Steven Pinker az erőszak mítoszáról

Steven Pinker feltérképezi az erőszak hanyatlásának jeleit a Bibliai időktől napjainkig, és amellett érvel, hogy talán illogikusnak, sőt obszcénnak tűnhet, látva Irakot és Dárfúrt, de manapság fajunk létezésének legbékésebb időszakában élünk.

A képek mint ez, az Auschwitz-i koncentrációs táborból,

beleégtek a tudatunkba a 20. század folyamán

és új értelmet adtak annak, hogy kik is vagyunk,

honnan jöttünk és a korról, amelyikben élünk.

A 20. század során szemtanúi voltunk

Sztálin, Hitler, Mao, Pol Pot, Ruanda embertelenségeinek, és más népirtásoknak,

és bár a 21. század még csak hét éve tart,

máris szemtanúi voltunk egy folyamatban lévő népirtásnak Dárfúrban

és a mindennapi horrornak Irakban.

Ez elvezetett egy általános képhez a helyzetünkkel kapcsolatban,

nevezetesen: a modernitás szörnyű erőszakot hozott, és talán

ahhoz, hogy az őskori emberek összhangban éltek, amitől mi eltávolodtunk a saját vesztünkre.

Íme egy példa

egy külső véleményből a Hálaadásról a Boston Globe-ban

ahol pár éve a szerző ezt írta:”Az Indiánok élete

nehéz volt, de nem volt foglalkoztatottsági probléma,

a közösség összetartó volt, a függőség ismeretlen,

szinte nem volt bűnözés, ami harc pedig volt a törzsek között,

az jórészt szertartásos és gyakran végződött kivétel nélküli

avagy tömeges mészárlásban.” Most már mind ismerik ezt a szirupos mesét.

Ezt tanítjuk a gyerekeinknek; ezt látjuk a tévében

és a könyvekben. A beszédem eredeti címe az lett volna, hogy

“Mindent rosszul tudunk”, és be fogom mutatni a bizonyítékát,

hogy ez a konkrét része az általános felfogásnak hibás:

hogy valójában az őseink jóval erőszakosabbak voltak nálunk,

hogy az erőszak csökkenőben volt már hosszú idő óta,

és hogy manapság valószínűleg a fajunk létének legbékésebb időszakában élünk.

Namost, Dárfúr és Irak évtizedében

úgy tűnhet hogy egy ilyen kijelentés félúton jár a hallucináció

és a trágárság között. De igyekszem meggyőzni önöket

hogy ez a helyes kép. Az erőszak hanyatlása

egy fraktál jelenség. Láthatjuk ezt az évezredek,

évszázadok, évtizedek és évek távlatából is,

habár úgy tűnik, hogy volt egy fordulópont

az Értelem Korának kezdetén, a XIV. században. Látható

az egész világban, habár nem egyenletesen.

Különösen világos ez Nyugaton, kezdve Angliával

és Hollandiával a Felvilágosodás kora körül.

Hadd vigyem el önöket egy nagyléptékű utazásra --

kezdve az ezredévektől le egészen az évek szintjéig --

hogy megpróbáljam meggyőzni önöket erről. 10.000 évvel ezelőttig, minden ember

vadászó-gyűjtögető életet élt, állandó lakhely vagy

kormányzat nélkül. Erről az életmódról gondolják,

hogy ősi és harmonikus. De az archeológus,

Lawrence Keeley, a halálozási arányokat vizsgálva

a mai vadászó-gyűjtögetők között – ami a legjobb forrása

bizonyítékainknak erről az életformáról – egy egészen más következtetésre jutott.

Ezt a diagramot ő állította össze;

a háború következtében elhunyt férfiak százalékát mutatja

adott számú vadászó-gyűjtögető társadalomban.

A vörös sávok annak az esélyét mutatják, hogy egy ember

egy másik ember kezétől hal meg, ahelyett hogy

természetes okoktól hunyna el, különböző vadászó-gyűjtögető társadalmakban

az Új-Guineai Felföldeken és az Amazonasi esőerdőkben.

Ez a szám változó, kezdve a 60 százalékos esélytől, hogy egy ember

egy másik ember kezétől hal meg, egészen, a Gebusi-k esetében,

az alig 15 százalékos esélyig. Az apró kék sáv a bal

alsó sarokban mutatja a vonatkozó statisztikákat az Egyesült Államokból

és Európából a 20. században, és magában foglalja mind a két Világháború

összes halottját. Ha a törzsi háborúk halálozási arányai megmaradtak volna

a huszadik századig, két milliárd ember halt volna meg 100 millió helyett.

Továbbá, az ezredévek szintjén, megnézhetjük

hogyan éltek a korai civilizációk, például azok, amelyeket

a Biblia ír le. Ebben a feltételezett morális érték forrásban

olvashatunk leírásokat arról, hogy mit vártak el háború idején,

például a Számok könyve 31. versében: “Így kivonultak

Midián ellen, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta,

és minden férfit megöltek. Mózes rájuk förmedt:

“Életben hagytatok minden asszonyt? Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket,

s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival.

De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival,

hagyjátok magatoknak életben.”” Más szavakkal,

öljétek meg a férfiakat, öljétek meg a gyerekeket, hogyha láttok szüzeket

akkor megtarthatjátok őket hogy erőszakot tehessetek rajtuk.

Négy vagy öt ilyen fajta szakasz található a Bibliában.

Ezen kívül a Bibliából látható, hogy a halálos ítélet

volt az elfogadott büntetés olyan bűnökért, mint a homoszexualitás,

házasságtörés, istenkáromlás, bálványimádás, feleselés a szülővel –

(Nevetés) – és ágak felszedése Sabbat napján.

Nos, nyomjuk meg a nagyítás gombot

hogy lejjebb menjünk egy nagyságrenddel, és nézzünk körül a századok szintjén.

Bár nincsenek háborús statisztikáink

a Középkortól a modern időkig,

de tudjuk ezt a hagyományos történetírásból is – a bizonyíték

itt volt az orrunk alatt mindvégig, hogy csökkent a

társadalmilag megtorolandó bűntettek száma.

Például, bármilyen társadalomtörténetben kimutatható hogy a csonkítás és a kínzás

rutin formái voltak a büntetőjognak. Azért a szabályszegésért,

amiért manapság bírság jár, akkoriban

levágták volna a nyelvedet, levágták volna a füledet, megvakítottak volna,

levágták volna a karodat, és így tovább.

Számos találékony formája volt a szadista halálbüntetésnek:

máglyahalál, kibelezés,kerékbetörés,

szétszakítás lovak által, satöbbi.

A halál volt az elfogadott büntetés egy egész sor nem erőszakos bűntettért:

a király kritizálása, vagy egy szelet kenyér ellopása. Persze, a rabszolgaság

volt a munkamegtakarítás legkedveltebb eszköze, és a kegyetlenség

népszerű szórakozás volt. Talán a legélénkebb példa erre

a macskaégetés szokása, melyben egy macskát kikötöttek

egy állványra és leengedték egy hevederrel a tűzbe,

miközbe a nézők sikítottak a nevetéstől, ahogy a macska, üvöltve a fájdalomtól,

halálra égett.

Mi a helyzet a gyilkosságokkal? Nos, remek statisztikáink vannak,

mivel sok településen feljegyezték a halál okát.

A kriminológus Manuel Eisner

felkutatta az összes történelmi feljegyzést Európa-szerte

minden faluban, falucskában, városban, megyében,

ahol csak talált, és kipótolta ezeket

a nemzetek adataival, amikortól azok elkezdtek statisztikákat vezetni.

Elhelyezte az adatokat egy logaritmusos skálán, az elején 100 halállal

per 100.000 ember per év, ami a gyilkosságok

becsült aránya a Középkorban. A grafikon zuhanásszerűen esik

egészen a kevesebb mint egy gyilkosságig per 100.000 ember per év

hét vagy nyolc európai országban. Azután itt egy enyhe kiugrás

a 60-as években. Ami azt illeti, egy hangyányit igaza volt azoknak,

akik azt mondták, hogy a rock and roll a morális értékek eltűnéséhez vezetne.

De a gyilkosságok aránya legalább két nagyságrendet esett

a középkorhoz képest,

és a fordulat a 16. század elején következett be.

Menjünk lejjebb az évtizedek szintjére.

Nem-állami szervezetek adatai szerint

akik ilyen statisztikákat vezetnek, 1945 óta Európában és Amerikában is

meredeken esett az államközi háborúk,

halálos etnikai tisztogatások vagy pogromok és katonai puccsok száma,

még Dél-Amerikában is. Világszerte meredeken esett

a halottak száma az államközi háborúkban. A sárga oszlopok mutatják

a halottak számát per háború per év 1950-től najainkig.

És, ahogy láthatják, a halálozási arány leesik 65.000 haláltól

per konfliktus per év az 50-es években kevesebb mint 2.000 halálig

per konfliktus per év ebben az évtizedben, bármilyen szörnyű is ez.

Még az évek szintjén is látható az erőszak csökkenése.

A hidegháború vége óta kevesebb polgárháború volt,

kevesebb népirtás -- valóban, 90 százalékkal kevesebb a II Világháború utáni csúcshoz képest --

és még a 60-as évekbeli kiugrás a bűncselekmények számában is visszafordult.

Ez az FBI Egységes Bűnügyi Statisztikája: láthatják

hogy az erőszak szintje egészen alacsony az 50-es és a 60-as években,

azután felugrott néhány évtized erejéig, majd elkezdett

meredeken esni a 90-es években, úgyhogy mára visszaért

szinte ugyanarra a szintre, amit utoljára 1960-ban élvezhettünk.

Clinton elnök, hogyha itt van, köszönjük.

(Nevetés)

Szóval a kérdés az: miért téved oly sok ember ilyen nagyot

valamiben, ami ennyire fontos? Úgy gondolom, ennek számos oka van.

Az egyik ok az, hogy jobb beszámolókat kapunk:"Az Associated Press

jobb krónikása a világszerte zajló háborúknak,

mint a 16. századi szerzetesek voltak"

Itt egy kognitív illúzió lép fel: mi kognitív pszichológusok tudjuk, hogy minél könyebb

felidézni egy specifikus emlékét valaminek,

annál nagyobb eséllyel jegyzed azt meg.

Amikről véres betűkkel írnak az újságokban,

jobban beleégnek az emlékezetbe, mint a beszámolók sokkal több ember haláláról

az ágyában, öregség miatt. Dinamikája van a vélemények

és pártfogók piacának: soha senki nem vonzott még megfigyelőket, pártfogókat

és adományozókat azzal, hogy

"csak úgy tűnik, mintha a dolgok egyre jobban és jobban mennének."

(Nevetés)

Ahogy a bennszülöttekkel bántunk, bűntudatot kelt

a modern szellemi életben, és húzódozást, hogy elismerjük,

hogy bármi jó is lehet a Nyugati kultúrában.

És persze, lehet, hogy az elvárásaink gyorsabban változnak, mint

a viselkedésünk. Az egyik oka annak, hogy csökkent az erőszak, az,

hogy az emberek már rosszul voltak a saját koruk vérontásától és kegyetlenségétől.

Ez egy olyan folyamat, ami úgy tűnik, hogy folytatódik,

de hogyha a jelen elvárásai meghaladják a bánásmódot,

a dolgok mindíg sokkal barbárabbnak látszanak majd, mint ha

történelmi mércével mérnénk. Szóval manapság megrónak minket -- és jogosan--

ha egy maréknyi gyilkost kivégeznek méreginjekcióval

Texasban 15 év fellebbezési eljárás után. Nem gondolunk bele

hogy néhány száz éve máglyára küldték volna őket

a király kritizálásáért egy tíz perces tárgyalás

után -- és valóban, ezt akár újra és újra megtehették

volna. Ma úgy tekintünk a halálbüntetésre,

mint annak a bizonyítékára, mennyire mélyre süllyedhetünk,

ahelyett, hogy mennyire magasra szöktek az elvárásaink.

Nos, miért csökkent az erőszak? Senki sem tudja igazán,

de megismertem négy magyarázatot, amelyek mindegyike, azt gondolom,

tartogat némi igazságot. Az első: talán

Thomas Hobbs eltalálta. Ő volt az, aki azt mondta,

hogy az élet a természet ölén "társtalan, szegényes, piszkos, durva

és rövid" volt. Úgy érvelt, hogy nem azért,

merthogy az emberekben volna holmi ősi vérszomj,

vagy agresszív ösztön, vagy harc a felségterületért,

hanem mert ilyen az anarchia logikája. Az anarchiában

folyamatos a csábítás, hogy letámadd a szomszédaidat,

mielőtt ők támadnak le téged. A legújabban Thomas Schelling

érvel egy háztulajdonos példájával, aki zajt hall

az alagsorban. Minthogy jó Amerikai, van egy pisztolya

az éjjeliszekrényben, előveszi a fegyvert, és lemegy a lépcsőn.

Erre mit lát, ha nem egy betörőt, fegyverrel a kezében.

Mindketten azt gondolják,

"Nem igazán akarom megölni azt a fickót, de ő meg akar ölni.

Talán jobban tenném ha lelőném, mielőtt ő lő le engem,

különösen, mivel, még ha nem is akar megölni,

éppen azon rágódhat, hogy megölhetem,

mielőtt ő öl meg engem." És így tovább.

A vadászó-gyűjtögető emberek nyilván végigmentek ezen a gondolatsoron,

és gyakran rajtaütöttek a szomszédjaikon abbéli félelmükben, hogy őket támadják meg elsőnek.

Namost, az egyik módja, hogy elbánjunk ezzel a problémával, az elrettentés:

nem támadsz elsőnek, de van egy nyilvános politikád, miszerint

kegyetlenül megtorolsz minden támadást.

Az egyetlen baj az, hogy ez a politika

kénytelen blöffölni, tehát csak akkor működhet,

ha hiteles. Hogy hiteles legyen meg kell bosszulnod minden sértést,

és lerendezni minden számlát, ami véres vendetták sorához vezet.

Az élet a "Maffiózók" egyik részévé változik. Hobb megoldása,

a "Leviatán", az volt, hogy ha az erőszak törvényes használatát

ráruházzák egyetlen demokratikus intézményre -- egy leviathánra --

akkor egy ilyen állam mérsékelheti a támadásra való hajlamot,

mivel bármilyen agressziót megbüntetnek,

a haszna tehát zéró. Ez elvenné a megelőző csapásra

való csábítást, a félelemből, hogy ők támadhatnak meg először.

És ez elveszi az igényt egy éles és gyors megtorlás iránt,

csak hogy hiteles legyen az elrettentés. Tehát, ez békés

állapotokhoz vezetne. Eisner -- az ember, aki feltárta a gyilkossági rátákat

amit önök nem láttak a korábbi ábránál --

úgy érvelt, hogy a gyilkosságok csökkenésének ideje Európában

egybeesett a központosított államok létrejöttével.

Ez némileg támogatja a leviatán elméletet.

Támogatja továbbá a tény, hogy manapság ott látjuk az erőszak kitöréseit

ahol anarchia van: elrontott államokban, összeomlott birodalmakban,

határvidékeken, maffiákban, utcai bandákban, és így tovább.

A második magyarázat az hogy sokszor és sok helyen

elterjedt nézet, hogy az élet értéktelen.

A régi időkben, amikor a szenvedés és a halál megszokott volt

az életben, kevesebb bűntudata volt annak, aki másoknak okozott

szenvedést. Ahogy a technológia meg a hatékony munka hosszabbá és

kellemesebbé tették az életet, nagyobb értékként kezdték kezelni.

Ez az érv politológus James Payne-től származik.

Egy harmadik magyarázat bevezeti a "nemzéró összegű játék" fogalmát,

és a Non-Zero c. könyvben volt kifejtve az újságíró,

Robert Wright által. Wright rámutat, hogy bizonyos körülmények között

az együttműködés, beleértve az erőszakmentességet, mindkét félnek

hasznos lehet, például a kereskedelemben, amikor a felek kicserélik

a feleslegüket és mindketten jól járnak, vagy amikor a két fél

leteszi a fegyvert, hogy megossza az úgynevezett béke jutalékot,

aminek az eredménye, hogy nem kell egész idő alatt harcolniuk.

Wright érvelése szerint a tchnológia megemelte a nemnulla összegű

játékok számát, amelyekbe az emberek hajlamosak belekeveredni,

azzal, hogy lehetővé teszi az áruk, szolgáltatások és ötletek

kereskedelmét nagy távolságokra, és nagyobb enbercsoportok között.

Az eredmény, hogy más emberek értékesebbek élve, mint holtan,

és az erőszak önző okokból tűnik el. Ahogy Wright mondja,

"A sok ok közül, ami miatt azt gondolom, hogy nem kellene bombáznunk

a Japánokat az egyik, hogy ők építették a furgonomat."

(Nevetés)

A negyedik magyarázatot A Növekvő Kör nevű könyv

címében találjuk, Peter Singer filozófustól, aki

úgy érvel, hogy az evolúció felruházta az embereket egyfajta

együttérzéssel: egy képesség, amivel mások érdekeit

összehasonlíthatjuk a magunkéval. Sajnos, alapból csak

a család és a barátok nagyon szűk körére alkalmazzuk ezt.

Akik kívül esnek a körön, azt nem kezeljük emberként,

és bűntudat nélkül kihasználhatók. De a történelem során

a kör kitágult. Láthatjuk a történelmi feljegyzésekből, ahogy

kiterjedt a faluról a klánra, a törzsre,

a nemzetre, más rasszokra, mindkét nemre

és, Singer saját érve szerint, ki kellene terjesztenünk

más érző lényekre is. A kérdés az,

ha ez megtörtént, mi táplálta ezt a növekedést?

Számos lehetőség adódik. A kölcsönösség növekvő körei

abban az értelemben, ahogyan Robert Wright érvel.

Az aranyszabály logikája: minél több gondolatod és tetted

kötődik másokhoz, annál inkább megérted, hogy tarthatatlan

a sajátodat mások érdekei elé helyezni,

legalábbis ha azt akarod, hogy hallgassanak rád. Nem mondhatod

hogy az én érdekeim jobbak a tieidnél,

ahogy azt sem, hogy az adott hely ahol állok

kiváltságos része az univerzumnak,

csak mert én éppen itt állok ebben a szent percben.

Táplálhatja a kozmopolitaság is: a történetek

és az újságírás és az életrajzok, a realista fikció meg az utazás

és az irodalom, amik lehetővé teszik, hogy betekints

azok életébe, akiket korábban nem kezeltél emberként,

és azt is, hogy felfogd, a saját társadalmi helyzeted nem szándékos

lehetőség; az érzést, hogy "az élet véletlen jutalom."

Bármi legyen az ok, az erőszak csökkenésének

beható következményei vannak. Meg kéne kérdeznünk, miért

van háború, de azt is, miért van béke. Nem csak azt,

mit csinálunk rosszul, de azt is, mit csináltunk eddig is jól.

Mivelhogy valamit jól csináltunk,

és persze jó volna rájönni, hogy mi is az.

Nagyon köszönöm.

(Taps).

Chris Anderson: Imádtam a beszédet. Szerintem ebben a teremben sokan azt mondanák,

hogy a növekedés -- amiről beszéltél,

amiről Peter Singer beszélt, egyik hajtóereje, hogy a technológia által

egyre inkább tudunk a másik emberről, a világ ezáltal

tehát egyre zsugorodik. Úgy értem: van ebben némi igazság?

Steven Pinker: Nagyon is. Ez belefér Wright elméletébe,

azzal, hogy lehetővé teszi hogy élvezzük az egyre nagyobb

csoportokkal történő együttműködés előnyeit. De abba is, hogy

ez segít elképzelni milyen lehet valaki másnak lenni. Szerintem amikor

ezekről a szörnyű Középkori kínzásokról olvasunk, az ember azt gondolja,

egyáltalán hogy tehették,

hogy lehet hogy nem éreztek együtt azzal a személlyel,

akit kibeleztek? De világos, hogy

amennyire ők tudták, az a másik csak egy idegen,

akinek nincsenek olyan érzései, mint nekem. Szerintem bármi,

ami könnyebbé teszi hogy elképzeljük a kereskedést

valaki mással, emeli a morális hozzáállás minőségét

ahhoz a másik személyhez.

CA:Nos, Steve, örülnék, hogyha minden médiamágnás hallaná ezt a beszédet

valamikor a következő évben. Szerintem ez tényleg fontos. Nagyon köszönöm.

SP:Örömömre szolgált.