Iskolahackelés - A boldogságra nevelés iskolája. Logan LaPlante, TEDxUniversityofNevada

Amikor a 13 éves Logan LaPlante felnő, boldog és egészséges akar lenni. Elmeséli, hogyan segíti e célja elérésében az oktatás "hackelése". Azt állítja, hogy rengeteg felnőtt azt hiszi, hogy amikor a gyerekek felnőnek, automatikusan boldogok lesznek, ám ez nem igaz. Boldognak és egészségesnek lenni mindennél fontosabb.

Amikor gyerek vagy,

rengetegszer felteszik neked
ezt a bizonyos kérdést.

És ez elég idegesítő tud lenni.

"Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?"

A szülők pedig
olyasmi válaszokat várnak, hogy

"űrhajós akarok lenni", vagy

"idegsebész akarok lenni".

A szülők és az ő elképzeléseik.
(Nevetés)

A gyerekek viszont

azt felelik, hogy profi gördeszkások,

szörfösök,
vagy Minecraft-játékosok lennének.

Megkérdeztem az öcsémet, azt felelte:

"Komolyan, haver, 10 éves vagyok,
gőzöm sincs,

talán profi síelő.

Együnk inkább egy fagyit!"

(Nevetés)

Mi, gyerekek, valami olyat fogunk

válaszolni, amiért lelkesedünk.

Amit klassz dolognak gondolunk.

Amit kipróbáltunk, ami gyakran

pont az ellenkezője annak,
amit a felnőttek hallani akarnak.

De ha megkérdeznek egy kisgyereket,

megkapják a legjobb választ,

ami annyira egyszerű, annyira kézenfekvő,

és annyira mély értelmű.

"Ha felnövök, boldog akarok lenni."

Én, amikor felnövök,

továbbra is boldog akarok lenni,

mint amilyen most vagyok.

Élvezem, hogy itt lehetek a

TEDx-en.
TED videókat nézek,

amióta az eszemet tudom.

Meglepő, hogy ilyen hamar itt
állhatok ezen a színpadon.

Még csak most lettem tinédzser,

és a legtöbb tinihez hasonlóan,

az idő nagy részében azon agyalok:

"Mitől lett ilyen rendetlenség
a szobámban?" (Nevetés)

"Vajon zuhanyoztam ma?" (Nevetés)

És az összes közül a legzűrösebb:

"Hogyan érhetném el,
hogy bírjanak a csajok?" (Nevetés)

A neurológusok szerint a tizenéves agy
roppant különös.

A homloklebenyünk még
nem teljesen kifejlett,

de több idegsejtünk van,
mint a felnőtteknek.

Ezért vagyunk olyan kreatívak,
fogékonyak, kedvetlenek,

és lehangoltak.

Engem leginkább az hangol le,
hogy tudom,

egy csomó gyerek
csak boldogságra, egészségre,

biztonságra vágyik, arra,
hogy ne cikizzék,

és hogy önmagukért szeressék őket.

Úgy látom, hogy amikor a felnőttek
azt mondják:

"Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?",

magától értetődőnek veszik, hogy boldogok
és egészségesek leszünk.

De lehet, hogy nem ez lesz a helyzet.

Járj iskolába, egyetemre! Szerezz állást!

Házasodj meg! És tessék!

Már boldog is vagy, ugye?

Nem úgy tűnik, mintha az iskola
arra tanítana, hogyan

legyünk boldogok
és egészségesek.

Ez valahogy elválik az iskolától,

és bizonyos gyerekek számára egyáltalán
nem is létezik.

Lehetne, hogy ne válasszuk
ezeket külön?

Lehetne az oktatást
a boldoggá és egészségessé

válás tanítására és gyakorlására
alapozni?

Mivel ez a lényeg: a gyakorlat.

És egy egyszerű gyakorlat.

Az oktatás fontos dolog,
de a boldoggá

és egészségessé válást
miért nem

tekintjük oktatásnak?

Ezt fel nem foghatom.

Egy ideje tanulmányozom a boldogság
és egészség tudományát.

Az egész valójában 8 dolog
gyakorlásáról szól:

Sport, diéta és táplálkozás,

a természetben töltött idő,
együttműködés, mások segítése,

kapcsolatok, szabadidős tevékenységek,

a lazítás, és a stressz kezelése,

vallási vagy spirituális tevékenység.

Igen, nekem van ilyenem is. (Nevetés)

Ez a lista Dr. Roger Walshtól származik.

Ő ezeket "Terápiás
Életmód-változtató Dolgoknak"

angol rövidítéssel TLC-knek nevezte el.

Ő egy tudós, aki a boldoggá és
egészségessé válást kutatja.

Erre az előadásra készülve

lehetőségem volt néhány kérdést
feltenni neki:

"Ön szerint a jobb iskolák
előtérbe helyezik ezt a 8 TLC-t?"

A válasza nem lepett meg:

Lényegében azt mondta: "Nem".

De azt is mondta,

hogy rengeteg ember próbál ehhez
a fajta képzéshez

a hagyományos terepeken kívül hozzájutni,

például olvasás, meditáció
vagy jóga gyakorlása révén.

De a legjobb válasza szerintem az volt,

hogy az oktatás többnyire,

többé-kevésbé,

a megélhetésre, nem pedig az életre nevel.

Sir Ken Robinson tartotta 2006-ban

minden idők legnépszerűbb TED-előadását,

"Az iskola megöli a kreativitást" címmel.

Szerinte a kreativitás
olyan fontos, mint az olvasás,

és hogy ennek megfelelően
kellene is kezelnünk.

Rengeteg szülő látta azokat a videókat,

és közülük többen, például az enyémek,
úgy döntöttek,

hogy kiveszik gyermekeiket
a hagyományos iskolából,

hogy kipróbáljanak valami új dolgot.

Úgy érzem, én is része vagyok a gyerekek
kicsi, de növekvő csoportjának,

akik forradalmian új fajta
oktatásban részesülnek.

És tudják, mi a helyzet?
Ettől egy csomó ember kiakad.

Bár csak 9 éves voltam,

amikor a szüleim kivettek az iskolából,

emlékszem, hogy anya elsírta magát,

amikor néhány barátja őrültnek tartotta,
és azt mondta, hogy ez ostoba ötlet.

Visszatekintve, hálás vagyok, hogy
nem engedett a nyomásnak,

és azt hiszem, ő is így érez.

De miért van az, hogy a Sir Ken Robinson

előadását meghallgató 200 millió emberből

csak nagyon kevesen vannak
a hozzám hasonlóak?

A példaképem Shane McConkey.

Imádtam, mert ő volt
a világ legjobb síelője.

De egy nap rájöttem, mit is
imádtam igazán Shane-ben.

Ő egy hacker volt.

Nem számítógépes hacker,

ő a síelést hackelte meg.

Az ő kreativitásának és találmányainak
köszönhető, hogy a síelés olyan,

amilyennek ma ismerjük,
és hogy imádok síelni.

Sokan azt gondolják, hogy a hackerek
számítógépkockák,

akik az alagsorban laknak, és számítógépes
vírusokat terjesztenek.

Én azonban másként látom.

A hackerek szerintem újítók.

Ők azok, akik próbára tesznek,
és megváltoztatnak rendszereket,

hogy másként működjenek,
hogy jobban működjenek.

Ez a szemléletükről,
a gondolkodásmódjukról szól.

Én egy olyan világban növök fel,

amelynek egyre több hacker-szemléletű
emberre van szüksége,

és nem csak technológiára.

Előbb-utóbb mindent meg fogunk hackelni,
még a síelést is,

még az oktatást is.

Legyen ez akár Steve Jobs,

Mark Zuckerberg, vagy Shane McConkey,

a hacker-szemlélet
képes megváltoztatni a világot.

Egészség, boldogság, kreativitás,

és a hacker-szemlélet: nagyrészt
ezekből áll az én oktatásom.

Én ezt "iskolahackelés"-nek hívom.

Nincs semmiféle tantervem,

és nem köteleztem el magam egyetlen
megközelítési mód mellett sem.

Én hackelem a saját oktatásomat.

Kihasználom a lehetőségeket,
amelyek a közösségemben,

a barátaim és családom alkotta hálózatban
rejlenek.

Kihasználom annak az előnyét,
hogy kipróbálhatom, amit tanulok.

És nem félek az egyszerűbb
megoldások keresésétől,

vagy a hackeléstől,
a jobb és gyorsabb eredmény érdekében.

Ez egyfajta újrakeverése,
remixe a tanulásnak.

Rugalmas, lehetőségekkel teli,

és mindig elsődleges prioritásnak tekinti

a boldogságot, egészséget
és a kreativitást.

És itt jön a legkirályabb rész,
mert ez egy szemléletmód,

nem egy rendszer.

Az iskolahackelést bárki alkalmazhatja,
a hagyományos iskolákban is.

De hogy is néz ki az én iskolám?

Hát nagyon gyakran úgy, mint a Starbucks.
(Nevetés)

Azonban, hasonlóan a legtöbb gyerekhez,

rengeteg matekot, tudományt, történelmet
és írást tanulok.

Régebben nem nagyon szerettem írni,

mert a tanáraim pillangókról
meg szivárványokról írattak velem.

Pedig én a síelésről akartam írni.

Megkönnyebbülés volt, amikor
egy barátom édesanyja

megnyitotta a Squaw Valley
Gyermekintézetet,

ahol az élményeimről és az engem érdeklő
dolgokról írhattam,

és kapcsolatba kerülve
számos híres előadóval,

felkeltette bennem az írási szenvedélyt.

Rájöttem,

hogy ha az ember motivált egy dolog
megtanulására,

akkor képes rövid idő alatt
rengeteg dolgot elsajátítani,

külső segítség nélkül.

A Starbucks kiváló hely erre.

A fizika hackelése igen szórakoztató volt.

Csomó mindent tanultunk
Newtonról és Galileiről,

és kipróbáltuk pár fizikai alapelv
érvényesülését, mint például

a kinetikus energiáét azáltal,
hogy kísérleteztünk és hibáztunk.

A kedvencem az óriási Newton-bölcső volt,
amit bocsagolyókból készítettünk.

Sokat kísérleteztünk más dolgokkal,
mint például tekegolyókkal,

sőt, még óriási cukorgolyókkal is.

A Discovery Projekt Kötéltanfolyama
nagyon király,

de egy kicsit stresszes.

Amikor 30 méterrel a föld felett

meg kell tanulnod,
hogyan küzdd le a félelmedet,

hogyan kommunikálj érthetően,
és a legfontosabb: bízz másokban.

A közösségépítő játék fontos része
az oktatásomnak.

A High Fives Foundations Alapprogramja:

"Éberség és biztonság
kritikus helyzetekben".

Egy napot töltöttünk a Squaw Valley-i
hegyi mentőknél,

hogy a hegyi biztonságról tanuljunk.

A következő napon áttértünk
a hó, az időjárás

és a lavinák tudományára.

De a legfontosabb,

hogy megtanultuk, hogy a rossz döntések
kockázatot

jelentenek magunk
és barátaink számára.

A fiatal Shu-Tak Woo
életre kelti a történelmet.

Amikor egy híres
történelmi személyiségről tanulunk,

a színpadon eljátsszuk az illető szerepét,

és megválaszolunk
egy csomó kérdést az életéről.

Ezen a képen

Al Capone és Bob Marley látható,

kérdések kereszttüzében

a történelmi Piper's Operaházban,
Virginia City-ben.

Azon a színpadon,
ahol Houdini kezdte a karrierjét.

A természetben töltött idő
rendkívül fontos számomra.

A nyugalom, a csönd segít
elszakadni a valóságtól.

Minden héten egy napot a szabadban töltök.

A Foxwalker óráimnak az a célja,

hogy képes legyek túlélni a vadonban
egyetlen kés segítségével.

Megtanuljuk a természet nyelvét,
érzékelni a környezetünket,

és olyan spirituális kapcsolatba
kerülni a természettel,

amiről korábban nem is tudtam,
hogy létezik.

De a legjobb, amikor lándzsákat,

íjakat és nyilakat készítünk,
tüzet csiholunk,

és túlélősátrat építünk a szabadban
töltött havas éjszakákra.

A Moment Factory-ban töltött idő,
látni,

hogyan készítik kézzel a síléceket
és ruhákat,

arra ösztönzött, hogy egy napon
saját vállalkozást indítsak.

A srácok a gyárban megmutatták,
miért kell jónak lennem matekból,

miért fontos a kreativitás, és miért kell
tökéletesen varrni.

Így aztán szakmai gyakorlatra mehettem
a Big Short Brandhez,

ahol tervezést és varrást tanulhatok.

Az ebédhozás, vécépucolás

és porszívózás közötti időben

részt vehetek a ruhák tervezésében,

kalapok testre szabásában, és eladásában.

Az ott dolgozó emberek boldogok,
egészségesek, kreatívak,

és szeretik, amit csinálnak.

Ez a kedvenc tantárgyam.

És itt van az, ami engem
igazán boldoggá tesz,

a szűzhavas síelés.

Ez egy jó hasonlat az életemre,

az oktatásomra,

az iskolahackelésre.

Ha mindenki úgy síelne itt, ahogy

az emberek többsége vélekedik
az oktatásról,

akkor mindenki ugyanazon a nyomon haladna,

talán a legbiztonságosabbon,

és a "szűzhó" többnyire érintetlen volna.

Én itt ezernyi lehetőséget látok.

Ugratás a peremről, zúzás a gerincen,

új ösvények keresése szikláról-sziklára.

A síelés számomra szabadság,
akárcsak az oktatásom.

Arról szól, hogy legyünk kreatívak,
csináljuk másként.

A közösségről szól, egymás segítéséről,
arról, hogy

hogyan legyünk
boldogok és egészségesek

a legjobb barátaink körében.

Most kezdem úgy érezni, hogy tudom,

mi akarok lenni, ha nagy leszek.

Ha megkérdezik, hogy mi akarok lenni,
ha nagy leszek,

mindig azt fogom felelni, hogy boldog
akarok lenni.

Köszönöm. (Taps)