Miért nem működnek a fogyókúrák?

Az Egyesült Államokban a 10 éves lányok 80%-a fogyókúrázott már. Ebben az őszinte, életszerű előadásban Sandra Aamondt idegtudós saját történetével tanítja meg, hogyan kezeli agyunk a testünket. Bemutatja a fogyókúrázás sikertelensége mögött rejlő tudományos hátteret, és a diétázás inkább káros, semmint jótékony hatásait. Elmondja, hogyan éljünk egy intuitív, kevésbé fogyókúra-orientált életet.

Három és fél évvel ezelőtt

meghoztam életem egyik legjobb döntését.

Újévi fogadalomként,

feladtam a fogyókúrázást,
és a súlyom miatti aggódást,

és megtanultam tudatosan étkezni.

Most akkor eszem, amikor éhes vagyok,

és már leadtam 4,5 kg-ot.

Ez itt én vagyok, 13 évesen,

amikor nekiálltam az első fogyókúrámnak.

Most ránézek a képre és azt gondolom:

nem fogyókúrára volt szükségem,

hanem divattanácsokra.

(Nevetés)

De úgy gondoltam, hogy fogynom kell,
és mikor

visszajött a súlyfelesleg,

természetesen magamat okoltam.

És az elkövetkező három évtizedben

különböző diétákat próbáltam.

Nem számított, hogy mivel próbálkoztam,

a leadott súlyfelesleg mindig visszajött.

Biztos vagyok benne hogy, Önök közül
sokan ismerik ezt az érzést.

Idegtudósként

elgondolkoztam, hogy miért is
ilyen nehéz ez?

Nyilván, a súlyunk azon múlik, hogy

mennyit eszünk,
és mennyi energiát használunk fel.

A legtöbb ember nem veszi figyelembe,

hogy az éhséget, és az

energiafelhasználást is az agy irányítja:

a legtöbb esetben a tudtunk nélkül.

Az agyunk rengeteget dolgozik a háttérben,

és ez egy jó dolog,

mivel a tudatos gondolkodásunk --

hogyan is tudnám finoman kifejezni? --

nagyon könnyen elterelhető.

Nagyon jó, hogy nem kell
emlékeztetni magunkat

a légzésre, amikor
elmélyedünk egy filmben.

Nem feledkezünk meg a járásról
csak azért,

mert azon gondolkozunk,
hogy mit fogunk vacsorázni.

Agyunknak ugyanígy megvan fogalma arról,

hogy mi a megfelelő súly számunkra,

a tudatos véleményünktől függetlenül.

Ezt úgy hívjuk, hogy szabályzási pont,

de ez egy félrevezető elnevezés,

mert valójában ez egy tartomány,

ami 4,5 - 7 kg között mozog.

Életstílusunk átalakításával
változtathatjuk súlyunkat

ezen a tartományon belül le vagy fel,

viszont nagyon nehéz
a tartományon kívül maradni.

A hipotalamuszban, mely agyunk

súlyunkért felelős része,

több mint egy tucat kémiai jelzés van,

melyek azt jelzik testünknek,
hogy hízzunk,

míg több mint egy tucat másik azt jelzi,
hogy faragjunk le súlyunkból.

Ez a rendszer úgy működik,
mint egy termosztát,

mely testünk jelzéseire reagálva

módosítja éhségérzetünket,
mozgásigényünket és anyagcserénket

azért, hogy súlyunk állandó maradjon
a változó körülmények ellenére is.

Ezt csinálja egy termosztát is, nemde?

A házunk hőmérsékletét szinten tartja,

ahogy odakint változik az időjárás.

Megpróbálhatjuk csökkenteni
a hőmérsékletet télen

azzal, hogy kinyitunk egy ablakot,

de az nem fogja a termosztát
beállításait megváltoztatni:

a rendszer fokozott fűtéssel fog reagálni,

hogy újra felmelegítse a házat.

Az agyunk pontosan ugyanígy működik.

Komoly eszközökkel küzd azért,
hogy súlyvesztés után

visszaállítsa

az általa normálisnak ítélt súlyt.

Ha sokat fogyunk,

az agy azt úgy kezeli mintha éheznénk,

és teljesen mindegy,
soványan vagy kövéren kezdtük,

agyunk reakciója pontosan ugyanaz lesz.

Gondolhatnánk, hogy az agyunk
képes megmondani,

kell-e fogynunk vagy sem,

de sajnos nem képes.

Ha sokat fogyunk,

akkor éhesek leszünk,

és a testünk kevesebb
energiát használ fel.

Dr. Rudy Leibel a Columbia Egyetemről

rájött, hogy azok, akik

testsúlyuk 10 százalékát leadták,

akár 250-400 kalóriával is
kevesebbet égetnek,

mert anyagcseréjük visszalassul.

Az nagyon sok táplálék.

Ez azt jelenti,
egy sikeres fogyókúrázónak

ennyivel kevesebbet kell ennie
élete hátralévő részében,

míg egy eredetileg

vékony személynek
semmit nem kell változtatnia.

Evolúciós szempontból
testünk válasza

a súlyvesztésre teljesen érthető.

Felmenőink túlélése
az energiatakarékosságon múlt,

mikor kevés volt a táplálék.

Ugyanígy,
súlyuk visszanyerése volt a kulcs,

mely védte őket a következő ínség idején.

Az emberi történelem során

az éhezés sokkal nagyobb probléma volt,

mint a túlevés.

Ez megmagyarázhat egy szomorú tényt.

Szabályozási pontunk felfelé mehet,

de lefelé ritkán.

Ha valaha is mondta Önöknek az édesanyjuk,

hogy az élet nem igazságos,

akkor az ilyen típusú dolgokra gondolt.

(Nevetés)

A sikeres diéta
nem viszi le a szabályozási pontot.

Még ha sikeresen megtartjuk

a súlyunkat, akár hét éven át,

az agyunk továbbra is szeretné
visszanyerni az eredeti súlyunkat.

Ha ez a súlyveszteség
egy hosszú éhínség következménye,

akkor ez egy teljesen
érthető reakció lenne.

Gyorsétteremekkel teli modern világunkban,

ez sokunknak nem jelent jót.

A múltunk és bővelkedő jelenünk

közötti különbség az,

amiért Dr. Yoni Freedhoff

az Ottawai Egyetemről

szeretné visszavinni pácienseit
egy olyan korba, ahol

a táplálék kevésbé volt elérhető.

Ugyanígy beláthatjuk,

hogy a táplálékkörnyezet megváltoztatása

lenne a leghatásosabb megoldás

az elhízás ellen.

Sajnos egy ideiglenes súlygyarapodás

állandóvá válhat.

Ha túl sokáig hagyunk magunkon
súlyfelesleget

-- ami legtöbbünk esetében pár év --,

akkor agyunk dönthet úgy,
hogy az az új normális.

A pszichológusok két csoportra
osztják az embereket,

azokra akik éhség miatt esznek,

és azokra akik szabályozzák étkezésüket,

mint a legtöbb fogyókúrázó.

Hívjuk őket ösztönös
és irányított evőknek.

Az érdekesség az, hogy az ösztönös evők

kevésbé hajlamosak az elhízásra,

és kevesebbet gondolnak az evésre.

Az irányított evők
sokkal befolyásolhatóbbak,

hogy többet fogyasszanak a reklámok,

extra-menük és svédasztalok hatására.

Csupán egy kis kényeztetés,

mint mondjuk egy gombóc fagyi hatására

is kialakulhat a nassolás szokása

az irányított evőknél.

A gyerekek a leginkább befolyásolhatóak

a nassolás és fogyókúrázás ördögi körével.

Több hosszútávú kutatás is bizonyította,

hogy a már tinédzser
korukban diétázó lányok

háromszor nagyobb eséllyel
lesznek túlsúlyosak

öt évvel később,

még akkor is,
ha átlagos volt a kiinduló súlyuk.

Ezen kutatások mindegyike bizonyította,

hogy ugyanazok a tényezők

jelzik előre a súlygyarapodást

és a táplálkozási rendellenességek
kialakulását.

Egyébként a másik tényező

-- ez a szülőknek szól --

a család általi piszkálás volt

a súlyukat illetően.

Tehát ne tegyék.

(Nevetés)

Az összes grafikonomat otthon hagytam,

de ezt az egyet nem bírtam kihagyni,

mert egy stréber vagyok.

(Nevetés)

Ez egy halálozási kockázatot
vizsgáló tanulmány,

egy 14 éven át tartó időszakot vizsgált

négy egészséges szokás alapján:

elég zöldség és gyümölcs fogyasztása,

heti háromszori edzés,

dohányzásmentesség,

és mértékletes alkoholfogyasztás.

Kezdjük az átlagos súlyú

vizsgálati alanyokkal.

A sávok mutatják a halálozási kockázatot,

és az alsó tengelyen

szereplő számok mutatják

az egészséges szokások számát

az egyes alanyoknál.

És ahogy gondolnánk, minél egészségesebb
az életmód, annál

kevésbé valószínű az alany
elhalálozása a vizsgálat során.

Most pedig nézzük

mi történik a túlsúlyosak esetében.

Akiknek nem voltak egészséges szokásaik

azoknak a halálozási kockázata
megemelkedett.

Akár egy egészséges

szokás is elég, a túlsúlyos alanyok
az átlagosak közé sorolásához.

Az egészséges szokások nélküli,
erősen túlsúlyosak esetében

a kockázat hétszeresére emelkedik

a legegészségesebb életet
élőkhöz képest.

De az egészséges életmód segít
az erősen túlsúlyosaknak is.

Sőt, ha azt a csoportot nézzük,

akik mindegyik egészséges szokást
gyakorolják,

akkor láthatják, a súly
nem jelent nagy különbséget.

Gondoskodhatunk egészségünkről

a megfelelő életmóddal,

még ha nem is tudunk lefogyni,

vagy megtartani súlyunkat.

A fogyókúrák nem megbízhatóak.

Öt évvel a fogyókúrák után,

a legtöbb ember
visszanyeri súlyfeleslegét.

Negyven százalék
még többet szedett magára.

Ha jobban belegondolunk,

a fogyókúra várható eredménye hosszútávon

inkább a súlygyarapodás,

mint a súlyvesztés.

Ha meggyőztem Önöket,

hogy a fogyókúrázás lehet a probléma,

akkor azt kérdezhetik: mit lehet tenni?

A válaszom csupán egy szó: odafigyelés.

Nem mondom, hogy meditáljanak

vagy kezdjenek jógázni.

Az evésnél való odafigyelésre gondolok:

meg kell értenünk testünk jelzéseit,

hogy akkor együnk mikor éhesek vagyunk,

és megálljunk, ha már tele vagyunk.

Mert a súlygyarapodást egy dolog okozza:

akkor eszünk, mikor nem vagyunk éhesek.

Hogyan csináljuk?

Engedjünk az éhségünknek

amennyire szeretnénk,
és próbáljuk megérezni,

hogy mikor érzi jól magát a testünk.

Üljünk le étkezni
bármiféle figyelemelterelés nélkül.

Figyeljünk a testünk jelzéseire,

mikor elkezdünk enni,
és mikor abbahagyjuk,

és hagyjuk, hogy az éhségünk döntsön

mennyi elég számunkra.

Körülbelül egy évembe telt megtanulni,

de megérte.

Sokkal nyugodtabb vagyok étkezéseknél,

mint valaha voltam.

Sokszor nem is gondolok rá.

Elfelejtem, hogy van otthon csoki.

Olyan, mintha űrlények
irányítanák az agyam.

Teljesen más.

Azt el kell mondanom,

hogy ez a megközelítés nem egy fogyókúra,

hacsak nem eszünk sokszor,
mikor nem vagyunk éhesek.

Az orvosok nem tudnak
semmilyen megközelítésről,

amely jelentős súlyveszteséget
eredményezhet sokaknál,

és ezért most már sokan fókuszálnak

a súlygyarapodás megelőzésére,

mintsem a súlycsökkentésre.

Be kell látnunk:

Ha a fogyókúrázás működne,
már mind vékonyak lennénk.

(Nevetés)

Miért várjuk, hogy ugyanazzal

a dologgal más eredményt fogunk elérni?

A fogyókúrák ártalmatlannak

tűnhetnek, de valójában
sok gondot okoznak.

A legrosszabb,
hogy életeket tesznek tönkre.

A testsúlyt övező rögeszmék táplálkozási

rendellenességekhez vezetnek,
főleg a fiataloknál.

Az Egyesült Államokban
a 10 éves lányok 80%-a

állítja, hogy már fogyókúrázott.

A lányaink a rossz mérlegen tanulták meg

lemérni a saját értéküket.

A legjobb estben is,

a fogyókúra csak idő- és energiapazarlás.

Akaraterőt igényel,
melyet másra is fordíthatnánk.

Segíthetnénk a gyerekeknek a házival,

befejezhetnénk egy munkahelyi
projektünket,

és mivel az akaraterőnk korlátozott,

bármilyen stratégia,

mely annak folyamatos
felhasználásán alapul,

többnyire garantáltan kudarcba fullad,

amint másra kezdünk el figyelni.

Engedjenek meg egy záró gondolatot.

Mi lenne, ha a fogyókúrázó lányoknak
megmondanánk,

hogy természetes enni, mikor éhesek?

Mi lenne ha megtanítanánk őket
az éhségükkel

együttműködni, ahelyett,
hogy tartanának tőle?

Szerintem sokkal egészségesebbek
és boldogabbak lennének,

és felnőttként

sokuk vékonyabb is lenne.

Bárcsak nekem mondta volna valaki ezt,

mikor én voltam 13 éves.

Köszönöm.

(Taps)