Harc a nyelvtudásért | Benny Lewis | TEDxWarsaw

"Vannak, akiknek nincs nyelvérzékük" Benny Lewis az életét tette föl rá, hogy bizonyítsa: ez a kijelentés kétségtelenül hamis. Benny az egyetem elvégzéséig csak az anyanyelvén tudott, de most övé a világ legnépszerűbb nyelvtanulási blogja. Jelenleg az egyiptomi arabot tanulja; ez lesz a 12. vagy talán a 13. nyelve. Csak győzzük számolni!

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Ld. még: http://ted.com/tedx

21 évesen csak angolul beszéltem.

Ez jellemző ránk,
angol nyelvű országok lakosaira.

Sok okom volt feltételezni,

hogy ez így is marad egész életemben.

Biztos voltam benne,

mert nem voltam nyelvtehetség,

nagyon gyenge volt a memóriám,

még vidékre sem utaztam,

túl idősnek éreztem magam,

s biztos voltam benne,

hogy csak bosszantanám a helyi lakosokat,

magamat pedig csak blamálnám.

Ráadásul,

az iskolában nem mentek nekem a nyelvek.

Akkor lett alkalmam
nyelvekkel foglalkozni,

amikor már lediplomáztam

a villamosmérnöki karon.

de még mindig csak angolul tudtam.

Elmentem Spanyolországba.

Úgy voltam vele: ez már döfi!

ez megoldja a gondjaimat,

hiszen ott élek.

De nem!

Félévi spanyolországi lét után

sem beszéltem egyáltalán spanyolul.

Egy értelmes ember ezt megértve

ekkor föladta volna, ám én

nem vagyok valami értelmes.

Rájöttem,

hogy ha megváltoztatom a szemléletem

és a hozzáállásom,

talán megváltoztathatom
a nyelvi készségeimet.

Történetesen az vitt a nyelvtanulásba,

hogy egy poliglottal találkoztam.

A poliglot az a csodabogár,
aki sok nyelven beszél.

Amikor az ember ilyennel találkozik,

képtelen leplezni,
hogy le van nyűgözve tőle.

Mint pl. az Egyesült Királyságban
élő Richardtól,

aki ezen a filmen 16 nyelven beszél.

Egy kis részletet mutatok a filmből,

s láthatják őt beszélni

francia,

észt,

cseh,

és katalán nyelven.

Tényleg lenyűgöző.

Itt van az olaszországi Luca,

hallják,

ahogy németül

és portugálul beszél.

Továbbá Susana,

aki itt föltűnik,

amint olaszul,

és oroszul beszél.

Egyszer láttam egy káprázatos filmet

egy Tim nevű 16 éves amerikairól,

aki 20 nyelven szólal meg a filmben,

Ebben a részletben

wolof nyelven,

jiddisül,

héberül,

arabul, törökül,

szuahéliül

és hindiül beszél.

Ez igen!

Az ilyenek mély benyomást gyakoroltak rám.

Az gondoltam: "Én is ilyen akarok lenni."

De azért akartam ilyen lenni,

mert szerettem volna, ha okosnak tartanak,

csodálnának.

Találkoztam ezzel a poliglottal
spanyolországi életem kezdetén,

az ő példáján felbuzdulva
kaptam bele a nyelvtanulásba,

mert hogy az milyen menő dolog.

Kudarc.

Fél év után rádöbbentem,

hogy a nyelvtanulásban
a legfontosabb tényező,

csak nem tudunk róla,

a hajtóerő.

Sokan úgy fognak bele, hogy rosszul
mérik fel, mi is a céljuk.

Csak azért tanulunk nyelvet,
hogy levizsgázhassunk,

hogy javítsuk karrierünk kilátásait,

vagy esetemben

mások lenyűgözése szánalmas okán.

Arra jöttem rá,

hogy a filmben szereplő poliglottokat

a nyelvek iránti szenvedélyük

hajtja a nyelvtanulásban.

Imádják az irodalmat, a mozit,

képesek olvasni az adott nyelven,

és persze megértetni
magukat az emberekkel.

Amikor az vált számomra elsődlegessé,
hogy beszélgetni tudjak,

rögtön képessé váltam
az önálló nyelvtanulásra.

De sok minden van,
amiről úgy érzik az emberek,

hogy gátolja őket a nyelvtanulásban.

Nézzük, mik ezek?

Megkérdeztem egy csomó embert,

szerintem 5 fő oka van, amiért nem
vágnak bele soha a nyelvtanulásba.

Nézzük sorjában.

Az első: "hiányzik a nyelvérzékem
vagy tehetségem."

Hiányzik a nyelvérzék vagy tehetség.

Mit jelentsen ez?

Néha ez pusztán önbeteljesítő jóslat.

Az esetemben,

az iskolai nyelvtanulás,

vagy a féléves kudarcos
spanyoltanulás során

elég volt azt mondogatnom:
"Nincs nyelvérzékem,

ezért nincs értelme
nyelvtanulással vesződnöm."

Nem tanultam meg,

mert nem fektettem bele munkát.

Ez ördögi kör,

fejben dől el a dolog.

Nem létezik nyelvérzék,

illetve mindenkinek van.

De képzeljük el azokat,
akiknek jobban megy,

hiszen látjuk az iskolában,

van, aki a többieknél gyorsabban halad.

Mondjuk valami veleszületett képesség

20% előnyt ad valakinek
a többiekhez képest.

Mázlija van!

De ettől még a többieknek is van esélyük,

csak éppen 20%-kal többet kell dolgozniuk.

Úgy találtam, hogy legalábbis én,

ha többet dolgozom,
utolérhetem a született tehetségeket,

sőt, meg is előzhetem őket.

Úgyhogy a "tehetségtelen vagyok"
rossz kifogás.

A következő ok,

hogy "túl öreg vagyok
egy újabb nyelv tanulásához."

Biztos én is éreztem így,

mert 21 éves koromig nem tanultam nyelvet,

s sokan úgy érzik, hogy a gyermeki agy

alkalmasabb a nyelvtanulásra.

Vajon valóban a gyerek idegrendszere,

vagy inkább a környezet

játszik itt szerepet a nyelvtanulásban?

A Haifai Egyetem egyik kutatása kimutatta,

hogy megfelelő körülmények esetén

a felnőttek jobbak a nyelvtanulásban,
mint a gyerekek.

Képtelennek hangzik,
de a lényeg a környezet

és a hajtóerő,

a lelkesedés

és a mások nyújtotta buzdítás.

Ha belegondolunk,

a felnőttek többnyire
avíttos nyelvtankönyvekből tanulnak,

és unalmas leckéket csinálnak,

a gyerekek viszont játszadoznak
a nyelvvel, szórakoznak vele.

Úgy találtam, hogy amikor változtattam,

és nem tanultam a nyelvet,
amikor az életem részévé vált,

sokkal sikeresebb lettem.

Úgyhogy a nyelvtanulás nem kor kérdése.

Találkoztam hatvanasokkal,
akik nyelvtanulásba fogtak,

és sikereket értek el benne.

A következő kifogás,
amit emlegetni szoktak,

hogy "úgysem tudok most külföldre menni."

Lehet, hogy 20-30 éve ez
valós kifogás volt,

de ma a világ kisebb, mint gondolnánk.

Az internet révén

bármilyen anyanyelvűekkel felvehetjük
a kapcsolatot, bárhonnan a világból,

és meglátják, sokszor ők meg

tán épp a mi nyelvünk tanulnák,

s itt a pénz szóba sem jön,

mert itt egymást tanítjuk.

De hagyjuk egy pillanatra az internetet.

Sokunk olyan városban él,

amely nemzetközibb, mint hinnénk.

Amikor az USA-ba,

az Ohio állambeli Columbusba mentem,

hogy találkozzam Mosessel,
ezzel a nagyon érdekes poliglottal.

ő ott azt csinálta,
hogy "szintemelés céljából"

elment emberek közé,

hogy megnézze, van-e ott valami idegen,

hogy gyakorolja vele a nyelvet.

Vele tartottam egy
columbusi üzletközpontba,

és kettőnknek sikerült így
12 nyelvet gyakorolnunk.

Ebben a filmrészletben látható,

ahogy kantoni nyelven,

és khmer nyelven beszél,

és az is látható, hogy szívesen
fogadták a próbálkozását.

Nyelvet bárhol lehet tanulni,
és ezt bizonyítandó

az az eszement ötletem támadt,

hogy elmentem Brazília közepébe,

éppen oda,

hogy egyiptomi arabot tanuljak.

Sikerült,

mert bár köröttem nem voltak egyiptomiak,

rámentem a Skype-ra,

és napi 1-2 órát beszélgettem,

és sikerült társalgási szintre jutnom.

Tehát nem,

az, hogy nem utazom, szánalmas kifogás.

A következő, amit emlegetni szoktak:

"gyenge a memóriám,
hogy megtanuljam a szókincset."

Ilyet én is éreztem, amikor először

próbálkoztam a spanyollal.

Csináltam egy hosszú szószedetet,

átrágtam magam rajta,

azután gyorsan kiment a fejemből.

De a memóriakapacitásra
vonatkozü kutatások

kimutatták,

hogy jobb, ha a szavakat
megfelelő gyakorisággal átismételjük.

Időközönkénti ismétlésnek

nevezzük azt a technikát,

amelyben a szót közvetlenül
az előtt idézzük fel,

mielőtt elfelejtenénk.

Valahogy így néz ki a felejtési görbe,

a vörös vonal mutatja,

amikor először találkozunk a szóval,

hogy a fejünkbe jusson,
és ott végleg meg is ragadjon,

ismételni kell, hogy biztos legyen,

egy nap múlva, aztán egy hét múlva,

majd egy hónap múlva.

Vannak alkalmazások az okostelefonra,

vannak ingyen letölthető programok,

amelyek segítenek az időzítésben.

Ez pompás,

de úgy is tanulhatunk szavakat,

gyorsabban és jobban,

ha képi asszociációs technikával ötvözzük.

Pl. meg akarom tanulni spanyolul

az "elfér" szót: ez lesz a caber.

Elképzelem, hogy ha kabátot
veszek Berlinben,

vajon elfér-e a bőröndömben?

"kab-Ber", azaz caber, azaz elfér.

Sok szóval megtehetem,

s idővel egyre könnyebben megy,

így azonnal meg lehet jegyezni a szavakat.

A "rossz memória" tehát nem kifogás.

A következő,

és szerintem a legfontosabb,

ezt mindig fölhozzák,

hogy az anyanyelvi beszélő
lelombozódik tőlük.

Ez annyira nem igaz!

Sok helyen jártam, sokféle
emberrel beszélgettem,

s amikor az anyanyelvükön szólaltam meg,

el voltak ragadtatva, annyira örültek,

hogy legalább próbálkozom.

Azt érzem, hogy kiváltképp a felnőttek,

a tökéletességre törekednek
a nyelvtanulásban.

Görcsölnek, hogy minden helyes legyen.

Ez nagyon rossz a tanulás szempontjából,

mert a nyelv a közlés eszköze,

út más emberekhez és más kultúrákhoz.

Ha ez lebeg előttünk,

nem baj, ha hibázunk!

Az a célom, hogy napjában
legalább 200 hibát ejtsek,

akkor tudom, hogy jutok valamire,

használom a nyelvet!

Lépjünk ki a komfortzónánkból,

szólítsunk meg embereket,

semmi baj.

Mit gondolnak, hol ment
jobban a nyelvtanulás:

itt?

vagy itt?

(Nevetés)

Bárki tanulhat nyelvet,

ha másokkal gyakorolja,

és jó minél előbb megpróbálni.

Fontos,

hogy ne várjuk ki,

amíg már tökéletesen
és folyékonyan beszéljük a nyelvet.

Hamarabb belevághatunk, mint gondolnánk,

és ez utat nyit más kultúrákhoz.

Például miután

arabul tanultam Brazíliában,

Egyiptomba mentem,

be, mélyen a Szaharába.

Ültem a homokban egy egyiptomival,

teáztunk,

egy jót beszélgettünk:

(Arabul)

(Arabul)

itt arról beszélek, hogy Egyiptom

oly nagy, hatalmas és oly pompás hely,

sokkal több, mint csak
a kairói Tahrir tér.

Amikor vele beszélgettem,

itt-ott hibásan használtam egy-egy szót,

néha rosszul ragoztam az igéket,

de sebaj,

mert még ezen társalgási szinten is

remekül csevegtünk.

Más kultúrákkal
és nyelvekkel is így tettem,

s egy kevés amerikai
jelnyelvet is tanultam.

Itt Julia azt kérdezi tőlem,

miért nem tanultam ír jelnyelvet.

Azt feleltem, hogy Írországban

az ír és a gael tudásomat
akarom tökéletesíteni,

itt ezen beszélek:

(Írül)

ez én vagyok az Ír Rádióban,

az utazásaimról mesélek.

Tíz évig tanultam írül az iskolában,

és még egy pohár vizet sem
tudtam kérni ezek után.

De felnőttként

visszamentem Írországba,

és elfogadtam, hogy kezdő
szinten használom a nyelvet.

Ez segített, hogy eljussak erre fokra.

Rendben van a kezdő szint is,

és rendben a társalgási szint,

de ha igazán belevetjük magunkat,

magasabb szintet érünk el,

sokra vihetjük.

Elég jó szintre jutottam
franciából, spanyolból

és egy sor más nyelvben.

Hivatásos tolmácsként dolgoztam,

mint itt: franciául csevegek.

(Franciául)

ez nagyszerű, mindenki erről álmodozik,

amikor belefog a nyelvtanulásba.

Azt gondolják:

"Ilyen profi szinten szeretnék lenni,

mély filozófiai beszélgetéseket
folytatni."

Ez fantasztikus,

és igen, lenyűgöző,
ha ilyen embereket látunk.

De ahelyett, hogy hasra esnénk

mások előtt,

vágjunk bele a nyelvtanulásba.

Az egyik káprázatos élményem

Kínában ért, egy vonaton,

2000 kilométerre az isten háta mögött.

Amolyan "hogy hívnak?" szintű
beszélgetésbe elegyedtem,

s ott kaptam meg a kínai nevemet

a vonaton.

Így történt:

(Kínaiul)

"Hogy hívják?"

"Bennynek"

(Kínaiul)

"Nincs kínai nevem."

és azután (Érthetetlen)

azt mondja:
"Legyen a neve Pun Li",

mert úgy hangzik, mint a rendes neve,

és képességet és szakértelmet jelent.

Tudják,

így társaloghatok kínaiul,

még ha alapszinten is.

Megvan a képességem,

a készségem a nyelvtanuláshoz.

Mindig is megvolt.

Mindannyiunknak megvan.

Nem azért van meg a készségem,

mert így születtem, másokkal ellentétben,

hanem mert így döntöttem.

Sokunk azzal a nehézséggel néz szembe,

hogy azt hiszi: jobb egyelőre tanulni,

és arra készülni, hogy egy szép napon
majd megszólalunk,

mert ha idő előtt kezdünk beszélni,

összedől a világ

az általunk okozott kíntól.

Egy hétben hét nap van,

és az "egy szép nap" nincs köztük.

Amondó vagyok, a világ nem dől össze,

hanem új világ tárul fel,
ha új nyelvet kezdünk tanulni.

Remélem, hogy megpróbálják.

Köszönöm.

(Taps)