Lányok vélekedése a gyönyörről

Miért érzik a lányok jogosultnak magukat a szexuális kapcsolatra, de nincsenek meggyőződve arról, hogy élvezhetik is? Peggy Orenstein írónő három évig kérdezett 15-20 éves lányokat szexuális viselkedésükről és tapasztalataikról. Kifejti, hogy a szexuális kapcsolatokból nagyon hiányzik az élvezet, és felkér bennünket, hogy beszélgessünk lányainkkal már kiskoruktól szexről, testükről, élvezetről és intimitásról, hogy eltűnjön az orgazmusbeli eltérés.

Már évek óta tart az egyetemeken

a szexuális erőszakról kezdeményezett
országos vitafórumunk.

Semmi kétség,

nagyon fontos, hogy a fiatalok értsék
a beleegyezés szabályait,

de valahol itt véget is ér
a szexualitás megbeszélése.

Ebbe az információs űrbe lép be

a média és az internet –

mint új digitális utcasarok –,

és helyettünk neveli a gyerekeinket.

Ha szeretnénk, hogy a fiatalok
biztonságosan, etikusan

és igen: élvezettel köteleződjenek el,

akkor éppen ideje őszintén beszélni arról,
hogy mi történik az "igen" után,

és ez azt jelenti, hogy megtörjük
a legnagyobb tabut,

és beszélünk a fiatalokkal

a női gyönyör élvezetéről és jogáról.

Igen.

(Taps)

Hajrá, nők!

(Taps)

Három éve beszélgetek 15-20 éves lányokkal

szexuális viselkedésükről
és tapasztalataikról.

Kiderítettem,

hogy bár a lányok jogosultnak érzik
magukat a szexuális kapcsolatra,

de nincsenek meggyőződve arról,
hogy joggal élvezhetik is.

Egy másodéves elitegyetemista diáklány

elárulta nekem:

"Felmenőim mind erős, okos nők voltak.

A nagyanyám csupa tűz volt,

édesanyám karriert épített,

mi a húgommal energikusak vagyunk,
ebből fakad nőiességünk."

Folytatásnak elmesélte a szexuális életét:

egyéjszakás kalandok sorozata

13 éves korától kezdődően,

melyek néha

nem voltak a legbiztonságosabbak,

sem kölcsönös vonzalom

és főleg gyönyör nem jellemezte őket.

Vállat vont.

"Gondolom, minket lányokat ilyen
engedelmes lényeknek nevelnek,

akik nem követelőznek,
és nincsenek vágyaik."

"Álljunk meg egy pillanatra! – feleltem –,

nem azt mondtad, hogy okos, erős nő vagy?"

Elbizonytalanodott.

"Azért történhetett – nyögte ki –,

mert senki nem említette,
hogy ez a szexre is vonatkozik."

Már az elején le kellett volna szögezzem,
hogy a nagy felhajtással ellentétben,

a fiatalok nem közösülnek
sem gyakrabban, sem korábban,

mint 25 évvel ezelőtt.

Mégis teljesen másképp viselkednek.

Mikor ezt figyelmen kívül hagyjuk,

úgy minősítjük, hogy "az nem is szex",

akkor kockázatos és lealacsonyító
lehetőséget hagyunk nyitva számukra.

Ez vonatkozik az orális szexre,

melyet kevésbé tartanak
meghittnek, mint a közösülést.

"Nem nagy ügy" – mondogatják a lányok,

mintha mind ugyanazt a kezelési
utasítást olvasták volna,

főleg, ha fiúk voltak a kedvezményezettek.

A fiatal lányok több okból kaphatók rá.

Kívánatosnak érezték magukat,

emelte társasági pozíciójukat.

Néha kiutat jelentett kínos helyzetből.

A West Coast egyetem elsős diákja mondta:

"Az együtt töltött esete után
a lány kielégíti a fiút,

mert nem szeretne szexelni vele,

de a fiú elvárja a kielégülést.

Tehát, ha szeretném, hogy menjen már,

és nem szeretnék mást..."

Annyi egyoldalú orális szexről szóló
történetet hallottam lányoktól,

hogy érdeklődni kezdtem:

"Ha kettesben vagyok egy fiúval,

mindig megkér, hogy hozzak neki
egy pohár vizet a konyhából,

de ő soha nem hoz nekem,

vagy ha mégis, akkor így:

"Neked is kéne, há...?"

Értik, olyan kelletlenül.

Maguk sem tűrnék el.

Ez nem volt mindig így,
hogy a fiúk nem szerették volna.

A lányok nem szerették volna,
hogy a fiúk megtegyék.

A lányok szégyellték nemi szervüket.

Egyszerre érezték
visszataszítónak és szentnek.

Érzéseik a nemi szervükről

egyenesen gyönyörérzetükhöz kapcsolódtak.

Debby Herbenick kutató
az Indiana Egyetemről azt találta,

hogy a női nemi szervről kialakult önkép

nagyobb veszélyben van, mint valaha,

mert elfogadhatatlannak találják
természetes megjelenésében.

Kutatások szerint

az egyetemista lányok háromnegyede
leborotválja a teljes fanszőrzetét,

legalábbis alkalmanként.

A lányok több mint fele rendszeresen.

Azt mondták, így tisztábbnak
érzik magukat,

és ezt önként vállalták.

Bár eltűnődtem, hogy magányosan
egy lakatlan szigeten

bíbelődnének-e ezzel.

(Nevetés)

Mikor kitartóan érdeklődtem,

egy sötétebb indok is előkerült:

a megaláztatás elkerülése.

"A fiúk úgy reagálnak,
mint akik undorodnak tőle" –

jegyezte meg egy fiatal lány.

"Senki nem szeretné,
hogy így beszéljenek róla."

A fanszőrzet borotválásának terjedése
a 20-as éveket juttatja eszembe,

mikor először borotválták rendszeresen
a hónaljukat és lábukat a nők.

A flapper ruha jött divatba,

a női végtagok hirtelen

fürkésző szemek elé kerültek.

Úgy érzem, hogy ez ismét jelzésértékű.

A női nemi szerv közszemlére került,

kritikusan vizsgálják,

fontosabb mások véleménye a kinézetéről,

mint az, hogy a nőben
ez miféle érzést vált ki.

A borotválkozási divat a labioplasztika
elterjedéséhez vezetett.

Labioplasztika során a szeméremajkaknak
adnak új formát.

A leggyorsabban a serdülőkön végzett
ilyen esztétikai műtétek száma emelkedik.

80%-kal nőtt 2014 és 2015 között.

A plasztikai műtétek 2%-át
végzik 18 éven aluliakon,

a labioplasztikáknak ez 5%-a.

A leggyakrabban kért végeredmény

a kagylóformájúra összeillesztett
nagy szeméremajkak,

neve is van,

figyeljenek:

"Barbie"

(Felhördülés)

Gondolom, nem kell megemlítsem,

hogy Barbie a) műanyagból van,

és b) nincsenek nemi szervei.

(Nevetés)

A labioplasztika ijesztő elterjedése miatt

az Amerikai Szülészek
és Nőgyógyászok Szövetsége

nyilatkozatot közölt

erről az orvosilag ritkán
indokolható eljárásról,

mely nem bizonyult biztonságosnak,

és mellékhatásai: hegek,
zsibbadtság, fájdalom,

és csökkent szexuális érzékenység.

Kétségkívül

áldott szerencse,

hogy még kevés lány vett részt benne,

de riasztóak a jelzések,

melyek felhívják a figyelmünket,
hogy milyennek látják testüket a lányok.

Sara McClelland,

a Michigan Egyetem pszichológusa
alkotta meg

kedvenc kifejezésem e témáról:

"Intim igazság"

Utal a szex politikai
és személyes vonatkozására,

a ki mosogat és ki porszívózik

kérdésekhez hasonlóan.

Felmerül itt is az egyenlőtlenség,

a gazdasági különbség,

az erőszak,

a fizikai és szellemi egészség.

Az intim igazság felveti,
hogy gondoljuk át,

ki jogosult már a tapasztalatokra?

Kinek joga élvezni?

Ki az elsődleges haszonélvezője?

Hogy határozzák meg
az "elég jó" fogalmát a partnerek?

Őszintén mondom, ezek cseles
és megdöbbentő kérdések

még felnőtt nők esetében is,

de mikor lányokról beszélünk,

mindegyre visszatértem a gondolathoz,

hogy korai szexuális tapasztalataikon
nem léphetnek egyszerűen túl.

Kutatásaiban McClelland azt találta:

a lányok a fiúknál gyakrabban tekintették

partnerük kielégülését
saját kielégülésük mércéjeként.

Ilyeneket mondtak:

"Ha a fiú kielégült,

akkor szexuálisan
én is ki vagyok elégülve."

A fiúk inkább saját orgazmusukon
mérték le kielégülésüket.

A lányok a rossz szexet is
eltérően határozták meg.

A szexuális viselkedésről tartott

legnagyobb amerikai közvélemény-kutatásban

azt állították,

hogy a közösülések
30%-nál éreztek fájdalmat.

Ilyen szavakat említettek: lehangoló,

megalázó,

lealacsonyító.

A fiúknál ezek a szavak sosem szerepeltek.

Mikor a lányok azt állítják,
hogy szexuális kielégülésük

nagyobb vagy egyenlő a fiúkénál –,

és ez a kutatásban szerepelt –,

akkor ez félrevezető lehet.

Ha a lány úgy egyezik bele a közösülésbe,
hogy reméli, nem fog fájni,

közel szeretné érezni magához a partnerét,

és reméli, hogy a fiú eljut az orgazmusig,

akkor lesz elégedett,
ha e a kritériumok teljesülnek.

Nincs abban semmi rossz, ha valaki
szeretné közel érezni a partnerét,

vagy boldoggá szeretné tenni a fiút,

és az orgazmus sem az egyetlen
mércéje az együttlétnek,

de a fájdalom hiánya,

elég alacsony elvárás
saját szexuális beteljesülésünk iránt.

Ezt hallgatva, elgondolkoztam,

és felismertem, hogy lelki
csiklóeltávolítást végeztünk

az amerikai lányokon.

Még gyerekkorban kezdjük.

A fiús szülők inkább becézik
gyerekük minden testrészét,

vagy legalább megemlítik:
"ez a kis pisilőd".

A lányok szülei a köldök után
rögtön a térdet említik,

és teljesen kihagyják ezt a területet.

(Nevetés)

Nincs ennél jobb módszer,
hogy tabuterület legyen,

mint hogy nem nevezzük meg.

A kamasz fiúk felvilágosításra mennek,

ahol erekcióról és magömlésről hallanak,

míg a lányoknak megemlítjük

a mensit és a nem kívánt terhességet.

Megmutatjuk a női belső
ivarszervek ábráját,

ismerik, azt az ökörfej kinézetűt.

(Nevetés)

Mindig elmosódott a kép
a lábak közötti részen.

Soha nem említjük meg a hüvelyt,

és természetesen a csiklót sem.

Nem meglepő,

hogy a 14-17 éves lányok fele

soha nem végzett önkielégítést.

Így kezdenek párkapcsolatot,

és azt várjuk, hogy érezzék,
hogy a szex róluk szól,

hogy kifejezzék szükségleteiket,
vágyaikat, és megvonják a határokat.

Nem életszerű.

Van még valami.

A lányok partnerük kedvében járnak,

függetlenül a nemétől.

Azonos nemű pároknál

eltűnik az orgazmusbeli eltérés.

Ugyanolyan gyakran élveznek, mint a fiúk.

A leszbikus és biszexuális
lányok elmondták,

hogy megszabadultak az előírásoktól,

úgy alakították a kapcsolatukat,
hogy nekik jó legyen.

A leszbikusok vitatták,

hogy az első közösülés
jelentené a szüzesség elvesztését.

Nem azért, mert a közösülés
ne lenne jelentős dolog,

de érdemes megkérdőjelezni,
miért ennyire hangsúlyos,

mikor a legtöbb lánynak a kellemetlenséget
és a fájdalmat jelenti,

miért ez jelenti az érett
szexualitás kezdetét,

miért sokkal lényegesebb
és kitüntetett átváltozás,

bármi máshoz képest ezen a téren?

Érdemes elgondolkozni,
hogy ez mire jó a lányoknak.

Megvédi-e őket betegségektől,

erőszaktól, megcsalástól, bántalmazástól?

Elősegíti-e a kölcsönösséget és törődést,

hogy befolyásolja gondolkozásukat
az egyéb nemi aktusokról?

Segíti-e tisztábban látni a helyzetet,

és élvezni a tapasztalatukat?

Hogy van ez az azonos neműek esetében,

akiknek több partnerük is lehet,
heteroszexuális közösülés nélkül?

Rákérdeztem a problémára egyik lánynál:

"Hogy jöttél rá, hogy már nem vagy szűz?"

Azt felelte, hogy ráguglizott a kérdésre.

(Nevetés)

De a Google nem volt egyértelmű.

(Nevetés)

Végül ő maga döntötte el,
hogy már nem szűz,

mivel már volt orgazmusa a partnerével.

Elgondolkoztam,

hűha.

Csak egy pillanatra képzeljük el,

hogy így határoznánk meg!

Ismétlem, nem azért,
mintha a közösülés ne lenne lényeges,

hiszen az,

de nem az egyetlen számottevő dolog,

Ne tekintsük a szexet
adott cél hajszolásának,

hanem gondoljuk át,
és legyen lehetőségáradat,

melegséggel, szeretettel, izgatással,

vággyal, érintéssel, intimitással.

Érdemes megkérdezni a fiataloktól:

ki a tapasztaltabb szexpartner?

Az, aki három órán át becézgeti partnerét,

érzéki légkört teremt és kapcsolódik,

vagy az, aki észvesztésig leissza magát
buliban, s felcsíp egy alkalmi partnert,

hogy megszabaduljon a szüzességétől
még az egyetem előtt?

A mentalitás megváltoztatásának
egyetlen lehetséges módja,

ha többet beszélgetünk
a fiatalokkal a szexről.

E normális beszélgetéseket

beépítjük a mindennapjainkba,

másképp közelítjük meg az intim témát,

úgy, ahogy megváltoztattuk a közéletben

a nőkről szóló beszélgetéseket.

Vegyünk 300 találomra kiválasztott

holland és amerikai lánnyal
készült közvélemény-kutatást

két hasonló egyetemről,

melyben a lányok beszámolnak
korai szextapasztalatukról.

A holland lányok megtestesítették
mindazt, amit a lányainktól elvárunk.

Kevesebb negatív következményről
számoltak be:

mint pl. betegségek, terhesség, megbánás.

Több volt a pozitívum:

tudtak beszélgetni a partnerükkel,

akit jól ismertek.

Felelősen felkészültek az eseményre,

melyet maguk is élveztek.

Mi a titkuk?

A holland lányok szerint
orvosaik, tanáraik és szüleik

őszintén beszéltek velük

kicsi koruktól kezdve

a szexről, élvezetről és a kölcsönös
bizalom fontosságáról.

Lényegesebb,

hogy az amerikai szülők sem zárkóztak el
a szexről való beszélgetéstől,

de hajlamosak e beszélgetéseket

a kockázatra és veszélyre korlátozni,

míg a holland szülők a felelősség
és élvezet egyensúlyát emelik ki.

Bevallom,

mint szülőt

megrendített a dolog,

mert tudom,

ha nem vettem volna részt a kutatásban,

akkor én is a fogamzásgátlásról,

betegségek elleni védekezésről,

a beleegyezésről beszéltem volna
a gyerekeimnek, mert modern szülő vagyok,

és úgy gondoltam volna,

hogy jó munkát végeztem.

Már tudom, hogy ez nem elég.

Azt is tudom, mit szeretnék a lányainknak.

Szeretném, hogy tekintsék a szexualitást
önismereti lehetőségnek,

kreativitás és kommunikáció jellemezze

minden kockázata ellenére.

Szeretném, hogy élvezzék
testük érzékiségét,

anélkül hogy csak erre
korlátoznák magukat.

Szeretném, ha kifejeznék,
mi jó nekik az ágyban,

és ki is elégítenék vágyaikat.

Szeretném, ha biztonságban
lennének a nem kívánt terhességtől,

betegségtől,

kegyetlenségtől,

megaláztatástól,

erőszaktól.

Ha bántalmazzák őket,

szeretném, ha segítené őket az iskolájuk,

munkáltatójuk,

a bíróság.

Sokat kérek,

de nem túlzás.

Szülők, tanárok, ügyvédek és önkéntesek,

felnevetünk egy lánynemzedéket,
akik fel mernek szólalni

az egyenlő bánásmódért otthon,

az iskolában,

a munkában.

Itt az idő, hogy az intim igazságot

a magánéletben is megköveteljük.

Köszönöm.

(Taps)