Bedobtuk magunkat... és most?

Sheryl Sandberg nem titkolja, hogy mennyire rettegett a 2010-es TED előadása előtt, melyben először beszélt arról, milyen magányos dolog nőként felsővezetőnek lenni. Milliós nézettség és egy sikerlistás könyv után a Facebook igazgatója Pat Mitchellel beszélget, aki annak idején az előadásra bátorította. Sandberg beszámol a fogadtatásról, és beszél arról, hogy mely területeken küzdenek még a nők a sikerért.

Pat Mitchell: Újra itt a TEDWomen színpadon.

Sheryl Sandberg: Igen, újra itt. Jó látni titeket.
Mindig jólesik körülnézni,

és ennyi nőt látni.

Nem ezt szoktam meg, tudom, ti sem.

PM: Amikor először beszéltünk,
nem a közösségi médiánál kötöttünk ki,

hanem inkább arról beszéltünk,
hogy miért nincsenek

női vezetők különösen a technológiai és
közösségi média területeken.

Hogyan alakult ki benned ez a gondolat,
és miért erről beszéltél a TED-en?

Féltem kiállni erre a színpadra és nőkről beszélni,

mert én is az üzleti világban nőttem fel,
mint itt annyian.

Sose említed meg, hogy nő vagy,
mert a végén még nőnek néznek, ugye?

Észreveszik. Vagy még rosszabb,
ha elhangzik, hogy "nő",

a többiek rögtön azt hiszik, hogy különleges bánásmódot vársz el, vagy panaszkodsz.

Vagy be fogod őket perelni.
(Nevetés)

Ugye? A teljes üzleti karrierem során

soha nem beszéltem arról nyilvánosság előtt,
hogy milyen nőnek lenni.

De rájöttem, hogy ez így nincs rendjén.

Több mint 20 éve végeztem el az egyetemet,

a társaim nők és férfiak voltak vegyesen,
a feletteseim mind férfiak,

de ez megváltozik majd,

mert a ti generációtok
annyit tett az egyenlőségért,

hogy mi már meg is élhetjük azt. Hát ez nem így volt.

Az évek során egyre csak fogytak körülöttem a nők,

mostanra gyakran én vagyok
az egyetlen a szobában.

Beszéltem pár emberrel arról,

hogy tartsak-e a TEDWomen-en egy előadást
a nőkről, és mind azt mondták, ó, nehogy.

Az véget vetne a karrierednek.
Nem fognak komoly üzletembernek tekinteni,

ha a nőkről beszélsz.
Soha többet nem vesznek majd komolyan.

De szerencsére volt pár bátor ember, mint te is,
akik biztattak, hogy vállaljam el az előadást.

Feltettem magamnak a kérdést,
amit Mark Zuckerberg,

a Facebook alapítója és egyben a főnököm,

kérdezne mindenkitől:
Mit tennél, ha nem tartana vissza a félelem?

A válasz pedig az volt, hogy ha nem félnék,
akkor kiállnék a TED színpadára,

és beszélnék a nőkről és a vezető pozíciókról.
Úgy is lett, és túléltem. (Taps)

PM: Sőt, simán túlélted.
Most az jutott eszembe, Sheryl,

amikor a színfalak mögött voltunk,
odajöttél hozzám,

és egy történetet meséltél.

Én pedig azt mondtam így az utolsó pillanatban,
hogy ezt igazán meg kéne osztanod.

SS: Igen.
PM: Mi is volt ez a történet?

SS: Ez fontos része az útnak.
Az eredeti TEDWomen

D.C.-ben volt, én pedig itt lakom,
úgyhogy előző nap át kellett utazzak.

A kislányom 3 éves volt, és a lábamba
kapaszkodott: "Anyu, ne menj el!"

Pat jóbarátom, így függetlenül az előadástól,
amire készültem,

(tele száraz tényekkel és adatokkal,
semmi személyes téma)

szóval elmeséltem Patnek a dolgot.
Hogy igen, nehéz napom van.

Tegnap a kislányom a lábamba kapaszkodva kért,
hogy ne utazzak el.

Rámnéztél, és azt mondtad,
ezt el kell meséljem itt is.

Mire én: A TED-en? Viccelsz?

Kiállok a színpadra, és bevallom,
hogy a kislányom nem akart elengedni?

Te pedig at mondtad, hogy ha a nők által
betöltött vezető szerepekről akarsz beszélni,

akkor őszintén el kell mondd, milyen nehéz is ez.

Így is lett, és azt hiszem,
ez nagyon fontos fordulópont.

Ugyanez történt, amikor a könyvemet írtam.
Végeztem az első fejezettel,

csodás lett. Tele adatokkal, számokkal,

három oldal az anyai ágon működő
Maasi törzs szociális szokásairól.

A férjem elolvasta, és dögunalmasnak tartotta.

Senki az égvilágon nem fogja
elolvasni ezt a könyvet.

Menet közben rájöttem, hogy sokkal
őszintébbnek és nyitottabnak kell lennem,

személyesebbnek. Mesélnem kell arról,
hogy most sem érzem mindig magabiztosnak magam

sok helyzetben. Az első és tönkrement házasságom.
Sírás a munkahelyen.

Az oda nem tartozás érzése,
a bűntudat, mind a mai napig.

A "Dobd be magad!", áss mélyre elv,
ami ezen a színpadon született meg,

részben arról szól, hogy nyitottak legyünk,
őszinték a kihívásokkal kapcsolatban,

hogy más nők is nyitottabbak
és őszintébbek lehessenek,

és mindannyian összefoghassunk
a valódi egyenlőségért.

PM: Szerintem a könyvben
az egyik legkiemelkedőbb vonal

és szerintem az egyik ok, amiért annyira
célba talált szerte a világon,

hogy közvetlen vagy a könyvben,
és nem titkolod,

hogy bár láttál olyan dolgokat,
amit másoknak is fontos tudniuk,

amellett ugyanazokkal a kihívásokkal
is szembesültél, amivel mi mindannyian,

szemben az akadályokkal, gátakkal,
és talán a más gondolkodású emberekkel.

Mesélj erről, hogyan döntötted el,
hogy nyilvánosságra hozod a személyes dolgokat is,

és hogy szinte szakértőnek képezed ki magad

e kihívások terén.

SS: Tudod, az első TED előadás után --

sosem gondoltam, hogy könyvet fogok írni,
nem vagyok író --

szóval rengetegen megnézték,
és nagy hatással volt az emberekre.

Az első levelek egyike egy hölgytől jött,

akinek egy kiváló előrelépési lehetőséget ajánlottak.

Visszautasította, és ezt elmesélte
a barátjának, aki rögtön rávágta,

hogy látnod kell ezt az előadást.

Így hát megnézte, majd másnap bement,
elvállalta az új pozíciót,

hazament, majd a férje kezébe nyomta
a bevásárlólistát. (Nevetés)

Meg tudom csinálni, mondta.

Az volt a fantasztikus, hogy nem csak
üzleti területen dolgozó nők jelentkeztek,

bár rengetegen írtak nekem, és sokukra
nagy hatással volt az előadás,

de más hátterű emberekről is hallottam.

Volt például egy látogató orvos
a Johns Hopkins egyetemről.

Azt mondta, amíg nem látta az előadásomat,
sose gondolt bele,

hogy bár a hallgatói fele lány,

feleannyit sem szerepelnek, mint a fiúk,
amikor kérdezi őket.

Elkezdett odafigyelni erre,
és látta, hogy inkább a férfiak jelentkeznek.

Próbálta biztatni a nőket is,
hogy többet jelentkezzenek,

de ez nem hatott.

Úgyhogy beszüntette a jelentkezést,
és maga szólította őket.

Egyformán a lányokat és fiúkat.
Ezáltal rájött arra,

hogy a nők is ugyanúgy vagy jobban tudják a választ,

és így visszajelzést is tudott adni nekik.

Aztán ott volt egy háztartásbeli feleség
egy elég rosszhírű környékről,

ahol nem volt jó az iskola.
Ő sem az üzleti életből jött, de az előadás után

elhatározta, hogy kiharcol egy jobb tanárt
a gyerekének az iskolában.

Azt hiszem, ez a saját hangom
kereséséről is szólt.

Rájöttem, hogy más nők és férfiak is
magukra találhatnak általa,

ezért az előadás után a könyv jött.

PM: A könyvben pedig nem csak a hangodra találsz,
ami tiszta és erős,

de megosztod azt is, amit tanultál --

mások tapasztalatait.

Erre gondoltam, amikor azt mondtam,

hogy szinte szakértője lettél a témának.

Milyen érzés volt ez,
és milyen változást idézett elő benned?

Nem csak egy sikerlistás könyvről
és egy népszerű előadásról van szó,

hanem egy mozgalomról: az emberek
kezdik úgy leírni a tetteiket,

hogy 'bedobják magukat'.

SS: Nagyon hálás vagyok, megtiszteltetés ez,
boldog vagyok, és ez még csak a kezdet.

Nem tudom, hogy én vagy bárki is szakértője-e
a témának. Az biztos, hogy sokat kutattam,

Rengeteg tanulmányt, anyagot olvastam,

és a tanulság világos.
Egyértelműen kiderül,

hogy a sztereotípiák gátolják a nőket abban,
hogy vezető szerepeket vállaljanak.

Megdöbbentő. A "Dobd be magad" globális,
világszerte jelen van,

beszélnek róla különböző kultúrákban.

Itthon, Japán, Korea, Kína, Ázsia, Európa:

mind kölönböző, egy dolgot kivéve: a nemeket.

Mindenhol a világon, kultúrától függetlenül,

azt tartjuk, hogy a férfiaknak erősnek, határozottnak,
agresszívnek kell lenniük, hallatni kell a hangjukat,

a nők pedig akkor szóljanak, ha kérdezik őket,
és segítsenek másokat.

A világon mindenhol

használjuk azt a szót, hogy "parancsolgat";

főleg kislányokra.
Minden nyelvben megvan a megfelelője.

Fiúkra nem igazán használják,

mert ha egy kisfiú vezet,
arra nincs negatív szó,

ez az elvárás. De ha egy kislány vezet,
akkor az parancsolgatás.

Tudom, hogy itt most nincs sok férfi,
de tartsatok ki.

Ha férfi vagy, képviselned kell a nemedet.

Emelje fel a kezét, akit már volt,
hogy agresszívnak neveztek a munkahelyén.

(Nevetés) Mindig van pár, kb. 5%. OK, uraim.

Most a nők közül jelentkezzenek azok,
akiket már neveztek agresszívnak.

(Nevetés) Más országokban is ugyanez
a felmérés eredménye,

és a kutatási adatok is ezt erősítik meg.

Tényleg agresszívebbek a nők, mint a férfiak?
Természetesen nem.

Csupán más szűrőn keresztül nézzük őket.

A jellemvonások, amire a teljesítményhez, eredményekhez, vezetéshez szükség van,

gyakran olyan, amit férfiaknál főnökinek számít,

nőknél pedig főnökösködésnek.

A jó hír az, hogy ha felismerjük ezt,
akkor tudunk is rajta változtatni.

E kaland során
az egyik legszebb pillanat

a könyv megjelenése után volt John Chambers-szel,
a Cisco CEO-jával voltam egy színpadon.

Ő is olvasta a könyvet. Együtt voltunk a színpadon
(meghívott a vezetői csapatához),

nők és férfiak előtt, és azt mondta:
"Azt hittem, jól csináljuk, jól csinálom.

Aztán elolvastam ezt a könyvet,
és rájöttem, hogy mi, a cégem,

nyomulósnak bélyegezzük meg a nőket,

úgyhogy most itt, ezen a színpadon elnézést kérek.

Szeretném, hogy tudjátok:
többet nem fog előfordulni."

PM: Ezt elküldhetjük a többi ismerősünknek is?
(Taps)

SS: John tehát azért tette ezt, mert hiszi,
hogy ez jót tesz a cégnek,

és az előítéletek beismerése
segít megváltoztatni azokat.

Ha legközelebb valaki egy kislányt
"parancsolgatónak" hív,

menjetek oda, és kedvesen mondjátok azt,

hogy nem parancsolgat, csak vezetői
képességei vannak. (Nevetés)

PM: Tudom, hogy te is ezt tanítod a kislányodnak.
SS: Abszolút.

PM: Illetve a könyvedben is ezt vetted górcső alá,
és azért írsz róla, mint mondod,

hogy elindíts egy párbeszédet.

Mert valljuk be őszintén,
nézzünk szembe vele,

hogy még ebben a nyitott,
lehetőségekkel teli világban sem

jut elég nő vezető szerephez.

A könyv megjelenése utáni hónapokban,

miután a "Dobd be magad"-ban erről írtál,

még mindig vannak kihívások, amiket
magunkban kell felismernünk,

és magunkba kell nézzünk. Mi változott?

Tapasztaltál változást?

SS: Nagyon jó, hogy többet beszélnek róla.

De ami igazán számít nekem és
azt hiszem mindenkinek, az a tettek.

Akármerre járok, a CEO-k,
többnyire férfiak, azt mondják:

túl sokba kerülsz nekem,

mert minden nő annyit akar keresni,
mint a férfiak.

Én pedig azt mondom nekik:
Egyáltalán nem sajnálom. (Nevetés)

Abszolút nem. Ugyanannyit kéne keresniük.

Bármerre járok, a nők azt mesélik,
hogy fizetésemelést kérnek.

Azt mondják, jobb a kapcsolatuk
a párjukkal,

több segítséget kérnek otthon, jelentkeznek
az előléptetésekre a munkahelyen,

és a legfontosabb, hogy kezdenek hinni magukban.
Még ha kis dolgokról van is szó.

Egy kormányzó mesélte, hogy észre sem vette,
hogy a nők

szó szerint a szoba szélén ültek.

Ezért hozott egy szabályt, miszerint mind
az asztalnál kell ülniük.

Az alapítvány, amit a könyv
kiadásakor hoztam létre,

nőket, vagy akár férfiakat is segít,
kis csoportokban,

akár tizen vagy bármennyien
találkoznak havonta.

Reméltem, hogy mostanra lesz majd
kb. 500 ilyen társas kör.

Ötszázszor tíz, az nem lenne rossz.

Most 50 országban 12000 csoport van.

PM: Hú, ez hihetetlen.

SS: Ezek az emberek minden hónapban találkoznak.

Pekingben találkoztam az egyik csoporttal.

29-30 körüli nők elindították a Dobd be magad!
csoportot Pekingben.

Többen a szegényebb, vidéki Kínában nőttek fel.

29 évesen a társadalom maradéknak tartja őket,

mert még nem mentek férjhez,

de ez a havi találkozó

segít nekik abban, hogy magukra találjanak.

Hogy mit szeretnének elérni a karrierjükben.
Akarnak-e partnert, és milyet.

Bemutatkoztunk egymás után,

mindenki elmondta a nevét,
és hogy honnan jött,

rám került a sor: "Sheryl Sandberg vagyok,
és ez volt az álmom."

És hát elsírtam magam.

Tényleg, bevallom. Ugye?
Beszéltem már erről korábban.

Itt egy nő a világ másik végén,
aki egy vidéki faluban nőtt fel,

és nem akart hozzámenni ahhoz,
akinek szánták,

és most találkozhat a csoporttal havonta,

és élheti az életét, ahogy ő szeretné.

Ez az a változás, amit látni szeretnénk.

PM: Meglepett, hogy világszerte
elterjedt az üzeneted?

Mert azt hiszem, hogy amikor megjelent
a könyv, sokan azt gondolták,

hogy ez egy fontos kézikönyv fiatal,
feltörekvő nőknek.

El kell olvasniuk, számítani az akadályokra,
és felismerni azokat,

felszínre hozni és beszélni róluk,

szóval főleg olyan nőknek, akik a vállalati
szektorban szeretnének érvényesülni.

De a könyvedet vidéken és
a fejlődő országokban is olvassák.

Váratlanul ért ez téged, és megváltoztatta
a nézőpontodat esetleg?

SS: A könyv az önbizalomról és egyenlőségről szól.

Úgy tűnik, a világ minden táján
önbizalomra van szükségük a nőknek,

mert a világ azt mondja,
hogy nem érünk fel a férfiakkal.

Mindenhol olyan világban élünk,
ahol a férfiaknak "és" van,

a nőknek pedig "vagy".

Férfit még sosem kérdeztek meg arról,
hogy "Hogy csinálod?" (Nevetés)

Ismét a jelenlevő férfiakat kérdezném:

Tegye fel a kezét, akitől már megkérdezték,
"Hogyan csinálod?"

(Nevetés)

Csak férfiak.

Most a nők jelentkezzenek,
ha elhangzott feléjük ez a kérdés.

Feltételezzük, hogy a férfiaknak
simán megy minden, munka, család.

A nőknek pedig nem. Ez nevetséges,

mert a nők többsége az egész világon,
itt az USA-ban is,

dolgozik és gyereket nevel.

Azt hiszem, az emberek nem értik
ennek a jelentőségét.

Miamiban van egy csoport azoknak,
akik a szexiparból törtek ki.

A Dobd be magad! segít nekik az átmenetben,

hogy visszatérjenek a normális élethez,
megmentik őket a futtatójuktól.

Texasban ötlözködési tanácsokat adó
csoport is alakult a könyv alapján,

azoknak, akik nem jártak felsőbb iskolákba.

Etiópiában is tudunk ilyen csoportokról.

Ezek az üzenetek, hogy a nők nem kaphatják
meg azt, amit a férfiak,

hogy feltételezzük, a vezetés,
a fellépés a férfiak dolga,

ezek mindannyiunkat, az élet
minden területén érintenek.

Részben a TEDWomen is ez ellen küzd.

Egyesít minket abban a közös célban,

hogy a nőknek több terep, hang, egyenlőség jár.

PM: Ha ismét kéne tartanod
egy TEDWomen előadást,

mit mondanál erről a tapasztalatról
saját magadra nézve?

Mit tanultál a nőkről, férfiakról

ezen az úton?

SS: Azt hiszem, próbáltam hangsúlyozni,

de talán még jobban kell hangsúlyozni,

hogy a status quo nem elég.

Nem felel meg, nem haladunk elég gyorsan.

A TED előadás és a könyv óta még egy évnyi
adat jött össze az amerikai felmérésből.

És tudod mi derült ki?

Semmi nem változott a fizetési különbségek terén.

77 cent 1 dollárral szemben.

Ha fekete nő vagy, 64 cent.

Ha dél-amerikai, akkor csak 54 cent.

És tudod mikor emelkedtek utoljára ezek a számok?

2002-ben.

Stagnálunk, sok szempontból
egy helyben toporgunk.

Nem vagyunk őszinték ezzel kapcsolatban

több ok miatt. Olyan nehéz a nemekről beszélni.

Kerüljük a "feminista" szót,
pedig magunkévá kéne tenni.

El kéne hagyjuk a "parancsolgató" szót,

(Taps)

Azt hiszem, ezt még erősebben kell mondjam,
el kell hagyjuk a "parancsolgató" szót,

és hozzuk vissza a "feministát",
mert szükség van rá.

(Taps)

PM: És sokkal jobban be kell dobjuk magunkat!

SS: Igen, sokkal jobban.

PM: Köszönöm, Sheryl.

Köszönjük, hogy bedobtad magad, és igent mondtál.

SS: Köszönöm.

(Taps)