Gyökeresen számoljuk föl a műanyaghulladékot!

A műanyag az ipar elképesztő anyaga, de egyúttal a lehető legrosszabb a környezet szempontjából – jelenti ki Andrew Forrest. Chris Andersonnnal, a TED vezetőjével folytatott, olykor vitába átcsapó beszélgetésében megvitatják azt a nagyratörő tervet, melynek célja rávenni a világ legnagyobb cégeit környezeti forradalmat kiváltó alapítvány finanszírozására. További cél az ipar átállítása, hogy minden műanyag újrahasznosított anyagból, ne pedig fosszilis tüzelőanyagból készüljön.

Chris Anderson: Az utóbbi években

megszállottja vagy ennek a problémának.

Saját megfogalmazásodban: mi a probléma?

Andrew Forrest: A műanyag.

Csak ennyi.

Az, hogy képtelenek vagyunk kiaknázni
mint óriási energetikai forrást,

és egyszerűen kihajítjuk.

CA: Ezért van mindenütt hulladék.

Szélsőséges esetben ez tárul elénk.

Hol készült a fénykép?

AF: A Fülöp-szigeteken,

és rengeteg a folyó,

amely pont így néz ki.

Ez a Fülöp-szigetek.

Egész Délkelet-Ázsiában ez van.

CA: A műanyagot a folyókba dobják,

ahonnan persze az óceánba jut.

Nyilván találkozunk vele a tengerparton,

de nem is ez a fő gond,

hanem ami az óceánban történik vele;
beszéljünk erről!

AF: Jó. Köszönöm, Chris.

Mintegy négy éve

őrült ötletem támadt:

PhD-fokozatot szerzek tengerökológiából.

Az ijesztő ebben az volt,

hogy sokat megtudtam a tenger életéről,

de még többet a tenger haláláról,

a hozzánk biológiailag igen hasonló halak,

a tenger élővilága, a tengeri emlősök

elképesztő mértékű ökológiai végzetéről.

E lények milliószámra,
de tán milliárdszámra pusztulnak

a műanyag következtében.

CA: De a műanyag ronda,
viszont tartós az emberek szerint, nem?

Valamit az óceánba dobunk:

"Juhé, örökre ott marad,
semmi kárt nem okozhat, ugye?"

AF: Nézd, a gazdaság szempontjából
elképesztő anyag,

de a lehető legrosszabb anyag
a környezet szempontjából.

A műanyaggal az a legrosszabb,
hogy mihelyst a környezetbe kerül,

széttöredezik.

Mindig műanyag marad.

Egyre csak aprózódik,

és az erre vonatkozó
tengerökológiai tudományból

már évek óta tudjuk,

hogy előbb-utóbb az embert is eléri.

Tudjuk, hogy a nanoméretű műanyag,

a negatív töltésű pici műanyagrészecskék

áthatolhatnak bőrünk pórusain.

Nem ez a rossz hír,

hanem hogy átlépi a vér-agy gátat,

az agyunkat óvó védőréteget.

Agyunk amorf nedves tömege
tele van apró elektromos töltésekkel.

Ha negatív töltésű részecskék jutnak oda,

amelyek kórokozókat hordozhatnak,

akkor e negatív részecskék vonzzák
a pozitív töltésű dolgokat,

pl. kórokozókat, mérgeket,

higanyt, ólmot.

E tudományos fölfedezéseket
egy éven belül megismerjük.

CA: Már mondtad, hogy egy-egy ekkora halra

úgy 600 műanyag reklámszatyor
jut az óceánban.

Lebomlanak,

egyre több lesz belőlük,

és még a következmények
kezdete sem látható egyelőre.

AF: Tényleg nem.

Az egy sereg remek tudóst tömörítő
Ellen MacArthur Alapítvánnyal

már egy ideje együttműködünk.

Munkájukat teljes mértékben igazolom.

Szerintük nem 2050-re, hanem már 2025-re

minden három tonna halra
egy-egy tonna műanyag jut.

Unom már a 2050-ről beszélőket!

Körmünkre ég a dolog.

Ez az itt és most kérdése.

Nem kell egy tonna műanyag,
hogy elpusztítsa a tengeri élővilágot.

Sokkal kevesebb is megteszi a magáét.

Tüstént föl kell hagyni vele. Nincs időnk.

CA: Elképzelésed is van rá,

és nem környezetvédőként,

hanem üzletemberként jöttél rá,

aki világgazdasági rendszerekről

és működésükről gondolkozott
egész életében.

Ha jól értelek,

elképzelésed az efféle hősöktől függ.

Mi a képen látható nő foglalkozása?

AF: Guberáló.

15–20 millió hasonló guberáló létezett,

míg Kína föl nem hagyott
a hulladékok átvételével.

A műanyaghulladék addig is
jelentéktelen ára összeomlott.

Ez vezetett az ilyenek megjelenéséhez.

Hiszen még gyerek, iskolás!

Iskolában kéne lennie.

Ez a rabszolgasághoz áll közel.

Grace lányom és én
több száz hasonlóval találkoztunk.

CA: A világon és némely iparágban

felnőttek is milliószámra
foglalkoznak ezzel.

Pl. nekik köszönhető,

hogy nem hever szanaszét sok fémhulladék.

AF: Pontosan így van.

A kislány a környezetvédelem hőse.

Versenyben áll az utcában lévő

óriási petrolkémiai üzemmel,

3,5 milliárd dolláros vegyi üzemmel.

Itt a baj.

Több olaj és gáz van
a műanyagban és a hulladéklerakókban,

mint az USA teljes olaj- s gázkészletében.

Ezért hős a lány.

Így néz ki a hulladéklerakó:

szilárd olaj és gáz.

CA: Hatalmas érték van odazárva,

és a világ guberálói
ha tudnak, ebből élnek.

De miért nem tudnak?

AF: Mert magunkba véstük

a fosszilis tüzelőanyagokból
származó műanyagok árát,

amely nem éri el a műanyagból gazdaságosan

és nyereségesen újrahasznosítható
műanyagét.

Minden műanyagot
olajból és gázból gyártanak.

A műanyag 100%-ban polimer,
az pedig 100%-ban olaj és gáz.

Elég műanyagunk van

bármely igényünk kielégítésére.

Mikor a műanyagot visszaforgatjuk,

és az nem olcsóbb a fosszilis
tüzelőanyagból gyártottnál,

akkor a világ persze
az utóbbihoz ragaszkodik.

CA: Tehát ez az alapvető baj:

a visszaforgatott anyag drágább,

mint a több olajból gyártott.

Ez a lényeges baj.

AF: Kissé javultak a szabályok.

Alapanyagokkal foglalkozom.

Tudom, hogy a vas-, réz- és fémhulladék

korábban szanaszét hevert a falvakban,

kiváltképp a harmadik világban.

A lakosok észrevették,

hogy azok értéket rejtenek,

nem szemetek.

Ma a falvak, városok, utcák tiszták,

nem kell keresztülbukdácsolnunk
réz- vagy vashulladékon,

mert értékes: újra föl lesz dolgozva.

CA: Mi az elképzelésed,
mi legyen a műanyaggal?

AF: A PhD időszakomban

főleg kutattam.

Az előnye, hogy sikeres üzletember vagyok,

hogy az emberek találkozni akarnak velem.

Más üzletemberek azt mondják,

még ha többé-kevésbé érdekes
állatkerti példány vagyok is:

naná, hogy találkozunk Twiggy Forresttel!

Ha már ajtón belül vagyunk,

kikérdezhetjük őket.

Az olaj-, gáz-, FMCG-, azaz gyorsan forgó
fogyasztási cikk cégek zöménél jártam

világszerte.

A cégek tényleg változtatni akarnak.

Van ugyan egypár dinoszaurusz,

amelyek várják a sült galambot,
és semmit sem tesznek,

de a változtatási szándék valós.

Arról szoktam tárgyalni,

hogy a világ 7,5 milliárd lakosa

nem azt érdemli, hogy műanyag
árassza el a környezetét,

műanyag miatt elszegényedjenek az óceánok,
vagy kipusztuljon a tenger élővilága.

A láncot végigjárva kiderül,

hogy tízezernyi cégtől
rengeteg terméket veszünk,

de csak száz nagy gyártó létezik:

a nagy petrolkémiai üzemek,

amelyek csak úgy ontják
az egyszer használatos műanyagot.

CA: Tehát 100 cég van

az élelmiszerláncban.

AF: Igen.

CA: Mit tegyen ez a 100 cég?

AF: Az olajból és gázból gyártott
műanyagok összetevőinek értékét –

ezeket hívom rossz műanyagoknak –

egyszerűen

meg kéne emelni.

Mire ezek a márkákon át
hozzánk, a vevőkhöz jutnak,

az áremelkedést kávéscsészénken
vagy kóláspalackunkon vagy máson

aligha érezzük meg.

CA: Egycentes emelés?

AF: Kevesebb. 1/4–1/2 centes.

Elenyésző mértékű lesz.

De hatására minden műanyag

értékes cikké válik világszerte.

Ahol a legrosszabb a szeméthelyzet,

teszem azt Délkelet-Ázsiában, Indiában,

ott a legnagyobb a bőség.

CA: Tehát két része van a dolognak.

Az első, hogy ha többe fog kerülni,

de lefölözzük a többletet.

De hová, mire fordítjuk?

Valamilyen alapítványba,
de minek a megoldására?

Mire fogjuk használni
a lefölözésből származó pénz?

AF: Amikor a valóban nagy cégekkel
tárgyalok, azt szoktam mondani:

"Szeretném, ha megváltoznátok,
mégpedig gyorsan."

Ekkor unottan néznek ki a fejükből,

míg azt nem mondom: "De ez jó üzlet!"

"Fölcsigáztál, Andrew."

Erre én: "Hozzatok egy kis áldozatot

a környezetvédelmi és ipari átalakítási
alapítvány javára.

Két-három év múlva

a világ műanyagipara át fog állni

a műanyagok fosszilis tüzelőanyagokból
gyártott alapanyagairól

a műanyagból gyártottakra.

A technológia megvan rá.

Ki van próbálva."

Két, több milliárd dolláros céget
építettem föl a semmiből,

fölismerve, hogy a technológia bővíthető.

Legalább tucatnyi technológiát ismerek
mindenféle műanyag gyártására.

Ha egyszer e technológiák
gazdaságilag is megállják a helyüket,

ami ezzel lehetséges lesz,

akkor a világon mindenki
ebből állítja elő a műanyagot:

a meglévő műanyagból.

CA: Tehát "szűz műanyagok" eladásából
az alapítványba pénz jut,

amely az ipar átállítására

és takarításra meg más egyébre megy.

AF: Pontosan így van.

CA: Ráadásul előnyös mellékhatása is van,

tán ez a fő előnye:

piacot teremt.

Az újrahasznosítható műanyag

hirtelen világszerte nagy üzletté válik,

mert gyűjtése millióknak nyújthat
új megélhetési lehetőséget.

AF: Igen.

A tüzelőanyagból gyártott
műanyagnak ez az értéke,

az újrahasznosíthatónak meg ez.

Ezen változtatunk.

Az újrahasznosítható olcsóbb.

Ebben az tetszik a legjobban,

hogy 300–350 millió tonna műanyaggal
szennyezzük a környezetünket,

Az olaj- és gázcégek miatt

ez a szám 500 millió tonnára is fölmegy.

A probléma csak fokozódik.

Az mind polimer,

amelynek tonnája 1000–1500 dollár.

Az félbillió dollár érték,
amely bekerülhet az üzletbe,

és az egész világon munkahelyeket,
esélyt és jómódot hozhat létre,

kiváltképp a legszegényebbeknek.

Mégis kidobjuk.

CA: A nagy cégek így újrahasznosító
üzemekbe fektethetnek be,

szó szerint az egész világon...

AF: Az egész világon.

Mert a technológia alacsony tőkeköltségű,

megvalósítható nagy szállodák
hulladéklerakóiban,

szemétdepókban, bárhol.

Változtassuk a szemetet műanyaggá!

CA: Emberbarát vagy,

és kész vagy vagyonod
egy részét is erre szánni.

Mi e tervben az emberszeretet szerepe?

AF: 40–50 millió USA-dollárt
kell beraknunk,

hogy működésbe jöjjön,

aztán teljes átláthatóságot
kell teremtenünk,

hogy mindenki pontosan láthassa,
mi megy végbe.

A műanyagalapanyag-gyártóktól
a márkákon át a vevőkig

hadd lássa mindenki, kinek mi a szerepe,

ki óvja a Földet, és ki nem törődik vele.

Ez heti egymillió dollárba fog kerülni.

Ötéves vállalást fogunk tenni.

A teljes összeg mintegy 300 millió USD.

CA: Hűha!

Ez...

(Taps)

Tárgyaltál más cégekkel is,
pl. a világ kólagyártóival,

amelyek részt akarnak venni benne,
készek többet fizetni,

szeretnének többet is fizetni:

amíg az ár tisztességes.

AF: Igen, tisztességes.

A Coca-Cola nem szeretné,
ha a Pepsi együttműködne,

hacsak az egész világ nem tudja,
hogy a Pepsi nem működik együtt.

Nem törődnek vele.

Tehát a piac átláthatósága az,

ahol ha valaki megpróbálja
becsapni a rendszert,

a piac, a fogyasztók belelátnak.

A fogyasztók részt akarnak venni benne.

Hét és fél milliárd ember.

Nem szeretnénk, ha világunkat
az a száz cég tönkretenné.

CA: Mondtad, mit tehetnek a vállalatok,

és mit hajlandóak tenni.

Mit tehetnek a nézőink?

AF: Azt szeretném,

ha a világon mindenki

rámenne a noplasticwaste.org weblapra.

Kapcsolatba lépnének

környékük 100 műanyag-feldolgozójával.

Legalább egyikükkel ímélben,

Twitteren vagy telefonon közölnék,

hogy szeretnék, ha hozzájárulnának
egy alapítványhoz,

amelynek a pénzét az ipar
vagy a Világbank kezelné.

Ebből évente több milliárd
dollár gyűlne össze,

így az ipar áttérhetne a műanyagból
történő műanyaggyártásra

fosszilis tüzelőanyagok helyett.

A fosszilisak rosszak. Nem kellenek.

De ez jó. Megtisztíthatjuk a környezetet.

Van rá elég tőkénk,

évente több tucat milliárd dollár

a környezet megtisztítására.

CA: Benne vagy az újrafeldolgozásban.

Nincs ebben érdekellentét

vagy óriási üzleti lehetőség számodra?

AF: Vasérccel foglalkozom,

a fémhulladék-üzlet az ellenfelem.

Ezért nem hever szanaszét a fémhulladék,

és nem vágja meg a lábunkat,

mert begyűjtik.

CA: Nem ezért lépsz be
a műanyag-újrafeldolgozásba.

AF: Nem. Örülök a föllendülésnek.

Ez lesz a műanyaghulladék internetje.

Fellendülő iparággá válik,
az egész világon el fog terjedni.

Főként a legszegényebb helyeken,
mert ott a legtöbb a szemét.

Az pedig nyersanyag.

Örülök neki, és visszatartom magam.

CA: Twiggy, világszerte rengetegen vágynak

új, újrateremtő gazdaságra:

a nagy ellátóláncok, nagyvállalatok

alapjaikban szeretnének megújulni.

Remek elképzelésnek tűnik,

de a megvalósításához

sokak erőfeszítésére lesz szükség.

Köszönöm a tájékoztatást.

AF: Köszönöm szépen, Chris.

(Taps)