigetvilág volt az,

ahol a szörfözés a legtovább fejlődött,

a legjobban dokumentálták,

és ahol Polinézia más részeivel szemben,
fenn is maradt.

A hullámokon való siklás

a hawaii embereknek nem csupán
szabadidős tevékenység volt,

de spirituális és társadalmi jelentőséget
is tulajdonítottak neki.

Mint a hawaii társadalmat,

a szörfözés szinte minden részét egy
szabály- és tiltásgyűjtemény szabályozta,

az úgynevezett Kapu.

A hawaii emberek áldozatot hoztak,
amikor a faragni való fát kiválasztották,

egy kahuna vagy szakértő pap
segítségével imádkoztak hullámokért,

és hálát adtak egy-egy
veszélyesebb esés túléléséért.

Egyes szörfhelyeket szigorúan
csak az elit számára tartottak fent.

De nem csak ünneplésre adott lehetőséget.

A résztvevők versengtek és kockáztattak,
ki tud messzebbre,

gyorsabban siklani,

ki kapja el a legnagyobb hullámot
a legügyesebben,

ezáltal megbecsülést,

társadalmi státuszt,

és romantikus sikereket kiérdemelve.

Bár később a királyok sportjának hívták,

a hawaii nők és férfiak mind részt vettek,
kortól és társadalmi rangtól függetlenül

lovagolták a koa fából,

kenyérfából,

vagy wiliwili fából faragott deszkákat.

Sok hawaii alaia deszkát használt,

ami keskeny és középhosszú volt,
a mai rövid deszkákra emlékeztet inkább.

Mások a paipo deszkát használták,

ami rövid volt, kerekített orral,
és jellemzően hason fekve csúsztak rajta.

A nehéz olo deszkákat viszont
csak a törzsfőnökök tudták használni,

ezek a mai hosszú deszkáknál
kétszer hosszabbak.

A legtöbb modern deszkával ellentétben,

a deszkák mind uszony nélküliek voltak,

ami miatt a szörfösnek a kezét vagy lábát
a vízben húzva kellett kanyarodni.

Nem tudjuk pontosan,
mikor találták fel a hullámlovaglást,

de azt tudjuk, hogy Polinéziában
már évszázadok óta gyakorolták,

mire 1777-ben leírást adott róla
William Anderson,

Cook kapitány Resolution nevű
hajójának orvosa.

Bár Anderson ámulatba esett tőle,

a Hawaiira évtizedekkel később érkező

legtöbb amerikai keresztény misszionárius
úgy tekintette,

mint bűnös tevékenységet,

és az őslakosok kultúrájának
a többi részével együtt ellenezte azt.

A legnagyobb veszély a szörfözésre egyben
az őslakosokat magukat is fenyegette.

1890-re az európai és amerikai bevándorlók
által hozott új kórokozók

megtizedelték a hawaii őslakos populációt,
csupán 40 ezer embert megkímélve

az érintkezés előtti népességből,
mely elérhette a 800 ezer főt is.

Közben nőtt a külföldi befolyás is,

ahogy a fehér telepesek 1893-ban
leváltották az őslakosok monarchiáját,

majd az Egyesült Államok öt évvel később
magához csatolta a szigeteket.

A hawaii függetlenség vége egybeesett
a szörfözés őslakosok általi,

de hamarosan amerikai gyarmatosítók által
is kihasznált újraélesztésével.

Ám néhány hawaii már azelőtt
elvitte a szörfözést a tengerentúlra.

1907-ben George Freeth,
az úgynevezett Hawaii Csoda

elutazott a nyugati partra,

és szörfbemutatókat tartott
Dél-Kaliforniában.

Majd 1914-ben Duke Kahanamoku
olimpikon úszó

ment egészen Ausztráliáig és Új-Zélandig,

ahol átsiklott a Csendes-óceán
déli hullámain,

és amerre csak járt,
bámulatba ejtette közönségét.

Kevéssel Freeth Kaliforniába utazása előtt

a dél-karolinai Alexander Hume Ford
Hawaiira költözött.

Miután megtanult szörfözni,
a szabadidős sport bajnokává vált.

Azonban a sport elterjesztése érdekében
tett lelkes erőfeszítéseinek

kevésbé nemes okai is
voltak Ford részéről.

Sok telepeshez hasonlóan azt akarta,
hogy Hawaii az USA tagállama legyen,

de aggódott az őslakosok és ázsiai
munkások alkotta nem-fehér többség miatt.

Ford ezért reklámozta a szörfözést,
hogy amerikaiakat csalogasson Hawaii-ra,

először turistaként, majd lakosként.

Ebben számos író és filmes is segítette.

Ford demográfiai terve csúnyán elbukott.

Hawaii 1959-ben vált tagállammá,

és etnikailag azóta is
a legszínesebb állam maradt.

Ám a szörfözés terjesztése
annál nagyobb siker lett.

Ma a szörfözés egy sokmilliárd dolláros,
globális iparág

több tízmillió rajongóval világszerte.

És bár közülük viszonylag kevesen ismerik
a valaha elengedhetetlen hulláméneklő

vagy deszkafaragó rituálékat,

a hawaii emberek állhatatosan őrzik ezeket

a történelem hullámai által
majdnem elmosott hagyományokat.