Egy új létezési mód elsajátítása -- Alison Whitmire a TEDxOverlake-en

Alison arra vállalkozik, hogy az emberek elméjét kinyissa, hogy nagyobb fókuszban lássanak. Ez annyit tesz, hogy segíti az embereket abban, hogy kinyomozzák, mi az, ami igazán számít, meghatározzák, mit is akarnak valójában, és hogyan szeretnének abban lenni, majd egy cselekvéssorozatot állítson össze velük, ami elvezeti őket oda, ahova jutni szeretnének.

Hat évvel ezelőtt részt vettem egy
prezentációs készségfejlesztő tanfolyamon.

Ez egy négynapos intenzív kurzus volt,

ahol gyakorlatilag folyamatosan filmre vettek,

és ahol megtanultam a prezentáció ABC-jét.

Ami a következő: A - autentikusság,
B - befogadhatóság (szavahihetőség)
és C - egyértelműség.

Nos, amikor eljött az ideje, hogy engem
értékeljenek ki a prezentációim kapcsán,

a kurzus résztvevői azt mondták nekem,

hogy az egyértelműségben kiváló vagyok. Hurrá!

A szavahihetőségben jó vagyok,

de amikor az autentikusság (hitelesség) kerül elő,
abban bizony bukta van.

Gyakorlatilag azt magyarázták nekem, hogy megbuktam abban, hogy önmagam legyek!

(Nevetés)

Eleinte azt gondoltam erről:

"Honnan tudjátok? Hisz nem is ismertek!"

Aztán megnéztem ugyanazokat a videókat,
amiket ők néztek rólam,

és láttam, hogy bizony igazuk van!

Nos, ez számomra sokat nyom a latban, hiszen cégvezetőket oktatok,

az egyik dolgom az, hogy segítem a cégvezetőket, hogy jobb vezetők legyenek,

és a hitelesség egy igen fontos vezetői tulajdonság,

és ha jómagam nem autentikusan lépek fel,

akkor nem igazán lesz hihető az, amit csinálok.

Nos, akármilyen fájdalmas volt is ez a tapasztalat,

ennek köszönhetően rájöttem,

hogy meg akarok tanulni egy másfajta létezést.

Ez adta az első lökést annak a folyamatnak,

amiben elkezdtem visszajelzéseket
begyűjteni a vakfoltjaimról.

Nos, akár hiszik, akár nem, amikor ezt a visszajelzést kaptam,

hogy nem vagyok hiteles jelenség,

akkor ezt nem tudtam magamról.
Fogalmam sem volt róla, nem voltam tudatában!

Akkor rávilágítottak egy olyan megjelenésemre,

ami nem felelt meg nekem,

és az életem azóta nem ugyanaz -- ajándéknak bizonyult!

Most szeretnék néhány szót szólni a visszajelzés fogadásáról.

Ha valaki rászánja az időt és veszi a fáradtságot,
hogy visszajelzést adjon neked,

akkor azt fogadd el!

Sajnos, nekem az a tapasztalatom,

hogy az emberek a következő négy reakció
egyikét adják a visszajelzésre

-- négy 'D'-nek nevezem ezeket (angolul '4D'):

Védekezés, tagadás, leértékelés, és dráma.

Oké? (Nevetés)

Tehát, a védekezés így néz ki:

"Nem, te ezt nem érted, nem értettél meg!"

A tagadás így néz ki:

"Nem, nincs igazad -- és miattad van!"

A leértékelés pedig így hangzik:

"Tudod, ez csak egy -- akármi, tudod, mitől olyan nagy szám ez?"

És a dráma, hát, azt mind ismerjük, milyen a dráma!

Nos, most, hogy megízleltem a visszajelzést,

rájöttem, hogy többet akarok,

mert ha volt egy olyan működésem, ami nem szolgált engem,

akkor nagy valószínűséggel lesz még annál több is.

Fogtam tehát az EQ profil nevű kérdőívet,

amelynek egyik célja

feltérképezi és felméri
a pozitív-negatív orientációt.

Ez egy új módszer arra, hogy átgondoljuk,

mennyire vagyunk optimisták vagy pesszimisták.

Kicsit olyan, mint ez a kép.

Néhányan két arcot látnak rajta,

lesz aki a gyertyatartót látja,

pedig mind ugyanazt a képet nézzük --

a különbség mindössze abban áll,
hogy hogyan nézzük!

Nos, amit ebből az értékelésből tanultam,

az, hogy én kockázatot látok ott, ahol a többiek lehetőséget!

Nos, igen -- ez komoly probléma számomra.

Hisz vállalkozókkal dolgozok,
akik kockázatot reggeliznek!

(Nevetés)

És ha én kockázatot látok, ahol ők lehetőséget,

akkor nem nagyon leszek képes őket segíteni!

Úgyhogy így jelent ez meg nálam:

igazgatói kerekasztal megbeszéléseket tartok,

és az egyik igazgató odajött hozzám egyik nap,

és a csoportot akarta használni arra, hogy felfedezze

az új üzleti ötlete körüli lehetőségeket.

Elmagyarázta az új üzletet,

kapott is mindenféle visszajelzést a csoportban lévőktől.

Ilyeneket mondtak neki:

"Jó lesz, csak az értékeket vidd lejjebb kicsit,

használd fel a méréseket egy esettanulmányban,

amivel aztán kockázati tőke alapot gyűjthetsz,

és kicsit gondolkodj nagyobban, és vidd ki az egészet a Facebookra!

Én pedig kizárólag erre tudtam gondolni: "Ne mondd fel a normál állásodat!"

(Nevetés)

És akkor megint rájöttem, hogy ez az én mintám!

Megint ott volt az az énem,

aki kockázatot lát, amikor a többiek lehetőséget,

és ettől még egyáltalán nem volt igazam!

Pusztán a mintámról volt szó!

Láttam magam előtt, ahogy ez a vállalkozó

zuhan bele a mélységes gleccserszakadékba, ahelyett, hogy a gyertyatartóban landolna.

Ez vitt el az új létezésem felfedezésének

második lépéshez,

ami abban áll, hogy észrevesszük,
hogy vagyunk az adott pillanatban,

amikor azon a bizonyos öntudatlan módon viselkedünk.

Úgy nevezem ezt, hogy életre hívom a megfigyelő énemet,

vagy másképpen: átkukucskálok a saját vállam fölött.

Namost van egy nagyon fontos oka annak,

hogy hajlamosak vagyunk nem elfogadni a visszajelzést,

és miért nem szoktuk észrevenni,
hogy mi él bennünk.

Ez amiatt a tévképzet miatt van,
miszerint igazunk van,

vagy legalábbis, senki másnak nincs igaza.

Kathryn Schulz írt egy könyvet "A tévedésről" címmel,

és volt egy nagyon klassz TEDTalkja is,
ugyanebben a témában,

ő pedig arra jött rá, miközben azokat vizsgálta,

akik tévednek, miközben pedig azt gondolják,
hogy igazuk van,

hogy három alapvető -- Jó ujjakat mutatok? --,

három alapvető feltételezés él bennük.

Az első ilyen szerencsétlen feltételezés a következő:

"A többiek nem veszik észre!"

Kettes számú feltételezés:

"Rajtam kívül minden ki egy nagy marha, mind agyamentek!"

És a hármas számú feltételezés:

"Rajtam kívül mindenki gonosz, és engem akar bántani!"

Nos, nekem az a tapasztalatom azokkal,
akik visszajelzéseket kapnak,

hogy ugyanazokat a feltételezéseket, amiket kapnak,

visszafordítják azokra vonatkoztatva,
akiktől a visszajelzéseket kapják.

Egy professzor az alma materemből,
a Chicagói Egyetemről,

készített egy tanulmányt a munkahelyi visszajelzésekről,

ahol azt találták, hogy valójában feltűnően rosszul tippeljük meg,

hogyan látnak minket mások, mégpedig a következő miatt:

Mi magunk az életet egy mozifilmként éljük meg,

melyben ismerjük a történetet, az érzéseket,
a szereplőket, meg mindent.

Mások azonban pillanatfelvételként élnek meg minket, igaz,

pillanatfelvételek sorozataként,

a közbenső szakaszokra pedig sztorikat iktatnak be, így van?

Nos, ez megmagyaráz két tényleg nagyon fontos dolgot:

az egyik azt, hogy miért olyan rossz az előrejelzésünk

mások mirólunk alkotott képéről.

És azt is megmagyarázza, hogy miért gondoljuk azt, hogy igazunk van, így van?

Hisz mindegyikünkkel ez a helyzet,

ám valójában az történik,

hogy ma viselkedünk egyféleképpen,

ami valami olyasmin alapszik, ami itt a múltban történt.

És ahogy ma is viselkedünk, az többé már nem aktuális,

amit a körülöttünk lévők észrevesznek,

mi azonban nem.

És most értem el a harmadik lépéshez

az új létezésem megtalálása ügyében.

Ami pedig az, hogy tudatos döntést kell hozni

az adott pillanatban, hogy megváltozunk!

Mindannyiunknak vannak olyan létezési módjai,
amik nem teszik lehetővé, hogy megkapjuk,

amit akarunk, legyen szó akár az uralkodásról,
vagy hogy ítélkezők vagyunk,

vagy hogy elítélve érezzük magunkat,
vagy aggodalmaskodunk.

Mindannyiunknak vannak ilyenjei,

és nem arról beszélek, hogy könnyű lenne másképp létezni,

megkapni a visszajelzést és befogadni,

és észrevenni magunkon, majd mást választani helyette.

Nem könnyű. Nekem sem könnyű hitelesnek lennem.

Nem könnyű számomra, hogy pozitív legyek.

És nem könnyű számomra melegszívűnek lenni sem.

Merthogy olyan visszajelzést is kaptam, hogy nem vagyok melegszívű.

(Nevetés)

És ha ezt felismerem,

akkor annak érdekében, hogy a célomat elérjem,

ami pedig az, hogy sok vezető életét szebbé tegyem,

akkor azokat a dolgokat megfordíthatom,

és változtathatok rajtuk úgy,
hogy oda vigyenek, ahova jutni akarok!

Hiszek abban, hogy mindannyiunk életének célja van,

és vannak olyan viselkedésmódjaink,
amik útjában állnak

e cél teljes kifejeződésének. Igaz?

És ha csak arról kapunk visszajelzést,

hogy hogy állunk saját magunknak az útjában,

és képesek vagyunk azt magunkhoz ölelni, és elfogadni azt a visszajelzést,

majd aztán észrevenni, hogy hogyan is vagyunk abban az adott pillanatban,

akkor képesek leszünk tudatosan választani
egy másfajta létezési módot.

Arra bíztatnám Önöket, hogy vegyék szemügyre
az életüket,

vegyék észre, hogyan állnak
önmaguk útjába,

és keressenek, tanuljanak egy újfajta létezési módot,

ami közelebb viszi Önöket ahhoz, amit akarnak!

Köszönöm.

(Taps)