Mit tudnak az állatorvosok, amit mi, orvosok nem?

Hogy nevezzük az állatorvost, aki csak egy faj gyógyításához ért? Orvosnak.
Lenyűgöző előadásában dr. Barbara Natterson-Horowitz kifejti, hogyan javítható az emberi állat orvosi kezelése a fajokon átívelő szemléletmód talaján állva -- különösen, ha a lelki egészségről van szó.

Egy tíz éve történt telefonhívás

megváltoztatta az életem.

Akkortájt kardiológus
voltam az UCLA-n, és a szív

képalkotó diagnosztikájával foglalkoztam.

A Los Angeles-i állatkert állatorvosa
hívott.

Egy öreg nősténycsimpánznak

arcidegbénulása volt,

és az állatorvosok szélütéstől tartottak.

Megkértek, menjek át,

és nézzek bele az állat szívébe,

hogy esetleg van-e szívproblémája.

Az észak-amerikai állatkertekben
jól felkészült,

szakvizsgázott állatorvosok
működnek,

akik kitűnően gondoskodnak az állatokról.

Néha mégis hozzánk,
humán orvosokhoz fordulnak tanácsért

egy-egy különleges esetben.

Most én voltam a szerencsés,
akit segítségül hívtak.

Kizárhattam a csimpánz
agyérelzáródását,

meggyőződhettem, nem szakadt-e
át a gorilla aortája,

értékelhettem az arapapagáj szívzörejét,

s hogy van-e az oroszlánfókának
szívburok gyulladása.

Hallgatom az oroszlán szívverését,

miután orvosok és állatorvosok

életmentő műtétet végeztek rajta,

ahol 700 köbcenti folyadékot

szívtunk le az állat szívburkából.

Ugyanezt a műveletet végezzük
embereken is,

csak az állatoknak farkuk és mancsuk van.

Az UCLA Egészségügyi Központjában

orvosokkal emberek
betegségének tüneteit,

a diagnózist és kezelésüket
vitatjuk meg,

de közben az állatkertben
állatorvosokkal

ugyanezeket a kérdéseket tárgyaljuk,

a különbség: az ő pácienseik állatok.

Volt, hogy ugyanaznap nemcsak

az Egészségügyi Központban,

hanem az állatkertben is volt dolgom.

Hirtelen rádöbbentem: pácienseiknél

orvosok és állatorvosok
lényegében azonos

rendellenességekkel találkoznak:

infarktus, agydaganat, leukémia, emlőrák,

cukorbaj, ízületi gyulladás,
idegsorvadás,

sőt, lelki fajtájúak:
depresszió, szorongás,

kényszerképzetek, táplálkozási
zavarok, öncsonkítás.

Egyvalamit be kell vallanom.
Bár az egyetemen

tanultam összehasonlító fiziológiát

és fejlődésbiológiát -- ráadásul

szakdolgozatomat
Darwinból írtam --, de

amikor rájöttem az állati és emberi

betegségek lényegi egybeesésére,

ez olyan volt nekem mint egy riadókürt.

Belegondoltam: mennyi egybeesés, de

nekem eddig miért nem jutott
eszembe megkérdezni állatorvost,

vagy belekukkantani az ő szakkönyveikbe,

hogy jobban megértsem az emberi bajokat?

Miért van az, hogy mi, orvosok
soha de soha

nem vettünk részt állatorvosok

kongresszusán?
Hogy mi ebben a meglepő?

Mindegyik orvos elfogadja,

hogy az állatok és emberek
biológiailag rokonok.

Minden gyógyszert, amit másnak rendelünk,

családunk vagy magunk beszedünk,

először állatokon próbáltak ki.

De egészen más, ha állat kap gyógyszert

emberi betegségre, vagy ha az állatot éri

szívszélhűdés, nála fejlődik ki

cukorbetegség, vagy emlőrák.

Lehet, hogy a meglepetést részben

a világunk megosztottsága okozza:

van a város, és van a nem város.

Hallottunk már olyan városi srácokról,

akik azt hiszik, hogy a gyapjú fán terem,

vagy a sajt növényből készül.

Manapság a kórházak mindinkább

a technológia katedrálisaivá válnak.

Ez pedig lélektanilag eltávolítja

egymástól az itt kezelt embereket

és az óceánban, farmon vagy őserdőben

élő állati pácienseket.

Bár úgy hiszem,
hogy létezik egy mélyebb ok is.

Mi, orvosok és tudósok, intellektuálisan

elfogadjuk, hogy a homo sapiens
csak egy a fajok közül,

nem egyedibb vagy különlegesebb,
mint a többi faj.

De szívünk mélyén ezt
nem egészen gondoljuk így.

Magam is érzem,
mikor Mozartot hallgatom,

vagy a marsjárót figyelem a MacBookomon.

Elszédít az ember kivételességének érzete,

noha aláírom: ha magunkat
felsőbbrendű fajként látjuk,

az elszigetelődésnek
a tudomány látja kárát.

Szóval... igyekszem.

Páciensem láttán ma már adódik a kérdés:

mit tudnak az állatorvosok
erről a dologról, amit én nem?

Lehet, hogy jobban
törődhetnék betegemmel,

ha emberi állatpáciensként tekintenék rá?

Néhány példa, hogy az újfajta szemlélet

milyen összefüggésekre vezetett rá.

Félelem kiváltotta szívbénulás.

Kardiológusok 2000 táján
"felfedezték",

hogy szívbénulás érzelmi
alapon is kialakulhat.

Leírták a szerencsejátékos
apa esetét,

aki élete megtakarítását
vesztette el kockajátékon.

Vagy az oltár előtt
faképnél hagyott menyasszonyét.

De kiderült, hogy az
"új" humán diagnózis

sem nem új,
sem nem kizárólag humán.

Az állatorvosok már réges-rég
ismerték, kezelték, sőt megelőzték

az érzelmi alapon kialakuló szívbénulást,

majmoknál, flamingóknál, szarvasoknál

vagy nyulaknál.
Nem tévedés: már 1970 óta.

Hány emberi életet
lehetett volna megmenteni,

ha ez az állatorvosi tudás

mentőorvosok és kardiológusok
közkincsévé vált volna?

Öncsonkítás.

Némely ember kárt tesz magában.

Egyesek csomóstól tépik ki a hajukat,

mások összekaszabolják magukat.

Állatok szintén kárt tehetnek magukban.

Vannak madarak, melyek kitépik a tollukat.

Csődörök véresre
harapdálják a horpaszukat.

De az állatorvosoknak hatékony
kezelési módszereik vannak,

sőt, meg is tudják előzni,

hogy az állat kárt tegyen magában.

Nem kellene-e ezt
a tudást megosztani

az ilyen esetek ellen küzdő

pszichoterapeutákkal,
szülőkkel és betegekkel?

Szülést követő depresszió és
szülést követő pszichózis.

Közvetlenül szülés után némely nő

depressziós lesz, s olykor egyesek közülük

súlyosan depresszióssá, sőt
elmebeteggé válnak.

Nem törődnek a csecsemőjükkel,

extrém esetben

még kárt is tesznek a gyerekükben.

Lovakkal foglalkozó állatorvosok előtt

nem ismeretlen, hogy ellés után

a kanca elhanyagolja a csikóját,

nem szoptatja, esetleg még
agyon is rugdalja.

De állatorvosok kidolgozták a módszert,

hogyan küzdhető le a
csikóelutasítási szindróma,

ami összefügg a kanca vérében található
oxitocin mennyiségével.

Az oxitocin az anyai kötődést
elősegítő hormon,

ami ismét fölfokozza a kanca érdeklődését

a csikója iránt.

Jó lenne ezt a tudást megosztani

a szülészekkel és nőgyógyászokkal,

családorvosokkal és asszonyokkal,

akik szülést követő depressziótól vagy
elmebetegségtől szenvednek.

Sajnos, minden ígéret dacára,

a szakterületeink közötti
szakadék óriási.

Hogy megértsék az okát,
ki kell teregetnem a szennyest.

Az orvosok egy része sznob, és lenézi,

akinek nincs általános orvosi végzettsége.

Fogorvosok, szemvizsgálók, pszichológusok

és főleg állatorvosok tartoznak ide.

Persze a legtöbb dokinak gőze sincs,

hogy ma nehezebb bejutni az állatorvosira

mint az orvosira.

Az orvosin egy fajról, a homo sapiensről

mindent megtanulunk.

De az állatorvosok emlősök,
kétéltűek, hüllők, halak

és madarak egészségéről
és betegségeiről tanulnak.

Úgyhogy ne szidjuk őket, ha bosszúsak,

mikor a tájékozatlan orvosok
lekezelik őket.

De ők is fricskáznak bennünket.

Hogy nevezik az állatorvost,

aki csak egy faj gyógyításához ért?

Orvosnak. (Nevetés)

Vágyam, hogy áthidaljam
a köztünk lévő szakadékot.

Elősegíti ezt például

a UCLA-n működő Darwin program,

ahol állatorvosokat
és fejlődésbiológusokat

kapcsolunk be
orvoscsoportunkba,

és együtt dolgoznak kezdő
orvosokkal és rezidensekkel.

A Zoobiquity konferenciákon összehozzuk

az orvosi és az állatorvosi iskolákat:

a résztvevők együtt tárgyalják

az állati és humán

páciensek azonos betegségeit.

A Zoobiquity konferenciákon a résztvevők

megtanulják, hogy egy tigris
emlőrákjának kezelése

hogyan mozdíthatja elő egy óvónő

emlőrákjának jobb kezelését;

egy Holstein tehén policisztás
petefészkének elemzése

hogyan járulhat hozzá egy tánctanárnő

menstruációs fajdalmainak
eredményesebb kezeléséhez,

s egy ingerlékeny skót juhász
elválasztás okozta szorongását

megértve megkönnyíthetjük
egy szorongó

első osztályos gyerek
beilleszkedését.

Az USA-ban, de másutt is a
Zoobiquity rendezvényeken

a résztvevők előítéletek nélkül,

mint egyenrangú szakértő kollégák

beszélnek egymással.
Mint orvosok.

Végtére is mi, emberek,
állatok is vagyunk,

és legfőbb ideje, hogy mi, orvosok végre

tisztában legyünk betegeink
és a magunk állati mivoltával,

és az egészségügy érdekében
a fajok között átívelő

szemlélet jegyében összefogjunk
az állatorvosokkal.

Hiszen az orvostudomány
egyik legjobb

és leghumanistább ágát
olyan orvosok művelik,

akiknek a betegei
nem emberi lények.

A beteg emberekről gondoskodás

egyik legjobb módja,
hogy fokozott figyelmet fordítsunk rá,

hogyan élnek, növekednek,
betegszenek meg és gyógyulnak

bolygónk más páciensei.

Köszönöm.

(Taps)