Learning from a barefoot movement

Az indiai Radzsasztánban létezik egy különleges iskola, mely által falusi nők és férfiak saját szülőfalvaikban szolármérnökökké, kézművesekké, fogászokká és orvosokká válnak. A Mezítlábas Főiskola alapítója, Bunker Roy beszél arról, hogyan is működik ez az iskola.

Egy másik világba szeretnélek benneteket elkalauzolni.

Megosztanék veletek egy

45 évvel ezelőtti történetet,

mely olyan szegényemberekhez fűződő szeretetről szól,

akik napi egy dollárnál kevesebb pénzből élnek.

Nagyon elitista, sznob és

drága indiai oktatásban részesültem,

és ez kis híján tönkre tett.

Készen álltam arra, hogy

diplomata, tanár vagy orvos váljon belőlem -

kézenfekvő volt.

Aztán, nem kérkedésből mondom, de három évig az indiai

nemzeti squash bajnok voltam.

(Nevetés)

A világon mindent megkaphattam.

Minden a lábam előtt hevert.

Nem tudtam hibázni.

Azután, kíváncsiságból arra gondoltam,

vidékre megyek el dolgozni és

ott is fogok élni, hogy lássam, milyen is az.

1965-ben tehát

mindez az Indiai Bihar állam nagy éhínsége idején

történt, és láttam az éhezőket, a halottakat,

életemben először láttam, ahogy emberek éhen halnak.

Ez fordulópont volt az életemben.

Hazamentem anyámhoz

és így szóltam hozzá:

"Falun akarok élni és dolgozni."

Anyám kómába esett.

(Nevetés)

"Hogyan?

Az egész világ a lábad előtt hever, a legjobb munkalehetőségek,

te pedig falura akarsz költözni és ott dolgozni?

Valami baj van veled?"

Erre azt mondtam, "Nem, én a legjobb iskolákba jártam.

Ez elgondolkodtatott.

Valamit vissza akartam adni

a magam módján."

"Mit akarsz csinálni vidéken?

Ott nincs munka, se pénz,

se biztonság, se kilátások."

Azt mondtam, "Ott akarok élni

és kutat fúrni öt évig."

"Kutat fúrni öt évig?

India legdrágább iskoláiba és egyetemeire jártál

és most mégis kutakat akarsz fúrni öt éven át?"

Nagyon sokáig hozzám se szólt,

úgy gondolta, cserben hagyom a családot.

De aztán,

megnyílt előttem a szegénység különleges tudása,

megismerkedtem képességeikkel,

melyekről csak kevesen tudnak,

melyet soha nem azonosítottak, nem tiszteltek,

nem alkalmaztak széleskörűen.

Azt találtam ki, hogy nyitok egy Mezítlábas Főiskolát.

Olyan főiskolát, ahova csak a szegények fognak járni.

A főiskolán a szegények által

fontosnak tartott dolgokat állítanák előtérbe.

Amikor először mentem ebbe a faluba.

Az idősek azt kérdezték:

"Üldöz a rendőrség?"

Mondtam: "Nem"

(Nevetés)

"Megbuktál a vizsgán?"

"Nem" - feleltem.

"Nem kapsz közalkalmazotti állást?"

"Mit csinálsz itt?"

"Miért vagy itt?"

Az indiai oktatás Párizzsal,

New Delhivel és Zürichhel kecsegtet;

mit csinálsz hát ebben a faluban?

Valami bajod van, amit elhallgatsz előlünk?"

Nem, "Valójában egy főiskolát akarok

alapítani, kizárólag a szegények részére.

A főiskolán a szegények számára fontos dolgokat tanítanák."

Ekkor az öregek elláttak néhány józan és bölcs tanáccsal..

Így szóltak: "Kérlek,

ne vigyél a főiskoládba

képzett embereket, akiknek végzettsége van."

Ez tehát India egyetlen olyan főiskolája,

ahol, ha PhD vagy Masters fokozatod van,

az kizáró ok.

Kicsapottnak, bukott diáknak kell

lenned ahhoz, hogy a főiskolánkra felvegyenek.

Kétkezi munkásnak kell lenned.

Tisztelned a munkát.

Igazolnod kell, hogy van olyan tehetséged, melyet

felajánlhatsz, és mely a közösséget szolgálja.

Elindítottuk hát a Mezítlábas Főiskolát,

és újraértelmeztük a professzionalizmust.

Kit nevezünk hivatásosnak?

Azt az embert nevezzük hivatásosnak,

akiben van képesség,

magabiztosság és hit.

A vízkeresés egy hivatás.

Tradicionális bábának lenni

hivatás.

Tradicionális csontkovácsnak lenni: hivatás.

Ezek a világ minden táján jelenlévő hivatások.

A világ minden eldugott falvában megtalálhatók.

Arra gondoltunk, hogy az ilyen embereknek kell eljönniük

és megmutatniuk, hogy tudásuk és képességeik

egyetemesek.

Fel kell használni, alkalmazni kell,

megmutatni a külvilágnak,

hogy ez a tudás és ezek a képességek

még ma is fontosak.

A főiskola tehát

Mahatma Gandhi élet- és munkastílusához igazodva működik.

A földön esznek, a a földön alszanak és a földön dolgoznak.

Nem írnak alá szerződést.

Velem tarthatsz 20 évig, de akár holnap is elmehetsz.

Senki nem kereshet 100 dollárnál többet.

Ha a pénzért csinálnád, ne is gyere a Mezítlábas Főiskolára.

Ha a munkáért és a kihívásért jössz,

akkor jöhetsz.

Szeretnénk, ha közreműködnél az ötleteiddel.

Ha bármilyen elképzelésed van, gyere és próbáld ki.

Nem baj, ha nem válik be.

Megtépázva, összetörten újrakezdheted.

Ez az egyetlen főiskola, ahol a tanár a diák

és a diák a tanár.

Ez továbbá az egyetlen főiskola, ahol nem adunk bizonyítványt.

A közösségtől kapod a bizonyítványt, melyet szolgálsz.

Nincs szükséged a falra kitűzhető papírra,

mely közli a világgal, hogy mérnök vagy.

Amikor ezt elmondtam,

azt válaszolták, "Nos, mutasd meg, mit tudsz! Mit csinálsz?

Ha nem tudod átültetni a gyakorlatba, akkor csak süketelsz."

Megépítettük tehát az első Mezítlábas Főiskolát

1986-ban.

12 mezítlábas építész építette,

olyanok, akik nem tudnak írni-olvasni,

és négyzetméterenként 1.50 dollárt költöttek.

150-enen laktak és dolgoztak ott akkor.

2002-ben megnyerték az Aga Khan Award építészeti díjat.

Azt hitték, azt gyanították, hogy egy építész áll mögöttük.

Azt mondtam, "Igen, ők készítették a tervrajzokat,

de a mezítlábas tervezők voltak azok, akik a főiskolát ténylegesen megtervezték."

Visszaadtuk az 50.000 dolláros díjat,

mert nem hittek nekünk,

és kezdtük azt hinni, hogy rágalom-hadjáratot

indítanak Tilonia mezítlábas építészei ellen.

Megkérdeztem egy erdészt,

egy nagy-befolyású, rangos szakértőt:

"Mit lehet építeni erre a helyre?"

Vetett néhány pillantást a talajra és így szólt "Felejtsd el. Lehetetlen.

Egyáltalán nem érdemes.

Nincs víz, ez csak köves talaj."

Helyben voltunk.

Azt mondtam neki, "Jól van, elmegyek a falu bölcséhez,

és megkérdezem, mit ültessek ide?"

Csendesen rám nézett, és azt mondta,

"Ezt és ezt ültesd, tegyél hozzá ezt és ezt és menni fog."

Ma pedig így néz ki.

Felmentem a tetőre,

és a nők kórusban azt mondták, "tűnj el.

A férfiak tűnjenek el, mert nem akarjuk, hogy a férfiak ismerjék ezt a technológiát.

Ez a tető szigetelése."

(Nevetés)

Egy kis nyers nádcukor egy kis vizelet

és egy kevéske egyéb dolog.

De igazából nem ereszt.

1986 óta egyáltalán nem ereszt.

Ezt a technológiát a nők nem mutatják meg a férfiaknak.

(Nevetés)

Ez az egyetlen főiskola,

amely teljes mértékben napenergiával működik.

Az összes itt felhasznált energiát a nap adja.

A tető 45 kilowattos paneljeit.

Az elkövetkezendő 25 évben mindent a nap működtet.

Amíg a nap süt,

addig nem lesz probléma az energiaellátással.

A legszebb az, hogy

ezt egy pap, egy hindu pap

állította fel,

egy olyan, aki csak nyolc általánost végzett,

nem többet, nem járt főiskolára.

Többet tud a nappal kapcsolatos

dolgokról, mint bárki, akit ezen a világon ismerek, azt bizton mondhatom.

Az étel, amit a Mezítlábas Főiskolában kapsz,

napsütötte.

Akik a napenergiás tűzhelyt összeállították,

azok nők,

írástudatlan nők,

akik valójában a legbonyolultabb

napenergiával működő tűzhelyt képesek összeállítani.

Parabolikus, séf nélküli, napenergiával működő tűzhely.

Sajnos majdnem félig németek,

annyira precízek.

(Nevetés)

Ennyire precíz Indiai nőt nem fogsz találni.

Álmukból felkeltve is

képesek napenergiával működő tűzhelyt készíteni.

Naponta kétszer 60 tál ételt adunk,

mind napenergiával működő tűzhelyből származik.

Van egy fogorvosunk,

nagymama, írástudatlan, mégis fogorvos.

7000 gyermek

fogát kezeli.

Ez is mezítlábas technológia:

1986-ban történt - sem a mérnökök, sem az építészek nem

gondoltak rá - de mi a tetőről gyűjtjük az esővizet.

Így csak nagyon kevés víz vész kárba.

Az tetőről lefolyó víz a föld alatt lévő

400 000 literes tankba folyik,

így nem vész kárba víz.

Ha négy évig szárazság volna, akkor is lenne elegendő vizünk a főiskola területén,

mert összegyűjtöttük az esővizet.

A gyerekek 60%-a nem jár iskolába,

mert állattartással kell foglalkozniuk,

birkákat és kecskéket legeltetnek,

háztartást vezetnek.

Arra gondoltunk tehát, hogy esti iskolát

nyitunk ezeknek a gyerekeknek.

Mert Tilonia esti iskolájában

közel 75000 gyerek járt eddig.

Mert ez a gyerek kedvére való,

nem a tanár kedvére.

Mit tanítunk ezekben az iskolákban?

Demokráciát, állampolgárságtant,

hogy ítéld meg a szülőhazád,

mit kell tenned, ha letartóztatnak,

mit kell tenned, ha betegek az állataid.

Ezeket tanítjuk az esti iskolákban.

Minden ilyen iskolában napenergiával világítanak.

Ötévente

választásokat tartunk.

A demokratikus eseményen

6 és 14 év közötti gyerekek vesznek részt,

és miniszterelnököt választanak.

A miniszterelnök 12 éves.

Reggelente kecskét legeltet,

esténként miniszterelnök.

Van kabinetje,

oktatásügyi minisztere, energiagazdálkodási minisztere, egészségügyi minisztere.

Alapjában véve 150 iskola 7000 tanulóját

kísérik figyelemmel és felügyelik.

Öt évvel ezelőtt ő kapta meg a World's Children's Prize

elnevezésű díjat és elment Svédországba.

Akkor hagyta el először a falut, ahol él.

Soha nem látta Svédországot.

Egyáltalán nem volt zavarban attól, ami történt.

Jelen volt Svédország királynője is, aki odafordult hozzám

és azt kérdezte "Megkérdezné ezt a gyereket, honnan van az önbizalma?

Ez a kislány mindössze 12 éves,

és semmitől sem jön zavarba."

A lány - a bal oldali a képen - felém fordult,

egyenesen a királynő szemébe nézett, és azt

mondta, "Mondd meg neki kérlek, hogy én vagyok a miniszterelnök."

(Nevetés)

(Taps)

Ott, ahol nagyon magas az írástudatlanok száma,

bábjátékokat alkalmazunk.

Bábjátékokon keresztül kommunikálunk.

Itt van Jaokim Chacha,

300 éves.

Ő a pszichoanalitikusom. A tanárom.

Az orvosom. Az ügyvédem.

A donorom.

Valójában ő adja a pénzt,

ő beszél a nevemben.

Ő oldja meg a problémáimat a faluban.

Ha valami feszültség támad a faluban,

ha csökken az iskolába járók száma,

és nézeteltérés adódik a tanár és a szülő között,

a báb az egész falu előtt hívja össze a tanárokat és a szülőket,

és azt mondja, "Rázzatok kezet!

Senki nem maradhat ki az iskolából."

Ezek a bábok

újrahasznosított Világbank-riportokból készültek.

(Nevetés)

(Taps)

A napenergiával ellátott falvak

decentralizált, demisztifikált megközelítését

India-szerte meghonosítottuk

Ladakhtól Bhutánig,

minden napenergiával ellátott falut

kiképzett emberek visznek.

Elmentünk Ladakhba,

megkérdeztük ezt a nőt,

őt, mínusz 40-ben ki kell jönnie a tetőre,

mert nincs hely, mindkét oldalról omlott a hó,

és megkérdeztük ezt a nőt,

hogy "Mi haszna van ebből

a napenergiából?"

egy pillanatra elgondolkodott, majd azt mondta,

"Most láthatom először a férjem arcát télen."

(Nevetés)

Elmentem Afganisztánba is.

Egyvalamit megtanultunk Indiában:

a férfiak nem tanulnak.

(Nevetés)

A férfiak nyugtalan természetűek,

ambícióik vannak,

kényszeresen járnak-kelnek,

mindig bizonyítványt akarnak szerezni.

(Nevetés)

A férfiak a világ minden pontján

bizonyítvány megszerzésére törekszenek.

Hogy miért? Mert el akarják hagyni a falut,

városba akarnak menni, hogy ott dolgozzanak.

Támadt tehát egy remek ötletünk:

tanítsuk be a nagymamákat.

Mi manapság a világon a kommunikáció

leghatékonyabb módja?

A televízió? Nem.

A telegráf? Nem.

A telefon? Nem.

Tele a nő fejébe.

(Nevetés)

(Taps)

Először mentünk Afganisztánba,

kiválasztottunk három nőt

és azt mondtuk, "El szeretnénk őket vinni Indiába."

Erre azt mondták, hogy "Nem, az lehetetlen. Még a szobájukat sem hagyják el,

nemhogy az országot."

Mire én, "Rendben, teszek egy engedményt. Jöhetnek a férjek is."

Jöttek tehát a férjek is.

A nők természetesen sokkal intelligensebbek voltak, mint a férfiak.

Hogy változtatjuk meg

ezeket a nőket hat hónap alatt?

Jelbeszéddel.

Nem írott szóval.

Nem is beszélt nyelvvel.

Hanem jelbeszéddel.

Hat hónap alatt

a napenergia mérnöke válhat belőlük.

Visszamehetnek hazájukba és elkezdhetik a saját falujuk napenergia-ellátását.

Ez a nő hazament

és ellátta az első falut napenergiával,

workshopokat szervezett,

Afganisztán legeslegelső napenergiával ellátott falva

három nőnek köszönhető.

Ez a nő egy

rendkívüli nagymama.

55 éves, 200 afgán házban vezette be a napenergiát,

mely soha nem omlott össze.

Tárgyalásokba kezdett egy afgán mérnöki részleggel

és elmagyarázta a részlegvezetőnek,

mi a különbség AC és DC között.

A részlegvezetőnek ez új volt.

Az említett három nő további 27 nőt képzett ki

és 100 afgán falut látott el napenergiával.

Elmentünk Afrikába,

ott is végigcsináltuk ugyanezt.

A nyolc-kilenc különböző országból származó nő

egy asztalt ült körül, úgy beszélgettek, hogy nem

volt közös beszélt nyelvük.

A testbeszédük azonban kiváló.

Miközben így beszélgetnek,

lassanként a napenergia mérnökeivé válnak.

Elmentem Sierra Leonéba,

ott találkoztam ezzel a miniszterrel, amint az éjszaka közepén furikázott

a falu felé.

Visszajön, be a városba és azt kérdezi "Mi a helyzet?"

Azt felelték, "Ez a két nagymama...."

"Nagymama?" A miniszter nem akart hinni a fülének.

"Hova mentek?" "Elmentek Indiába és vissza."

Egyenesen a miniszterhez mentek.

Azt mondta, "Tud róla, hogy Sierra Leoneban van egy napenergiával működő falu?"

Azt mondta, "Nem" Másnap a kabinet fele elindult, hogy megnézze a nagymamákat.

"Mi a helyzet"

Behívott tehát és azt mondta "Ki tudnál képezni 150 nagymamát?"

Azt mondtam, "Én nem, Miniszter úr.

Ők ellenben igen. A nagymamák képesek rá."

Felépítette hát az első Sierra Leone-beli Mezítlábas tréning-központot.

150 nagymamát tanítottak be Sierra Leonében.

Gambia.

Gambiába is elmentünk, hogy kiválasszunk egy nagymamát.

Ebben a faluban voltunk.

Már tudtam, hogy melyik nőt szeretném választani.

A közösség egybegyűlt és azt mondta, "Vidd ezt a két nőt."

Mire én azt mondtam "Nem. Nekem ez a nő kell."

Mire ők, "Miért? Ő nem is beszéli a nyelvet. Nem is ismered."

Azt feleltem, "Tetszik a testbeszéde. Tetszik, ahogy beszél."

"Macerás a férje; nem fog menni."

Odahívták a férjét, a férj jött,

hencegve, politizálva, mobillal a kezében. "Nem lehet."

"Miért nem?" "Nézzétek, milyen szép nő."

Azt mondtam, "Igen, nagyon szép."

"Mi lesz, ha elszökik egy indiai férfival?"

Ez volt a legnagyobb félelme.

Azt feleltem, "Boldog lesz. Majd felhív mobilon."

Úgy ment el, mint egy nagymama,

de vissza már úgy jött, akár egy tigris.

A repülőgépből kiszállva

úgy nyilatkozott a sajtónak, mintha legalábbis veterán volna.

Benne volt a nemzeti sajtóban,

sztár volt.

Amikor hat hónappal később visszamentem, megkérdeztem, "Hol a férjed?"

"Valahol van. Nem számít."

(Nevetés)

Sikersztori.

(Nevetés)

(Taps)

Csak arra akartam kilyukadni,

hogy szerintem nem kell kívül keresni a megoldást.

Keressük a megoldást magunkban.

Hallgassunk azokra, akik a lábaink elé terítik a megoldásokat.

A világon mindenfele vannak ilyenek.

Cseppet se féljetek.

Ne a Világbankra hallgassatok, hanem a földhözragadt emberekre.

Mindenre van megoldásuk.

Egy Mahatma Gandhi idézettel fejezem be.

"Először semmibe vesznek,

majd kinevetnek,

aztán harcolnak veled,

s végül te nyersz."

Köszönöm.

(Taps)