Miért van a gyógyszereknek gyakran veszélyes mellékhatása a nőkre?

A múlt század nagy részében a gyógyszerek, a forgalomba hozataluk előtt, csak férfiakon voltak tesztelve, és emiatt, mivel nem volt megfelelő az adagolásuk, elfogadhatatlan mellékhatásokkal jártak a nőkre nézve. Az orvosi kutatásokban a nemek közötti fontos élettani különbségeket csak az utóbbi időben tették megfontolás tárgyává. Alyson McGregor mentőorvos ezeket a különbségeket tanulmányozza, és ebben az érdekfeszítő előadásában elmeséli annak a történelmi hátterét, hogy miként váltak a férfiak a kutatások alanyaivá, és hogy a férfiak és nők közötti különbségek megértése hogyan vezet hatásosabb kezeléshez mindkét nem számára.

Mindannyian járunk orvoshoz.

Tesszük ezt teljes bizalommal,
és vakon hiszünk benne,

hogy a vizsgálatok,
és a gyógyszerek, amelyeket felírnak,

biztonságosak,

hiszen bizonyítottan
a gyógyulásunkat szolgálják.

Azonban a helyzet az,
hogy ez nem minden esetben igaz.

Mit szólnának hozzá, ha azt mondanám,

hogy az orvostudomány
múlt századi felfedezései

csupán a népesség felére igazak?

Mentőorvos vagyok,

a sürgősségi ellátásban dolgozom.

Ez a szakterületem, az életmentés.
Milyen menő, nem?

Na jó, szóval van egy csomó orrfolyásos
esetünk, meg bevert lábujjak,

de nem számít, ki esik be
a sürgősségi ellátás ajtaján,

mi ugyanúgy járunk el,

és ugyanazt a gyógyszert írjuk fel,

anélkül, hogy figyelembe vennénk
a beteg nemét.

Miért is tennénk?

Hiszen sosem tanultunk arról, hogy
különbség lenne a férfiak és a nők között.

Nemrégiben egy a kormány által elrendelt
tanulmány feltárta, hogy a kereskedelemből

kivont gyógyszerek 80%-ánál

a fő ok a nőkre gyakoroltmellékhatás volt.

Gondolkozzunk csak el ezen egy kicsit.

Miért csak a forgalomba hozásuk után
fedezzük fel ezeknek a gyógyszereknek

a nőkre gyakorolt mellékhatásait?

Tudták, hogy éveket vesz igénybe,
amíg egy gyógyszer az ötletből kiindulva

a laboratóriumi sejteken való kipróbálás,

majd az állatkísérleteken

és a klinikai teszteken keresztül,

végül egy tökéletesen szabályozott
engedélyezési eljárás után

egyáltalán lehetővé válik az orvosok
számára, hogy felírják nekünk?

Nem is beszélve arról a rengeteg pénzről,

amit felemészt ez a folyamat.

Akkor hát miért fordulhatnak elő mégis

ezek az elfogadhatatlan mellékhatások
a lakosság felén?

Hogy történhet ez meg?

Nos, a laboratóriumi tesztek

hím sejteken történnek,

és az állatkísérletek során használt
állatok szintén hím állatok,

valamint, hogy a klinikai teszteket szinte
kizárólag férfiakon szokták elvégezni.

Vajon miért van az, hogy a hímneműek
váltak az orvosi kutatások alanyaivá?

Nézzünk egy példát, ami a médiában is
nagy népszerűségre tett szert,

és ez pedig az Ambien nevű altatószer.

Ez a gyógyszer 20 éve a piacon van,

és azóta több százmilliónyi esetben
felírták már,

elsősorban nők számára, mivel nők körében
gyakoribb az alvászavar, mint férfiaknál.

De csak a múlt évben született meg

az a szakmai ajánlás,
mely szerint a nők számára

felezni kell az adagot,

mert csak ekkor döbbentek rá,
hogy a nők szervezete sokkal lassabban

bontja le ezt az anyagot, mint a férfiaké,

és emiatt másnap reggel

még mindig bennük van a gyógyszer.

Így aztán ezek a nők kábultan ülnek be
az autójuk volánja mögé,

kockáztatva ezáltal akár
egy komoly balesetet is.

És, nem tehetek róla, de mentőorvosként
nem tudok nem gondolni rá,

hogy vajon hány olyan betegem volt
az elmúlt évek során,

akik valamilyen autóbalesetben
voltak érintettek,

ami elkerülhető lett volna,

ha ez az elemzés húsz évvel ezelőtt,
a gyógyszer első forgalomba hozásakor

megtörtént volna.

Vajon hány egyéb tesztet kellene
elvégezni nemi alapon?

És hányat mulasztottunk el eddig?

A második világháború
sok változást hozott,

és ezek egyike annak az igénye volt,
hogy senki ne válhasson többé

az orvosi kutatások áldozatává
a tájékoztatása és a beleegyezése nélkül.

Így megszületett néhány
várva-várt szabályozás,

és ennek részeként a gyermekvállalás
korában lévő nőket

kivonták a kutatások köréből.

Féltek tőle: mi lesz, ha történik
valami a magzattal a kísérlet során?

Ki lesz a felelős?

És a tudósok úgy voltak vele,

hogy ez tulajdonképpen inkább áldás,

hiszen, lássuk be,
a férfiak teste sokkal homogénebb.

Az ő esetükben ugyanis nem beszélhetünk
a hormonszintek állandó hullámzásáról,

amelyek bizony összezavarhatják
a mérések adatait.

Ez így sokkal egyszerűbb volt.
És olcsóbb.

Nem beszélve arról, hogy ez idő tájt
az volt az általános vélekedés,

hogy a férfiak és a nők szervezete között
nincs komoly különbség,

leszámítva a nemi szerveket
és a hormonokat.

Így megszületett a döntés:

az orvosi kutatásokat
férfiakon végezték el,

és ezeket az eredményeket használták fel
később a nők esetében is.

Hogyan alakította ez
a női egészség fogalmát?

A nők egészsége egyenlővé vált
a szaporodással:

mell, petefészek, méh, terhesség.

Innen ered a kifejezés:
"bikini orvostudomány".

És ez így is maradt egészen
a nyolcvanas évekig,

amikor is a közegészségügyben dolgozók

és a törvényhozók végre belátták,

hogy azzal, hogy kizárjuk a nőket
ezekből a kutatásokból,

tulajdonképpen inkább kárt okozunk nekik,

hiszen a szaporodás kérdéskörétől
eltekintve,

lényegében semmit sem lehetett tudni

a női betegek egyedi igényeiről.

Azóta bizonyítékok garmadája
látott napvilágot,

amelyek mind azt igazolják, hogy
a férfiak és a nők teljesen különbözőek.

Bizonyára ismerik azt a mondást,

hogy a gyerekek nem csupán
kicsi felnőttek.

Valójában a gyerekek

élettanilag teljesen mások,
mint a normális felnőttek.

És ez elsősorban a gyermekgyógyászat
előtérbe kerülése miatt vált ismertté.

Így ma már, a gyermekek életének javítása
érdekében, rajtuk is végzünk kísérleteket.

És én pontosan tudom,
hogy ugyanez a helyzet a nőkkel is.

A nők nem pusztán
mellekkel rendelkező férfiak.

Saját anatómiájuk van,
és élettanilag annyira mások,

hogy fontos lenne ugyanazzal
az intenzitással tanulmányozni őket.

Vegyük például a szív- és érrendszert.

Ezen a területen történt a legtöbb
próbálkozás azért, hogy rájöjjünk,

vajon miért teljesen mások a szívroham
tünetei férfiak és nők esetében.

A szívbetegségek szedik a legtöbb
áldozatot férfiak és nők körében egyaránt,

de több nő hal meg a szívinfarktustól
számított egy éven belül, mint férfi.

A férfiak általában erős mellkasi
fájdalomra panaszkodnak --

mintha egy elefánt ülne rájuk.

Ez tipikusnak mondható.

A nőknek is vannak mellkasi fájdalmaik,

de az ő panaszaikban többször fordul elő,
hogy "csak nem érzik jól magukat",

"nem kapnak elég levegőt",

vagy "csak olyan fáradtak mostanában".

De valamilyen okból ezt nem mondjuk
tipikusnak,

holott a lakosság fele nő.

Vajon létezik olyan bizonyíték,
ami megmagyarázza ezeket a különbségeket?

Nos, anatómiailag nézve,

a szívet körülvevő erek sokkal kisebbek
a nőknél, mint a férfiaknál,

és így az érbetegségek is nagyban eltérnek

a két nem esetén.

A szívroham kockázatának meghatározásához
használt vizsgálataink pedig

eredetileg férfiakra voltak tervezve,
majd később tökéletesítve,

így azok nők esetén
nem annyira használhatóak.

De elég ha csak a gyógyszerekre
gondolunk --

olyan általánosan használt gyógyszerekre,
mint például az aszpirin.

A szívinfarktust megelőzendő, szokás
aszpirint adni egészséges férfiaknak,

de tudják azt önök, hogy ugyanez
az aszpirin az egészséges nők számára

valójában inkább ártalmas?

És mindez azt jelzi,

hogy ez csupán a jéghegy csúcsa.

A sürgősségi ellátás
egy nagyon pörgő szektor.

Vajon az orvostudomány
hány életmentő területén,

mint például a rák vagy az agyvérzés,

van fontos különbség a férfiak
és a nők között, ami hasznosítható lenne?

Vagy még inkább,
miért tapasztalnak egyesek orrfolyást

míg mások nem,

vagy miért hatnak azok a bevert
lábujjakra felírt fájdalomcsillapítók

egyesekre jobban, mint másokra?

Az Orvostudományi Intézet már kimondta:
minden sejtnek van neme.

Mit jelent ez?

A DNS kódolja a nemet.

A nemi identitás a társadalomban
való nemi megjelenés.

És ez a kettő nem mindig egyezik meg,

ahogy ez a transzszexuálisok
esetén látható.

De fontos belátni,
hogy a fogantatás pillanatától kezdve

a testünk minden egyes sejtje --

a bőr, a haj, a szív és a tüdő --

tartalmazza a saját egyedi DNS-ünket,

és ez a DNS tartalmazza a kromoszómákat,
amelyek meghatározzák,

hogy hímmé vagy nősténnyé,
férfivá vagy nővé válunk-e.

Régen úgy gondolták,

hogy a nemiséget meghatározó
kromoszómák --

XY hímnemű esetén, XX nőnemű esetén --

csupán csak azt határozzák meg, hogy
petefészekkel vagy herével születünk meg,

és valójában a nemi hormonok,
amelyeket ezek a szervek termelnek,

a felelősek a látható
nemi különbségekért.

Ma már tudjuk,
hogy ez az elmélet téves volt --

vagy legalábbis nem volt teljes.

Szerencsére olyan tudósok, mint Dr. Page
a Whitehead Intézettől,

akinek az Y kromoszóma
a kutatási területe,

és Dr. Yang az UCLA-ról,

találtak bizonyítékot arra nézve,
hogy a nemiséget meghatározó kromoszómák,

amelyek ott vannak a testünk
minden sejtjében,

egész életünk során aktívak maradnak,

és talán ezek a felelősek
azokért a különbségekért,

amiket a gyógyszeradagolásokban láttunk,

illetve a férfiak és nők közötti
különbségekért

a betegségekre való hajlam
és azok súlyosságát illetően.

Ez az új ismeret mindent megváltoztat,

és ez azokon a tudósokon múlik, akik
folytatják a bizonyítékok felkutatását,

de azokon a klinikai orvosokon is, akik
elkezdik a gyakorlatban alkalmazni

ezeket az eredményeket már ma.

Most is.

Ezt elősegítendő, társalapítója vagyok

egy a nők egészségéért
munkálkodó szervezetnek,

amelyben összegyűjtjük ezeket az adatokat
és hozzáférhetővé tesszük a tanítás

és a betegellátás számára.

És azon vagyunk, hogy egy közös
asztal köré leültessük őket.

Ez bizony elég nagy munka,

ugyanis alapjaiban változtatja meg
a teljes egészségügyi képzést.

De én hiszek bennük.

Tudom, hogy látni fogják annak
a fontosságát, hogy a nemi szempont

bekerüljön az aktuális tananyagba.

Ennek az a lényege, hogy jól képezzük ki
a jövő egészségügyi szolgáltatóit.

Helyileg pedig,

létrehoztunk egy alosztályt
a Sürgősségi Ellátáson belül,

itt a Brown Egyetemen,

amelynek a neve Nemiség
a Sürgősségi Ellátásban,

és mi végezzük azt a kutatást, amelyik
meghatározza a különbségeket a férfiak

és a nők között sürgősségi esetekben,

mint pl. a szívbetegségek, az agyvérzés,
a vérmérgezés vagy a kábítószer-használat,

de hisszük, hogy az egésznek
az oktatás a sarokköve.

Elkészítettük az oktatás
360 fokos modelljét.

Vannak programjaink az orvosoknak,
a nővéreknek, a tanulóknak,

és a betegeknek.

Mert nem lehet mindent csak
az egészségügyi vezetőkre hagyni.

Mindannyiunknak szerepe van
a változtatásban.

De figyelmeztetnem kell önöket:
ez nem könnyű.

Valójában nehéz.

Alapvetően megváltoztatja
az egészségügyről

és a kutatásról alkotott képünket.

És megváltoztatja az egészségügyi
rendszerrel való kapcsolatunkat.

De nincs visszaút.

Most már eleget tudunk ahhoz,

hogy kijelenthessük, nem jól csináltuk.

Ifj. Martin Luther King azt mondta,

"A változás nem gördül magától
az elkerülhetetlenség kerekein,

csak folytonos küzdelemmel
lehet elérni azt."

És ehhez az első lépés a tudatosság.

És ez nem csak a nők számára nyújtott
egészségügyi ellátás javításáról szól.

Sokkal inkább a mindenki számára nyújtott,
egyénre szabott ellátásról.

Ez a tudatosság képes mélyreható
változásokat előidézni az egészségügyben.

Úgyhogy, ha legközelebb orvoshoz mennek,
kérdezzék meg,

hogy az adott ellátás
figyelembe veszi-e a nemüket.

Lehet, hogy az orvos nem fog tudni
válaszolni --

még.

De a párbeszéd elkezdődött,
és együtt képesek vagyunk tanulni.

Ne feledjék, nekem és a kollégáimnak

igenis számít az önök neme.

Köszönöm.

(Taps)