Martin Jacques: Kína felemelkedésének megértése

A londoni TED Salonban tartott előadásán Martin Jacques közgazdász felteszi a kérdést: Hogyan tekintünk itt, Nyugaton Kínára és rendkívüli növekedésére? A „When China Rules the World" (Amikor Kína uralja a világot) című könyv szerzője megvizsgálja, miért áll a Nyugat gyakran tétlenül a kínai gazdaság növekedése előtt, valamint három építőelemet kínál annak megértéséhez, valójában mi Kína és mivé fog válni.

A világ igazán

óriási ütemben változik.

Ha ránéznek itt a fenti diagramra,

azt látják, hogy 2025-ben

ezek a Goldman Sachs előrejelzések

azt mutatják, hogy a kínai gazdaság

majdnem ugyanakkora lesz, mint az amerikai gazdaság.

És ha megnézik a diagramot

2050-nél,

az előrejelzés szerint a kínai gazdaság

kétszer akkora lesz, mint az amerikai gazdaság,

és az indiai gazdaság majdnem ugyanakkora lesz,

mint az amerikai gazdaság.

És azt is észben kell tartanunk,

hogy ezek az előrejelzések a nyugati

pénzügyi válság előtt készültek.

Pár héttel ezelőtt

megnéztem a legfrissebb előrejelzéseket,

amelyeket a BNP Paribas készített

arra vonatkozóan, hogy mikor lesz

a kínai gazdaság nagyobb,

mint az Egyesült Államoké.

A Goldman Sachs azt jósolta, hogy 2027-re.

A válság utáni előrejelzés

2020.

Az mindössze egy évtizednyire van.

Kína meg fogja változtatni a világot

két alapvető szempontból is.

Először is,

ez egy hatalmas fejlődő ország

1,3 milliárdos népességgel,

amely több, mint 30 éve folyamatosan növekszik,

évente kb. 10 százalékkal.

És egy évtizeden belül

a világ legnagyobb gazdasága lesz.

A modern korban ezelőtt még soha

nem fordult elő, hogy a világ legnagyobb gazdasága

egy fejlődő országé legyen,

nem pedig egy fejlett országé.

Másodszor,

a modern korban először

a világ uralkodó országa --

amivé, úgy gondolom, Kína válni fog --

nem egy nyugati ország lesz, hanem egy olyan,

amelynek civilizációs gyökerei nagyon eltérőek.

Na most tudom, hogy a Nyugaton nagyon elterjedt nézet az,

hogy miközben az országok modernizálódnak,

ezzel együtt a nyugati kultúrát is átveszik.

Ez egy illúzió.

Egy feltételezés szerint a modernség

egyszerűen a verseny, a piacok és a technológia terméke.

De ez nem így van. Ugyanannyira alakítja még

a történelem és a kultúra is.

Kína nem olyan, mint a Nyugat,

és nem fog olyanná válni, mint a Nyugat.

Több nagyon alapvető szempontból is

különböző marad.

Most tehát egyértelműen az a nagy kérdés,

hogy mit kezdjünk Kínával.

Hogyan érthetjük meg, hogy mi is tulajdonképpen Kína?

És a mi problémánk itt a Nyugaton jelenleg nagyjából-egészében az,

hogy a hagyományos megközelítés szerint

igazából nyugati nézőpontból akarjuk megérteni,

nyugati eszmék által.

Így azonban nem tudjuk.

Úgyhogy három

építőelemet szeretnék kínálni ahhoz,

hogy megpróbáljuk megérteni, milyen is Kína --

csak így kezdésnek.

Az első az, hogy Kína

nem igazán nemzetállam.

OK, nemzetállamnak hívta magát

az elmúlt száz évben.

De mindenki, aki bármit is tud Kínáról,

tudja, hogy Kína ennél sokkal régibb.

Így nézett ki Kína a Csin-dinasztia győzelmekor

Kr. e. 221-ben, a Hadakozó Fejedelemségek korának végén --

a modern Kína születésekor.

És láthatják ehhez viszonyítva a jelenkori Kína határait.

Vagy közvetlenül ezután, a Han-dinasztia idején,

még mindig 2000 évvel ezelőtt.

És láthatják, hogy már akkor elfoglalta legnagyobb részét annak,

amit ma Kelet-Kínának hívunk,

ahol a kínaiak elsöprő többsége élt akkor,

és él most is.

Na most, ebben az a legfigyelemreméltóbb,

hogy ami Kínát Kínává teszi,

ami a kínaiak számára megmutatja,

hogy mit jelent kínainak lenni,

az nem az elmúlt száz évből származik,

nem a nemzetállamok korából,

ami Nyugaton történt,

hanem, ha úgy tetszik,

a civilizáció-állam korából.

Gondolok itt például olyan szokásokra,

mint az ős-tisztelet,

egy nagyon egyedi államfelfogásra,

úgyszintén egy nagyon egyedi családfelfogásra,

társadalmi kapcsolatokra, mint amilyen a guanxi,

a Konfuciánus értékekre és így tovább.

Ezek mind olyan dolgok, amelyek

a civilizáció-állam korából származnak.

Más szóval Kínát, ellentétben a nyugati államokkal és a világ legtöbb országával,

a civilizációs tudata formálja,

a civilizáció-állami identitása,

nem pedig a nemzetállami.

És ehhez még egy dolgot hozzá kell tenni, ez pedig a következő:

Természetesen tudjuk, hogy Kína nagy, hatalmas,

demográfiailag és földrajzilag is,

1,3 milliárdos népességgel.

Amit viszont gyakran elfelejtünk,

az az a tény,

hogy Kína rendkívül sokszínű,

és nagyon pluralisztikus,

és sok szempontból nagyon decentralizált is.

Egy ilyen területet egyszerűen nem lehet kizárólag Pekingből irányítani,

még ha azt gondoljuk is, hogy ez így működik.

Ez soha nem volt így.

Tehát itt van Kína, egy civilizáció-állam,

nem pedig egy nemzetállam.

És akkor mit jelent ez?

Nos, úgy gondolom, hogy ennek mindenféle mélyreható következménye van.

Mondok is kettőt gyorsan.

Az első,

hogy a kínaiak számára a legfontosabb politikai érték

az egység,

a kínai civilizáció

fenntartása.

Tudják: Európa az elmúlt 2000 évben:

összeomlás, a Német-római Birodalom felbomlása.

Feloszlott, és úgy is maradt a mai napig.

Kína, ugyanez alatt az idő alatt

pont az ellenkező irányba haladt,

nagy küzdelmek árán fenntartva ezt a hatalmas civilizációt,

civilizáció-államot.

A második,

ami talán kissé prózaibb,

az Hongkong.

Emlékeznek arra, mikor Anglia átadta Hongkongot

Kínának 1997-ben?

Talán emlékeznek,

hogy mi volt a kínai alkotmány javaslata.

Egy ország, két rendszer.

És fogadni mernék,

hogy szinte senki nem hitt nekik a Nyugaton.

"Színjáték az egész.

Amint Kína ráteszi a kezét Hongkongra,

az egészből nem lesz semmi."

13 év után

Hongkong politikai és jogi rendszere

annyira különböző, mint amilyen 1997-ben volt.

Tévedtünk. Miért tévedtünk?

Azért tévedtünk, mert, eléggé természetes módon,

nemzetállami módon gondolkoztunk.

Gondoljanak a német egyesítésre 1990-ben.

Mi történt?

Nos, alapvetően a keleti részt elnyelte a nyugati.

Egy állam, egy rendszer.

Ez a nemzetállami mentalitás.

De egy olyan országot, mint amilyen Kína,

egy civilizáció államot,

Nem lehet "egy civilizáció, egy rendszer" alapon kormányozni.

Egyszerűen nem működik.

Úgyhogy Kína válasza

a hongkongi kérdésre --

ahogy az Tajvannal kapcsolatban is történni fog, --

természetes válasz volt:

egy civilizáció, több rendszer.

Hadd kínáljak egy másik építőelemet

Kína megértéséhez --

ez talán nem lesz olyan kényelmes.

A kínaiaknak nagyon-nagyon más

nézetük van az etnikumokról,

mint más országoknak.

Tudják-e,

hogy az 1,3 milliárd kínai

több, mint 90 százaléka úgy gondolja,

hogy azonos etnikumhoz tartozik,

a Han-hoz.

Na most ez teljesen különbözik

a világ egyéb nagy népességű országaitól.

India, az Egyesült Államok,

Indonézia, Brazília --

mindegyikük sok etnikumú.

A kínaiak nem így éreznek.

Kína igazából csak

az ország határainál sok etnikumú.

Tehát a kérdés az, hogy miért?

Nos, azt hiszem, az ok lényegében

megint csak a civilizáció-államra vezethető vissza.

Egy legalább 2000 éves történelem,

egy hódításokkal, területfoglalásokkal,

bekebelezéssel, asszimilációval stb. teli történelem

vezetett ahhoz a folyamathoz, amely által

az idők során a Han fogalom kialakult --

amit természetesen

egy növekvő és nagyon erőteljes

kulturális identitás táplált.

Namost ennek a történelmi tapasztalatnak az volt

a nagy előnye, hogy a Han identitás nélkül

Kína nem tudott volna egyben maradni.

A Han identitás volt az a kötelék,

amely egyben tartotta ezt az országot.

Ennek az a nagy hátránya,

hogy a Hanoknak nagyon csekély fogalmuk van

a kulturális különbözőségről.

Ők tényleg hisznek

a saját felsőbbrendűségükben,

és nem tisztelik azokat,

akik ezt nem így gondolják.

Ezért olyan a hozzáállásuk például

az ujgurokhoz és a tibetiekhez, amilyen.

Vagy hadd ajánljam a figyelmükbe a harmadik építőelemet,

a kínai államot.

Kínában az állam

és a társadalom közti kapcsolat

nagyon különbözik a Nyugaton megszokottól.

Mi itt a Nyugaton

döntően azt gondoljuk -- legalább is mostanság, --

hogy az állam tekintélye és legitimációja

a demokrácia függvénye.

Ezzel az állítással az a probléma,

hogy a kínai állam

nagyobb legitimációt élvez

és nagyobb tekintéllyel bír

a kínaiak körében,

mint amely bármelyik

nyugati államra igaz lenne.

És ennek az az oka,

mert --

nos, úgy gondolom, két oka van.

És ennek nyilvánvalóan semmi köze a demokráciához,

mert a mi fogalmaink szerint a kínaiak biztosan nem demokráciában élnek.

És ez azért van így,

először is, mert az állam Kínában

egy nagyon különleges --

egy nagyon speciális jelentőséggel bír,

mint a kínai civilizáció,

a civilizáció-állam

képviselője,

megtestesítője és őre.

Kína ezzel szinte

egyfajta spirituális szerepet ölt.

A második ok pedig az,

hogy amíg Európában

és Észak-Amerikában

az állam hatalmát folyamatosan megkérdőjelezik --

úgy értem, az európai hagyományok szerint,

történelmileg az egyházzal szemben,

az arisztokrácia más szegmenseivel szemben,

a kereskedőkkel szemben és így tovább, --

1000 éven keresztül

a kínai állam hatalmát

nem kérdőjelezték meg.

Nem voltak komoly ellenfelei.

Láthatják tehát,

hogy a mód, ahogy a hatalmat Kínában kialakították,

nagyban különbözik a mi

nyugati történelmi tapasztalatainktól.

Ennek az eredménye egyébként az,

hogy a kínaiak nagyon eltérően vélekednek az államról.

Amíg hajlamosak vagyunk betolakodónak,

idegennek látni,

de biztosan egy olyan szervnek,

amelynek hatalmát korlátozni szükséges,

vagy meghatározni és leszűkíteni,

addig a kínaiak nem így gondolkodnak az államról.

A kínaiak az államot

egy bizalmasnak látják -- igazából nem is csak egy bizalmasnak,

hanem egy családtagnak --

sőt, nem is csak egy családtagnak,

hanem a család fejének,

a család atyjának.

Ez a kínaiak államfelfogása --

nagyon-nagyon különböző a mienkétől.

Máshogy van beágyazva a társadalomba,

mint ahogy az

a Nyugaton kialakult.

És azt állítom Önöknek, hogy valójában az, amivel itt foglalkozunk,

kínai kontextusban,

az egy újfajta paradigma,

amely mindentől különbözik,

amiről a múltban gondolkodnunk kellett.

Kína hisz a piacban és az államban is.

Úgy értem, Adam Smith,

már a 18. század végén ezt írta:

"A kínai piac nagyobb és fejlettebb,

és sokkal összetettebb,

mint bárhol Európában."

És a Mao-korszakot leszámítva

ez többé-kevésbé azóta is így maradt.

De ez össze van kapcsolva

egy rendkívül erős és mindenütt jelenlévő állammal.

Kínában az állam mindenütt ott van.

Úgy értem, vállalatokat irányít,

amelyekből sok még mindig köztulajdonban van.

A magáncégek, bármilyen nagyok is, mint a Lenovo,

sokféleképp függenek az állami támogatástól.

A gazdasági célokat stb.

az állam tűzi ki.

És természetesen az állam hatalma sok más helyre is bejut --

amint azzal tisztában vagyunk, --

mint pl. az egy gyerek politika esetében.

Továbbá, ez egy nagyon régi államhagyomány,

egy nagyon régi hagyománya az államszervezésnek.

Úgy értem, ha erre egy illusztrációt akarnak,

ott van a kínai nagy fal.

De itt egy másik, ez itt a Nagy-csatorna,

amit első ízben

a Kr. e. 5. században építettek meg,

és végül az i. sz. 7. században

fejeztek be.

1793 km hosszú volt,

és Pekinget kötötte össze

Hangcsouval és Shanghajjal.

Tehát hosszú története van

a rendkívüli állami infrastrukturális projekteknek

Kínában,

ami, azt hiszem, segít megérteni, amit ma látunk,

mint pl. valami olyasmi, mint a Három-szurdok gát,

és a kínai állam

hozzáértésének sok más

kifejeződése.

Itt van nekünk tehát három építőelem ahhoz,

hogy megpróbáljuk megérteni Kína különbözőségét --

a civilizáció-állam,

az etnikum-felfogás,

és az állam természete

és kapcsolata a társadalommal.

És mi mégis nagyjából-egészében kitartunk amellett,

hogy szimplán nyugati tapasztalatokkal,

nyugati szemmel nézve,

nyugati fogalmakat használva

megérthetjük Kínát.

Ha tudni akarják,

hogy miért tévedünk szakadatlanul Kínát illetően --

miért bizonyulnak a Kínával kapcsolatos jóslataink hamisnak, --

annak ez az oka.

Sajnos úgy gondolom,

azt kell mondjam, hogy úgy gondolom,

hogy a Kínához való hozzáállás

egyfajta gyerekes nyugati mentalitást jelent.

Ez valahogy olyan arrogáns.

Arrogáns abban az értelemben,

hogy azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a legjobbak,

és következésképpen nálunk van az egyetemes mérce.

És másodszor pedig, ez tudatlanság is.

Visszautasítjuk, hogy valóban szembenézzünk

a különbözőség kérdésével.

Tudják, van egy nagyon érdekes szakasz

Paul Cohen amerikai történész egyik könyvében.

És Paul Cohen azt állítja,

hogy a Nyugat úgy gondol magára,

hogy valószínűleg ő a legkozmopolitább

minden kultúra közül.

De ez nem igaz.

Sok szempontból

a legprovinciálisabb,

ugyanis az elmúlt 200 évben

a Nyugat annyira domináns volt a világon,

hogy nem igazán volt szüksége arra,

hogy más kultúrákat,

más civilizációkat megértsen.

Ugyanis ha minden kötél szakadt,

akár erővel is, ha szükséges volt,

kikényszeríthette, amit akart.

Ezalatt más kultúrák --

gyakorlatilag tulajdonképpen a világ többi része, --

amelyek sokkal gyengébb pozícióban voltak a Nyugathoz képest,

ezáltal kényszerítve voltak a Nyugat megértésére,

a Nyugat jelenléte miatt azokban a társadalmakban.

Így tehát, ennek következményeként ők

sok szempontból kozmopolitábbak, mint a Nyugat.

Úgy értem, vegyük Kelet-Ázsia kérdését.

Kelet-Ázsia: Japán, Korea, Kína stb. --

a világ népességének harmada ott él,

jelenleg az a világ legnagyobb gazdasági régiója.

És elmondom most Önöknek,

hogy a kelet-ázsiaiak, a kelet-ázsiai emberek

sokkal többet tudnak

a Nyugatról,

mint a Nyugat Kelet-Ázsiáról.

Attól tartok, ez a pont szorosan kapcsolódik

a jelenhez.

Mert mi is történik? Menjünk vissza a grafikonhoz a bevezetésnél --

a Goldman Sachs-diagramhoz!

Az történik,

történelmi szempontból nagyon gyorsan,

hogy a világot egyre inkább

nem a régi fejlett országok,

hanem a fejlődő világ

irányítja és alakítja.

Ezt láttuk már

a G20-ak esetében is --

ami nagyon sebesen veszi át a G7-ek

vagy a G8-ak helyét.

És ennek két következménye van.

Először is, a Nyugat

gyorsan veszít

befolyásából a világon.

Ennek volt is egy drámai illusztrációja egy évvel ezelőtt --

Koppenhága, a klímakonferencia.

Európa nem volt ott a végső tárgyalóasztalnál.

Mikor fordult ilyen utoljára elő?

Fogadni mernék, hogy körülbelül olyan 200 évvel ezelőtt.

És ez az, ami a jövőben is történni fog.

És a második következmény az,

hogy a világ ebből következően elkerülhetetlenül

egyre ismeretlenebbé fog válni számunkra,

mert olyan kultúrák, tapasztalatok és történelmek fogják alakítani,

amelyek számunkra nem ismerősek,

vagy nem vagyunk bennük jártasak.

És végül, attól tartok -- vegyük Európát,

Amerika egy kicsit más --

de az európaiak nagyrészt, azt kell, hogy mondjam,

tudatlanok,

nincsenek tisztában vele,

hogyan is változik a világ.

Egyes emberek -- van egy angol barátom Kínában,

ő azt mondta: "A kontinens holdkórosan feledésbe merül."

Nos, talán lehet, hogy ez igaz,

de lehet, hogy ez túlzás.

De van egy másik probléma, amely ezzel együtt jár --

mármint, hogy Európa egyre inkább nincs kapcsolatban a világgal --

és ez pedig valamiféle

elvesztése a jövőképnek.

Úgy értem, Európa valamikor, természetesen, egykor

magabiztosan rendelkezett a jövőről.

Vegyük például a 19. századot.

De ez, sajnos, mára már nem igaz.

Ha meg akarják érezni a jövőt, ha meg akarják ízlelni a jövőt,

próbálják ki Kínát -- ott az öreg Konfuciusz.

Ez egy vasútállomás,

mégpedig egy olyan, amilyet még soha nem láttak.

Még csak nem is úgy néz ki, mint egy vasútállomás.

Ez az új Guangzhou vasútállomás

a nagysebességű vonatoknak.

Kínának már most nagyobb hálózata van,

mint a világ bármely más országának,

és hamarosan nagyobb lesz, mint a világ többi részének együttvéve.

Vagy nézzük ezt: bár ez még csak egy elképzelés,

de egy olyan elképzelés, amit rövidesen meg is valósítanának

Peking egyik külvárosában.

Itt láthatnak egy megabuszt,

a felső szintjén 2000 ember fér el.

Síneken közlekedik

végig a külvárosi úton,

és az autók alatta mennek.

És kb. 160 km/h-ra gyorsul fel.

Kérem, így fognak mozogni a dolgok,

ugyanis Kínának vagy egy nagyon sajátos problémája,

amely különbözik Európától,

és különbözik az Egyesült Államoktól.

Kínában rengeteg ember él és nincs hely.

Tehát ez egy megoldás egy olyan helyzetre,

ahol Kínának sok, sok,

sok városa lesz, amelyekben

20 milliónál is többen laknak majd.

Rendben, mivel is fejezzem be?

Nos, milyen legyen a hozzáállásunk

ehhez a világhoz,

amely a szemünk előtt

nagyon rohamosan

fejlődik?

Azt gondolom, ennek lesznek jó és rossz eredményei is.

De mindenekfelett azt állítom,

hogy az összkép a világ számára pozitív lesz.

200 évig

a világot lényegében az emberiségnek

csupán egy töredéke kormányozta.

Ezt képviselte Európa és Észak-Amerika.

Az olyan országok feltörekvése,

mint Kína és India --

ahol a világ népességének 38 százaléka él --

és mások, mint Indonézia és Brazília és így tovább,

a demokratizálódás legfontosabb

lépését képviselik

az utolsó 200 évben.

Azok a civilizációk és kultúrák,

amelyeket mellőztünk, amiknek nem volt szavuk,

amikre nem hallgattunk, amikről nem tudtunk,

egy teljesen eltérő

képviseletük lesz ebben a világban.

Humanistákként persze örülnünk kell

ennek az átalakulásnak.

És tanulmányoznunk kell majd

ezeket a civilizációkat.

Ez a nagy hajó volt az,

amelyikkel Zheng He

a 15. század elején

nagy utazásain körülvitorlázta

a Dél-kínai-tengert, a Kelet-kínai-tengert,

át az Indiai-óceánon egészen Kelet-Afrikáig.

Az előtte lévő kis hajó volt az,

amelyikkel 80 évvel később

Kolumbusz Kristóf átszelte az Atlanti-óceánt.

(Nevetés)

Vagy nézzék meg figyelmesen

ezt a selyemtekercset,

amelyet ZhuZhou készített

1368-ban.

Szerintem golfoznak rajta.

Jesszusom, még a golfot is a kínaiak találták fel!

Üdvözlöm Önöket a jövőben! Köszönöm!

(Taps)