Daniel Tammet: A megismerés különböző módjai

Daniel Tammet nap mint nap nyelvészeti, numerikus és vizuális szinesztéziát tapasztal. Ez azt jelenti, hogy a szavakat, számokat és színeket egybefonódva érzékeli, s ezáltal más módon észleli és érzékeli a világot, mint a többség. Tammet a "Megszületett egy kék napon" című könyvében bemutatja művészetét és beszél a nyelvek iránti szenvedélyéről, betekintést engedve ezzel csodálatos elméjébe.

Savant-szindrómás vagyok,

pontosabban

magasan funkcionáló

autisztista savant.

Ez ritka állapot.

Még azok között is ritka,

akik olyanok, mint én, hogy

tudják magukról,

és ráadásul nyelvtehetségek.

Nagyon gyakran előfordul,
hogy akivel találkozom,

és megtudja ezt rólam,

egyfajta zavarba jön.

Látom az illető szemében.

Kérdeznének valamit.

Gyakran az történik, hogy a végén

nem bírják tovább magukban tartani,

és kibökik:

" Ha megmondom a születési dátumom,

meg tudod mondani,
hogy a hét melyik napján születtem?"

(Nevetés)

Vagy köbgyököket említenek,

esetleg megkérnek, hogy mondjak fel
egy hosszabb számot vagy szöveget.

Remélem, megbocsátják,

ha ma nem adok

itt elő önöknek egy
egyszemélyes savant-showt.

Ehelyett a köbgyököknél
és születési dátumoknál

valami sokkal

érdekesebb

dologról fogok beszélni --

valamiről, ami véleményem szerint

sokkal mélyebb és fontosabb a munkánál.

Röviden az érzékelésről akarok

beszélni.

Amikor Anton Csehov színdarabjait

és novelláit írta, melyekkel

később híres lett, tartott magánál egy

jegyzetfüzetet, amibe lejegyezte

észrevételeit,

melyeket az őt körülvevő
világból merített --

apró mozzanatokat,

amiket más talán nem vesz észre.

Valahányszor Csehovot olvasok,

az emberi élet egyedi megközelítését,

tudatosul bennem, hogy

miért lettem író.

Könyveimben

az érzékelés természetét tárom fel,

és azt, hogy az észlelés különböző formái

különböző megismeréshez
és a dolgok különböző

értelmezéséhez vezetnek.

Itt van három kérdés

a munkám kapcsán.

Találgatás helyett most

megkérem Önöket, hogy a következők láttán

egy percig

fejükben és szívükben

engedjenek szabad utat

megérzéseiknek és zsigeri ösztöneiknek.

Itt van például ez a matematikai példa.

Érzik, hogy a számsoron

hova esik a megoldás?

Vagy vegyük az idegen szót és a hangokat.

Kapiskálják az Önök felé

tárulkozó jelentésmezejét?

És amennyiben költészetről van szó,

miért használja a költő a mezei nyúl szót

az üregi nyúl helyett?

Azért teszem fel ezeket a kérdéseket,

mert úgy hiszem,
hogy a személyes érzékelésünk

a kulcsa annak,

hogy hogyan sajátítunk el
egy tudásanyagot.

Sokkal inkább esztétikai bírálat,

mintsem absztrakt érvelés

útján formálódik mindaz,

amiről később azt mondhatjuk,

hogy ismerünk.

Én szélsőséges példa vagyok erre.

Az én esetemben a szavak és számok

világa összemosódik a színek, érzelmek

és személyiségek világával.

Ahogy Juan mondta,

ez az az állapot, amit a tudósok
szinesztéziának neveznek,

az érzékek közötti

szokatlan átjárás.

Itt vannak a számok 1-től 12-ig,

ahogyan én látom őket --

minden számnak megvan
a maga formája és jellege.

Az egyes egy fehér fénycsóva.

A hatos egy icipici
és nagyon szomorú fekete lyuk.

A vázlatok most itt fekete-fehérek,

de az elmémben színesen jelennek meg.

A hármas zöld.

A négyes kék.

Az ötös sárga.

Festeni is szoktam.

Ez az egyik festményem.

Két szám szorzata.

Háromdimenziós formák,

melyeknek középen alkotott része

egy új formát alkot,

a szorzat összegét.

Mi van a nagyobb számokkal?

Nos, a Pi-nél, vagyis
a matematikai állandónál

nagyobbat nemigen találunk.

Végtelen alak --

szó szerint örökké tart.

Ezen a képen

a Pi első 20 tizedesét festettem meg,

a színeit

és a hozzájuk társuló
érzelmeket és anyagukat

vontam össze egyfajta

gördülő numerikus tájképpé.

Nem csak a számokat látom színekben.

Számomra a szavaknak is

van színük, érzelmeik

és anyaguk.

Ez a Lolita című regény

nyitómondata,

írója, Nabokov maga is szinesztéziás volt.

Itt Önök is láthatják,

hogyan segít alliteráció

létrehozásában az,

ahogy érzékelem az L hangot.

Egy másik példa:

kicsit matematikaibb.

Kíváncsi vagyok, észreveszi-e Önök közül

valaki, A nagy Gatsby című film

mondatát hogy szerkesztették.

A szótagok sora --

wheat (búza), egy;

prairies (prérik), kettő;

lost Swede towns
(eltűnt svéd városok), három --

egy, kettő, három.

Nagyon kellemes érzetet kelt az elmében,

és segít jól hangzó mondatot

alkotni.

Térjünk vissza a kérdésre,

amit egy perce feltettem Önöknek.

64 szorozva 75-el?

Ha van Önök közt olyan, aki sakkozik,

az biztosan tudja, hogy a 64-es

négyzetszám,

és ezért van az, hogy a sakktáblákon

nyolcszor nyolc,

azaz 64 mező van.

Ez is mutatja számunkra,

hogy képzeletünk
és érzékelésünk összefügg.

Mi van a 75-össel?

Nos, ha a 100-asra gondolunk,

ha a 100-asra mint négyzetre gondolunk,

a 75-ös így nézne ki.

Ilyenkor azt kell csinálni, hogy

a két képet fejben

összerakjuk --

valahogy így.

a 64-ből 6400 lesz.

Így a jobboldali sarokban

nem kell semmit kiszámolni.

Keresztben négy, felfele és lefele négy--

az 16.

A végösszeget tehát úgy számoljuk ki, hogy

16,

16 és 16.

Sokkal könnyebb,

mint ahogy az iskolában tanították
a matekot, biztos vagyok benne.

Ez 16, 16, 16, 48

4800 --

4000,

a végeredmény.

Ha tudjuk, hogy kell csinálni,
akkor könnyű.

(Nevetés)

A második kérdés egy izlandi szó.

Feltételezem, hogy nem sokan
tudnak önök közül

izlandiul.

Leszűkítem hát a találatokat kettőre.

Hnugginn:

ez most vidám szó,

vagy szomorú szó?

Mit mondanak?

Rendben.

Vannak, akik azt mondják, vidám.

Legtöbben, az emberek többsége

szerint szomorú.

És valójában az a jelentése, hogy szomorú.

(Nevetés)

Miért mutatja azt a statisztika,

hogy az emberek többsége

szerint egy szó,
a jelenlegi esetében szomorú,

más szó esetében nehéz?

Az én elméletem az,
hogy egy adott nyelv úgy fejlődik,

hogy a hangok illenek,

megegyeznek a hallgató

szubjektív,

személyes

intuitív tapasztalatával.

Nézzük meg a harmadik kérdést.

Ez John Keats versének egyik sora.

A szavak, csakúgy, mint a számok,

a világunkat alkotó

tárgyak, események

és erőviszonyok közötti

alapvető kapcsolatot fejezik ki.

Magától értetődik, hogy nekünk,
mint a világban jelen levőknek,

ezeket a kapcsolatokat életünk

folyamán intuitív módon kell felfognunk.

A költők más művészekhez hasonlóan

ezekkel az intuitív
megértésekkel játszanak.

A mezei nyúl szó hangzása

az angol nyelvben kétértelmű.

Jelenthet hajszálat is -- szálat,
amely a fejből nő.

Ha erre gondolunk --

Hadd tárjam Önök elé ezt a képet --

a szálak a sebezhetőséget jelképezik.

A legkisebb mozdulatra, mozgásra,

és érzelemre is válaszolnak.

Egy olyan légkörben
találjuk tehát magunkat,

mely sebezhető és feszültséggel teli.

Adott tehát maga a mezei nyúl,
mint állat --

nem macska, nem kutya, hanem mezei nyúl --

Miért pont mezei nyúl?

Gondoljunk a megjelenítésére,

ne a szóra, a képre.

Azokra a nagyon hosszú fülekre,

az óriási lábakra,

és akkor ösztönösen érezni fogjuk,

milyen az, amikor elugrabugrál

vagy remeg.

Remélem tehát, hogy sikerült

ebben a néhány percben

kicsit bemutatni, hogy hogyan

látom a dolgokat,

és megmutatni,
hogy a szavaknak lehet színe,

érzelme, számoknak formája
és személyisége.

Világunk gazdagabb,

tágasabb,

mint amilyennek leggyakrabban látszik.

Remélem, sikerült felkeltenem
önökben a vágyat,

hogy új szemüvegen keresztül
lássák a világot.

Köszönöm.

(Taps)