Mindannyian járunk orvoshoz. Tesszük ezt teljes bizalommal, és vakon hiszünk benne, hogy a vizsgálatok, és a gyógyszerek, amelyeket felírnak, biztonságosak, hiszen bizonyítottan a gyógyulásunkat szolgálják. Azonban a helyzet az, hogy ez nem minden esetben igaz. Mit szólnának hozzá, ha azt mondanám, hogy az orvostudomány múlt századi felfedezései csupán a népesség felére igazak? Mentőorvos vagyok, a sürgősségi ellátásban dolgozom. Ez a szakterületem, az életmentés. Milyen menő, nem? Na jó, szóval van egy csomó orrfolyásos esetünk, meg bevert lábujjak, de nem számít, ki esik be a sürgősségi ellátás ajtaján, mi ugyanúgy járunk el, és ugyanazt a gyógyszert írjuk fel, anélkül, hogy figyelembe vennénk a beteg nemét. Miért is tennénk? Hiszen sosem tanultunk arról, hogy különbség lenne a férfiak és a nők között. Nemrégiben egy a kormány által elrendelt tanulmány feltárta, hogy a kereskedelemből kivont gyógyszerek 80%-ánál a fő ok a nőkre gyakoroltmellékhatás volt. Gondolkozzunk csak el ezen egy kicsit. Miért csak a forgalomba hozásuk után fedezzük fel ezeknek a gyógyszereknek a nőkre gyakorolt mellékhatásait? Tudták, hogy éveket vesz igénybe, amíg egy gyógyszer az ötletből kiindulva a laboratóriumi sejteken való kipróbálás, majd az állatkísérleteken és a klinikai teszteken keresztül, végül egy tökéletesen szabályozott engedélyezési eljárás után egyáltalán lehetővé válik az orvosok számára, hogy felírják nekünk? Nem is beszélve arról a rengeteg pénzről, amit felemészt ez a folyamat. Akkor hát miért fordulhatnak elő mégis ezek az elfogadhatatlan mellékhatások a lakosság felén? Hogy történhet ez meg? Nos, a laboratóriumi tesztek hím sejteken történnek, és az állatkísérletek során használt állatok szintén hím állatok, valamint, hogy a klinikai teszteket szinte kizárólag férfiakon szokták elvégezni. Vajon miért van az, hogy a hímneműek váltak az orvosi kutatások alanyaivá? Nézzünk egy példát, ami a médiában is nagy népszerűségre tett szert, és ez pedig az Ambien nevű altatószer. Ez a gyógyszer 20 éve a piacon van, és azóta több százmilliónyi esetben felírták már, elsősorban nők számára, mivel nők körében gyakoribb az alvászavar, mint férfiaknál. De csak a múlt évben született meg az a szakmai ajánlás, mely szerint a nők számára felezni kell az adagot, mert csak ekkor döbbentek rá, hogy a nők szervezete sokkal lassabban bontja le ezt az anyagot, mint a férfiaké, és emiatt másnap reggel még mindig bennük van a gyógyszer. Így aztán ezek a nők kábultan ülnek be az autójuk volánja mögé, kockáztatva ezáltal akár egy komoly balesetet is. És, nem tehetek róla, de mentőorvosként nem tudok nem gondolni rá, hogy vajon hány olyan betegem volt az elmúlt évek során, akik valamilyen autóbalesetben voltak érintettek, ami elkerülhető lett volna, ha ez az elemzés húsz évvel ezelőtt, a gyógyszer első forgalomba hozásakor megtörtént volna. Vajon hány egyéb tesztet kellene elvégezni nemi alapon? És hányat mulasztottunk el eddig? A második világháború sok változást hozott, és ezek egyike annak az igénye volt, hogy senki ne válhasson többé az orvosi kutatások áldozatává a tájékoztatása és a beleegyezése nélkül. Így megszületett néhány várva-várt szabályozás, és ennek részeként a gyermekvállalás korában lévő nőket kivonták a kutatások köréből. Féltek tőle: mi lesz, ha történik valami a magzattal a kísérlet során? Ki lesz a felelős? És a tudósok úgy voltak vele, hogy ez tulajdonképpen inkább áldás, hiszen, lássuk be, a férfiak teste sokkal homogénebb. Az ő esetükben ugyanis nem beszélhetünk a hormonszintek állandó hullámzásáról, amelyek bizony összezavarhatják a mérések adatait. Ez így sokkal egyszerűbb volt. És olcsóbb. Nem beszélve arról, hogy ez idő tájt az volt az általános vélekedés, hogy a férfiak és a nők szervezete között nincs komoly különbség, leszámítva a nemi szerveket és a hormonokat. Így megszületett a döntés: az orvosi kutatásokat férfiakon végezték el, és ezeket az eredményeket használták fel később a nők esetében is. Hogyan alakította ez a női egészség fogalmát? A nők egészsége egyenlővé vált a szaporodással: mell, petefészek, méh, terhesség. Innen ered a kifejezés: "bikini orvostudomány". És ez így is maradt egészen a nyolcvanas évekig, amikor is a közegészségügyben dolgozók és a törvényhozók végre belátták, hogy azzal, hogy kizárjuk a nőket ezekből a kutatásokból, tulajdonképpen inkább kárt okozunk nekik, hiszen a szaporodás kérdéskörétől eltekintve, lényegében semmit sem lehetett tudni a női betegek egyedi igényeiről. Azóta bizonyítékok garmadája látott napvilágot, amelyek mind azt igazolják, hogy a férfiak és a nők teljesen különbözőek. Bizonyára ismerik azt a mondást, hogy a gyerekek nem csupán kicsi felnőttek. Valójában a gyerekek élettanilag teljesen mások, mint a normális felnőttek. És ez elsősorban a gyermekgyógyászat előtérbe kerülése miatt vált ismertté. Így ma már, a gyermekek életének javítása érdekében, rajtuk is végzünk kísérleteket. És én pontosan tudom, hogy ugyanez a helyzet a nőkkel is. A nők nem pusztán mellekkel rendelkező férfiak. Saját anatómiájuk van, és élettanilag annyira mások, hogy fontos lenne ugyanazzal az intenzitással tanulmányozni őket. Vegyük például a szív- és érrendszert. Ezen a területen történt a legtöbb próbálkozás azért, hogy rájöjjünk, vajon miért teljesen mások a szívroham tünetei férfiak és nők esetében. A szívbetegségek szedik a legtöbb áldozatot férfiak és nők körében egyaránt, de több nő hal meg a szívinfarktustól számított egy éven belül, mint férfi. A férfiak általában erős mellkasi fájdalomra panaszkodnak -- mintha egy elefánt ülne rájuk. Ez tipikusnak mondható. A nőknek is vannak mellkasi fájdalmaik, de az ő panaszaikban többször fordul elő, hogy "csak nem érzik jól magukat", "nem kapnak elég levegőt", vagy "csak olyan fáradtak mostanában". De valamilyen okból ezt nem mondjuk tipikusnak, holott a lakosság fele nő. Vajon létezik olyan bizonyíték, ami megmagyarázza ezeket a különbségeket? Nos, anatómiailag nézve, a szívet körülvevő erek sokkal kisebbek a nőknél, mint a férfiaknál, és így az érbetegségek is nagyban eltérnek a két nem esetén. A szívroham kockázatának meghatározásához használt vizsgálataink pedig eredetileg férfiakra voltak tervezve, majd később tökéletesítve, így azok nők esetén nem annyira használhatóak. De elég ha csak a gyógyszerekre gondolunk -- olyan általánosan használt gyógyszerekre, mint például az aszpirin. A szívinfarktust megelőzendő, szokás aszpirint adni egészséges férfiaknak, de tudják azt önök, hogy ugyanez az aszpirin az egészséges nők számára valójában inkább ártalmas? És mindez azt jelzi, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa. A sürgősségi ellátás egy nagyon pörgő szektor. Vajon az orvostudomány hány életmentő területén, mint például a rák vagy az agyvérzés, van fontos különbség a férfiak és a nők között, ami hasznosítható lenne? Vagy még inkább, miért tapasztalnak egyesek orrfolyást míg mások nem, vagy miért hatnak azok a bevert lábujjakra felírt fájdalomcsillapítók egyesekre jobban, mint másokra? Az Orvostudományi Intézet már kimondta: minden sejtnek van neme. Mit jelent ez? A DNS kódolja a nemet. A nemi identitás a társadalomban való nemi megjelenés. És ez a kettő nem mindig egyezik meg, ahogy ez a transzszexuálisok esetén látható. De fontos belátni, hogy a fogantatás pillanatától kezdve a testünk minden egyes sejtje -- a bőr, a haj, a szív és a tüdő -- tartalmazza a saját egyedi DNS-ünket, és ez a DNS tartalmazza a kromoszómákat, amelyek meghatározzák, hogy hímmé vagy nősténnyé, férfivá vagy nővé válunk-e. Régen úgy gondolták, hogy a nemiséget meghatározó kromoszómák -- XY hímnemű esetén, XX nőnemű esetén -- csupán csak azt határozzák meg, hogy petefészekkel vagy herével születünk meg, és valójában a nemi hormonok, amelyeket ezek a szervek termelnek, a felelősek a látható nemi különbségekért. Ma már tudjuk, hogy ez az elmélet téves volt -- vagy legalábbis nem volt teljes. Szerencsére olyan tudósok, mint Dr. Page a Whitehead Intézettől, akinek az Y kromoszóma a kutatási területe, és Dr. Yang az UCLA-ról, találtak bizonyítékot arra nézve, hogy a nemiséget meghatározó kromoszómák, amelyek ott vannak a testünk minden sejtjében, egész életünk során aktívak maradnak, és talán ezek a felelősek azokért a különbségekért, amiket a gyógyszeradagolásokban láttunk, illetve a férfiak és nők közötti különbségekért a betegségekre való hajlam és azok súlyosságát illetően. Ez az új ismeret mindent megváltoztat, és ez azokon a tudósokon múlik, akik folytatják a bizonyítékok felkutatását, de azokon a klinikai orvosokon is, akik elkezdik a gyakorlatban alkalmazni ezeket az eredményeket már ma. Most is. Ezt elősegítendő, társalapítója vagyok egy a nők egészségéért munkálkodó szervezetnek, amelyben összegyűjtjük ezeket az adatokat és hozzáférhetővé tesszük a tanítás és a betegellátás számára. És azon vagyunk, hogy egy közös asztal köré leültessük őket. Ez bizony elég nagy munka, ugyanis alapjaiban változtatja meg a teljes egészségügyi képzést. De én hiszek bennük. Tudom, hogy látni fogják annak a fontosságát, hogy a nemi szempont bekerüljön az aktuális tananyagba. Ennek az a lényege, hogy jól képezzük ki a jövő egészségügyi szolgáltatóit. Helyileg pedig, létrehoztunk egy alosztályt a Sürgősségi Ellátáson belül, itt a Brown Egyetemen, amelynek a neve Nemiség a Sürgősségi Ellátásban, és mi végezzük azt a kutatást, amelyik meghatározza a különbségeket a férfiak és a nők között sürgősségi esetekben, mint pl. a szívbetegségek, az agyvérzés, a vérmérgezés vagy a kábítószer-használat, de hisszük, hogy az egésznek az oktatás a sarokköve. Elkészítettük az oktatás 360 fokos modelljét. Vannak programjaink az orvosoknak, a nővéreknek, a tanulóknak, és a betegeknek. Mert nem lehet mindent csak az egészségügyi vezetőkre hagyni. Mindannyiunknak szerepe van a változtatásban. De figyelmeztetnem kell önöket: ez nem könnyű. Valójában nehéz. Alapvetően megváltoztatja az egészségügyről és a kutatásról alkotott képünket. És megváltoztatja az egészségügyi rendszerrel való kapcsolatunkat. De nincs visszaút. Most már eleget tudunk ahhoz, hogy kijelenthessük, nem jól csináltuk. Ifj. Martin Luther King azt mondta, "A változás nem gördül magától az elkerülhetetlenség kerekein, csak folytonos küzdelemmel lehet elérni azt." És ehhez az első lépés a tudatosság. És ez nem csak a nők számára nyújtott egészségügyi ellátás javításáról szól. Sokkal inkább a mindenki számára nyújtott, egyénre szabott ellátásról. Ez a tudatosság képes mélyreható változásokat előidézni az egészségügyben. Úgyhogy, ha legközelebb orvoshoz mennek, kérdezzék meg, hogy az adott ellátás figyelembe veszi-e a nemüket. Lehet, hogy az orvos nem fog tudni válaszolni -- még. De a párbeszéd elkezdődött, és együtt képesek vagyunk tanulni. Ne feledjék, nekem és a kollégáimnak igenis számít az önök neme. Köszönöm. (Taps)