Daphne Koller: Mit tanulunk az online oktatásból

Daphne Koller arra csábít vezető egyetemeket, hogy a legérdekesebb kurzusaikat online, ingyenesen tegyék elérhetővé -- nemcsak szolgáltatásként, hanem az emberi tanulást vizsgálandó kutatás eszközeként. Minden egyes billentyűleütés, tesztkérdés, hallgatói fórum beszélgetés és saját munka értékelése építi a példátlan adatbankot arról, hogy a tudás hogyan keletkezik és legfőképpen, hogyan mélyül el.

Akárcsak sokan közületek, én is egy vagyok a szerencsések közül.

Egy olyan családba születtem, amit áthatott az oktatás.

Harmadik generációs doktorandusz vagyok, két akadémikus lánya.

Gyerekkoromban édesapám egyetemi laboratóriumában játszottam.

Így biztosra vettük, hogy a legjobb egyetemek egyikére fogok járni,

ami aztán a lehetőségek tárházát nyitja meg.

Sajnos a legtöbb ember a világon nem ilyen szerencsés.

A világ egyes tájain, például Dél-Afrikában,

az oktatás nem könnyen elérhető.

Dél-Afrikában az oktatási rendszert a fehér kisebbség

apartheidrendszerének napjaiban alakították ki.

Következésképpen, ma nincs elég hely rengeteg ember számára,

akik tanulni akarnak és megérdemlik a magas színvonalú oktatást.

Ez a hiány krízishez vezetett idén januárban

a Johannesburgi Egyetemen.

Csupán maréknyi hely maradt betöltetlen

a hagyományos felvételi eljárásban,

ám a helyek nyilvános kihirdetését megelőző éjszaka

emberek ezrei sorakoztak föl mérföld hosszan,

azt remélve, hogy a sorban elsőként hozzájuthatnak a még elérhető helyekhez.

Amikor a kapukat kinyitották, pánik tört ki

és 20 ember megsérült, valamint egy nő életét vesztette.

A nő egy anya volt, aki az életét vesztette,

mert esélyt próbált biztosítani a fiának a jobb jövőre.

De a világ még azon részein is, mint az Egyesült Államok,

ahol az oktatás elérhető, nem biztos, hogy hozzáférhető is.

Az elmúlt években sokat emlegettük

az egészségügyi ellátás emelkedő költségét.

Ami nem annyira nyilvánvaló az emberek számára,

az az, hogy ugyanannyi idő alatt a felsőoktatás költsége

majdnem kétszer annyival emelkedett,

1985 óta összesen 559%-kal.

Ez számos ember számára megfizethetetlenné teszi az oktatást.

Végül, még azoknak sem mindig nyílik meg a lehetőségek tárháza,

akiknek sikerül bejutni a felsőoktatásba.

Az Egyesült Államok felsőoktatásában egyetemi

diplomát szerzettek alig több, mint fele

rendelkezik olyan állással, ahol alkalmazhatja megszerzett tudását.

Ez természetesen nem igaz azokra,

akik a vezető egyetemeken végeznek,

de sokaknak nem térül meg a befektetett

idő és erőfeszítés.

Tom Friedman, egy a New York Times-ban nemrégiben megjelent cikkében

úgy ragadta meg az erőfeszítésünk szellemiségét, ahogy még senki sem.

Azt írta, hogy a nagy áttörések akkor történnek,

amikor a váratlanul felbukkanó lehetőség találkozik az égetően szükségessel.

Eddig arról beszéltem, hogy mi az, ami égetően szükséges.

Most nézzük, mi az, ami váratlanul lehetővé vált.

Ami váratlanul lehetővé vált, azt jól szemlélteti

három nagy Stanford-i kurzus,

melyek közül mindegyikre legalább 100.000 tanuló iratkozott be.

Ahhoz hogy jobban megértsük mi történt, nézzük meg közelebbről az egyiket:

a Gépi Tanulás kurzust, melyet kollégám

és alapítótársam Andrew Ng tart.

Andrew tartja az egyik legnagyobb Stanford-i kurzust.

Ez egy Gépi Tanulás kurzus,

és eddig minden alkalommal 400 diák
iratkozott be rá, amikor meghirdették.

Amikor Andrew a nagyközönségnek tartotta
a Gépi Tanulás kurzust,

százezren iratkoztak be.

Ahhoz, hogy jobban megértsük mit jelent ez a szám,

elmondom, hogy Andrewnak ahhoz,
hogy ezt a részvételi mértéket

egy Stanford-i kurzus tartásával elérje,

250 évig kellene tanítania.

Természetesen halálra unná magát.

Így, ezt a hatást látva, Andrew és én úgy döntöttünk,

hogy komolyan meg kell próbálnunk ezt kiterjeszteni,

hogy annyi embernek juttassuk el a legjobb minőségű oktatást, amennyinek csak lehet.

Ezért megalapítottuk Coursera-t,

aminek az a célja, hogy a legjobb kurzusokat

a legjobb tanárokkal a legjobb egyetemekről

eljutassa bárkinek a világon ingyen.

Jelenleg 43 kurzus elérhető a platformon

négy egyetemről egy sor tudományág területéről.

Hadd mutassam meg röviden,

hogy hogyan is néz ki.

(video) Robert Ghrist: Üdvözölöm az Analízis órán.

Ezekiel Emanuel: Ötven millió ember nincs biztosítva.

Scott Page: Modellek abban segítenek minket, hogy hatékonyabb intézményeket és politikát tervezzünk.

Hihetetlen szegregáció az eredmény.

Scott Klemmer: Bush úgy képzelte, hogy a jövőben

egy kamerát viselnél a fejed kellős közepében.

Mitchell Duneier: Mills azt akarja, hogy a szociológia hallgató minőségi gondolkodást fejlesszen ki...

RG: A függő kábel a hiperbólikus koszinusz formáját veszi fel.

Nick Parlante: A kép minden pixeljén állítsd a pirosat nullára.

Paul Offit: ... A védőoltás lehetővé tette, hogy kiírtsuk poliovírust.

Dan Jurafsky: Lufthansa reggelit és San Jose-t szolgál fel? Na ez viccesen hangzik.

Daphne Koller: Tehát ez az az érem, amit választasz, és ez a két dobás.

Andrew Ng: Tehát a széleskörű gépi tanulás esetén valami olyannal szeretnénk előállni, ami számítógépes...

(taps)

DK: Kiderült, talán nem meglepően,

hogy a hallgatók szeretik a legjobb tartalmat

a legjobb egyetemekről ingyen megkapni.

Amióta februárban megnyitottuk a weboldalt,

640.000 diákunk lett 190 országból.

1,5 millió beiratkozást regisztráltunk,

a meghirdetett 15 kurzuson 6 millió tesztet töltöttek ki és nyújtottak be eddig,

és 14 millió videót játszottak le.

De mindez nem csak a számokról szól,

hanem az emberekről is.

Legyen szó Akash-ról, aki kis indiai faluból származik,

és soha nem lenne lehetősége, hogy hozzáférjen

-ebben az esetben- egy Stanford minőségű kurzushoz,

soha nem is engedhetné meg magának.

Vagy Jenny, aki egy egyedülálló anya két gyermekkel

és a képességeit szeretné fejleszteni

hogy visszamehessen befejezni a mesterkurzusát.

Vagy Ryan, aki nem járhat iskolába,

mert van egy immunhiányos lánya,

és nem kockáztathatja meg, hogy baktériumok kerüljenek a házba,

így nem mehet el otthonról.

Őszinte örömmel jelenthetem be, --

a minap Ryan-nel folytatott levelezésünk alapján,--

ez a történet happyend-del végződött.

Shannon baba, akit bal oldalon láthattok,

sokkal jobban van,

és Ryan talált munkát a nálunk szerzett végzettségének köszönhetően.

Nos, mitől lettek ezek a kurzusok olyan mások?

Végülis online tanfolyamok elérhetőek már egy ideje.

A különbséget az teszi, hogy ezek igazi egyetemi kurzus élményét nyújtják.

Egy adott napon kezdődnek,

a hallgatók heti rendszerességgel nézik a videókat,

és beadandó dolgozatokat készítenek.

És ezek igazi házi dolgozatok

valódi jegyekért, igazi határidőkkel.

Ezen az ábrán láthatóak a határidők és a használat mértéke.

Ezek a csúcsok pedig azt mutatják,

hogy a halogatás globális jelenség.

(nevetés)

A kurzus végén,

a hallgatók oklevelet kapnak.

Ezt az oklevelet megmutathatják

egy leendő munkáltatónak, hogy jobb munkát kapjanak,

és mi számtalan diákot ismerünk, akikkel ez megtörtént.

Néhány hallgató bemutatta az oklevelét

az oktatási intézménynél, ahová járt,

hogy valódi krediteket kapjanak.

Tehát ezek a diákok valami értékeset kaptak

a befektetett idejükért és erőfeszítésükért.

Most beszéljünk kicsit a kurzust lehetővé tevő

néhány összetevőről.

Az első összetevő az, hogy amikor

a fizikai előadóterem kötöttségeit hátrahagyjuk

és a tananyagot kizárólag online

formátumba öntjük, szakíthatunk például

a merev, egy órás előadás-szerkezettel.

Feloszthatjuk a tananyagot, például

8-12 perces rövid modulokra,

melyekből mindegyik egy összefüggő gondolatmenetet mutat be.

A hallgatók különböző módon haladhatnak végig ezen az anyagon,

a hátterüktől, képességeiktől és érdeklődésüktől függően.

Így például néhány hallgató hasznát veheti

egy kis felkészítő anyagnak,

amit más hallgatók már tudhatnak.

Megint más hallgatókat érdekelhet egy speciális,

részletekbe menő kiegészítő, amiben ők személyesen érdekeltek.

Tehát ez a forma lehetővé teszi, hogy elszakadjunk

az egy kaptafára készült oktatási modelltől,

és lehetővé tegyük a hallgatók számára, hogy egy sokkal személyreszabottabb tantervet kövessenek.

Természetesen, mi oktatók mind tudjuk,

hogy a hallgatók nem tanulnak, ha passzívan, csupán videókat néznek

Ennek a törekvésnek talán a legnagyobb összetevője,

hogy olyan diákok kellenek ehhez,

akik gyakorolják is az anyagot,

annak érdekében, hogy valóban megértsék azt.

Számos tanulmány bizonyította ennek fontosságát.

Ez például a Science magazinban jelent meg tavaly,

és azt mutatja be, hogy még az egyszerű felidézést segítő gyakorló feladatok,

amikor a hallgatóknak csak ismételniük kell,

amit már megtanultak,

jelentősen jobb eredményt hoznak

különféle teszteken az idő során,

mint sok más oktatási eszköz.

Így megpróbáltunk ilyen és más gyakorló feladatokat

többféleképpen beépíteni a platformba.

Például a videóink, nem csupán videók.

Pár percenként megáll a videó,

és kérdéseket tesz fel a hallgatóknak.

(videó) SP: ... Ez a négy dolog. Kilátáselmélet, hiperbólikus diszkontálás,

status quo torzítás, és az alapgyakoriság figyelmen kívül hagyása. Mind jól dokumentált.

Tehát ezek mind széleskörűen dokumentált eltérések a racionális viselkedéstől.

DK: Tehát itt a videó megáll,

és a diák begépeli a választ a mezőbe

és elküldi azt. Szemlátomást nem figyeltek.

(nevetés)

Így újra meg kell, hogy próbálják,

és most már eltalálják.

A tetszőlegesen elérhető magyarázatot is elolvashatják, ha akarják.

És most a videó folytatódik az előadás következő részével.

Ez egy egyszerű kérdés,

amit én, mint oktató, feltehetek az órán,

de amikor én kérdezek egy ilyen kérdést az órán,

a hallgatók 80%-a

még azt jegyzeteli, amit utoljára mondtam,

15% a facebook-ra mered,

és itt van az okoska az első sorban,

aki kiböki a választ

mielőtt másnak esélye lett volna akár csak elgondolkodni rajta,

és én, mint az oktató, repesek az örömtől,

hogy valaki egyáltalán tudta a választ.

És így az előadás folytatódik, mielőtt a legtöbb hallgató

ténylegesen észre vette volna, hogy egy kérdés egyáltalán fel lett téve.

Itt minden egyes hallgatónak

bele kell mélyednie az anyagba.

És természetesen ezek az egyszerű ismétlő kérdések

nem jelentik a történet végét.

Sokkal jelentőségteljesebb gyakorlókérdéseket is be kell építeni,

és a visszajelzést is kell adni a hallgatóknak

a válaszokra.

Nos, hogy osztályozzuk 100.000 hallgató munkáját,

ha nincs 10.000 tanársegédünk?

A válasz az, hogy a technológiát kell segítségül hívni,

hogy megtegye ezt nekünk.

Szerencsére, a technológia hosszú utat tett már meg,

és így már egy sor érdekes típusú házi feladatot értékelhetünk.

A feleletválasztós és

a rövid válaszos kérdéseken túl, amiket a videón láttak,

osztályozhatunk matekot, és matematikai kifejezéseket,

illetve matematikai levezetéseket.

Értékelhetünk modelleket, legyen az

pénzügyi modell egy üzleti kurzuson

vagy fizikai modell egy reál, vagy mérnöki kurzuson

és osztályozhatunk rendkívül kifinomult programozási feladatokat.

Hadd mutassak meg egyet, ami éppenséggel pofonegyszerű,

ám meglehetősen látványos.

Ez egy kezdő óra a Stanford-i Számítástechnika kurzuson,

és a hallgatónak ki kell javítania annak a homályos,

vörös képnek a színét.

Begépelik a programkódot a böngészőjükbe;

láthatják, nem igazán sikerült, mert a Szabadság-szobor még mindig tengeribeteg.

Így aztán a hallgató újra megpróbálja, és most sikerült,

és így következhet egy újabb feladat.

A lehetőség, hogy interaktívan dolgozzunk az anyaggal,

és megtudjuk, hogy helyes-e a válaszunk vagy sem,

rendkívül meghatározó a tanulás szempontjából.

Nos, nyilvánvalóan még nem tudjuk osztályozni

az összes feladattípust, amit minden kurzus megkövetelne.

Különösképpen hiányzik az érvelésen alapuló munkák osztályozása,

ami annyira alapvető az olyan tudományágakban,

mint a humán tárgyak, társadalomtudományok, gazdasági és más területek.

Így megpróbáltunk meggyőzni néhányat

például a humán tudományi karjaink közül,

hogy a feleletválasztós kérdés nem is olyan rossz stratégia.

Hát ez nem ment valami fényesen.

Valami mással kellett előállnunk.

A megoldás, ami mellett döntöttünk, az egymás osztályozása volt.

Kiderült, hogy korábbi tanulmányok kimutatták,

mint ez is, Saddler-től és Good-tól,

hogy az egymás osztályozása egy meglepően hatékony stratégia

nagy mennyiségű osztályozás esetén.

Csak kis osztályokban próbálták ki,

de az eredmény kimutatta, hogy például

ezek a hallgatók által adott osztályzatok -az y tengelyen-

valójában elég jól megközelítették

a tanár által adott osztályzatot -ld. az x tengelyen.

Ami még meglepőbb, hogy önmaguk osztályozása esetén

amikor a hallgatók kritikusan értékelték a saját munkájukat, --

amíg megfelelően ösztönözzük őket,

hogy maguknak ne adjanak tökéletes pontokat --

ezek még ténylegesen jobban is közelítenek a tanári értékeléshez.

És így ez egy hatékony stratégia,

amit nagy mennyiség esetén is használhatunk,

és egy hatékony tanulási stratégia a diákoknak,

mert valóban tanulnak a tapasztalásból.

Tehát mi most rendelkezünk a legnagyobb egymást osztályozó közösséggel,

amit valaha létrehoztak, ahol hallgatók tízezrei

osztályozzák egymás munkáját,

és meg kell mondjam, egész sikeresen.

De ez nem csak azokról a hallgatókról szól,

akik a szobájukban egyedül ülve oldják meg a feladatokat.

Minden egyes kurzus körül

kialakult egy hallgatói közössége,

egy globális emberi közössége,

egy közös intellektuális érdeklődési kör mentén.

Amit itt látnak, az egy automatikus térkép

a Princeton-i Szociológia bevezető kurzusának hallgatóiról,

mely megmutatja, hogy, hova helyezték magukat a világtérképen,

s így valóban láthatják egy ilyen erőfeszítés globális kiterjedését.

A hallgatók különféle módokon működtek együtt ezeken a kurzusokon.

Először is volt egy kérdés-felelet fórum,

ahol a hallgatók feltehetnek kérdéseket,

és más hallgatók megválaszolhatják azokat.

És az igazán bámulatos dolog az az,

hogy mivel olyan sok hallgató volt,

ez azt jelentette, hogy ha egy hallgató

hajnali 3 órakor tett fel egy kérdést,

valahol a világon akadt valaki,

aki ébren volt,

és ugyanazon a problémán dolgozott.

És így, számos kurzuson

a válaszolási idő közép értéke

22 perc volt a kérdés-felelet fórumon.

IIyen szintű szolgáltatást én soha nem is ajánlhatnék fel egy Stanford-i hallgatómnak.

(nevetés)

Látható a hallgatók visszajelzéseiből,

hogy tényleg úgy vélik,

hogy a hatalmas online közösség miatt,

sok szempontból mélyebben kapcsolódhattak egymással,

mint egy fizikailag létező tanteremben tették volna.

A diákok maguktól összejártak,

tőlünk érkező bármilyen beavatkozás nélkül,

kis tanuló csoportokba.

Néhány ezek közül a valóságban találkozó csoport volt

földrajzi korlátok szerint,

és hetente találkoztak, hogy kidolgozzanak feladatokat.

Ez a San Francisco-i tanuló csoport,

de a világ minden táján alakultak ilyen csoportok.

Mások virtuális tanuló csoportok voltak,

néha nyelvi vagy kulturális jellemzők mentén

és a bal alsó sarokban,

láthatják a multikulturális, univerzális tanuló csoportot,

ahol az emberek kifejezetten más kultúrákkal

akartak kapcsolatba lépni.

Óriási lehetőségek rejlenek itt,

hogy egy ilyen keretek között dolgozhatunk.

Az első, hogy lehetőségünk nyílik

egy teljesen példa nélküli betekintést nyerni

az emberi tanulás megértésébe.

Mivel a gyűjthető adatok egyedülállóak.

Adatot gyűjthetsz minden egyes klikkelésről, házi feladat beküldésről

hallgatók tízezreinek minden fórumhozzászólásáról.

Így az emberi tanulás kutatását

a hipotézis-vezéreltről

adatvezéreltre állíthatjuk át, ami egy olyan átalakulás,

ami például forradalmasította a biológiát.

Ezeket az adatokat használhatjuk arra, hogy alapvető kérdéseket értsünk meg,

mint: mik a jó tanulási stratégiák,

melyek hatékonyak és melyek nem.

És az egyes kurzusok esetében,

feltehetünk kérdéseket,

mint: melyek az általánosan téves feltevések,

és hogyan segíthetünk a hallgatóknak kijavítani azokat?

Álljon itt egy példa erre,

szintén Andrew Gépi Tanulás órájáról.

Ez a rossz válaszok eloszlását mutatja

Andrew egyik beadandója esetében.

A válaszok itt történetesen számpárok,

így ezeket ezen a kétdimenziós ábrán vázolhatjuk.

Minden kis kereszt különböző rossz válaszokat jelöl.

A nagy kereszt a bal felső sarokban

azt jelzi, amikor 2.000 hallgató

ugyanazt a rossz választ adta.

Nos, ha két hallgató egy 100 fős osztályban

ugyanazt a rossz választ adja,

soha nem vennénk észre.

De ha 2.000 hallgató ugyanazt a rossz választ adja,

azt nehéz eltéveszteni.

Így Andrew és a hallgatói

megnéztek néhányat a feladat megoldásokból,

és megértették a félreértés kiváltó okát,

majd készítettek egy célzott hiba üzenetet,

amit minden egyes diáknak eljuttattak,

akinek a válasza abba a részbe esett,

s ez azt jelenti, hogy az egyforma hibát elkövető hallgatók,

most személyre szabott visszajelzést kaptak arról,

hogyan javíthatják ki a téves feltevésüket sokkal hatékonyabban.

Tehát ez a személyre szabás olyasvalami,

amit a nagy számoknak köszönhetően hozhatunk létre.

A személyre szabás talán

az egyik legnagyobb lehetőség itt,

mert lehetővé teszi számunkra,

hogy egy 30 éves problémát oldjunk meg.

Oktatási kutató, Benjamin Bloom 1984-ben

vetette fel a 2 szigma problémát,

amit három populáció tanulmányozása által figyelt meg.

Az első esetben a hallgatók előadás alapú tantermi oktatásban vettek részt.

A másodikban a hallgatók szintén hagyományos előadás alapú

tantermi oktatást használtak,

de egy elsajátítás alapú megközelítést alkalmaztak,

így a diák nem léphetett a következő témára,

amíg nem demonstrálta az előző anyag elsajátítását.

És végül, volt egy hallgatói populáció,

ahol a tanár egyenként foglalkozott a diákokkal.

Az elsajátítás-alapú populáció teljes körű normál eloszlást mutatott

vagy szigmát, jobb eredményeket elérve,

mint a hagyományos tanóra alapú órán,

az egyéni oktatás pedig két szigmányi

teljesítmény növekedést eredményez.

Ahhoz, hogy megértsük mindez mit jelent,

nézzük meg közelebbről a tantermi alapú oktatást,

és vegyük a teljesítmény középértékét küszöbértéknek.

Egy tantermi alapú oktatás során

a hallgatók fele a szint felett van, a másik fele alatta.

Az egyéni oktatás esetén,

a hallgatók 98%-a a küszöbérték felett van.

Képzeljük el, hogy úgy tudunk tanítani, hogy a hallgatók 98%-a

átlagon felül teljesít!

Ebből következik a 2 szigma probléma.

Mivel társadalomként nem engedhetjük meg,

hogy minden hallgató számára egyéni emberi oktatót biztosítsunk.

Ám lehet, hogy minden hallgató számára biztosíthatunk

egy számítógépet, vagy okostelefont.

Így a kérdés az, hogy hogyan használhatjuk a technológiát

hogy az ábra bal oldaláról a kék görbétől jobbra

mozduljunk el, a zöld görbe felé.

Az elsajátítást könnyű elérni számítógép segítségével,

mivel a gép nem fárad el,

ha ötször kell is ugyanazt a videót lejátszania.

És attól sem fárad el, ha ugyanazt osztályozza sokszor,

ezt láthattuk számos példában, amit mutattam.

És még a személyre szabás is egy olyan dolog,

aminek kezdjük látni a beindulását,

legyen az személyre szabott röppálya a tananyagon át,

vagy személyre szabott visszajelzés, amit korábban mutattunk.

Tehát a cél itt az, hogy megpróbáljuk véghezvinni,

és kideríteni milyen messze tudunk a zöld görbe irányába haladni.

Ha ez annyira nagyszerű, akkor egyetemek elavulttá válnak?

Nos, Mark Twain mindenképpen úgy gondolta!

Azt mondta, "Az egyetem olyan hely, ahol a professzorok előadásjegyzetei

közvetlenül a diákok előadásjegyzeteivé válnak,

anélkül, hogy bármelyikük agyán átfutna."

(nevetés)

Én azért bátorkodom ellentmondani Mark Twain-nek.

Úgy gondolom, hogy az ő panasza nem az egyetemekről,

hanem a tantermi előadás alapú oktatásról szól,

amire olyan sok egyetem olyan sok időt szán.

Úgyhogy menjünk még visszább az időben ehhez, Plutarkhoszig,

aki azt mondta: "Az elme nem egy edény, amit meg kell tölteni,

hanem fa, amit lángra kell gyújtani."

És talán kevesebb időt kéne töltenünk az egyetemeken azzal,

hogy a hallgatóink fejét tartalommal töltsük meg,

eladások tartásával, és több időt kéne tölteni a kreativitásuk,

képzelőerejük és problémamegoldó képességeik lángra lobbantásával,

mégpedig úgy, hogy ténylegesen beszélünk velünk.

Nos, hogy tehetjük ezt meg?

Úgy, hogy aktív tanulást használunk a tantermekben.

Nos, számtalan tanulmányt folytattak, ezt is beleértve,

ami azt találta, hogy aktív tanulást használva,

a hallgatókkal a tanteremben kapcsolatba lépve,

a teljesítmény növekszik minden egyes mutatón

-- jelenléten, részvételen és tanuláson,

amint azt egy standardizált teszt is kimutatta.

Láthatják, hogy például, a teljesítmény pontszám

majdnem megduplázódott ebben a bizonyos kísérletben.

Lehet, hogy inkább így kéne töltenünk az időnket az egyetemeken.

Összefoglalva, ha magas színvonalú oktatást tudnánk ajánlani

ingyen mindenkinek a Föld kerekén,

mi történne? Három dolog.

Először, elérnénk, hogy oktatás alapvető emberi joggá válna,

bárki a világon,

a képességek és a motiváció birtokában

megszerezhetné azokat a készségeket,

amik jobb életet biztosítanak neki,

a családjának és a közösségének.

Másodszorra, lehetővé tenné az élethosszig tartó tanulást.

Kár, hogy oly sok ember számára

véget ér a tanulás, amikor befejezi a középiskolát vagy egyetemet.

Azzal, hogy ez az elképesztő tananyag elérhető válik,

képesek lennénk valami újat tanulni minden alkalommal,

amikor csak akarjuk,

legyen szó gondolkodásmódunk gazdagításáról,

vagy életünk megváltoztatásáról.

És végül, lehetővé tenné az innováció egy hullámát,

mert bámulatos tehetségre bárhol lelhetünk.

Talán a következő Albert Einstein vagy Steve Jobs

Afrika egy eldugott falujában él.

Ha annak az embernek oktatást ajánlhatnánk,

előállhatna a következő nagy ötlettel,

és jobbá tehetné a világot mindannyiunk számára.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)