A nagyszerű előadások felépítésének titka

A "Van egy álmom" beszédtől kezdve Steve Jobs Iphone-bemutatójáig számos nagyszerű elődadás hasonló felépítésű, amely a hallgatóságot megindító módon közvetíti mondandóját. A prezentációkban járatos Nancy Duarte előadásában gyakorlati tanácsokkal szolgál, hogy miként szólíthatunk fel eredményesen cselekvésre.

Nagyon nagy dolog, hogy itt lehetek.

Hatalmunkban áll a világ megváltoztatása.

Nem közhelyként mondom,

tényleg hatalmunkban áll.

Mélyen bennünk, mindegyikünkben

ott van az ember ismerte
leghatalmasabb eszköz.

A gondolat.

Az emberi elme egyetlen gondolata

lavinát képes elindítani,

mozgalom gyújtópontja lehet,

és átírhatja jövőnket.

De a gondolat erőtlen,

ha bennünk ragad.

Ha soha nem fejezzük ki,
hogy megbirkózzanak vele,

velünk együtt hal el.

Néhányuk talán megpróbálta
ötletét megosztani,

de nem fogadták el, visszautasították,

majd valami középszerű,
mindennapi ötletet fogadtak el.

Egyetlen különbség köztük
közlésük mikéntje volt.

Mert ha azt másokat megindítva közöljük,

változás indul el, a világot
meg tudjuk változtatni.

Családomban régi európai
plakátokat gyűjtünk.

Ha Mauiban járunk, megnézzük a kereskedőt,

aki hatalmas plakátokkal üzletel.

Imádom őket.

Egy-egy gondolat rajtuk
és világos képi megfelelőjük.

Nagyjából matracméretűek. Hatalmasak.

Nem annyira vastagok,
mint egy matrac, de nagyok.

A fickó, amint lapozza őket,
elmond egy sztorit –

két gyerekem csüngött rajtam akkor –

aztán lapoz egyet, egy plakát van alul,

és ahogy előrehajolok, felkiáltok:

"Istenem, imádom ezt a plakátot."

Mindkét gyermekem visszahőkölt, aztán:

"Istenem, anya, ez te vagy."

Íme a plakát.

(Nevetés)

Értik, mint aki így kiált: „Előre!”

A plakátban az iróniát szerettem.

A feltüzelt csaj harcba indul –

mint zászlóvivő –,

kicsi Suavitos sütőfűszereket tartva.

Egy látszatra jelentéktelen valami,

de népszerűsítéséért mégis
hajlandó lenne vásárra vinni a bőrét.

Ha lecserélnék a kicsi
Suavitos sütőfűszereket

egy előadásra –

az én vagyok, igen feltüzelve.

Az előadások feltüzeltek,

amikor még nem volt menő
előadások miatt feltüzeltnek lenni.

Hiszem, hogy képesek
megváltoztatni a világot,

ha hatékonyan közöljük a mondandónkat.

Nehéz megváltoztatni a világot.

Nem egy személy fogja egyetlen ötlettel.

Az ötletnek terjednie kell,
másképp nem lesz hatékony.

Felszínre kell, hogy törjön,
hogy mások is lássák.

Az ötletek közlésének leghatékonyabb
módja pedig a történetmesélés.

Évezredeken keresztül

írástudatlan nemzedékek adták tovább
értékrendjüket és kultúrájukat

nemzedékről nemzedékre anélkül,

hogy azok sérültek volna.

Van valami varázslatos
a történet felépítésében,

amelytől, ha egységgé szerveződik,

megemészthető és felidézhető lesz

a befogadó által.

Alapvetően a történet
testi reakciót vált ki belőlünk:

szívverésünk szapora, pupillánk kitágul,

azt mondjuk: "Felállt a szőr a hátamon"

vagy "gyomoridegem van".

Testünkre hat, amikor valaki
történetet mesél nekünk.

Még ha a színtér ugyanaz is,
a történet megállja a helyét.

Viszont előadáskor életjeleink
teljesen megszűnnek.

Rá akartam jönni, miért.

Miért van az, hogy meséléskor
feszülten ülve figyelünk,

de előadást hallgatva mindez elhal.

Rá akartam jönni, hogyan lehet
történetet szőni előadásokba.

Előadások ezreit tartottuk meg
ezelőtt a műhelyben.

Valójában több százezret.

Ismertem a silány előadások közegét.

Eldöntöttem, filmművészetet
és irodalmat tanulok,

beleásom magam, és rájövök,
mi történik, mi a hiba.

Be akarom mutatni azon eredményeket,

amelyek elvezettek az előadások
alakjának felismeréséhez.

Nyilván Arisztotelész hármas tagolású
rendszerével kezdtünk:

bevezetés, tárgyalás, befejezés.

Majd költészettan és retorika,

de sok előadás alapjaiban
sem követi ezeket.

Miután áttértem hősi archetípusok
vizsgálatára, azt gondoltam:

"Oké, az előadó a hős,

fent van a pódiumon, a műsor sztárja."

Előadóként könnyű
a műsor sztárjának éreznünk magunkat.

Rögtön rájöttem, valami nincs rendjén.

Van egy ötletem, előjövök vele,

de ha nem rögzül, nem tartjuk becsben,

akkor a semmibe vész,
a világ változatlan marad.

Valóságban nem az előadó a hős.

Ötletünk hőse a közönség.

Ha Joseph Campbell hőseinek
utazásait nézzük –

ha csak futólag is – néhány bölcs
belátásra tehetünk szert.

A köznapiságában szeretetre méltó hőst

kalandra szólítják fel.

A világ mintha kibillenne egyensúlyából.

Bár először ellenáll.

Mint aki: "Nem tudom,
bele akarok-e vágni ebbe".

Aztán mentor bukkan fel,

aki a szürkeségből kivételes világba

segít átlépnie a hősnek.

Az előadó szerepe ez.

A mentoré, aki Yoda, nem Luke Skywalker.

Mi, akik segítünk a közönségnek

valahonnan elindulnia
az új, egyedi ötletünk felé.

Erre képes a történet.

A történetek alapjaikban
háromlépcsős felépítésűek.

A valamire vágyó, szeretetre méltó hős,

aki falakba ütközik,

amelyeket végül áttör, megváltozik,
és ennyiben áll az alapszerkezet.

Erre addig nem gondoltam,

amíg Gustav Freytag 1863-ban
felvázolt piramisával nem találkoztam.

Freytag német drámaíró volt...

német drámaíró,

aki szerint a cselekmény öt részre bomlik:

kiindulópont, kibontakozás, bonyodalom,

tetőpont és végkifejlet,

a történet tisztázása vagy megoldása.

Imádom ezt a formát. Legyen szó formákról.

A történetnek íve van, ami pedig forma.

Akárha klasszikus zenei
arányosságot tennénk hozzá.

Gondoltam: ha formájuk van
az előadásoknak,

akkor milyen lehet?

Hogyan használták azt a legjobb szónokok,

vagy szoktak-e használni?

Sohasem felejtem, szombat reggel volt.

A jó pár évig tartó vizsgálódás után

összeállítottam egyet.

És felkiáltottam: "Atyaég, ha ez igaz,

akkor két teljesen különböző előadás

egymás mellé rakva kiadná a formát.

Magától értetődő volt

Martin Luther King
Van egy álmom beszédét

és Steve Jobs 2007-es
Iphone-bemutatóját elővenni.

Egymás mellé raktam őket, és működött.

Ültem az irodámban elképedve.

Tulajdonképp sírtam kicsit,

mint aki azt mondja: "Tehetséget kaptam",

aztán tessék:

a nagyszerű előadások alakja.

Nem csodálatos?

(Nevetés)

Sírtam.

Végigvezetem önöket rajta;
nagyon elképesztő.

Van bevezetés, tárgyalás, befejezés.
Menjünk végig rajta!

Hisz a legjobb szónokok is...
beszédek során mentem át.

mind ezt használják.

Még a Gettysburgi Beszéd is.

Minden előadás elején
meg kell állapítani, ami van.

A status quót, ez történik.

És össze kell vetni azzal, ami lehetne.

A kettő közötti űrnek
a lehető legnagyobbnak kell lennie,

mert az alapállapot köznapiságát

szembe kell helyeznünk
mondandónk magasröptűségével.

Mintha itt lenne a múlt és jelen,

de figyeljünk jövőnkre.

Itt az akadály, de hárítsuk el.

Itt a gát, lépjünk túl rajta.

Az űrt a legnagyobbra kell tágítani.

Mint a kiváltó esemény a filmben.

A közönségnek rögvest
állást kell foglalnia:

"Egyet akarok-e érteni,
beálljak a sorba vagy nem?"

A beszéd hátralévő része pedig
azt erősítse, hogy igen.

A tárgyalásban oda-vissza lépkedünk,

aközött mozogva, ami van és ami lehetne.

Ami van és ami lehetne.

Hisz azt akarjuk elérni,

hogy az alapállapotot, a normált
visszataszítóvá tegyük,

és a közönséget az ötletünk alkalmazta
lehetséges jövő felé tereljük.

De világmegváltó utunkon
lesznek, akik majd ellenállnak.

Nem lesznek elragadtatva,
a világot tán olyannak szeretik, amilyen.

Ellenállásba ütközünk.

Ezért kell oda-vissza lépdelnünk.

Hasonlít a vitorlázáshoz.

Mikor széllel szemben vitorlázunk,
és a légellenállás miatt

hajónkat ide-oda kell mozgatnunk,

hogy befogjuk a szelet.

Lényegében vitorlánkkal szembe jövő

ellenállást fogjuk be.

Mármost, ha a szelet
jó irányból fogjuk be,

a vitorla pont jó helyen van,

hajónk gyorsabb magánál a szélnél.

Fizikai jelenség.

Ebből kiindulva,

saját ellenállásuk aközött,
hogy ami van és ami lehetne,

valójában ötletünk felé vezeti őket,

ami enélkül lassabban menne.

Így miután oda-vissza lépdeltünk
a "van" és a "lehetne" között,

utolsóként jön a tettre való felhívás,

amellyel minden előadásnak zárulnia kell.

A világot új Édenként kell bemutatnunk.

"Az ötletem alkalmazása utáni álomvilág."

"így fog kinézni a világ,

ha egyesülve megoldjuk e nagy problémát."

Mindezt befejezésként kell

nagyon drámai és költői módon alkalmazni.

Érdekes mód, amikor végeztem,

arra gondoltam:
"Hiszen elemzésre is használhatnám."

Beszédek átiratát elkészítve kielemezném,

hogyan használják a formát.

Ezekből mutatok be ma néhányat.

A legelsőt két emberrel kezdem,

akiket először elemeztem.

Jobs, aki a világot
teljesen megváltoztatta.

Megváltoztatta a személyi számítógép
és a zeneipar világát,

és most a mobiltelefon-ipar
átalakítása felé tart.

Ő biztosan megváltoztatta a világot.

A 2007-es Iphone bemutató sémája.

Iphone-ját ekkor dobta piacra.

90 perces előadását a "van"-nal kezdi,

oda-vissza lépdel,
és azzal fejezi be, ami lehetne.

Rá akarok erre közelíteni.

A fehér vonal őt jelzi, amint beszél.

A másik színű – itt láthatjuk feltűnni –,

amikor átvált videóra.

Kis változatosságot adva
hozzá átvált a demóra.

Más is beszél ez idő alatt.

Azok a vonalak ott sokatmondóak.

A vége felé kék vonalat látunk,

ami a vendégelőadót jelzi.

Innentől lesz érdekes:

a strigulák itt jelzik, mikor nevettette
meg a közönséget.

az alatta lévők pedig a megtapsoltatást.

Annyira bevonta közönségét,

hogy testileg reagáltak arra, amit mond,

ami fantasztikus,

hisz ilyenkor közönséget
az ujjunk köré csavarjuk.

Azzal indít, ami lehetne:

"A nap, amelyre két és fél éve várok."

Tehát kiadja termékét,

amit évekkel ezelőtt már kitalált.

Számára a termék nem új.

De figyeljünk csak,

hogyan áll hozzá: álmélkodik.

Álmélkodik saját termékén.

Többször, mint ahányszor
a közönség nevet vagy tapsol.

Mint aki azt mondja:
"Nem óriási? Nem gyönyörű?"

Leképzi azt, amit szeretne,
hogy közönsége érezzen.

Példázza, hogy mit kellene
éreznie a közönségnek.

Azzal indít, hogy mi történne,

"ha egyszeriben egy forradalmi termék
mindent megváltoztatva felbukkanna."

Aztán belevág terméke ismertetésébe.

Az elején nem tér ki a telefonra.

Láthatjuk, hogy a vonal
igencsak fehér eddig a pontig.

Az űrrel indít:

"Itt van ez az új telefon,
és a pocsék versenytársak,

Itt van ez az új telefon,
és a pocsék versenytársak."

Majd itt jön előadása fénypontja,

amire mindig is emlékezni fogunk.

Bekapcsolja a telefont.

A közönség először lát kijelzőt görgetni.

Lehet hallani, hogy megáll a levegő.

Lélegzetük hallhatóan elakad.

Megszületett a pillanat,
amire örökké emlékeznek.

Ha követjük a sémát, láthatjuk

a külső előadót jelző kék vonalnál

a jobb alsó sarok felőli törésvonalat.

Lapozója ekkor romlott el.

Az izgalmat tetőfokán akarja tartani.

Személyes sztorit mond el,

pont akkor, amikor a technológia feladja.

Jobs a kommunikáció nagymestere,

aki a figyelem fenntartása
érdekében mesébe kezd.

A jobb felső résznél pedig
az új Édennel fejezi be.

Ígéretet tesz arra,

hogy az Apple folytatni fogja
forradalmi termékei fejlesztését.

Azt mondja:

"Wayne Gretzky egy régi,
nekem kedves mondása:

»Korcsolyázz oda, ahol a korong lesz,
és ne oda, ahol már volt.«

Az Apple alapítása óta ezen fáradozunk,

és ez így is lesz."

Azaz az új Éden.

Nézzük meg Kinget.

Csodás látnoki képességű lelkész volt,

aki életét az egyenlőségért
folyó küzdelemre tette fel.

A Van egy álmom beszéd sémája.

Láthatjuk: a "van"-nal indul,

majd oda-vissza ugrál
a "van" és a "lehetne" között,

és végül jön az igencsak költői új Éden,
amelyet mindannyian jól ismerünk.

Kissé tovább fog most tartani,

elnyújtom önöknek.

A beszéd átiratát az alakzat
mentén helyeztem el.

Tudom, nem olvasható.

A sorok végén ott tördeltem,

ahol levegőt vett, és szünetet tartott.

King déli baptista prédikátor volt,
amit legtöbben nem tudnak.

Beszédjének üteme, ritmikája volt,
ami az ottaniaknak újnak számított.

A sorokat sávokkal takarom le,

amit magyarázatokra fogok használni.

Menjünk végig azon ,
hogyan is beszélt a néphez.

A kék sáv jelenik meg,

ha retorikai eszköz az ismétlés.

Azaz ismétli önmagát,

újra és újra előkerülő szavak, frázisok,

hogy a nép a fejébe vésse, felidézze őket.

Továbbá sok metaforát,
és képszerű szavakat használt.

Ez a módja, hogy igen
összetett gondolatokat

a nép számára érthetővé
és felejthetetlenné tegyünk.

Valószerűséget teremtve,

mintegy színpadképet
hozott létre szavaival,

hogy beszéde a fejekben életre kelhessen.

Illetve sok ismert dalból
és a Bibliából is idézett.

A beszéd elejéből van, amit itt látunk.

Aztán többször utalt politikára is,

a népnek tett ígéretekre.

Ha megfigyeljük;
a "van"-nak a legeslegvégén,

legeslegelőször itt hallhatjuk,

mennyire őrülten kiabálnak és tapsolnak.

Azt mondta:

"Amerika hamis csekket adott a feketéknek,

amelynek beváltására
nincs elegendő fedezet."

Mindenki tudja, milyen,
ha számlánkon nincs pénz.

Mindenkinek ismerős szóképet használt.

De amire igazán beindultak,

amire kiáltásuk először tört fel, ez volt:

"Eljöttünk, hogy beváltsuk a csekket,

amelynek fejében a szabadság bőségét
és a jog biztonságát követeljük."

Amit hatalmas taps követett.

Ekkor mérte össze
a jelennel azt, ami lehetne.

Ha a sémát még tovább követjük,

láthatjuk, sokkal vadabb
tempóban ugrál oda-vissza.

Ilyenkor oda-vissza és oda-vissza lépdel.

A közönség őrjöng.

Mindnyájan lázban, ami arra használható,

hogy az izgalom tetőfokán tartsuk őket.

Így folytatja: "Van egy álmom,

hogy egy napon a nemzet fel fog kelni,
és valóra váltja hitvallása értelmét.

Alapigazságként fogadjuk el azt,
hogy mindenki egyenlőnek született."

Ahol narancssárga,
ott emlékezteti őket az ígéretre,

amit politikusok neki tettek,
vagy az ország tett.

Majd oda-vissza lép közben:

"Van egy álmom, hogy egy nap,
Van egy álmom, hogy egy nap,

Van egy álmom, hogy egy nap".

Igazán pedig a végén lesz érdekes,

mert használ – látszik a négyféle zöld,

aztán több kék is,
ami ismétléseket jelöl –

az ismétlés fokozottan van jelen nála.

A zöldeknél pedig többszöri
utalás dalokra és a Bibliára.

A zöldek első csoportjánál

Ézsaiás könyvéből vett idézetek.

A második az America dalból vett részek.

Az akkor jól ismert dal
nagy jelentőséggel bírt

a feketék számára,

amelynek felcserélt szavaival

a be nem tartott ígéretek miatti
felháborodásuk fejezték ki.

A zöldek harmadik sora pedig
egy idézett versszak az Americaból.

A negyedik pedig a spirituáléból.

"Végre szabadok, végre szabadok!
Hála Teremtőnek, végre szabadok!"

Azért csinálta mindezt,
hogy szívükbe férkőzzön.

Sokat számítottak a biblikus utalások,

az együtt énekelt dalok,

amelyekkel az erőszak ellen keltek ki.

Mindezt eszközként a közönség
összetartására és megindítására.

Végezetül pedig – az új Éden képe

– a bennük lévő szentnek hitt
dolgokat emelte be.

Kiváló ember volt. Nagy álma voll.

Többen vannak itt azok,
akiknek álmai hatalmasak.

A bennünk lévő nagy ötleteknek

fel kell törniük.

Megpróbáltatások érnek minket.

A világot megváltoztatni nehéz.

Nagy munka.

Tudják,

házát lebombázták –
őt leszúrták egy levélbontóval,

amibe végül belehalt,

mert törődött valamivel.

Sokunkat nem kérik arra,
hogy ilyet árat fizessen azért.

Hanem ami történik,

az egy kissé hasonlít
a történet alapsémájához.

Az élet néha ilyen.

De mindannyian szeretetre méltóak vagyunk,

vággyal telve falakba ütközünk,

amelyek előtt megállunk.

Többen vagyunk úgy: "Van egy ötletem,

de nem jövök elő vele.

Visszautasítanák."

Gondolatainkat saját magunk szabotáljuk,

a falaknak támaszkodunk újra és újra,

minthogy engednénk,
hogy a küzdelem átformáljon,

minthogy nekivágnánk,
és az álmokat valóra váltanánk.

S ha valaki – ha én meg tudom –,
bárki meg tudja tenni.

Anyagilag és érzelmileg ínséges
környezetben nőttem fel.

Először kellett táborba mennem
húgommal, ahol bántalmaztak.

Nem az első alkalom volt,
csak a legagresszívabb.

Szüleim háromszor
házasodtak össze egymással.

(A közönség zúgolódik)

Viharos időszak volt.
Amikor nem veszekedtek,

velünk élő alkoholistáknak
segítettek kijózanodni.

Maguk száraz alkoholisták voltak.

Anyám sorsunkra hagyott minket
16 éves koromban.

Majd én viseltem gondját
testvéreimnek és a háznak.

Megházasodtam. Találkoztam egy férfival.

Szerelmes lettem.
Egy évet jártam főiskolára.

Tettem, amit minden
okos, fiatal lánynak kellene.

18 évesen vettek feleségül.

Tudtam,

tudtam, hogy többre születtem ennél.

Élettörténetem azon pontján

válaszút előtt álltam.

Engedhettem volna, hogy mindez lehúzzon,

hagyhattam volna gondolataim
magamban elhalni.

Mondhattam volna: az élet túl nehéz
a világ megváltoztatásához.

Nem, csak túl szívós.

De életemül másik történetet választottam.

(Nevetés)

Nem ismerős?

Azt érzem, vannak a teremben,

akiknek Suavitos sütőfűszerük van,

és azt mondják: "Tudjuk, nem nagy dolog."

"Nem változtathatom meg az egész világot."

De saját világunkat,

saját életünket, igen.

A világ, amelyre ráhatásunk van,
megváltoztatható.

Csakúgy, mint környezetünk.

Erre akarom bátorítani önöket.

Mert fontos tudni,

hogy a jövő nem az a hely, ahová tartunk.

Az a hely, amit megteremtünk.

Hálát adok önöknek. Ég velük. Isten velük.

(Taps)