Sarah-Jayne Blakemore: A serdülő agy rejtélyes működése

Miért tűnnek a serdülők sokkal robbanékonyabbnak, és miért oly csekély az önismeretük a felnőttekhez képest? Sarah-Jayne Blakemore kognitív neurológus összehasonlítja a serdülők és a felnőttek elülső homloklebenyét, hogy megmutassa, hogy a tipikusan tini viselkedés az agy növekedéséből és fejlődéséből fakad.

15 évvel ezelőtt még az a nézet volt
széles körben elterjedve,

hogy az agy fejlődésének legjelentősebb része

életünk első pár évében megy végbe.

Akkor, 15 évvel ezelőtt még
nem volt meg a képességünk arra,

hogy belelássunk az élő emberi agyba,

és szemmel kövessük a fejlődését
az életszakaszok során.

Az elmúlt kb. egy évtizedben, főleg az agyi képalkotó

technikáknak köszönhetően, mint amilyen pl.

a mágneses rezonanciás képalkotó készülék, az MRI,

az idegtudósok elkezdtek tudni bekukucskálni

mindenféle korú emberek élő agyába, és végigkövetni

az agy szerkezetének és funkcióinak változásait,

magyarul ezt a strukturális MRI-t használjuk,

amikor szeretnénk egy pillanatképet,
egy fotót készíteni

egy tényleg nagyon magas felbontású képet
az élő agy belsejéről,

és olyan kérdéseket is feltehetünk, mint pl. mennyi az agy szürkeállománya,

és hogyan változik ez a kor függvényében?

És funkcionális MRI-t (azaz fMRI-t) is használunk,

hogy pl. videót, vagy filmet készítsünk az agy tevékenységéről,

miközben a résztvevők
valamilyen feladatot hajtanak végre,

mint pl. valamire gondolnak, valamit átéreznek,
vagy éppen megfigyelnek.

Tehát a világon sok laborban folyik ilyesfajta kutatás,

aminek következtében már igen komoly és részletes

képünk van arról, hogy az élő emberi agy
hogyan fejlődik,

s ez a kép radikálisan megváltoztatta azt a nézetet,

ahogyan az emberi agy fejlődéséről gondolkodunk,

azáltal, hogy kiderült: egyáltalán nincs vége a fejlődésnek a kora gyermekkorban,

hanem ellenkezőleg, az agy igenis továbbfejlődik

a kamaszkoron át, egészen a 20-as, 30-as évekig is.

A serdülőkort olyan életszakasznak definiáljuk,

ami a pubertás biológiai, hormonális, fizikai változásaival indul,

és akkor ér véget, amikor az egyén elér egy stabil,

független szerepet a társadalomban.

(Nevetés)

Sokáig eltarthat! (Nevetés)

A prefrontális kéreg a serdülőkor során

az egyik legdrámaibban változó agyterület.

Ez itt az emberi agy modellje,

és ez itt a prefrontális kéreg, legelöl.

A prefrontális kéreg egy nagyon érdekes agyterület.

Arányait tekintve sokkal nagyobb az embereknél,

mint bármely más fajnál, és egy sor magas fejlettséget igénylő

kognitív funkciót lát el, mint például a döntéshozatal,

tervezés, olyasmit megtervezni, amit holnap,

vagy következő hónapban, vagy évben fogunk megtenni,

helytelen viselkedés meggátolása, például megakadályoz bennünket abban,

hogy valami nagyon durvát, vagy valami
nagyon nagy ostobaságot mondjunk.

A társadalmi részvételünkben, mások megértésében,

és az önismeret terén is szerepet játszik.

Tehát az ennek a területnek a fejlődésére irányuló MRI kutatások

szerint dramatikus fejlődés zajlik itt

a serdülőkor során.

Ha például vesszük a szürkeállomány mennyiségét,

nos, ez a korszakokon át végig, 4 éves kortól 22-ig

növekedésben van a gyermekkor során,

ezt láthatjuk ezen a grafikonon.

A nyilak a szürkeállomány csúcsmennyiségét mutatják

a prefrontális kéregben. Láthatjuk, hogy a csúcs

néhány évvel később következik be a fiúknál a lányokhoz képest,

s mindez valószínűleg amiatt, hogy a fiúknál átlagosan

jó néhány évvel később következik be
a pubertás, mint a lányoknál,

és hogy a serdülőkor során jelentős mértékben csökken

a prefrontális kéreg szürkeállomány mennyisége.

Lehet, hogy rosszul hangzik mindez, ám valójában

nagyon fontos fejlődési szakasz ez,

mivel a szürkeállomány tartalmaz sejttesteket, és sejtkapcsolódásokat,

szinapszisokat, és a prefrontális kéreg

szürkeállomány-mennyiség csökkenéséről azt tanuljuk,

hogy megfelelnek a szinaptikus metszéspontoknak,

a nem akaratlagos szinapszisok kiküszöbölésére.

Ez egy nagyon fontos folyamat. Némileg függ

a kérdéses ember ill. állat környezetétől,

és a használt szinapszisok megerősödnek,

és az abban a konkrét környezetben

nem használt szinapszisok pedig elhalnak.

Gondolhatunk rá úgy, mint a rózsa megmetszésére.

Kimetsszük a gyengébb gallyakat annak érdekében,

hogy a fennmaradó, fontos ágak erősebbre tudjanak nőni,

és ez a folyamat, ami hatékonyan finomhangolja az agyszöveteket,

a fajspecifikus környezetnek megfelelően,

a prefrontális kéregben és az agy más területein zajlik

az embergyermek serdülőkora során.

A kérdőív második sora, amit a serdülőkori agy

változásainak nyomonkövetésére használunk,
az fMRI-t használja arra,

hogy az agy aktivitásának változásait
korok szerint figyelje.

Hozok egy példát ehhez a laboromból.

A laboromban a szociális agy iránt érdeklődünk,

az agy azon területeinek hálózata iránt, amelyet egymás megértésére

és a másokkal való kapcsolatteremtésre használunk.

Szeretnék itt megmutatni egy focimeccset,

hogy illusztrálja azt a kétféle aspektust,
ahogy a szociális agy működik.

Ez itt egy focimeccs. (Nevetés)

Michael Owen épp kihagyott egy gólt,
és a földön fekszik,

ez a szociális agy első aspektusa,

amiről ez a bevágás gyönyörűen megmutatja,
hogy a szociális érzelmek

mennyire automatikusak és ösztönösek,

tehát egy másodperc töredékével azután,
hogy Michael Owen kihagyta a gólt,

mindenki ugyanazt a csinálja a kezével,

és az arcával, még maga Michael Owen is

ahogy csúszik a füvön, ugyanazt csinálja

a kezével, és feltehetően ugyanolyan

arckifejezés ül az arcán, és mindössze azok

a sárgában lévő fickók nem csinálnak ugyanúgy -- (Nevetés) --

szerintem a stadion rossz részére kerültek,

és egy teljesen más szociális érzelmi választ mutatnak,

amit mind azonnal észreveszünk, és ez már a szociális agy második aspektusa,

ahogy ez a kép gyönyörűen illusztrálja,

hogy mennyire jól meg tudjuk fejteni mások viselkedését,

tetteiket, gesztusaikat, arckifejezéseiket,

a mögöttes érzelmeknek
és mentális állapotoknak megfelelően.

Nem kell tehát ezeket a fickókat megkérdeznünk.

Elég jól el tudjuk képzelni, mit érezhetnek,

és gondolhatnak ebben az adott pillanatban.

Ez érdekel tehát minket a laborban.

Serdülőket és felnőtteket hívunk a laborba,

hogy agyszkennelésnek vessük alá őket,
és adunk nekik feladatokat,

amelyek közt szerepel olyan,
hogy másokra kell gondolni,

mások elméjére, mentális állapotaira, érzelmeire,

és az egyik felfedezésünk, amivel már
többször is találkoztunk a laborban,

mivel világszerte több laborunk is van, van a prefrontális kéregnek egy része,

nevezetesen a középső,
ami a képeken kéken jelenik meg,

és ott van éppen a prefrontális kéreg közepén,

a fejünk középső vonalában.

Ez a terület sokkal aktívabb a serdülőknél,

akik éppen szociális döntést hoznak,
és másokra gondolnak,

mint a felnőtteknél, és ez valójában
egy meta-elemzés,

9 különböző kutatásból,
amiket ezen a területen végeztek

világszerte, és mind ugyanazt
az eredményt mutatják,

hogy csökken az aktivitás ebben a középső prefrontális kéreg részben,

a serdülőkor során.

Szerintünk ez amiatt van,
hogy a serdülők és a felnőttek

eltérő módon közelítik meg a dolgokat,

eltér a kognitív stratégiájuk,
amivel szociális döntéseket hoznak,

és az egyik mód ennek a vizsgálatára,
hogy viselkedési tanulmányokat végzünk,

ahol a laborba hívottaknak viselkedéssel kapcsolatos

feladatokat adunk, amire itt most mutatok is példát rögtön,

egy újabb példát arra, hogy milyen feladatokat használunk a laboromban.

Képzeljék el, hogy részt vesznek

az egyik kísérletünkben. Bejönnek a laborba,

és ezt a számítógépes feladatot kapják.

Látnak egy csomó polcot ebben a feladatban.

Namost, a polcok némelyikén tárgyak vannak,

és látni fogják, hogy áll egy ember a polcok mögött,

és vannak olyan tárgyak, amiket így nem lát.

Ki vannak takarva a szemszögéből

valamiféle szürke fadarabbal.

Ez ugyanaz a polcsor ebből a nézőpontból.

Vegyék észre, hogy ő csak néhány tárgyat lát,

míg mi sokkal több tárgyat látunk.

Namost, az a feladat, hogy a tárgyakat átrendezzük.

A rendező, a polcsorok mögött állva

irányítani fog bennünket, hogy a tárgyakat mozgassuk,

de emlékezzünk arra is, hogy azt nem fogja kérni, hogy mozgassunk olyan tárgyat,

amit ő maga nem is lát! Ez egy nagyon érdekes feltételt vezet be,

ahol valamiféle konfliktus keletkezik

a mi perspektívánk és a rendezőé közt.

Képzeljük tehát el, hogy azt mondja, mozdítsuk
a felső teherautót balra.

Ám ott három teherautó van! Ösztönösen a fehér teherautóhoz nyúlunk,

mert a mi perspektívánkból az a legfelső,

ám arra is emlékeznünk kell, hogy:

"Jaj, ő ezt nem látja, úgyhogy biztos úgy értette,

hogy a kéket mozdítsam el," ami az ő perspektívájából a legfelső.

Nos, akár hiszik, akár nem,

normál, egészséges, intelligens emberek,
mint Önök is,

az esetek felében hibáznak az ilyen kísérletek során.

A fehéret mozdítják el a kék helyett.

Úgyhogy próbálgatjuk ezt a feladatot serdülőkkel is, és felnőttekkel is,

valamint van egy kontroll feltételünk is,

ahol nincs irányító, hanem helyette
egy szabályt adunk a résztvevőknek.

Azt mondjuk nekik: "rendben,
most pont ugyanezt fogjuk csinálni,

csak most nem lesz irányító.
Helyette figyelmen kívül kell hagyniuk

a sötétszürke hátterű tárgyakat."

Láthatják, hogy ez teljesen meg fog egyezni
az előző feltétellel,

csak annyi a különbség, hogy amikor nincs irányító, akkor emlékezni kell

erre a némileg önkényes szabályra,

míg az irányítós esetben arra kell emlékezniük,

hogy számításba vegyék az irányító szemszögét

a további cselekedetek elvégzésénél.

Rendben, tehát, ha megmutatom Önöknek
a hiba arányt

abban a fejlődést vizsgáló nagy kutatásban,

melynek résztvevői korosztálya
7 éves kortól felnőtt korig terjedt,

akkor azt láthatják, hogy a hiba arány

a felnőttek esetében mindkét feltételnél,

tehát a a szürke az,
ahol az irányító ember volt a feltétel,

akkor azt látják, hogy az intelligens felnőttek
az esetek felénél hibáznak,

ugyanakkor sokkal kevesebb hibát követnek el,

amikor nincs irányító a képben, amikor csak

emlékezniük kell arra a szabályra,
hogy hagyják figyelmen kívül a szürke hátteret.

A fejlődés szempontjából ez a két feltétel

teljesen egyformán alakul ki. Késő gyermekkor

és a serdülőkor közepe közt van egy javulás,

más szóval egy hibavisszaesés,
mindkét kísérlet esetén,

mindkét feltétel esetében.

Ám amikor összehasonlítjuk a két utóbbi csoportot,

a serdülőkor közepén lévő csoportot,
és a felnőtt csoportot,

akkor válik igazán érdekessé a dolog, ugyanis ott

nincs további javulás annál az esetnél,
amikor nincs irányító.

Más szavakkal, úgy tűnik, hogy minden,
amit ahhoz kell tennünk,

hogy egy szabályt fejben tartsunk és alkalmazzunk, teljességgel ki van fejlődve

a serdülőkor közepére, míg ezzel ellentétben,

ha a két szürke mutatót nézzük, még mindig

jelentős javulást lehet látni az irányítós esetben,

a serdülőkor közepe és a felnőttkor között,

ami pedig azt jelenti, hogy az a képesség,
hogy számításba vegyük

valaki más szempontját a cselekedeteink meghatározásához,

amit tulajdonképpen a mindennapokban egyfolytában alkalmazunk,

fejlődésben van még a serdülőkor közepéig-végéig.

Tehát, ha van egy tizenéves fiuk, vagy lányuk,

akik Önök szerint néha gondban vannak azzal,
hogy mások perspektíváját

számításba vegyék, akkor igazuk van!
Valóban így van, mégpedig emiatt!

Tehát gyakran kinevetjük a tiniket.

Néha kiparodizálja őket, vagy egyenesen
üldözi őket a média

amiatt a bizonyos tipikus tini viselkedés miatt.

Kockáztatnak, ingadozik a hangulatuk,
és nagyon önközpontúak.

Van egy tényleg nagyon aranyos anekdotám
az egyik barátomtól,

aki azt mondta, hogy az volt
az egyik legfeltűnőbb dolog

a tini lányainál a pubertás elején és végén,

hogy mekkora különbség volt a feszengésük szintje közt, mikor őelőtte jöttek zavarba.

Arról számolt be, hogy:
"Pubertás előtt, ha a két lányom

egy boltban nézelődött,
és szóltam nekik, hogy:

"Hé, hagyjátok már abba a bámészkodást,
cserébe eléneklem nektek a kedvenc dalotokat",

akkor azonnal abbahagyták,
ő meg rázendített a kedvenc dalukra.

Pubertás után azonban ugyanez fenyegetéssé vált!

(Nevetés)

Pusztán annak a gondolata,
hogy az apjuk a nagyközönség előtt

rázendítsen egy nótára, elég volt ahhoz,
hogy szófogadásra késztesse őket.

Szóval gyakran elhangzik ez a kérdés,

"Akkor hát a serdülőkor valami újszerű jelenség?

Valami olyasmi, amit a Nyugat talált fel nemrégiben?"

És a válasz valóban az,
hogy nagy valószínűséggel nem.

Sok leírás van a serdülőkorról a történelemben is,

amik nagyon hasonlatosak a mai leírásokhoz.

Van is egy híres idézet Shakespeare Téli Regéjéből,

ahol a serdülőkort a következőképpen írja le:

"Bárcsak ne is élne az ember a tizedik

meg a huszonharmadik esztendeje között.
Vagy legalább átalunnák ezt a fiatalok.

Mivelhogy ebben az időben egyebet se mívelnek,

mint fölbökik a lyányokat, meg ingerkednek
az öregekkel, meg lopnak, meg verekszenek."

Majd így folytatja: "Hallgassanak ide.

Hát ki kergül most is ebben a viharban?
Csak azok a kötnivaló bolondok

akik a tizenkilencedik, meg a huszonkettedik esztendejük között vannak." (Nevetés)

Szóval, majd 400 évvel ezelőtt,
Shakespeare lefestette

a serdülőket ahhoz nagyon hasonló fényben,

mint ahogy mi festjük le őket, ma azonban próbáljuk

meg is érteni a viselkedésüket, az azokat előidéző

agyban zajló változások tükrében.

Itt van pl. a kockáztatás. Tudjuk, hogy a serdülők

hajlamosak kockáztatni. Nagyon is.

Sokkal többször kockáztatnak,
mint a gyerekek, vagy a felnőttek,

és ez különösen akkor jellemző rájuk,
amikor együtt vannak a barátaikkal.

Jelen van egy nagyon fontos késztetés ilyenkor,

hogy függetlenné váljanak a szüleiktől,

és jó benyomást tegyenek a barátaikra.

Most azonban szeretnénk mindezt megérteni

a limbikus agynak nevezett agyterület
fejlődése szempontjából,

megmutatom tehát a limbikus agyat, ami piros

a mögöttem lévő dián, és itt van ez az agy is.

A limbikus agy tehát bent van mélyen
az agy belsejében,

és olyan dogokra hivatott, mint pl. érzelemfeldolgozás,

vagy jutalmazás. Jutalomérzetet biztosít,

amikor jópofa dolgokat művelünk,
beleértve a kockáztatást is.

Ez biztosítja az élvezetet a kockáztatásban.

És erről a területről,
a limbikus rendszeren belüli területekről

kiderült, hogy hiperérzékenyek a serdülőkori kockáztatás

jutalmazás-érzékelésére a felnőttekkel ellentétben,

és ugyanakkor, az elülső homloklebeny

amit a fenti dián kékkel láthatnak,

ami megakadályozza,
hogy túlságosan sokat kockáztassunk,

ekkor, serdülőkorban még nagyon is fejlődésben van.

Az agykutatás tehát megmutatja,
hogy a serdülőkori agy

valóban nagyon komoly fejlődésen megy keresztül,

aminek következménye van a nevelésre, rehabilitációra,

beavatkozásokra nézve.
A környezet, ideértve a tanítást is,

képes megváltoztatni és meg is változtatja
a serdülő agyat,

és mégis csak nemrégiben vált szokássá,

hogy a tiniket rendszeres nevelésben
részesítjük Nyugaton.

Például, nekem mind a négy nagyszülőm
otthagyta az iskolát

serdülőkora kezdetén. Nem volt más választásuk.

És ugyanez a helyzet ma is nagyon sok tini életében

szerte a világon. A tinik negyven százaléka

nem részesülhet középiskolai oktatásban.

Pedig ez életünknek egy olyan szakasza,

amikor az agy különösen fogékony, illetve képlékeny.

Kivételes lehetőség ez a tanulás és kreativitás szempontjából.

Azaz amit sokszor problémának tekintünk
a serdülőknél,

-- a nagyfokú kockázatvállalást, gyenge önuralmat,

és az önközpontúságot --
nem kéne megbélyegeznünk!

Gyakorlatilag az agy változásait követi le,

és kiváló lehetőséget biztosít a nevelésre

és a társadalmi fejlődésre. Köszönöm.
(Taps)

(Taps)