Rosa Parks titkos élete

Rosa Parks egész életében újra és újra kiállt a faji erőszak és az elkövetőket védő elfogult rendszer ellen. Azzal, hogy megtagadta, hogy átmenjen a busz szegregált részébe, 381 napos bojkottot indított útjára, melynek köszönhetően az akkor éledező polgárjogi tiltakozás országos mozgalommá nőtt. Munkája azonban hatalmas kockázatot is jelentett, és mindezért nagy árat kellett fizetnie.
Riché D. Richardson Rosa Parks életét mutatja be.

Lecke: Riché D. Richardson
Rendezte: Eido

A teljes lecke angol nyelven itt található:
https://ed.ted.com/lessons/the-hidden-life-of-rosa-parks-riche-d-richardson

1944-ben, 11 évvel a montgomeryi
buszon meghozott híres döntése előtt

Rosa Parks egy borzalmas bűntény
ügyében nyomozott.

Az NAACP, a színesbőrűek
felemelkedéséért létrehozott

nemzeti polgárjogi
szövetség megbízottjaként

egy alabamai kisvárosba utazott,
hogy találkozzon Recy Taylorral,

azzal a fiatal nővel, akit hat fehér
férfi bántalmazott szexuálisan.

Bár már az is elképzelhetetlennek tűnt,
hogy egy alabamai bíróság előtt

akár csak egyikőjük bűnösségét
bebizonyítsák,

Rosa a végsőkig kitartott.

Recy védelmére bizottságot hozott létre,

az újságokat elárasztotta
a tanúvallomásokkal,

és tiltakozáshullámot
indított el a déli államokban.

Mivel az esküdtek nem mondták ki
a támadók bűnösségét,

Parks felszólította a kormányzót,
hogy állítsanak össze új esküdtszéket.

Ezt írta: "Tudom, hogy ön is biztosítani
kívánja Alabama lakosságát arról,

hogy a törvény előtt
az állam minden polgára egyenlő."

Parks egész életében újra és újra
kiállt a faji erőszak

és az elkövetőket védő
elfogult rendszer ellen.

Munkája azonban hatalmas
kockázatot is jelentett,

és mindezért nagy árat kellett fizetnie.

Rosa 1913-ban született
egy alabamai kisvárosban,

ahol édesanyja és nagyszülei nevelték.

Szerető otthonára nyomasztó árnyékot
vetett a faji erőszaktól való félelem.

A Ku-Klux-Klan gyakran hajtott el
a házuk előtt,

a Jim Crow-törvények pedig nyilvános
helyeken teljesen elkülönítették őket.

19 évesen Rosa Montgomerybe költözött,

és feleségül ment
egy Raymond Parks nevű borbélyhoz,

aki osztotta egyre növekvő dühét
a faji igazságtalanságokkal szemben.

Rosa férje tagja volt az NAACP
helyi szervezetének,

bár akkoriban a következményektől való
félelem miatt ezt nem sokan vállalták.

Kezdetben Raymond igyekezett
távol tartani Rosát

a mozgalomban való részvétel
lehetséges veszélyeitől,

de Rosában is egyre nőtt a harag

az afroamerikaiakat sújtó
korlátozások miatt,

és nem bírta tovább
tétlenül nézni az eseményeket.

Mikor 1943-ban belépett az NAACP-be,

ő és Johnnie Rebecca Carr voltak
az egyedüli nők a helyi szervezetben.

Kezdetben Rosa a gyűlések
jegyzőkönyveit vezette,

majd hamarosan kinevezték titkárnak.

Ezzel kettős élete
hivatalosan is kezdetét vette.

Nappal varrónőként dolgozott,
hogy támogathassa édesanyját és férjét,

éjszakánként pedig
polgárjogi ügyeknek járt utána:

helyi politikai vitáktól nagy horderejű
gyilkossági ügyekig

és gyűlölet-bűncselekményekig.

Titkárként ő fogalmazta meg
a montgomeryi szervezet állásfoglalását

azokban az ügyekben, melyekben kiálltak
az afroamerikaikat gyakran sújtó

igazságtalan ítéletek, hamis vádak
és rágalomhadjáratok ellen.

A jogi ügyekkel kapcsolatos munkája
mellett Parks kiváló szervező is volt.

Mint az NAACP ifjúsági
csoportjának tanácsadója,

segítette a fiatalokat a szegregációs
törvények útvesztőiben,

ideértve a választási rendszert, de
a fehéreknek fenntartott könyvtárakat is.

Az NAACP égisze alatt

Parks arra törekedett, hogy a titkos
polgárjogi akciókat nyilvánossá tegye.

Támogatta a polgári engedetlenséggel
kapcsolatot képzéseket,

és felemelte szavát a faji erőszak ellen,

különösen
az Emmet Till-gyilkosság ügyében.

1955-ben azzal, hogy megtagadta,
hogy átmenjen a busz szegregált részébe,

egy olyan alulról jövő mozgalmat indított
útnak, melyről mindig is álmodott.

Egyszemélyes tiltakozása miatt
letartóztatták és börtönbe zárták,

ahol aztán sok helyi aktivista látogatta.

Együtt szervezték meg
azt a 24 órás buszbojkottot,

amely végül 381 napig tartott.

Parks egyszerű tette nyomán
az éledező polgárjogi tiltakozás

országos mozgalommá nőtt.

A montgomeryi buszbojkott 1956-ban
ért véget, mikor a Legfelsőbb Bíróság

úgy döntött, hogy a közlekedésben
felszámolja a szegregációt.

Rosának viszont nagy árat kellett
fizetnie ezért a győzelemért.

A bojkott idején mindvégig
életveszélyes fenyegetéseket kapott,

és politikai szerepvállalása miatt
sehol nem talált munkát.

1957-ben Detroitba költözött,
és ismét varrónőként helyezkedett el

egészen addig, míg egy kongresszusi
képviselő, John Conyers

fel nem kérte arra, hogy támogassa
akkor már virágzó polgárjogi kampányait.

Parks mindig tevékeny maradt
a faji igazságtalanság elleni harcban,

és még 40 évig folytatta a munkát.

Számos könyvet írt,

országszerte tartott előadásokat,
támogatott más aktivistákat,

és néhai férje emlékére

intézetet hozott létre az ifjúság
oktatásának előmozdításáért.

Rosa Parksra ma is mint rendíthetetlen
aktivistára emlékezünk,

aki ki mert állni a kor legbefolyásosabb
emberei és politikai eszméi ellen.

Hitvallása ma is a szívünkhöz szól:

"Ha tudjuk, mit kell tennünk,
elmúlik a félelem."