Savant-szindrómás vagyok,
pontosabban
magasan funkcionáló
autisztista savant.
Ez ritka állapot.
Még azok között is ritka,
akik olyanok, mint én, hogy
tudják magukról,
és ráadásul nyelvtehetségek.
Nagyon gyakran előfordul,
hogy akivel találkozom,
és megtudja ezt rólam,
egyfajta zavarba jön.
Látom az illető szemében.
Kérdeznének valamit.
Gyakran az történik, hogy a végén
nem bírják tovább magukban tartani,
és kibökik:
" Ha megmondom a születési dátumom,
meg tudod mondani,
hogy a hét melyik napján születtem?"
(Nevetés)
Vagy köbgyököket említenek,
esetleg megkérnek, hogy mondjak fel
egy hosszabb számot vagy szöveget.
Remélem, megbocsátják,
ha ma nem adok
itt elő önöknek egy
egyszemélyes savant-showt.
Ehelyett a köbgyököknél
és születési dátumoknál
valami sokkal
érdekesebb
dologról fogok beszélni --
valamiről, ami véleményem szerint
sokkal mélyebb és fontosabb a munkánál.
Röviden az érzékelésről akarok
beszélni.
Amikor Anton Csehov színdarabjait
és novelláit írta, melyekkel
később híres lett, tartott magánál egy
jegyzetfüzetet, amibe lejegyezte
észrevételeit,
melyeket az őt körülvevő
világból merített --
apró mozzanatokat,
amiket más talán nem vesz észre.
Valahányszor Csehovot olvasok,
az emberi élet egyedi megközelítését,
tudatosul bennem, hogy
miért lettem író.
Könyveimben
az érzékelés természetét tárom fel,
és azt, hogy az észlelés különböző formái
különböző megismeréshez
és a dolgok különböző
értelmezéséhez vezetnek.
Itt van három kérdés
a munkám kapcsán.
Találgatás helyett most
megkérem Önöket, hogy a következők láttán
egy percig
fejükben és szívükben
engedjenek szabad utat
megérzéseiknek és zsigeri ösztöneiknek.
Itt van például ez a matematikai példa.
Érzik, hogy a számsoron
hova esik a megoldás?
Vagy vegyük az idegen szót és a hangokat.
Kapiskálják az Önök felé
tárulkozó jelentésmezejét?
És amennyiben költészetről van szó,
miért használja a költő a mezei nyúl szót
az üregi nyúl helyett?
Azért teszem fel ezeket a kérdéseket,
mert úgy hiszem,
hogy a személyes érzékelésünk
a kulcsa annak,
hogy hogyan sajátítunk el
egy tudásanyagot.
Sokkal inkább esztétikai bírálat,
mintsem absztrakt érvelés
útján formálódik mindaz,
amiről később azt mondhatjuk,
hogy ismerünk.
Én szélsőséges példa vagyok erre.
Az én esetemben a szavak és számok
világa összemosódik a színek, érzelmek
és személyiségek világával.
Ahogy Juan mondta,
ez az az állapot, amit a tudósok
szinesztéziának neveznek,
az érzékek közötti
szokatlan átjárás.
Itt vannak a számok 1-től 12-ig,
ahogyan én látom őket --
minden számnak megvan
a maga formája és jellege.
Az egyes egy fehér fénycsóva.
A hatos egy icipici
és nagyon szomorú fekete lyuk.
A vázlatok most itt fekete-fehérek,
de az elmémben színesen jelennek meg.
A hármas zöld.
A négyes kék.
Az ötös sárga.
Festeni is szoktam.
Ez az egyik festményem.
Két szám szorzata.
Háromdimenziós formák,
melyeknek középen alkotott része
egy új formát alkot,
a szorzat összegét.
Mi van a nagyobb számokkal?
Nos, a Pi-nél, vagyis
a matematikai állandónál
nagyobbat nemigen találunk.
Végtelen alak --
szó szerint örökké tart.
Ezen a képen
a Pi első 20 tizedesét festettem meg,
a színeit
és a hozzájuk társuló
érzelmeket és anyagukat
vontam össze egyfajta
gördülő numerikus tájképpé.
Nem csak a számokat látom színekben.
Számomra a szavaknak is
van színük, érzelmeik
és anyaguk.
Ez a Lolita című regény
nyitómondata,
írója, Nabokov maga is szinesztéziás volt.
Itt Önök is láthatják,
hogyan segít alliteráció
létrehozásában az,
ahogy érzékelem az L hangot.
Egy másik példa:
kicsit matematikaibb.
Kíváncsi vagyok, észreveszi-e Önök közül
valaki, A nagy Gatsby című film
mondatát hogy szerkesztették.
A szótagok sora --
wheat (búza), egy;
prairies (prérik), kettő;
lost Swede towns
(eltűnt svéd városok), három --
egy, kettő, három.
Nagyon kellemes érzetet kelt az elmében,
és segít jól hangzó mondatot
alkotni.
Térjünk vissza a kérdésre,
amit egy perce feltettem Önöknek.
64 szorozva 75-el?
Ha van Önök közt olyan, aki sakkozik,
az biztosan tudja, hogy a 64-es
négyzetszám,
és ezért van az, hogy a sakktáblákon
nyolcszor nyolc,
azaz 64 mező van.
Ez is mutatja számunkra,
hogy képzeletünk
és érzékelésünk összefügg.
Mi van a 75-össel?
Nos, ha a 100-asra gondolunk,
ha a 100-asra mint négyzetre gondolunk,
a 75-ös így nézne ki.
Ilyenkor azt kell csinálni, hogy
a két képet fejben
összerakjuk --
valahogy így.
a 64-ből 6400 lesz.
Így a jobboldali sarokban
nem kell semmit kiszámolni.
Keresztben négy, felfele és lefele négy--
az 16.
A végösszeget tehát úgy számoljuk ki, hogy
16,
16 és 16.
Sokkal könnyebb,
mint ahogy az iskolában tanították
a matekot, biztos vagyok benne.
Ez 16, 16, 16, 48
4800 --
4000,
a végeredmény.
Ha tudjuk, hogy kell csinálni,
akkor könnyű.
(Nevetés)
A második kérdés egy izlandi szó.
Feltételezem, hogy nem sokan
tudnak önök közül
izlandiul.
Leszűkítem hát a találatokat kettőre.
Hnugginn:
ez most vidám szó,
vagy szomorú szó?
Mit mondanak?
Rendben.
Vannak, akik azt mondják, vidám.
Legtöbben, az emberek többsége
szerint szomorú.
És valójában az a jelentése, hogy szomorú.
(Nevetés)
Miért mutatja azt a statisztika,
hogy az emberek többsége
szerint egy szó,
a jelenlegi esetében szomorú,
más szó esetében nehéz?
Az én elméletem az,
hogy egy adott nyelv úgy fejlődik,
hogy a hangok illenek,
megegyeznek a hallgató
szubjektív,
személyes
intuitív tapasztalatával.
Nézzük meg a harmadik kérdést.
Ez John Keats versének egyik sora.
A szavak, csakúgy, mint a számok,
a világunkat alkotó
tárgyak, események
és erőviszonyok közötti
alapvető kapcsolatot fejezik ki.
Magától értetődik, hogy nekünk,
mint a világban jelen levőknek,
ezeket a kapcsolatokat életünk
folyamán intuitív módon kell felfognunk.
A költők más művészekhez hasonlóan
ezekkel az intuitív
megértésekkel játszanak.
A mezei nyúl szó hangzása
az angol nyelvben kétértelmű.
Jelenthet hajszálat is -- szálat,
amely a fejből nő.
Ha erre gondolunk --
Hadd tárjam Önök elé ezt a képet --
a szálak a sebezhetőséget jelképezik.
A legkisebb mozdulatra, mozgásra,
és érzelemre is válaszolnak.
Egy olyan légkörben
találjuk tehát magunkat,
mely sebezhető és feszültséggel teli.
Adott tehát maga a mezei nyúl,
mint állat --
nem macska, nem kutya, hanem mezei nyúl --
Miért pont mezei nyúl?
Gondoljunk a megjelenítésére,
ne a szóra, a képre.
Azokra a nagyon hosszú fülekre,
az óriási lábakra,
és akkor ösztönösen érezni fogjuk,
milyen az, amikor elugrabugrál
vagy remeg.
Remélem tehát, hogy sikerült
ebben a néhány percben
kicsit bemutatni, hogy hogyan
látom a dolgokat,
és megmutatni,
hogy a szavaknak lehet színe,
érzelme, számoknak formája
és személyisége.
Világunk gazdagabb,
tágasabb,
mint amilyennek leggyakrabban látszik.
Remélem, sikerült felkeltenem
önökben a vágyat,
hogy új szemüvegen keresztül
lássák a világot.
Köszönöm.
(Taps)