Viktor Orban's Rede bei der Wiederbestattung von Imre Nagy. am 16.06.1989. DEU Untertitel

Orbán Viktor hazaküldi az oroszokat Nagy Imre és társai újratemetésén. Hősök Tere, 1989 június 16-án.
Viktor Orban schickt die russen Heim bei der Wiederbestattung von Imre Nagy und seine Mitstreiters. Auf dem Heldenplatz, am 16,06.1989.
János Kádár, der den Schauprozess in 1958 zu verantworten hatte, starb am 06.07.1989.

Polgártársak!

Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta

a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő ereje és bátorsága ahhoz,

hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait:

a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot.

Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk 48-ból, így nem engedhetünk 56-ból sem.

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megteremtéséért küzdenek Magyarországon,

két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai koporsója előtt.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik,

hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni szent kommunista tabuikkal,

azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.

Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták,

hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg

azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte.

Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen.

Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt.

De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt

nemzetünk utolsó esélye, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen.

A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak,

hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket

abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.

Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket

a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal,

hanem a mi elkövetkezendő húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.

Barátaim!

Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára.

Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban

gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói.

Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat

meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma

szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat.

Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük halottainkat.

Nem jár senkinek köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.

A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat

követelőkkel szemben - bár fegyverei súlyánál fogva ezt megtehetné - nem lép fel

Li Pengéhez, Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, vagy éppen Rákosiéhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak!

Ma, 33 évvel a magyar forradalom, és 31 évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után

esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az 56-os forradalmárok véres

harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára.

Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég

eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak.

Ha nem tévesztjük szem elől 56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely

azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.

Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor,

beteljesíthetjük forradalmunk akaratát.

Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.

Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja,

a "Szabad Nép" öles betűkkel hirdette címlapján: "SOHA TÖBBÉ!"

Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s legényeivel békés, fegyvertelen

tüntetők közé lövetett. - Két év sem telt el a "SOHA TÖBBÉ!" óta, és az MSZMP

Rajkéhoz hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait.

Ezért nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel.

Nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk.

Nincs más mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket.

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a névtelen százak

a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt

ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.

Nyugodjatok békében.

Translation: rajgy