TEDxRio+20 - Máté Gábor - A Függőség hatalma és a hatalomfüggés

Ha egy orvos sikerét a páciensei élethosszával mérnék, a magyar születésű, a náci népirtást túlélő kanadai pszichiáter Gabor Matéé kész kudarc lenne. Mint a végstádiumos betegek, szer-függők, és a HIV-pozitív betegek szakembere, Dr. Máté rovatvezetőként és könyveiről vált híressé, amelyek a figyelemhiányosságról, a stresszről, a krónikus betegségekről és a szülő-gyerek kapcsolatokról szólnak. Témája a TEDxRio + 20 -on a függőség volt - a drogoktól egészen a hatalomig. Beszél a szeretet hiányáról és a vágyról, hogy elmeneküljünk önmagunk elől. Egy általános recepttel is előáll: "Találd meg a természeted és légy kedves magadhoz."

Azért vagyok itt, hogy a függőségről,
a függőség hatalmáról,

illetve a hatalomfüggőségről beszéljek.

Orvosként dolgozom
Vancouverben, Kanadában,

és jó néhány súlyosan függő
emberrel volt dolgom.

Olyanokkal, akik heroint, kokaint,
alkoholt, metamfetamint,

és mindenféle egyéb
ismert drogot használnak.

Ezek az emberek szenvednek.

Ha egy orvos sikerét abban mérik,
hogy meddig élnek a páciensei,

akkor én egy csődtömeg vagyok,

mert ha úgy vesszük, betegeim
nagyon fiatalon halnak meg.

HIV-ben, hepatitis C-ben,

különféle fertőzésekben,
amelyek pl. a szívbillentyűket,

az agyat, a gerincet,

a szívet vagy a vérkeringést támadják meg.

Öngyilkosok lesznek, túllövik magukat,
erőszak vagy baleset áldozatai lesznek.

Ha rájuk nézünk,
a híres egyiptomi regényíró

Naguib Mahvout szavai jutnak eszünkbe.

"Mi sem mutatja érzékletesebben a sanyarú
életet nyomait, mint az emberi test."

Ezek az emberek mindent elvesztenek.

Egészségüket, szépségüket,

fogaikat, vagyonukat,

emberi kapcsolataikat,

és végül, gyakran az életüket is.

Ám mégsincs semmi, ami felrázná
őket a függőségből, nincs semmi,

ami rá tudná őket kényszeríteni,
hogy feladják.

A függőségnek nagy a hatalma,
és a kérdés, hogy miért?

Ahogy egyik betegem mondta:

"Nem félek a haláltól.
Sokkal jobban félek az élettől."

Fel kell tennünk a kérdést:
Miért félnek emberek az élettől?

Ha meg akarjuk érteni a függőséget,

nem azt kell nézzük, mi rossz benne,

hanem, hogy mi a jó.

Vagyis, hogy mit kapnak az emberek tőle,

mit, amijük egyébként nincs?

A fájdalom enyhülését,

a béke érzését, hogy urai a helyzetnek,

nyugalmat - nagyon, nagyon átmenetileg.

Kérdés az, hogy miért
hiányoznak ezek a dolgok az életükből?

Mi történt velük?

Ezek a drogok, mint a heroin,
a morfium a kodein,

a kokain, az alkohol,

mind fájdalomcsillapítók.

Valamilyen módon enyhítik a fájdalmat.

Tehát az igazi kérdés nem az,

hogy miért van függőség,
hanem, hogy miért van a fájdalom?

Nemrég olvastam Keith Richards,

a Rolling Stones gitárosának életrajzát.

Talán tudják, hogy sokakat
még mindig meglep,

hogy Richards még él,

mert hogy hosszú időn keresztül
kemény heroinfüggő volt.

Életrajzában azt írja, hogy függőségében

a gondoktól való szabadulást,
a felejtést kereste.

Azt mondja: "...torzulások,
amiken keresztülmegyünk,

csak hogy egy pár óráig
ne önmagunk legyünk."

Teljesen megértem,

mert ismerem ezt az
önmagammal szembeni rossz érzést,

hogy nem érzem magam jól a bőrömben,

a vágyat, hogy elmeneküljek
saját gondolataimtól.

A híres brit pszichiáter
R.D. Laing azt mondta,

hogy három dologtól félnek az emberek:

a haláltól, másoktól és saját elméjüktől.

Hosszú időn keresztül el akartam vonni
figyelmem saját elmémről,

mert féltem egyedül lenni vele.

És hogyan vontam el?

Nos, én soha nem használtam drogokat,
de lekötöttem magam munkával,

beletemetkeztem különféle tevékenységekbe.

Vásárlásba menekültem,

az esetemben ez
komolyzenei CD-k vásárlását jelentette.

Tényleg függő voltam ilyen téren.

Volt, hogy egy hét alatt 8000 dollárt
elköltöttem ilyen CD-kre,

nem azért, mert akartam,

hanem mert nem tudtam megállni,
hogy ne menjek el a boltba.

Orvosként sok szülést vezettem le,

és egyszer megfeledkeztem
egy vajúdó nőről,

otthagytam egy zenedarab miatt.

Még mindig visszaérhettem volna
időben a kórházba,

de nem lehet a boltból lelépni,

mert ott vannak azok a gonosz eladók,
akik azzal jönnek,

hogy meghallgattam-e már a legújabb
Mozart-szimfóniák teljest?"

"Neeem? Hát..."

Szóval megfeledkeztem a szülésről,

és otthon hazudtam róla a feleségemnek.

Hazudoztam, mint bármelyik függő.
És a saját gyerekemmel sem foglalkoztam

a munkamániám és a zenemániám miatt.

Tehát tudom,
milyen az, menekülni önmagam elől.

Az én definícióm a függőségre:

Bármilyen viselkedés, mely
ideiglenes megkönnyebbülést, örömöt okoz,

de hosszútávon ártalmas,
és negatív következményei vannak,

és amiről nem tudunk lemondani
a negatív hatások ellenére sem.

Ebből a perspektívából már látható,

hogy rengetegféle függőség van.

Igen van drogfüggőség,

de van fogyasztói függőség,

függőség a szextől, internettől,

vásárlástól és az evéstől.

A buddhistáknak van
ez az elképzelésük az éhes szellemekről.

Ezeknek hatalmas üres hasuk van,

kis ványadt nyakuk, és apró, pici szájuk,

így nekik sosem elég,

soha nem tudják megtölteni
ezt a belső ürességet.

Ebben a társadalomban
mindannyian éhes szellemek vagyunk.

Mindenkiben ott tátong ez az üresség,

és rengetegen próbálják
kívülről megtölteni.

A függőség abban áll. hogy kívülről
próbáljuk kitölteni ezt az űrt.

Ha feltesszük a kérdést,
hogy miért van az embereknek fájdalmuk,

nem kereshetjük a választ
a genetikájukban.

Az életüket kell vizsgálni.

Az én betegeim esetében
- a nagyon függők esetében -

nagyon is világos,
hogy miért van fájdalmuk.

Azért, mert egész életükben
bántották őket.

Bántalmazott gyermekként kezdték életüket.

Az összes nőt, akivel egy tizenkét éves
időszakban dolgoztam,

- több százat - gyerekként
szexuálisan bántalmazták.

És a férfiakat is trauma érte,

szexuálisan zaklatták,

elhanyagolták, fizikailag bántalmazták,

magukra hagyták, érzelmileg
megsebzették őket, újra és újra.

Ezért a fájdalom.

És van itt valami más is: Az emberi agy.

Maga az agy, ahogyan hallották,

a környezettel kölcsönhatásban fejlődik.

Nem pusztán genetikailag van programozva.

A környezet, amiben a gyerek él,

ténylegesen alakítja az agy fejlődését.

Ezzel kapcsolatban két kísérletet is
tudok mondani, amit egereken végeztek:

Ha a kísérleti egérnek a
szájába ételt teszünk,

meg fogja enni, ízlik neki és lenyeli.

De ha pár centire az orra elé tesszük,

nem fog odamenni, hogy megegye.

Inkább éhenhal, de nem eszi meg.

Miért?

Mert genetikailag kiiktattak
egy receptort az agyában,

a dopamin vegyület receptorát.

A dopamin az ösztönző, motiváló vegyület.

Dopamin áramlik , valahányszor motiváltak,

izgatottak, élénkek,
élettel teliek, kíváncsiak vagyunk,

ha ételt vagy szexuális partnert keresünk.

Dopamin nélkül nem vagyunk motiváltak.

Mit gondolnak, mihez jutnak a függők?

Ha a függő kokainnal,

metamfetaminnal vagy szinte
bármilyen droggal belövi magát,

dopaminfröccsöt kap az agya.

A kérdés az,

hogy mi történt előzőleg az agyukkal?

Mert az csak egy mítosz,
hogy a drogok függőséget okoznak.

A drogok önmagukban nem tesznek függővé.

A legtöbb ember, aki drogot próbál,
nem válik azzá.

Tehát a kérdés az,

hogy egyes emberek
miért hajlamosak függővé válni?

Mint ahogyan az étel sem addiktív,
de néhány embernek mégis az,

a vásárlás és a televízió sem addiktív,

de néhány embernek igen.

Tehát a kérdés az, hogy:
miért van ez a hajlam?

Egy másik egereken végzett kísérletben

az anyjuktól elválasztott

újszülött egerek nem sírnak anyjuk után.

Mit jelentene ez a természetben?

Azt, hogy elpusztulnak,

mert csak az anya védi meg
és táplálja az újszülöttet.

És miért nem sírnak?

Mert genetikailag kiiktatták
agyukban az endorfin-receptorokat.

Az endorfin velünk született
morfinszerű anyag.

Ez a saját ősi,

természetes fájdalomcsillapítónk.

Az endorfin felel a szeretet érzéséért is,

a szülőhöz való kötődésért és a szülő

gyermekhez való kötődéséért.

Tehát ezek a kis egerek
az agyukban endorfin-receptorok híján

természetes módon nem
fogják anyjukat hívni.

Más szóval

a drogoktól való függés - és persze
maga a heroin és a morfium is -

az endorfin-rendszerre hat.

Ezért működnek.

Tehát a kérdés az, hogy:

mi történik azokkal , akiknek kívülről
kell ezekhez az anyagokhoz jutniuk?

Nos az történik, hogy mikor
gyerekként bántalmazták őket,

ezek az agyi áramkörök
nem fejlődtek ki.

Ha nincs meg a szeretet és a kötődés

a korai időszakban,

akkor ezek a fontos agyi áramkörök
egyszerűen nem fejlődnek ki rendesen.

Nem megfelelő körülmények között
ezek a dolgok nem fejlődnek rendesen,

és az agy így hajlamos a függővé válásra
a droghasználattól.

Akkor van rendben a közérzetük,
akkor mentesülnek a fájdalomtól,

akkor éreznek szeretetet.

Egyik betegem ezt mondta:
"Mikor először használtam heroint,

olyan volt mint egy meleg, gyengéd ölelés,
mint mikor az anya öleli meg gyermekét."

Én is átéltem ezt az üresség-érzést, bár
nem olyan mértékben, mint a betegeim.

Én ugyanis 1944-ben születtem,
Budapesten, Magyarországon,

egy zsidó családba,

közvetlenül a német megszállás előtt.

Tudjuk, mi történt a zsidókkal
Kelet-Európában.

Két hónapos voltam, mikor
a német hadsereg bevonult Budapestre.

Másnap édesanyám

telefonált a gyerekorvosnak,

hogy: "eljönne megnézni Gábort,
mert folyamatosan sír."

Az orvos azt mondta: "Persze megnézem,

de el kell mondanom, hogy most
az összes zsidó babám egyfolytában sír."

Na de miért?

Mit tudnak a csecsemők Hitlerről,
a népirtásról vagy a háborúról?

Semmit.

Mi csak átvettük anyánktól a
stresszt, a rettegést

és depressziót, amit átélt,

és ez valóban formálja a gyerek agyát.

Így persze azt az üzenetet kapom,

hogy a világ nem akar engem.

Ha az anyám nem boldog mellettem,

akkor biztos nem akar.

Miért lettem munkamániás később?

Mert ha nem akarnak, akkor
legalább szükségük legyen rám.

És egy fontos doktor legyek,
ezáltal szükségük lesz rám,

és ezzel ellensúlyozhatom az érzést,

hogy nem is akartak.

Mit jelent ez?

Azt, hogy mindig dolgozom,

és amikor mégsem, akkor meg
a zenék vásárlásának rabja vagyok.

Milyen üzenetet kapnak a gyerekeim?

Ők ugyanazt az üzenetet kapják,
hogy nem kívánatosak.

És így adjuk ezt tovább, a traumát,

Továbbadjuk a szenvedést öntudatlanul

egyik generációról a másikra.

Nyilvánvalóan rengeteg
módja van az űr kitöltésének,

és ez mindenkinél más és más.

Az üresség oka azonban minden esetben

a korai időkben elszenvedett hiány.

Amikor a drogosokra nézünk,
megkérdezzük tőlük:

"Hogy teheted ezt magaddal?

Hogy vagy képes ezt a szörnyű
szert magadba fecskendezni,

ami akár meg is ölhet?"

De nézzük,
hogy mi mit csinálunk a Földdel!

Mindenféle anyagot engedünk a levegőbe,

az óceánokba és a környezetbe,

ami megöl minket is és a Földet is.

Melyik a nagyobb függőség?

Az olajtól való függés?
Vagy a fogyasztástól való függés?

Melyik okoz nagyobb kárt?

És mégis, a drogfüggőt ítéljük el,

mert tulajdonképpen azt látjuk,
hogy ők ugyanolyanok mint mi,

és ez nem tetszik nekünk.

Így azt mondjuk: "Te más vagy, mint mi,
rosszabb vagy nálunk."

(Taps)

A São Paulo-ból
Rio de Janeiro-ba tartó repülőn,

június 9-én a New York Times-t olvastam.

Volt egy cikk, ami arról szólt,

hogy Brazíliában egy
Nísto Gomes nevű férfit

- aki a Guarani amazonasi törzs főnöke -

múlt novemberben meggyilkolták
- talán hallottak róla.

Azért ölték meg, mert védte a törzset
a nagytermelőktől

és a cégektől, akik elfoglalják

és elpusztítják az esőerdőt,

tönkreteszik az őslakos indiánok
élőhelyét Brazíliában.

Kanadaiként elmondhatom,
hogy nálunk ugyanez történt.

Sok betegem első nemzedékű indián.

Őslakos kanadai indiánok,
akik keményen drogfüggők.

Csak egy kis százalékát
teszik ki a népességnek,

de a börtönpopuláció nagy részét ők adják,

a drogfüggők,

a mentálisan betegek,

akik öngyilkosságot követnek el. Miért?

Azért mert a földjüket elvették tőlük,

és nemzedékeken át gyilkolták
és bántalmazták őket.

Azt kérdem:

ha meg tudjuk érteni
az őslakosok szenvedését,

és hogy ez oda vezet, hogy a függőségben
keresnek kiutat a fájdalomból,

akkor mi van azokkal, akik ennek okozói?

Ők miféle függőségben élnek?

Nos, ők a hatalom,

a vagyon,

a nyereség rabjai.

Egyre nagyobbak akarnak lenni.

Amikor a hatalomfüggőséget
próbáltam megérteni,

a történelem leghatalmasabbjait
vettem szemügyre.

Nagy Sándort, Napóleont, Hitlert,

Dzsingisz kánt és Sztálint.

Nagyon érdekes ezeket megvizsgálni.

Először is,
miért akarták annyira a hatalmat?

Érdekes módon mindegyikük

nagyon alacsony termetű volt.

Nálam is alacsonyabb.

Aztán mindegyikük kívülről jött,

valami kisebbséghez tartoztak.

Sztálin grúz volt, nem orosz.
Napóleon korzikai, nem francia.

Nagy Sándor macedón volt, nem görög.
Hitler pedig osztrák, és nem német.

Valós ok a bizonytalanságra
és a kisebbrendűség érzésére.

Hatalomra volt szükségük,
hogy rendben legyenek önmagukkal,

hogy nagyobbnak érezzék magukat.

Hogy megszerezzék
és megtartsák ezt a hatalmat,

képesek voltak háborúzni
és egy csomó embert megölni.

Nem állítom, hogy csak az alacsony
emberek lehetnek hataloméhesek,

de érdekes lehet ezeket
a példákat megnézni.

A hatalom és a hatalom mámora
mindig arról az űrről szól,

amit próbálunk kívülről kitölteni.

Napóleon még száműzetésben is,
a Szent Ilona-szigeten,

hatalma elvesztése után is azt
ismételgette, hogy: "Szeretem a hatalmat."

Nem tudta elképzelni magát hatalom nélkül,

nem volt önképe anélkül, hogy
kívülről meg ne támogatta volna vele.

Nagyon érdekes összehasonlítani
olyanokkal,

mint Buddha vagy Jézus.

Ha Jézus vagy Buddha történetét nézzük,

mindkettőjüket megkísértette az ördög,

és az egyik, amit ajánlott nekik,
a hatalom volt. A földi hatalom.

Mindketten nemet mondtak.

Na és miért?

Azért mert belül,
önmagukban volt a hatalom,

nem volt szükségük külső hatalomra.

Mindketten nemet mondtak,
mert nem akartak másokat irányítani.

Ők tanítani akartak.

Példamutatással, szelíd szavakkal

és bölcsességgel, nem pedig erőszakkal.
Tehát visszautasították a hatalmat.

Nagyon érdekes, hogy mit mondtak erről.

Jézus azt mondta, hogy a hatalom
és a valóság nem kint van, hanem bent.

Azt mondja:
" Isten országa ti bennetek van."

A Buddha pedig, - mielőtt meghal
és a szerzetesek gyászolják

és sírnak - azt mondja:

"Ne gyászoljatok és ne imádjatok engem.
Magatokban keressétek a lámpát,

legyetek önmagatok lámpásai,
és belül leljetek fényre!"

Elnézve világunk nehéz helyzetét,
a környezeti károkat,

a globális felmelegedést,
az óceánok pusztulását,

ne várjunk változást
a hatalmon lévő emberektől.

Mert ezek az emberek, attól tartok,

gyakran a legüresebb emberek a világon,

és ők nem fogják megváltoztatni
a dolgokat nekünk.

Magunkban kell megtalálnunk a fényt,

a közösségekben, a saját bölcsességünkben

és kreativitásunkban.

Nem várhatunk a hatalmon lévőkre,
hogy jobbá tegyék nekünk a dolgokat,

mert soha nem fogják,
legfeljebb ha kényszerítjük őket.

Azt mondják, az emberi természet versengő,

agresszív és önző.

Épp ellenkezőleg.
Az emberi természet együttműködő,

nagylelkű és közösségi.

Ezen a konferencián is azt látjuk,
hogy az emberek megosztják az információt

és elkötelezettek egy jobb világ iránt.

Valójában ilyen az emberi természet.

És azt mondom, hogy ha

megtaláljuk bent a fényt,
ha rátalálunk saját természetünkre,

akkor kedvesebbek leszünk egymással

és kedvesebbek a természettel.

Köszönöm.

(Taps)