Íme, a lajhár! – A világ leglassabb állatának különös élete

A lajhár több mint 40 millió éve él a Földön. Mi sikerének titka? Ebben a rendkívül mulatságos előadásban Lucy Cooke bevezet minket a világ leglassabb állatának különös életébe, és bemutatja, mit tanulhatunk a lajhárok zseniális alkalmazkodóképességéből.

Üdvözlöm önöket!

Azért vagyok itt ma este, hogy
állati múzsámról beszéljek önöknek:

a lajhárról.

(Nevetés)

Tíz éve végzek kutatásokat
a világ leglassabb állatának

különös életével kapcsolatban.

Ma is emlékszem, milyen volt,
mikor először láttam lajhárt.

Teljesen lenyűgözött a furcsasága.

Hogy is lehet nem szeretni
egy olyan állatot,

ami már úgy születik, hogy vigyorog,

(Nevetés)

és mindent magához ölel.

(Közönség) Óóó!

A lajhárokat azonban
teljesen félreismerik.

Nevük bűnnel terhes,

és elítélik őket tohonya életmódjuk miatt.

Ezért az emberek úgy gondolják,
nincs helyük a legjobbak között

a túlélésért folyó
őrült tempójú versenyben.

Azért jöttem el ma, hogy elmondjam,
mennyire félreértjük ezt az állatot.

Ha megismerjük a lajhárok
valódi természetét,

segíthetünk megmenteni önmagunkat
és a bolygót, mely mindkettőnk otthona.

A lajhárokat érő rágalmakat

egészen egy Valdés nevű
konkvisztádorig vezettem vissza,

aki az Újvilágról szóló enciklopédiájában
először írta le az állatot.

Véleménye szerint

"a lajhár a világon élő állatok
legostobábbika", illetve

sosem látott még "ennél rútabb
és haszontalanabb lényt".

(Nevetés)

Mondja, Valdés, ezt komolyan gondolta?

(Nevetés)

Szóljunk azért néhány szót
Valdés rajzkészségéről is.

(Nevetés)

Hát, mégis mi ez?

(Nevetés)

Ennél "haszontalanabb" rajzot
lajhárról még nem láttam.

(Nevetés)

Javára legyen viszont mondva,

hogy feltűnően emberszerű
arcot rajzolt az állatnak,

és a lajhárnak tényleg feltűnően
emberszerű arca van.

Ezt a példányt Costa Ricában fotóztam,
szerintem tiszta Ringo Starr.

(Nevetés)

De a lajhárok egyébként is kísérteties
hasonlóságot mutatnak a Beatles tagjaival.

(Nevetés)

Nekem különösen Paul tetszik.

De épp úgy, ahogy a Beatles,
a lajhárok is rendkívül sikeresek.

Az emlősök egy ősi ágáról származnak,
és egykor több tucat fajuk volt,

köztük az óriás lajhár,
mely akkora volt, mint egy kisebb elefánt.

Ez volt akkor az egyetlen állat,
mely elég nagy volt ahhoz,

hogy egészben egye meg,
majd szórja szét az avokádómagot.

Vagyis... (Nevetés)

Néhányan már rá is jöttek.

(Nevetés)

Ez azt jelenti, hogy a lajhárok nélkül

ma nem ennénk avokádós pirítóst,

és a hipszterek minden reggelinél
porig lennének sújtva.

(Nevetés)

(Taps)

A lajhároknak ma hat élő faja van,
melyeket két családba oszthatunk.

Itt vannak a háromujjú Bradypus lajhárok.

Nekik van a Beatles-frizurájuk
és a Mona Lisa mosolyuk.

Ezek pedig a kétujjú lajhárok.

Ők kicsit úgy néznek ki, mintha egy vukit
kereszteztünk volna egy malaccal.

Közép- és Dél-Amerika dzsungeleiben élnek,

és nagyon szapora állatok.

Az 1970-es években Panama trópusi erdeiben

végeztek egy felmérést,

mely szerint a nagy testű állatok közül
a lajhárok a legnépesebbek:

az emlősállomány egynegyedét teszik ki.

Ez borzasztó sok lajhár,

és azt sejteti, hogy valamit
nagyon jól csinálnak.

Mi lenne hát, ha ahelyett, hogy a külsejük
miatt gúnyolódunk a lajhárokon,

inkább tanulnánk tőlük?

Minket, embereket lenyűgöz a sebesség.

A pörgés egyfajta érdem,

és a gyorsaság hajszolásával
a minőséget felváltotta a kényelem.

A gyors élet iránti megszállottságunk
megfojt minket és a bolygót.

Odavagyunk például a gepárdért,
ő "az állatvilág Ferrarija",

három másodperc alatt gyorsul százra.

És akkor mi van?

(Nevetés)

(Taps)

És akkor mi van?

Ezzel szemben a lajhár

kényelmes tempóban egy perc alatt
öt métert is megtehet

hátszélben.

(Nevetés)

A gyorsaságnak azonban ára van.

A gepárd gyors ugyan, de nem elég erős.

Nem engedheti meg magának,
hogy verekedésbe keveredjen,

ezért kilencből egy zsákmányt elragadnak
tőle az erősebbek, például a hiénák.

Nem is csoda, hogy kacagnak.

(Nevetés)

A lajhárok viszont

sokkal agyafúrtabban
szerzik meg a vacsorájukat.

Túlélésüket az biztosítja,
hogy megszerzik és felfalják...

az előttük lógó leveleket.

(Nevetés)

A levelek azonban épp úgy nem akarják,
hogy megegyék őket, mint az antilopok,

ezért aztán tele vannak mérgekkel,
és nehezen emészthetők.

Ahhoz, hogy ezeket a leveleket
a lajhár meg tudja enni,

igazi bajnokká kellett kigyúrnia magát.

A lajhár az emésztés bajnoka.

(Nevetés)

A lajhárok titkos fegyvere
a négy részből álló gyomor

és a rengeteg idő.

Az emlősök közül a lajhár
emészt a leglassabban.

Akár egy hónapig is eltarthat,
míg egyetlen levelet megemészt.

Ez pedig rengeteg idő arra,
hogy feldolgozza a méreganyagokat.

A lajhárok tehát egyáltalán nem lusták.

Nagyon is sok a dolguk.

Emésztenek.

(Nevetés)

Igen, tényleg nagyon sok a dolguk.

(Nevetés)

Ez a lajhár is keményen dolgozik,
nagyon keményen.

A leveleknek természetesen
nagyon alacsony a kalóriaértéke,

ezért a lajhárok a lehető legkisebb
energiafelhasználásra törekszenek.

Egy hasonló méretű emlőshöz képest
tizedannyit mozognak,

és napi 100 kalória elég
nekik a túléléshez,

hála fantasztikus
alkalmazkodóképességüknek.

A Bradypusnak,
vagyis a háromujjú lajhárnak

több nyakcsigolyája van,
mint más emlősöknek,

még a zsiráfnál is több van nekik.

Ezért a fejüket 270 fokban
el tudják fordítani,

teljesen körbe tudnak nézni,

és ehhez még azzal sem kell veszkődniük,
hogy a testüket megmozdítsák.

(Nevetés)

Ezért van az is,
hogy meglepően jól úsznak.

A lajhárok háromszor gyorsabban
haladnak a vízben,

mint a földön.

A víz felszínén pedig nem tartja őket más,

mint a beléjük szorult gázok.

(Nevetés)

Vagyis...

(Nevetés)

a lajhár az egyetlen állat,
amely nem fúvódik fel.

Ha meg akar szabadulni a gázoktól,

visszaforgatja azokat a véráramba,

majd a száján át engedi ki:
ez olyan szájpukiféle dolog.

(Nevetés)

Azzal, hogy fejjel lefelé élnek,
szintén sok energiát takarítanak meg.

Vázizomzatuk körülbelül fele
a többi szárazföldi emlősének.

Szinte alig van feszítő izmuk,

melyek feladata a súly megtartása.

Ehelyett elsősorban a hátrahúzó
izmaikkal kapaszkodnak.

Hosszú, kampós karmaik vannak,
és óriási a fáradtságtűrésük,

vagyis szó szerint felcsatolják
magukat valahová,

és úgy lógnak ott órákon át,
mint egy boldog, szőrös függőágy.

A lajhárok ebben a fordított helyzetben
szinte mindent meg tudnak csinálni.

Így alszanak, így esznek,
és így hozzák világra az utódaikat.

A torkuk és az érrendszerük is
alkalmazkodott ehhez az életmódhoz,

így a gravitációval ellentétesen
képesek nyelni és a vért pumpálni.

A bordáikon ragacsos csomók vannak,

melyek megakadályozzák, hogy hatalmas
gyomruk összenyomja a tüdejüket.

A szőrük is ellenkező irányba nő,

így gyorsan megszáradnak
trópusi zivatarok után.

Csak akkor van gond,
ha megfordítjuk a lajhárt,

akit így a gravitáció
teljesen megfoszt méltóságától.

(Közönség) Óóóó!

Nem tudják a súlyukat megtartani,

ezért úgy vonszolják magukat a földön,
ahogy a hegymászók másznak a sziklafalon.

Valószínűleg a korai
felfedezők, mint Valdés,

azért voltak róluk
olyan lesújtó véleménnyel,

mert rossz irányból és nem megfelelő
környezetben figyelték meg őket.

Sok vidám órát töltöttem el azzal,
hogy a lajhárok mozgását csodáltam.

Az izmok hiánya nem azt jelenti,
hogy nem ügyesek.

A természet zen mesterei úgy mozognak,
mintha a Hattyúk tavát néznénk lassítva.

(Nevetés)

Közben pedig úgy uralják a mozdulataikat,
mint egy tajcsi mester.

Ez a példány itt két mozdulat közben
aludt el, ami egyáltalán nem szokatlan.

(Nevetés)

Talán felmerült már önökben a kérdés,

hogy védi ki ez a levélemésztő
lógó zsák, hogy megegyék?

Jó kérdés.

Ő itt a lajhárok legfőbb ellensége:

a hárpia.

Óránként akár 80 kilométeres
sebességgel is tud repülni.

Karmai akkorák, mint egy grizzly medvéé,

a látása hihetetlenül éles,

tollkoronája pedig úgy gyűjti be a hangot,

hogy az állat a legkisebb levél
rezdülését is meghallja.

A lajhárnak viszont a hallása
és a látása is rossz,

és nyilvánvaló, hogy a veszély elől
sem tud elmenekülni.

Ehelyett egy láthatatlanná tévő
köpönyeg védi,

amit még Harry Potter is megirigyelne.

A lajhárok bundájában árkok vannak,
melyek összegyűjtik a nedvességet,

ahol így apró algakertek alakulnak ki.

Ezen túl a bundájuk gerinctelen állatok
egész sorának is otthont ad.

Vagyis a lajhárok önmagukban
egy mozgó ökoszisztémát alkotnak.

Eggyé válnak a fákkal.

Úgy gondoljuk,

hogy lassúságuk miatt nem kerülnek
a hatalmas hárpia látóterébe,

mikor az prédára lesve
a lombkorona fölött köröz.

A lajhárok lopakodó nindzsák,

és ritkán hagyják el a lombok biztonságát,

akkor is legfeljebb azért, hogy ürítsenek,

amire hetente körülbelül egyszer,
az egyik fa aljában kerül sor.

Régi rejtély, hogy miért vállalják ezért
a veszélyt és az extra aktivitást.

Számos elmélet született
ennek megfejtésére.

Szerintem illatanyagokkal váltanak
titkos üzenetet potenciális párjukkal.

A lajhár általában
csöndes, magányos lény,

kivéve ha nőstény,
és párzási időszak van.

Ekkor ugyanis felmászik egy fa tetejére,
és sikítva hívja magához a hímeket.

Disz hangnemben.

(Nevetés)

Nem hisznek nekem?

(Lajhársikoltás)

Ez disz!

Az egyetlen hang, ami felkelti
a hímek figyelmét.

Az állatok ezzel a bentévi madarak
hangját utánozzák.

Így a nőstény akkor is rejtve marad,

mikor torka szakadtából jódlizik szexért.

Ez az álcázott csábító hívás
több kilométerre elhallatszik,

és a hímek szép lassan
el is indulnak a nőstény felé.

(Nevetés)

Szerintem a nőstény az ürülékében lévő
illatanyaggal üzen Rómeónak,

nehogy arra vesztegesse erejét,
hogy rossz fára mászik fel.

Mellesleg a szex az egyetlen,
amiben a lajhárok gyorsak.

Ezt a tevékenységüket
a természetben is megfigyelhettem:

pillanatok alatt túl vannak az egészen.

Jogos is, miért vesztegetnének
erre több energiát,

különösen egy ekkora nagy út után?

(Nevetés)

A többi emlőssel ellentétben a lajhárok
arra sem vesztegetik az idejüket,

hogy állandó testhőmérsékletet
tartsanak fenn.

A napenergia ingyen van,

ezért aztán úgy sütkéreznek
a napon, mint a gyíkok.

Ráadásul szokatlanul vastag a bundájuk is,
hogy ezt a hőt meg is tarthassák.

A lajhárok anyagcseréje ijesztően lassú.

Úgy véljük, ez lehet az egyik oka annak,

hogy olyan sérülésekből is
képesek felépülni,

amelyekbe más állatok belepusztulnának.

Ez a lajhár kettős
amputációból gyógyult fel,

de tudok olyanokról is,

akik elektromos vezeték okozta
áramütést is túléltek.

Arra jutottunk, hogy talán
a lassú anyagcsere lehet a túlélés titka.

A Kansasi Egyetem puhatestűekkel
foglalkozó kutatócsoportja bebizonyította,

hogy azoknak a puhatestűeknek is
gyors volt az anyagcseréje,

melyek végül kihaltak.

A lajhárok ilyen vagy olyan formában

40 millió éve élnek a Földön.

Sikerük titka a lajhárság.

Ők az energiatakarékosság jelképei.

Megalakítottam a Lajhártisztelők
Társaságát, melynek célja:

lassú, kiegyensúlyozott, fenntartható
életmódjuk népszerűsítése és védelme.

Én magam elég magas fordulatszámon élek.

Erre bizonyára rá is jöttek már.

Sokat tanultam a lajhároktól arról,
milyen fontos, hogy lassítsunk.

Véleményem szerint egész bolygónk
hasznára válna,

ha kivennénk egy lassan megemésztett
levelet a tankönyvükből.

Öleljük hát mindannyian magunkhoz
a bennünk élő lajhárt:

lassítsunk le,

éljünk tudatosabban,

engedjünk pazarló kényelmünkből,

takarékoskodjunk az energiánkkal,

hasznosítsunk újra leleményesen,

és találjunk vissza a természethez.

Ha nem így teszünk, attól tartok,

az ember lesz

"a világon élő állatok legostobábbika".

Nagyon köszönöm!

A lajhár legyen önökkel!

(Taps)