A sztoicizmus filozófiája - Massimo Pigliucci

A teljes előadás megtekinthető itt: http://ed.ted.com/lessons/the-philosophy-of-stoicism-massimo-pigliucci

Hogyan éljünk jobb életet? Hogyan kezeljük mindazt, amit az Univerzum ránk mér, és hogyan emelkedjünk felül a ránk leselkedő akadályokon? Az ókori görög-római sztoicizmus filozófiája kifejti, hogy ha életünk eseményeit nem is tudjuk befolyásolni, az viszont rajtunk múlik, hogyan reagálunk ezekre. Massimo Pigliucci röviden ismerteti a sztoicizmus filozófiáját.

Előadás: Massimo Pigliucci, animáció: Compote Collective.

Tegyük fel,
hogy pénz és anyagi javak nélkül

ott rekednek valahol,
többezer mérföldre az otthonuktól.

Ilyen helyzetben sokan pánikba esnének,
és átkoznák balszerencséjüket.

Ám a Kitióni Zénón életműve
és öröksége ebből indult ki.

Az egykor gazdag kereskedő
ie. 300 körül mindent elvesztett

egy athéni hajótörés során.

Mit volt mit tennie,
elsétált egy könyvkereskedésbe,

Szókratészt olvasva izgatott lett,

tovább folytatta a kutatást, és a város
híres filozófusainak tanulmányozását.

Amikor köré is tanítványok gyűltek,

megalapította
a sztoicizmus néven ismert filozófiát,

melynek az erényről, tűrésről
és önuralomról szóló tanításai

gondolkodók és uralkodók generációira
mély benyomást tettek.

A sztocizmus neve a Sztoa Poikilé
ógörög kifejezésből ered,

ez a festett oszlopcsarnokra utal,

ahol Zénón és tanítványai
tartották összejöveteleiket.

Mai köznyelvünkben a sztoikus jelzőt
arra használjuk,

ha valaki nyugodtan tűri
a megpróbáltatásokat,

és tartózkodik a túl heves érzelmektől.

Bár ez tényleg fontos eleme
a sztoicizmusnak,

de az eredeti filozófia több volt,
mint egyfajta beállítódás.

A sztoikusok hite szerint
körülöttünk minden

okok és hatások
kölcsönhatása által működik,

ebből következik a világegyetem
racionális szerkezete,

melyet logosznak neveztek.

És ha nem is tudjuk befolyásolni
magunk körül az eseményeket,

azt tudjuk szabályozni,
hogyan reagálunk rájuk.

A sztoikusok nem álmodoztak
ideális társadalomról,

úgy fogadták el a világot, ahogy van,

s eközben önfejlesztésre törekedtek
a négy alaperény gyakorlásával:

gyakorlati bölcsesség,

eligazodás bonyolult helyzetekben is
logikus, tájékozott és nyugodt módon;

önmérséklet,

önmegtartóztatás képessége, valamint
önmérséklet az élet minden területén;

igazságosság,

méltányosan bánni másokkal még akkor is,
ha helytelenül cselekszenek;

és bátorság,

nemcsak rendkívüli helyzetekben,

de a napi kihívásokat is
tisztán, bölcsen fogadva.

Ahogy Seneca, az egyik leghíresebb
római sztoikus írta:

"Olykor ugyanis még az életben maradás is
bátor cselekedet."

Bár a sztoicizmus
a személyes fejlődésre összpontosít,

de nem énközpontú filozófia.

Abban a korban, amikor a római jog szerint
a rabszolgák magántulajdont képeztek,

Seneca kiállt azért,
hogy emberként bánjanak velük,

hangsúlyozta az emberiség testvériségét,
és hogy mindannyian egyenlők vagyunk.

A sztoicizmus tétlenségre sem buzdított.

Szerintük csak azok érhetnek el
pozitív változást másoknál,

akik saját magukban megvalósították
az erényt és az önuralmat.

Az egyik leghíresebb sztoikus író egyben
az egyik legnagyobb római császár is volt.

Marcus Aurelius a sztoicizmus segítségével

tizenkilenc évi uralkodása alatt
két nagyobb háborút vezényelt le,

ugyanakkor számos gyermekének
elvesztését is fel kellett dolgoznia.

Naplója évszázadok múltán útmutatót
és megnyugvást nyújtott Mandelának

27 évig tartó bebörtönzése idején,

amikor Dél-Afrikában
a faji egyenlőségért küzdött.

Szabadulása és a végső győzelem után
békére és kiegyezésre törekedett,

szilárdan vallotta: az elkövetett
jogtalanságok ellenére is

népe a jelenben szembeszállhat ezekkel,

és megpróbálhat jobb,
igazságosabb jövőt építeni.

A sztoicizmus évszázadokon át
aktív filozófiai iskola volt

Görögországban és Rómában.

Intézményként elhalványult,

de a hatása máig él.

Keresztény teológusok,
például Aquinói Szent Tamás,

csodálták és tanaikba ültették
az erények kiemelt fontosságát,

és akadnak párhuzamok
a sztoikus ataraxia, vagyis egykedvűség,

és a buddhista nirvána fogalmai között.

Az egyik különösen nagyhatású
sztoikus filozófus Epiktétosz volt,

aki szerint szenvedéseink okai
nem életünk eseményei,

hanem a róluk alkotott ítéleteink.

Ez erősen egybecseng
a modern pszichológiával

és az önsegítő mozgalommal.

A racionális érzelmi
viselkedésterápia például

arra összpontosít, hogy megváltoztassa
az önpusztító beállítódást,

ahogyan az emberek
életkörülményeikre reagálnak.

Itt van Viktor Frankl logoterápiája.

Élete egy korszakát
koncentrációs tábor foglyaként töltötte,

logoterápiája sztoikus alapokon nyugszik,

lényege, hogy akaraterőnk segítségével
értelemmel tölthetjük ki egész életünket

a legzordabb körülmények között is.