Két vers arról, mit gondolnak a kutyák (minden bizonnyal)

Vajon mi mehet végbe kutyáink fejében, amikor ránk néznek? Billy Collins költő két nagyon különböző kutyatársunk belső életét festi képzeletben elénk. Rövid, magával ragadó előadás, tökéletes lehetőség egy kis kikapcsolódásra és ábrándozásra...

Nem tudom, észrevették-e,

de temérdek olyan könyv

jelent meg mostanában,

amely a kutyák értelmi és érzelmi életét

tárgyalja, illetve próbálja megfejteni.

Vajon gondolkodnak-e, éreznek-e,
és ha igen, hogyan?

Így én ma délután, kevés kis időmben,

megpróbáltam a találgatások
körét leszűkíteni,

és bemutatni Önöknek két kutyát,

akik a "beszélj" parancsszót

szó szerint értelmezték.

Jöjjön először az első kutya,

ő a gazdájával való viszonyának

egyik aspektusáról elmélkedik,

a címe: "Egy kutya a gazdájáról".

"Bár kölyöknek látszom,

gyorsabban öregszem, mint ő.

Hét az egyhez az arány,
azt szokták mondani.

Bármi is a szorzó,
egy nap le fogom őt hagyni,

és átveszem a vezetést,

ahogy erdei sétáink során teszem,

és ha ez a gondolat
átsuhan az agyán valaha,

az lesz a legszebb árnyék,

mit hóra vagy fűre vetett egy kutya."

(Taps)

Köszönöm.

A következő kutyánk

úgymond visszatérőként beszél,

szellemként, aki visszajött

egy látogatásra.

"Én vagyok a kutya, kit elaltattál,

ahogy az örök öntudatlanságba szúrást
hívni szereted,

visszajöttem, hogy elmondjam
ezt az egyszerű tényt:

sosem kedveltelek."

(Nevetés)

"Amikor az arcodat nyaldostam,

az orrodat gondoltam leharapni.

Amikor előttem törölted szárazra magad,

a férfiasságod akartam
egy ugrással letépni.

Bosszantott a járásod,

az állati kecsesség hiánya,

ahogy egy széken ülve ettél,

öledben egy szalvéta, kezedben egy kés.

Megszöktem volna én,

de gyenge voltam hozzá,

ezt a trükköt te nevelted belém,

mialatt ülni tanultam és melletted járni,

és legnagyobb sértésként,

kezet rázni kéz nélkül.

Bevallom, a póráz látványa
mindig is feldobott,

de csak mert azt jelezte,
hamarosan olyasmiket szagolhatok,

amiket te sosem érintettél.

Nem kell, hogy higgy nekem,

de hazudni nincs okom:

gyűlöltem az autót,
gyűlöltem a gumicsontot,

rühelltem a barátaid,
sőt mit több, a rokonaid.

Bilétáim lifegése az őrületbe kergetett.

Mindig rossz helyen vakargattál."

(Nevetés)

"Nem kértem tőled soha mást,
mint vizet és eledelt

a tálkáimba.

Figyeltelek alvás közben,

midőn a hold feljött az égboltra.

Minden önuralmamra szükség volt,

hogy ne forduljak az ég felé vonyítva.

Megszabadultam immár a nyakörvtől,

a sárga esőköpenytől

a monogramos szvettertől,

a pázsitod abszurdumától,

és ez minden, amit e helyről tudnod kell,

leszámítva, amit már eddig is sejtettél,

és szerencsédre nem következett be előbb,

hogy az írás és olvasás
itt mindenkinek megy,

a kutyáknak költőien,

a macskáknak és mindenki másnak

prózában."

Köszönöm.

(Taps)