Őszinte hazugok: az önámítás pszichológiája | Cortney Warren | TEDxUNLV

Tartalmat, a forrásokat és kapcsolatokat nyújtva, Dr. Cortney Warren célja, hogy támogassa azokat, akik elég bátrak, hogy egy tudatosabb életet éljenek. Mert amikor őszinték vagyunk arról, akik valójában vagyunk, megvan a lehetőségünk, hogy változtassunk.

Ez az előadás egy, a TED konferenciák mintájára készült, de azoktól függetlenül rendezett, helyi TEDx eseményen hangzott el.

Az emberek az önámítás mesterei.

Hülyítjük magunkat dolgokkal,
melyek nem igazak,

és visszautasítunk dolgokat,
melyek pedig igazak.

Egyetemista voltam,

amikor komolyan kezdtem beleásni
magam az önámítás témájába.

És ez megrengette a világomat.

Mindenhol ezt láttam,

és mindenkiben.

Hazudunk önmagunknak
még a legkisebb részletekről is,

mint például, hogy mennyit ettünk ma,

és miért nem adjuk meg
magasságunkat és testsúlyunkat

vezetői engedélyünkön.

(Nevetés)

Hazudunk, hogy szándékunk szerinti
céljainkat mutassuk:

"Csak egy pohárka bort
gurítok le ma este," -

miközben tudom, hogy legalább három
pohárral iszom. (Nevetés)

Hazudunk, hogy fenntartsuk
szociális eszményeinket:

"Sohasem voltak szexuális gondolataim
mással, csak a feleségemmel",

mert az nem lenne elfogadott.

Hazudunk életünk legfontosabb döntéseiről:

miért vettük el azt, akit elvettünk,
vagy választottuk az adott karriert.

Sajnos a romantikusokat
ki kell ábrándítsam:

a szerelem ritkán az egyedüli motiváció
ezekben a döntésekben.

Sehol nem volt az önámítás nyilvánvalóbb,
mint saját románcomban.

Rettegtem tőle, hogy elhagyatva legyek.

Ettől a rettegéstől vezérelve
viselkedtem úgy,

hogy a mai napig nehéz beismerni -

idegesen várni egy telefonhívásra,

ellenőrizni, hogy ott van e az illető,
ahol elmondása szerint lennie kell,

folyton kérdezgetni, hogy szeret-e.

Akkoriban ezeket,
nem lettem volna képes elmesélni,

mert képtelen lettem volna
bevallani magamnak.

Legbelül hazudunk magunknak,

mert nincs elég lelkierőnk
bevallani az igazat

és vállalni a következményeket.

Az igazság az,
hogy önámításunk megértése

a leghatásosabb módja annak,
hogy teljes életet éljünk.

Mert ha elfogadjuk,
hogy valójában kik vagyunk,

akkor lehetőségünk van változtatni.

Nehéz e képre tekintve azt gondolni:

"Hazugok!"

(Nevetés)

Ám önámítási tendenciáink itt kezdődnek.

Nagyon kicsi korban elkezdjük megfigyelni
magunkat és környezetünket,

és következtetéseket vonunk le róluk.

Jó vagy rossz, e következtetések
hatással van identitásunkra.

Felnőttként leginkább arról hazudunk,

hogy a gyermekként megélt,
lelkileg fájdalmas tapasztalatok

hogyan tettek bennünket azzá,
akik ma vagyunk.

Talán egy egyedülálló
szülővel nevelkedtél,

melyben édesapád mellőzött téged.

Úgy érezted, hogy valami baj van veled -

nem voltál elég ügyes,
elég vonzó, elég atletikus.

Azt vontad le mindebből,
hogy emberek szeretetéért

tökéletesnek kell lenned.

Felnőttként,

amikor valaki rámutat a hibáidra,

hatalmas szorongást érzel,
de megtagadod ahonnan ez ered.

Talán csúnyának érezted magad gyermekként,
mert csúfoltak a külsődért.

Elkezdtél enni, válaszul
az érzelmi fájdalomra.

Felnőttként a súlyod stabil
megtartásával küszködsz,

mert az étkezésednek
kevés köze van az éhséghez.

Talán láttad szüleidet veszekedni.

Megtanultad a konfliktuskerülést.

Most pedig még a negatív érzések
elfogadása is nehézséget okoz.

Habár gyermekkori tanulságaink
egyediek lesznek, amit megtanultunk,

példaként használjuk felnőtt korunkban,
amikor hazudunk önmagunknak.

A pszichológiai elméletek segíthetnek
megértenünk az önámítást.

Sigmund Freud az ego védőmechanizmusai
révén így írta le először a hazudozást:

Pszichológiai stratégiák,
amik egónkat védik

- legbelső önérzetünket -

az információtól, melyek árthatnak nekünk.

Tagadás:

Nem hisszük, hogy valami igaz,

annak ellenére, hogy az.

"Nincs problémám az alkohollal," -

habár mindennap iszom.

"Nem vagyok féltékeny," -

habár titokban ellenőrzöm
a párom e-mailjeit.

Racionalizálás:

Egy ok létrehozása magunk mentegetésére.

"Nem kiabáltam volna veled,
ha nem kezeltél volna oly igazságtalanul,"

ezáltal igazolom a kiabálásom.

"Tudom, hogy a dohányzás
árt az egészségemnek,

de segít relaxálni,"

így indoklom a dohányzásom.

Projekció:

Egy nemkívánatos aspektusunk
másnak tulajdonítása.

"Én nem vagyok olyan. Te vagy olyan."

Mikor társkeresés során
elvesztetted az érdeklődésed,

valami hasonlót mondasz,

"Nem állsz készen erre kapcsolatra,"

amikor valójában,
Te nem állsz még készen erre a kapcsolatra

és soha nem is fogsz!

A kognitív viselkedésterápia
birodalmának úttörői

írják le, hogy gondolataink
hogyan csapnak be minket

kognitív torzulásokon keresztül -
irracionális módon gondolkodunk.

Polarizált gondolkodás:
Szélsőségekben való gondolkodás.

"Vagy egy sütit sem eszem,
vagy egy egész dobozzal,

mert ha eszem egy sütit,

már lőttek a diétának,
úgyhogy akár folyamatosan is ehetek."

Érzelmi következtetés:

Vélekedés, hogy érzéseink
pontosan tükrözik a valóságot.

"Sértve érzem magam, szóval
valami rosszat kellett tegyél velem. "

"Hülyén érzem magam;
tehát hülye vagyok."

Túláltalánosítás:

Egy negatív eseményt, a kudarc
egy végtelen spiráljának venni.

Egy rossz szakítás után azt gondolod,

"Mindig egyedül leszek."

A munkahelyen egy előléptetés
megtagadása után úgy gondolod,

"Soha nem leszek sikeres a karrieremben."

Egy egzisztenciális szempontból

becsapjuk magunkat,
hogy elkerüljük a sorsot -

az "emberi lét" alapvető valóságát,
mellyel szembe kell néznünk.

Halál - mindannyian meg fogunk halni;

Végső magány -

egyetlen személyként születve kaptunk
helyet egy magányos fizikai testben;

Értelmetlenség -

életünk eredendően értelmetlen,
hacsak nem adunk neki jelentést;

és Szabadság -

felelősek vagyunk magunkért,
mert megvan a választás szabadsága.

Hogy elkerüljük a szembesülést ezen
realitásokkal, gyakran hazudunk magunknak:

"A neveltetésem miatt vagyok Ilyen;" -

ami késlelteti a felelősségem
döntéseimben.

"A rossz dolgok a hírekből
soha nem történhetnek meg velem;" -

mert én valahogy különleges,
és egyedülállóan védett vagyok a bajoktól.

"Nem írok végrendeletet. Fiatal vagyok.
Úgysem fogok meghalni;" -

ami halandóságunk tagadása.

Multikulturális
és feminista pszichológusok

írják le, hogy hogyan hatnak ránk
a kulturális normák internalizációi.

Itt, önmagunkat csapjuk be elhitetve,

hogy amit kulturálisan kondicionálva
hittünk, az igaz,

ehelyett dönthetnénk úgy, hogy
amit valójában hiszünk, az az igaz.

Kiegyezel magaddal,
hogy megfelelj kulturális normáknak?

Gondolod szükséges
egy bizonyos módon kinézni,

egy bizonyos súlyban lenni,

egy bizonyos keresettel rendelkezni,

házasodni, gyermekeket nevelni,
vallásosnak lenni,

csak mert így kellene,

vagy azért, mert úgy gondolod,
hogy ez helyes számodra?

Az emberi természet mindezen elméletei
segítenek megérteni,

hogyan csapjuk be magunkat napi szinten.

Miért fontos ez?

Az önámítás hatalmas mennyiségű
fájdalomhoz és megbánáshoz vezet.

Az őszinteséget elkerülve,

gyakran hozunk magunkra és másokra nézve

káros következményekkel járó döntéseket -

használhatunk drogokat, alkoholt, evést,
vásárlást, szerencsejáték, lopást, hazudozást,

emberek elhagyását vagy haragunkat azokon
töltjük ki, akiket a legjobban szeretünk.

Vagy előfordulhat, hogy nem kívánunk változtatni

még ha nyomorgunk is akár,

illetve komoly kárt okozunk
a körülöttünk lévőknek.

Sajnálattal visszatekinteni életünkre
hihetetlenül fájdalmas,

mert nem tudjuk megváltoztatni
a döntéseinket a múltban.

Amint azt korábban megosztottam,

nagyon küszködtem
a szerelmi kapcsolatomban.

Tudtam, hogy nem érzem magam biztonságban,

de azt hittem ez a barátom hibája volt -

ha csak többet hívott volna
mondogatva, hogy szeret,

akkor biztonságban éreztem volna magam.

Az igazság az,

hogy semmit sem tehetett volna azért,
hogy biztonságban érezzem magam,

mert az érzéseimnek
semmi közük nem volt hozzá.

Azért nem éreztem magam biztonságban,
mert gyermekként megtanultam,

hogy az emberek mindig elhagynak,

és ezzel hittel összhangban döntéseket
hozva éltem az életem.

Amikor nem vállalunk teljes
felelősséget azért, akik vagyunk,

bántjuk magunkat
és mindenki körülöttünk.

Most mi legyen?

Hogyan kezdjük felismerni
a magunknak mondott hazugságokat?

Hogyan kezdjünk
egyre becsületesebb hazuggá válni?

Az első lépés az önismeret -

önmagunk megfigyelőivé válunk.

Ha erős érzelmi reakciód van valamire,

állj meg egy pillanatra.

Amikor a mondandód
nem egyezik a tetteiddel,

állj meg egy pillanatra.

Amikor irracionális gondolatokat kergetsz,

állj meg egy pillanatra.

Kérdezd meg magadtól:

Mit mond ez el rólam?

Hasonlóan, a legtöbbünk
hatalmas energiát fektet abba,

hogy túltegye magát valakin
vagy valamin, ami vele történt.

És általában próbáljuk nem vizsgálni saját
szerepünket az életünk konfliktusaiban.

Amikor szorongsz
valami vagy valaki miatt,

állj meg egy pillanatra.

Kérdezd meg magadtól:

Mit mond el rólam
a helyzetre adott reakcióm?

Ahogy egyre őszintébbé
és tudatosabbá válunk,

egyre inkább felelősek
leszünk döntéseinkért is.

Ha elismerjük, hogy bizonytalanok
vagyunk valamivel kapcsolatban

- mint mindannyian vagyunk -

egy választással szembesülünk:

dolgozzunk a bizonytalanságunkon,
vagy sem.

Bármit is döntünk,

most már felelősebbek vagyunk
a bizonytalanságunk következményeiért,

mert okosabbak vagyunk.

Nem változtatni, amikor szembesülünk
az igazsággal egy választás.

Bár életünk sok körülményét
nem tudjuk irányítani,

felelősek vagyunk minden reakcióinkért.

Ezen a vonalon, az egyik legjobb módja

az önámításunkkal való szembenézés

a pszichoterápia.

Ez talán az egyetlen kapcsolat,

ami valaha is lesz az egész életedben,

amely kizárólag a javadra válik.

Mégis, sok megbélyegzés
létezik a terápia körül.

Az emberek gyakran mondanak hasonlót,

"Nincs szükségem terápiára.

Ez az őrülteknek, vagy gyengéknek való,
akik nem tudnak magukon segíteni. "

Az igazság az,
hogy hatalmas bátorságra van szükség

teljesen sebezhetőnek lenni
egy másik emberi lénnyel szemben.

A terápia valóban egy ajándék
ha elég bátor vagy, hogy elfogadd azt.

Szembesülés a önámítással
egy életen át tartó utazás.

Változtatunk és a világ új lehetőségeket
kínál nekünk,

hogy megértsük magunkat.

Mindig van még mit tanulni.

Tökéletes úton voltam,
hogy a sikeres akadémikus legyek.

Hivatalt kaptam
itt UNLV -n, két évvel ezelőtt.

És úgy 6 héten belül
elvesztettem az állásom,

mert lemondtam.

Hivatalt kapni, majd kilépni

az utolsó dolog,
amit egy kar tagjától várnánk.

Főleg én. Szeretem a pszichológiát!

Szeretek tanítani. Szeretem a kutatást.
Szeretem a részlegemet.

Egy csodálatos élmény volt az UNLV -nél.

De az igazság az,
hogy nem szenvedélyem az akadémia többé.

Brutálisan fájdalmas volt
ezt bevallani magamnak!

Mert szembe kellett nézzek

az összes önámító tendenciámmal
és bizonytalanságommal.

"Mi van, ha csalódást
okozok az embereknek?

Mit fog a családom mondani?

Mit fogok csinálni?
Mi van, ha nem tudom eltartani magam?

Ki vagyok én, ha nem vagyok professzor?

Mi van, ha az egész életem megváltozik!?

Mi van, ha az egész életem
nem változik meg? "

Ha úgy döntök, hogy az akadémián maradok,

egy hatalmas pszichológiai árat
fizettem volna.

El kell ismernem,
hogy nem voltam elég erős,

hogy a különböző döntéseket hozzak
az igazsággal szembesülve.

Légy őszintébb hazug!

Válaszd, hogy őszintébb leszel a magadnak
mondott hazugságokkal kapcsolatban.

Használd az igazságot, hogy a
számodra legteljesebb életet éld,

mert csak egy van neked.

(Taps)