Hogyan változtathatja meg az óceánokról alkotott képünket egy szélenergia-hajtotta drónflotta?

Óceánjaink felfedezetlenek és ismeretlenek, még mindig többet tudunk más bolygókról, mint a sajátunkról. Hogyan érthetjük meg ezt az óriási, jelentős ökorendszer? Sebastien de Halleux felfedező elmondja, hogyan gyűjtenek szél- és napenergiával működő drónok példátlan részletességű adatokat, betekintést engedve ezzel pl. a világ időjárásába és a halállományok egészségébe. Tudjon meg többet arról, mit jelenthet nekünk, a szárazföldön élőknek az óceánok jobb megértése.

Többet tudunk más bolygókról,
mint a sajátunkról,

és ma olyan újfajta robotot
szeretnék bemutatni,

amelyet arra terveztek, hogy segítsen
jobban megérteni a bolygónkat.

Olyan kategóriába tartozik,

melyet az oceanográfiában tengerfelszíni
kutatórobotként, USV-ként ismernek.

Nem üzemanyaggal működik.

Helyette szélenergia hajtja.

Mégis körbehajózza a bolygót
hónapokon át.

Elmondom, miért építettük meg,

és mit jelent az önök számára.

Néhány évvel ezelőtt vitorláshajón
utaztam keresztül a Csendes-óceánon,

San Franciscóból Hawaiira.

Az elmúlt 10 évet
folyamatos munkával töltöttem.

Videojátékokat fejlesztettem
felhasználók millióinak,

és szerettem volna lehiggadni,
egészében látni a dolgokat,

és elgondolkozni.

A hajó navigátora voltam,

és egy este, miután hosszasan
elemeztük az időjárási adatokat,

és útvonalunkat vittük térképre,

a fedélzetre érve ezt
a gyönyörű naplementét láttam.

Belém hasított a gondolat:

Mennyit tudunk valójában az óceánjainkról?

A Csendes-óceán ott terült el
előttem, míg a szem ellát,

és a hullámok erőteljesen
csapkodták a hajónkat,

állandóan emlékeztetve hatalmas erejükre.

Mennyit tudunk valójában az óceánjainkról?

Úgy döntöttem, kiderítem.

Hamar rájöttem, hogy nem sokat.

Ennek egyik oka,
hogy az óceánok hatalmasak,

a Föld 70%-át borítják,

de tudjuk, hogy komplex
rendszereket irányítanak,

pl. bolygónk időjárását,

ami hatással van ránk nap mint nap,

olykor drámaian.

Mégis, ezek a folyamatok
számunkra nagyrészt láthatatlanok.

Az óceánokra vonatkozó adatok
minden szempontból elégtelenek.

Szárazföldön hozzászoktam,
hogy sok érzékelőhöz férek hozzá –

valójában több milliárdhoz.

De a tengeren a helyi adatok
ritkák és drágák.

Miért? Mert mennyiségük
a kevés hajótól és bójától függ.

Hogy mennyire kevés, az meglepő volt.

A Nemzeti Óceán- és Légkörhivatal,

azaz a NOAA

csak 16 hajóval rendelkezik,

és a partok mentén az egész Földön
csak kevesebb mint 200 bója van.

Ennek egyszerű az oka:

az óceán engesztelhetetlen hely,

helyi adatok gyűjtéséhez nagy hajó kell,

mely sok üzemanyagot

és nagyszámú legénységet képes szállítani.

Mindegyik több millió dollárba kerül,

vagy a tengerfenékhez
hat km-es kábellel kipányvázott,

vonatkerekekkel lehorgonyzott nagy bóják,

amelyeket veszélyes telepíteni,
és költséges fenntartani.

Mi a helyzet a műholdakkal? – kérdezhetik.

A műholdak fantasztikusak,

és nagyon sokat megmutattak az összképből

az elmúlt évtizedek alatt.

De az a baj a műholdakkal,

hogy az óceán felszínétől
egy mikronnyira látnak le.

Viszonylag gyenge a térbeli
és időbeli felbontásuk,

és a jelük javításra szorul
felhők, földi hatások

és egyéb tényezők miatt.

Mi történik tehát az óceánokban,

és mit próbálunk megmérni?

Mi hasznát vesszük egy robotnak?

Koncentráljunk az óceán
egy kis kockájára!

Az egyik megértendő kulcskérdés
a felszín,

mert a felszín, ha belegondolunk,

a kapocs a levegő és tenger
közötti minden kölcsönhatásban.

Minden energia és gáz
e felületen keresztül áramlik.

Napunk energiát sugároz,

amit hőként nyel el az óceán,

majd részben a légkörbe bocsátja.

A légkörünkben lévő gázok,
pl. a CO₂, az óceánokba oldódnak.

Az összes CO₂ kb. 30%-a oldódik be.

A planktonok és mikroorganizmusok
annyi oxigént engednek a légkörbe,

hogy minden második levegővételünk
az óceánból származik.

A hő egy része párolgást okoz,
amiből felhők lesznek,

és ez végül csapadékhoz vezet.

A levegő nyomásváltozása
felszíni szelet okoz,

ami a páratartalmat mozgatja a légkörben.

A hő egy része az óceán mélyéig sugároz,

és különböző rétegekben raktározódik el.

Az óceán mint bolygóméretű melegvíztároló

raktározza el az összes energiát,

amely később rövidtávú események,
pl. hurrikánok során,

vagy hosszútávú jelenségként,
mint az El Niño, szabadul fel.

E rétegek függőleges felszálló áramlás

vagy vízszintes áramlatok
révén keveredhetnek;

ezek a trópusoktól a sarkok felé
irányuló hőátadás fontos elemei.

És persze van tengeri élet,

ami bolygónk legnagyobb ökorendszere,

és a mikroorganizmusoktól,
a halaktól a tengeri emlősökig,

pl. fókákig, delfinekig s bálnákig terjed.

De ezek nagyrészt láthatatlanok számunkra.

Az óceán változóinak tanulmányozásában

az egyik nehézség az energia,

amely érzékelőknek az óceán
mélyébe merítéséhez szükséges.

Persze, sok megoldást próbáltak már –

hullám működtette eszközöktől

a vízfelszíni járművekig,

a napelemes eszközökig –

mind a maga kompromisszumával.

A csapatunk áttörése
meglepő forrásból jött:

szélhajtású jachtokkal folytatott
gyorsaságirekord-versenyből.

Tízévnyi kutatásba és fejlesztésbe került,

hogy újféle szárnyat tervezzünk,

ami csak három wattot használ
az irányításhoz

és látszólag korlátlan
autonómiájú járművet

is tud hajtani az egész bolygón át.

Ezt a szárnyat tengeri járműre alkalmazva

óceáni drón keletkezett.

Ezek nagyobbak, mint amekkorának tűnnek.

Kb. öt méter magasak,
hét méter hosszúak, két méter szélesek.

Felszíni műholdként gondoljanak rájuk.

Tudományos minőségű
érzékelőkkel vannak ellátva,

melyek fontos oceanográfiai
és légköri változókat mérnek,

és élő műholdas kapcsolat továbbítja

e nagy felbontású adatokat a partra,

valós időben.

Csapatunk szorgalmasan dolgozott
az elmúlt években,

bevetéseket irányított olykor

a legkeményebb óceáni
körülmények között a bolygón,

az Északi-sarkvidéktől
a csendes-óceáni térségig.

Vitorláztunk a sarki jégsapkáknál.

Vitorláztunk
az Atlanti-óceáni hurrikánokban.

Megkerültük a Horn-fokot,

és a Mexikói-öböl olajfúró tornyai
között szlalomoztunk.

Ez egy kemény robot.

Hadd beszéljek

a Pribilof-szigetek táján végzett
egyik legutóbbi munkánkról.

Ez az apró szigetcsoport
a hideg Bering-tenger közepén terül el,

az USA és Oroszország között.

A Bering-tenger
az alaszkai tőkehal hazája,

mely fehér húsú hal,
talán nem ismernék fel,

de tán kóstolták, ha szeretik
a halrudacskákat vagy a surimit.

A surimi ráknak néz ki,
de valójában tőkehal.

A tőkehalászat a nép
legnagyobb halgazdasága,

érték- és mennyiségi szempontból is.

1,4 millió tonna halat fognak ki évente.

Az elmúlt években
óceáni drónok hada dolgozott

a Bering-tengeren,

hogy tájékoztasson
a tőkehalállomány méretéről.

Ez elősegíti a halászatot szabályozó
kvótarendszer fejlesztését,

segít megelőzni
a halállomány összeomlását,

és védi ezt az érzékeny ökorendszert.

A drónok akusztikus úton
mérik fel a halászterületet,

azaz hanglokátorral.

Ez hanghullámot küld lefele,

majd a hanghullám keltette,

a tengerfenékről vagy a halakról
visszaverődő visszhangból

fogalmat alkothatunk arról,
mi történik a felszín alatt.

Óceáni drónjaink elég jók
ebben az ismétlődő feladatban,

így nap mint nap a Bering-tengert
térképezték fel.

A Priblof-szigetek szintén a medvefókák
hatalmas kolóniájának otthona.

1950-ben kb. kétmillió egyede volt
a kolóniának.

Sajnos, napjainkban
a populáció jelentősen csökkent.

Kevesebb mint 50%-uk maradt,

és a populáció továbbra is gyorsan fogy.

Hogy megértsük, miért,

tudományos partnerünk
a Nemzeti Tengeriemlős-laboratóriumban

GPS-nyomkövetőt rögzített

néhány anyafóka bundájára.

Ezek a nyomkövetők mérik
a helyzetet és a mélységet

és van egy remek apró kamerájuk is,

ami a hirtelen gyorsulásra reagál.

Itt egy film egy művészi hajlamú fókától,

amely példátlan betekintést enged

az Északi-sarkvidéken folyó
víz alatti vadászatba,

a felvételen a tőkehal a zsákmány,

pillanatokkal a felfalása előtt.

A Sarkvidéken végzett munka még
egy robotnak is nagyon kemény.

Túl kellett élniük augusztusi hóvihart

és bámészkodók zavaró hatását –

az a kicsi pöttyös fóka élvezi az utat.

(Nevetés)

A fókamegfigyelők több mint
200 000 merülést rögzítettek az évszakban,

és ha jobban megnézzük,

látjuk az egyedi számokat
és az ismétlődő merüléseket.

Folyamatosan dekódoljuk,

mi történik e vadászterületeken,

és ez gyönyörű.

Amikor a drónok gyűjtötte
hangadatokat összerakjuk,

kirajzolódik a kép.

Mikor a fókák elhagyják a szigeteket,
és balról jobbra úsznak,

látható, hogy viszonylag sekély,
20 méteres mélységbe merülnek,

melyben, ahogy a drón mutatja,

alacsony kalóriatartalmú,
apró, fiatal tőkehalak vannak.

Majd távolabbra és mélyebbre úsznak,

oda, ahol a drón nagyobb, idősebb,

táplálóbb tőkehalakat észlelt.

Sajnos, az e hosszú távon
felemésztett kalóriák miatt

a fókáknak már nem marad elég energiájuk,

hogy szoptassák kicsinyeiket a szigeten,

így a populáció csökken.

Továbbá, a drón jelezte,
hogy a víz hőmérséklete

a szigetnél jelentősen megnőtt.

Talán ez az egyik fő oka annak,
ami a tőkehalakat északra űzi,

hogy hidegebb régiók után kutassanak.

Az adatfeldolgozás folyamatban van,

de már látható,

hogy a medvefóka-rejtély
kirakósának pár darabja

már a helyére kerül.

De ha az összképet nézzük,

mi is emlősök vagyunk.

Az óceánok évente akár 20 kiló halat
nyújtanak egy-egy embernek.

Ahogy kimerítjük a halállományunkat,
mit tanulhatunk mi, emberek

a medvefókák történetéből?

Az óceán a halakon kívül is
nap mint nap hatással van ránk

a globális időjárási rendszerek révén,

ami befolyásolja a világ
mezőgazdasági termelését,

vagy elpusztítja
az életet és a tulajdonunkat

hurrikánokkal, árvizekkel
és szélsőséges hőmérséklettel.

Óceánjaink nagyjából
ismeretlenek és felfedezetlenek,

és még mindig többet tudunk
más bolygókról, mint a sajátunkról.

De ha felosztjuk a hatalmas óceánt

650 km oldalú négyzetekre,

nagyjából 1 000 négyzetet kapunk.

Így partereinkkel együtt lassacskán

minden négyzetbe egy-egy drónt telepítünk,

azt remélve, hogy a bolygót lefedve

jobban belelátunk a bolygó rendszereibe,

melyek hatással vannak az emberiségre.

Már jó ideje robotokat használunk

naprendszerünk távoli
világainak vizsgálatára.

Eljött az idő, hogy saját
bolygónkat is számba vegyük,

mert nem tudunk javítani azon,
amit nem tudunk megmérni,

és nem tudunk felkészülni arra,
amit nem ismerünk.

Köszönöm.

(Taps)