A képek mint ez, az Auschwitz-i koncentrációs táborból,
beleégtek a tudatunkba a 20. század folyamán
és új értelmet adtak annak, hogy kik is vagyunk,
honnan jöttünk és a korról, amelyikben élünk.
A 20. század során szemtanúi voltunk
Sztálin, Hitler, Mao, Pol Pot, Ruanda embertelenségeinek, és más népirtásoknak,
és bár a 21. század még csak hét éve tart,
máris szemtanúi voltunk egy folyamatban lévő népirtásnak Dárfúrban
és a mindennapi horrornak Irakban.
Ez elvezetett egy általános képhez a helyzetünkkel kapcsolatban,
nevezetesen: a modernitás szörnyű erőszakot hozott, és talán
ahhoz, hogy az őskori emberek összhangban éltek, amitől mi eltávolodtunk a saját vesztünkre.
Íme egy példa
egy külső véleményből a Hálaadásról a Boston Globe-ban
ahol pár éve a szerző ezt írta:”Az Indiánok élete
nehéz volt, de nem volt foglalkoztatottsági probléma,
a közösség összetartó volt, a függőség ismeretlen,
szinte nem volt bűnözés, ami harc pedig volt a törzsek között,
az jórészt szertartásos és gyakran végződött kivétel nélküli
avagy tömeges mészárlásban.” Most már mind ismerik ezt a szirupos mesét.
Ezt tanítjuk a gyerekeinknek; ezt látjuk a tévében
és a könyvekben. A beszédem eredeti címe az lett volna, hogy
“Mindent rosszul tudunk”, és be fogom mutatni a bizonyítékát,
hogy ez a konkrét része az általános felfogásnak hibás:
hogy valójában az őseink jóval erőszakosabbak voltak nálunk,
hogy az erőszak csökkenőben volt már hosszú idő óta,
és hogy manapság valószínűleg a fajunk létének legbékésebb időszakában élünk.
Namost, Dárfúr és Irak évtizedében
úgy tűnhet hogy egy ilyen kijelentés félúton jár a hallucináció
és a trágárság között. De igyekszem meggyőzni önöket
hogy ez a helyes kép. Az erőszak hanyatlása
egy fraktál jelenség. Láthatjuk ezt az évezredek,
évszázadok, évtizedek és évek távlatából is,
habár úgy tűnik, hogy volt egy fordulópont
az Értelem Korának kezdetén, a XIV. században. Látható
az egész világban, habár nem egyenletesen.
Különösen világos ez Nyugaton, kezdve Angliával
és Hollandiával a Felvilágosodás kora körül.
Hadd vigyem el önöket egy nagyléptékű utazásra --
kezdve az ezredévektől le egészen az évek szintjéig --
hogy megpróbáljam meggyőzni önöket erről. 10.000 évvel ezelőttig, minden ember
vadászó-gyűjtögető életet élt, állandó lakhely vagy
kormányzat nélkül. Erről az életmódról gondolják,
hogy ősi és harmonikus. De az archeológus,
Lawrence Keeley, a halálozási arányokat vizsgálva
a mai vadászó-gyűjtögetők között – ami a legjobb forrása
bizonyítékainknak erről az életformáról – egy egészen más következtetésre jutott.
Ezt a diagramot ő állította össze;
a háború következtében elhunyt férfiak százalékát mutatja
adott számú vadászó-gyűjtögető társadalomban.
A vörös sávok annak az esélyét mutatják, hogy egy ember
egy másik ember kezétől hal meg, ahelyett hogy
természetes okoktól hunyna el, különböző vadászó-gyűjtögető társadalmakban
az Új-Guineai Felföldeken és az Amazonasi esőerdőkben.
Ez a szám változó, kezdve a 60 százalékos esélytől, hogy egy ember
egy másik ember kezétől hal meg, egészen, a Gebusi-k esetében,
az alig 15 százalékos esélyig. Az apró kék sáv a bal
alsó sarokban mutatja a vonatkozó statisztikákat az Egyesült Államokból
és Európából a 20. században, és magában foglalja mind a két Világháború
összes halottját. Ha a törzsi háborúk halálozási arányai megmaradtak volna
a huszadik századig, két milliárd ember halt volna meg 100 millió helyett.
Továbbá, az ezredévek szintjén, megnézhetjük
hogyan éltek a korai civilizációk, például azok, amelyeket
a Biblia ír le. Ebben a feltételezett morális érték forrásban
olvashatunk leírásokat arról, hogy mit vártak el háború idején,
például a Számok könyve 31. versében: “Így kivonultak
Midián ellen, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta,
és minden férfit megöltek. Mózes rájuk förmedt:
“Életben hagytatok minden asszonyt? Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket,
s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival.
De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival,
hagyjátok magatoknak életben.”” Más szavakkal,
öljétek meg a férfiakat, öljétek meg a gyerekeket, hogyha láttok szüzeket
akkor megtarthatjátok őket hogy erőszakot tehessetek rajtuk.
Négy vagy öt ilyen fajta szakasz található a Bibliában.
Ezen kívül a Bibliából látható, hogy a halálos ítélet
volt az elfogadott büntetés olyan bűnökért, mint a homoszexualitás,
házasságtörés, istenkáromlás, bálványimádás, feleselés a szülővel –
(Nevetés) – és ágak felszedése Sabbat napján.
Nos, nyomjuk meg a nagyítás gombot
hogy lejjebb menjünk egy nagyságrenddel, és nézzünk körül a századok szintjén.
Bár nincsenek háborús statisztikáink
a Középkortól a modern időkig,
de tudjuk ezt a hagyományos történetírásból is – a bizonyíték
itt volt az orrunk alatt mindvégig, hogy csökkent a
társadalmilag megtorolandó bűntettek száma.
Például, bármilyen társadalomtörténetben kimutatható hogy a csonkítás és a kínzás
rutin formái voltak a büntetőjognak. Azért a szabályszegésért,
amiért manapság bírság jár, akkoriban
levágták volna a nyelvedet, levágták volna a füledet, megvakítottak volna,
levágták volna a karodat, és így tovább.
Számos találékony formája volt a szadista halálbüntetésnek:
máglyahalál, kibelezés,kerékbetörés,
szétszakítás lovak által, satöbbi.
A halál volt az elfogadott büntetés egy egész sor nem erőszakos bűntettért:
a király kritizálása, vagy egy szelet kenyér ellopása. Persze, a rabszolgaság
volt a munkamegtakarítás legkedveltebb eszköze, és a kegyetlenség
népszerű szórakozás volt. Talán a legélénkebb példa erre
a macskaégetés szokása, melyben egy macskát kikötöttek
egy állványra és leengedték egy hevederrel a tűzbe,
miközbe a nézők sikítottak a nevetéstől, ahogy a macska, üvöltve a fájdalomtól,
halálra égett.
Mi a helyzet a gyilkosságokkal? Nos, remek statisztikáink vannak,
mivel sok településen feljegyezték a halál okát.
A kriminológus Manuel Eisner
felkutatta az összes történelmi feljegyzést Európa-szerte
minden faluban, falucskában, városban, megyében,
ahol csak talált, és kipótolta ezeket
a nemzetek adataival, amikortól azok elkezdtek statisztikákat vezetni.
Elhelyezte az adatokat egy logaritmusos skálán, az elején 100 halállal
per 100.000 ember per év, ami a gyilkosságok
becsült aránya a Középkorban. A grafikon zuhanásszerűen esik
egészen a kevesebb mint egy gyilkosságig per 100.000 ember per év
hét vagy nyolc európai országban. Azután itt egy enyhe kiugrás
a 60-as években. Ami azt illeti, egy hangyányit igaza volt azoknak,
akik azt mondták, hogy a rock and roll a morális értékek eltűnéséhez vezetne.
De a gyilkosságok aránya legalább két nagyságrendet esett
a középkorhoz képest,
és a fordulat a 16. század elején következett be.
Menjünk lejjebb az évtizedek szintjére.
Nem-állami szervezetek adatai szerint
akik ilyen statisztikákat vezetnek, 1945 óta Európában és Amerikában is
meredeken esett az államközi háborúk,
halálos etnikai tisztogatások vagy pogromok és katonai puccsok száma,
még Dél-Amerikában is. Világszerte meredeken esett
a halottak száma az államközi háborúkban. A sárga oszlopok mutatják
a halottak számát per háború per év 1950-től najainkig.
És, ahogy láthatják, a halálozási arány leesik 65.000 haláltól
per konfliktus per év az 50-es években kevesebb mint 2.000 halálig
per konfliktus per év ebben az évtizedben, bármilyen szörnyű is ez.
Még az évek szintjén is látható az erőszak csökkenése.
A hidegháború vége óta kevesebb polgárháború volt,
kevesebb népirtás -- valóban, 90 százalékkal kevesebb a II Világháború utáni csúcshoz képest --
és még a 60-as évekbeli kiugrás a bűncselekmények számában is visszafordult.
Ez az FBI Egységes Bűnügyi Statisztikája: láthatják
hogy az erőszak szintje egészen alacsony az 50-es és a 60-as években,
azután felugrott néhány évtized erejéig, majd elkezdett
meredeken esni a 90-es években, úgyhogy mára visszaért
szinte ugyanarra a szintre, amit utoljára 1960-ban élvezhettünk.
Clinton elnök, hogyha itt van, köszönjük.
(Nevetés)
Szóval a kérdés az: miért téved oly sok ember ilyen nagyot
valamiben, ami ennyire fontos? Úgy gondolom, ennek számos oka van.
Az egyik ok az, hogy jobb beszámolókat kapunk:"Az Associated Press
jobb krónikása a világszerte zajló háborúknak,
mint a 16. századi szerzetesek voltak"
Itt egy kognitív illúzió lép fel: mi kognitív pszichológusok tudjuk, hogy minél könyebb
felidézni egy specifikus emlékét valaminek,
annál nagyobb eséllyel jegyzed azt meg.
Amikről véres betűkkel írnak az újságokban,
jobban beleégnek az emlékezetbe, mint a beszámolók sokkal több ember haláláról
az ágyában, öregség miatt. Dinamikája van a vélemények
és pártfogók piacának: soha senki nem vonzott még megfigyelőket, pártfogókat
és adományozókat azzal, hogy
"csak úgy tűnik, mintha a dolgok egyre jobban és jobban mennének."
(Nevetés)
Ahogy a bennszülöttekkel bántunk, bűntudatot kelt
a modern szellemi életben, és húzódozást, hogy elismerjük,
hogy bármi jó is lehet a Nyugati kultúrában.
És persze, lehet, hogy az elvárásaink gyorsabban változnak, mint
a viselkedésünk. Az egyik oka annak, hogy csökkent az erőszak, az,
hogy az emberek már rosszul voltak a saját koruk vérontásától és kegyetlenségétől.
Ez egy olyan folyamat, ami úgy tűnik, hogy folytatódik,
de hogyha a jelen elvárásai meghaladják a bánásmódot,
a dolgok mindíg sokkal barbárabbnak látszanak majd, mint ha
történelmi mércével mérnénk. Szóval manapság megrónak minket -- és jogosan--
ha egy maréknyi gyilkost kivégeznek méreginjekcióval
Texasban 15 év fellebbezési eljárás után. Nem gondolunk bele
hogy néhány száz éve máglyára küldték volna őket
a király kritizálásáért egy tíz perces tárgyalás
után -- és valóban, ezt akár újra és újra megtehették
volna. Ma úgy tekintünk a halálbüntetésre,
mint annak a bizonyítékára, mennyire mélyre süllyedhetünk,
ahelyett, hogy mennyire magasra szöktek az elvárásaink.
Nos, miért csökkent az erőszak? Senki sem tudja igazán,
de megismertem négy magyarázatot, amelyek mindegyike, azt gondolom,
tartogat némi igazságot. Az első: talán
Thomas Hobbs eltalálta. Ő volt az, aki azt mondta,
hogy az élet a természet ölén "társtalan, szegényes, piszkos, durva
és rövid" volt. Úgy érvelt, hogy nem azért,
merthogy az emberekben volna holmi ősi vérszomj,
vagy agresszív ösztön, vagy harc a felségterületért,
hanem mert ilyen az anarchia logikája. Az anarchiában
folyamatos a csábítás, hogy letámadd a szomszédaidat,
mielőtt ők támadnak le téged. A legújabban Thomas Schelling
érvel egy háztulajdonos példájával, aki zajt hall
az alagsorban. Minthogy jó Amerikai, van egy pisztolya
az éjjeliszekrényben, előveszi a fegyvert, és lemegy a lépcsőn.
Erre mit lát, ha nem egy betörőt, fegyverrel a kezében.
Mindketten azt gondolják,
"Nem igazán akarom megölni azt a fickót, de ő meg akar ölni.
Talán jobban tenném ha lelőném, mielőtt ő lő le engem,
különösen, mivel, még ha nem is akar megölni,
éppen azon rágódhat, hogy megölhetem,
mielőtt ő öl meg engem." És így tovább.
A vadászó-gyűjtögető emberek nyilván végigmentek ezen a gondolatsoron,
és gyakran rajtaütöttek a szomszédjaikon abbéli félelmükben, hogy őket támadják meg elsőnek.
Namost, az egyik módja, hogy elbánjunk ezzel a problémával, az elrettentés:
nem támadsz elsőnek, de van egy nyilvános politikád, miszerint
kegyetlenül megtorolsz minden támadást.
Az egyetlen baj az, hogy ez a politika
kénytelen blöffölni, tehát csak akkor működhet,
ha hiteles. Hogy hiteles legyen meg kell bosszulnod minden sértést,
és lerendezni minden számlát, ami véres vendetták sorához vezet.
Az élet a "Maffiózók" egyik részévé változik. Hobb megoldása,
a "Leviatán", az volt, hogy ha az erőszak törvényes használatát
ráruházzák egyetlen demokratikus intézményre -- egy leviathánra --
akkor egy ilyen állam mérsékelheti a támadásra való hajlamot,
mivel bármilyen agressziót megbüntetnek,
a haszna tehát zéró. Ez elvenné a megelőző csapásra
való csábítást, a félelemből, hogy ők támadhatnak meg először.
És ez elveszi az igényt egy éles és gyors megtorlás iránt,
csak hogy hiteles legyen az elrettentés. Tehát, ez békés
állapotokhoz vezetne. Eisner -- az ember, aki feltárta a gyilkossági rátákat
amit önök nem láttak a korábbi ábránál --
úgy érvelt, hogy a gyilkosságok csökkenésének ideje Európában
egybeesett a központosított államok létrejöttével.
Ez némileg támogatja a leviatán elméletet.
Támogatja továbbá a tény, hogy manapság ott látjuk az erőszak kitöréseit
ahol anarchia van: elrontott államokban, összeomlott birodalmakban,
határvidékeken, maffiákban, utcai bandákban, és így tovább.
A második magyarázat az hogy sokszor és sok helyen
elterjedt nézet, hogy az élet értéktelen.
A régi időkben, amikor a szenvedés és a halál megszokott volt
az életben, kevesebb bűntudata volt annak, aki másoknak okozott
szenvedést. Ahogy a technológia meg a hatékony munka hosszabbá és
kellemesebbé tették az életet, nagyobb értékként kezdték kezelni.
Ez az érv politológus James Payne-től származik.
Egy harmadik magyarázat bevezeti a "nemzéró összegű játék" fogalmát,
és a Non-Zero c. könyvben volt kifejtve az újságíró,
Robert Wright által. Wright rámutat, hogy bizonyos körülmények között
az együttműködés, beleértve az erőszakmentességet, mindkét félnek
hasznos lehet, például a kereskedelemben, amikor a felek kicserélik
a feleslegüket és mindketten jól járnak, vagy amikor a két fél
leteszi a fegyvert, hogy megossza az úgynevezett béke jutalékot,
aminek az eredménye, hogy nem kell egész idő alatt harcolniuk.
Wright érvelése szerint a tchnológia megemelte a nemnulla összegű
játékok számát, amelyekbe az emberek hajlamosak belekeveredni,
azzal, hogy lehetővé teszi az áruk, szolgáltatások és ötletek
kereskedelmét nagy távolságokra, és nagyobb enbercsoportok között.
Az eredmény, hogy más emberek értékesebbek élve, mint holtan,
és az erőszak önző okokból tűnik el. Ahogy Wright mondja,
"A sok ok közül, ami miatt azt gondolom, hogy nem kellene bombáznunk
a Japánokat az egyik, hogy ők építették a furgonomat."
(Nevetés)
A negyedik magyarázatot A Növekvő Kör nevű könyv
címében találjuk, Peter Singer filozófustól, aki
úgy érvel, hogy az evolúció felruházta az embereket egyfajta
együttérzéssel: egy képesség, amivel mások érdekeit
összehasonlíthatjuk a magunkéval. Sajnos, alapból csak
a család és a barátok nagyon szűk körére alkalmazzuk ezt.
Akik kívül esnek a körön, azt nem kezeljük emberként,
és bűntudat nélkül kihasználhatók. De a történelem során
a kör kitágult. Láthatjuk a történelmi feljegyzésekből, ahogy
kiterjedt a faluról a klánra, a törzsre,
a nemzetre, más rasszokra, mindkét nemre
és, Singer saját érve szerint, ki kellene terjesztenünk
más érző lényekre is. A kérdés az,
ha ez megtörtént, mi táplálta ezt a növekedést?
Számos lehetőség adódik. A kölcsönösség növekvő körei
abban az értelemben, ahogyan Robert Wright érvel.
Az aranyszabály logikája: minél több gondolatod és tetted
kötődik másokhoz, annál inkább megérted, hogy tarthatatlan
a sajátodat mások érdekei elé helyezni,
legalábbis ha azt akarod, hogy hallgassanak rád. Nem mondhatod
hogy az én érdekeim jobbak a tieidnél,
ahogy azt sem, hogy az adott hely ahol állok
kiváltságos része az univerzumnak,
csak mert én éppen itt állok ebben a szent percben.
Táplálhatja a kozmopolitaság is: a történetek
és az újságírás és az életrajzok, a realista fikció meg az utazás
és az irodalom, amik lehetővé teszik, hogy betekints
azok életébe, akiket korábban nem kezeltél emberként,
és azt is, hogy felfogd, a saját társadalmi helyzeted nem szándékos
lehetőség; az érzést, hogy "az élet véletlen jutalom."
Bármi legyen az ok, az erőszak csökkenésének
beható következményei vannak. Meg kéne kérdeznünk, miért
van háború, de azt is, miért van béke. Nem csak azt,
mit csinálunk rosszul, de azt is, mit csináltunk eddig is jól.
Mivelhogy valamit jól csináltunk,
és persze jó volna rájönni, hogy mi is az.
Nagyon köszönöm.
(Taps).
Chris Anderson: Imádtam a beszédet. Szerintem ebben a teremben sokan azt mondanák,
hogy a növekedés -- amiről beszéltél,
amiről Peter Singer beszélt, egyik hajtóereje, hogy a technológia által
egyre inkább tudunk a másik emberről, a világ ezáltal
tehát egyre zsugorodik. Úgy értem: van ebben némi igazság?
Steven Pinker: Nagyon is. Ez belefér Wright elméletébe,
azzal, hogy lehetővé teszi hogy élvezzük az egyre nagyobb
csoportokkal történő együttműködés előnyeit. De abba is, hogy
ez segít elképzelni milyen lehet valaki másnak lenni. Szerintem amikor
ezekről a szörnyű Középkori kínzásokról olvasunk, az ember azt gondolja,
egyáltalán hogy tehették,
hogy lehet hogy nem éreztek együtt azzal a személlyel,
akit kibeleztek? De világos, hogy
amennyire ők tudták, az a másik csak egy idegen,
akinek nincsenek olyan érzései, mint nekem. Szerintem bármi,
ami könnyebbé teszi hogy elképzeljük a kereskedést
valaki mással, emeli a morális hozzáállás minőségét
ahhoz a másik személyhez.
CA:Nos, Steve, örülnék, hogyha minden médiamágnás hallaná ezt a beszédet
valamikor a következő évben. Szerintem ez tényleg fontos. Nagyon köszönöm.
SP:Örömömre szolgált.