Hajtarma: а krími tatárok nemzeti identitása | Szevgil Muszajeva–Borovik | TEDxIvanoFrankivsk

A *hajtarma* (krími tatár nyelven qaytarma – visszatérés) valójában nem csak népi tánc, hanem a krími tatárok életének körforgását is jelképezi, akik jól tudják, mit jelent a visszatérés, és mit újra fölépíteni házukat a szülőföldjükön. Családja példáján keresztül Szevgil a krími tatárok nehéz sorsáról beszél.

Szevgil Muszajeva–Borovik ukrán újságíró, az Ukrajinszka Pravda internetes változatának főszerkesztője.

Ezt az előadást egy TEDx rendezvényen rögzítették, amelyet a TED konferenciák formájában, de tőlük függetlenül egy helyi közösség szervezett. Bővebben: http://ted.com/tedx

(Taps)
Jó napot kívánok!

(Zene)

A rövidfilm címe: Hajtarma a világ körül.

2013-ban vették föl társaim,

a szerte a világban élő krími tatárok.

Határok, időzónák, kilométerek sokasága
által szétválasztva e videóban összefogtak

e hajtarma nevű népi táncunkban.

Aki a filmet látta, tudja,

hogy a tánc neve lefordítva
visszatérést jelent.

A tánc az élet körforgását jelképezi:
minden örömével, kétségével és bánatával.

A hajtarma valójában nem csak népi tánc.

A közismert eseményekről készült film

mindazt jelképezi, ami az utóbbi
70 évben népemmel történt.

Igen jól tudjuk, mit jelent a visszatérés.

Mert 70 éve nagyszüleinket
deportálták a Krímből.

Erőszakkal. De 50 évvel később
szüleim visszatértek,

hogy kívánságuk szerint
hazájukban éljenek.

Sajnos, 20 év múltán
a történelem ismétlődik,

és nemzedékem már
szétszóródott a nagyvilágban.

Én magam sem vagyok
képes eljutni a Krímbe.

Ma el szeretném mondani népem történetét

családom és az általam hősöknek tekintett
személyek történetén keresztül.

A kép a krími tatárok
deportálását ábrázolja.

A történelemkönyvekből tudhatják,

hogy [1944.] május 18-án a krími tatárokat
tehervagonokban Szibériába

és Közép-Ázsiába hurcolták a megszállókkal
való állítólagos együttműködés miatt.

Ötéves koromban hallottam
erről a nagymamámtól.

18 éves volt, és akkor már egy éve ágyhoz
volt kötve ideggyök-gyulladás miatt,

és a háromhetes deportálást
lepedőn szenvedte át.

Vagonokban, majd Szibériába érve
öccsei lepedőben vitték a Nagyit.

Családom nem sokáig élt Szibériában,

bizonyos idő után Közép-Ázsiába kerültek,

de ott sem volt megélhetési lehetőség,

ablaktalan s ajtó nélküli barakkok voltak,

és kijárási tilalom érvényesült.

De a krími tatárok még ilyen
körülmények közt is örömöt leltek.

Vendégségbe jártak egymáshoz,
s ott hajtarmát táncoltak.

Mit gondolnak, miért jártak vendégségbe?

Mert a krími tatár,
bármilyen szegény legyen is,

mindig a legjobbal kínálja a vendégét.

Ezt az embert jól ismerik.

Nemzetünk vezetője,

vele kezdődött a krími tatár
nemzeti mozgalom:

Musztafa Dzsemiljevről van szó.

15 évi börtön, 300 nap éhségsztrájk...

28 éves vagyok, és nagyon
sokat tanulok Musztafától:

hogyan ne essem kétségbe,
hogyan élvezzem az életet akkor is,

ha 70 év múltán visszatérve
ismét elrabolják a hazámat.

Ezt tanítja nekem.

De ma más hősről szeretnék beszélni,
Musza Mamutról,

és önök közül valószínűleg
senki sem ismeri.

Ötéves koromban az első könyvem,
amelyet először nagymamám olvasott nekem,

majd én, a "Láng a Krím felett" volt.

A könyv Musza Mamutról szól.

1975-ben a Krímbe költözés
és bejelentkezés tilalma ellenére

Musza Mamut családostól odaérkezett,
és megpróbált bejelentkezni.

Ezért büntetőeljárást indítottak ellene,

amely két év büntetőtáborral zárult, s két
évet még kremencsuki börtönben töltött.

De visszatért a Krímbe,
és újra megpróbált bejelentkezni.

Amikor ismét büntetőeljárást indítottak
ellene, és rendőrök jelentek meg nála,

benzinnel öntötte le s fölgyújtotta magát.

Az életveszélyes égési sérülésektől
három nap múlva elhunyt.

Az akkor Közép-Ázsiában, Herszonban,
vagy Szibériában élő krími tatárok,

akik nem telepedhettek le a Krímben,

mindannyian táviratoztak
Musza Mamut családjának.

Az én családom is; Nagyi és Anya
részvéttáviratot küldött.

Két hét múlva KGB-tiszt jelent meg nálunk:
"Maguk táviratoztak?"

Nagyi így felelt: "Igen, persze. Tán nem
fejezhetem ki az együttérzésemet?"

"De hát érti, hogy ez politikai ügy?" –
kérdezte a tiszt.

Erre Nagyi így felelt:
"Mi van abban politikai,

ha az ember a szülőföldjén akar élni,
maguk meg nem engedik?"

Erre a tiszt: "16 éves a lánya, hamarosan
egyetemre megy, ne keresse a bajt!

Elrendezzük, nem lesz neki problémája.

Csak ne verjék nagydobra, ne szítsák."

Erre a Nagyi: "Ha kell, benzinnel
én is leöntöm és fölgyújtom magam."

Persze, a beszélgetés megfeneklett;
Anya háromszor sikertelenül jelentkezett

az orvosi egyetemre: álma nem teljesült.

Mire 1987-ben megszülettem, a krími tatár
nemzeti mozgalom végül győzelmet aratott.

Utána a krími tatárok
a Vörös téren tüntettek,

népünk kivívta a hazatérés lehetőségét.

Családom élt a lehetőséggel.

Két és féléves voltam, húgom féléves,
és szüleim annak ellenére,

hogy Üzbegisztánban jó sorunk volt,

a visszatérés és a szülőföldön új élet
megkezdése mellett döntöttek.

Nagyon nehéz volt...

ez a május 18-i nagygyűlés...

igen nehéz volt, hiszen munkát
kellett találni, az első két évben

két másik családdal együtt
egy 25 m²-es helyiségben laktunk.

Közgazdasági képzettsége dacára

Anya a helyi reptér padlóját
volt kénytelen mosni.

Azt is tudom, hogy jöttmentnek
tartottak minket a hazánkban.

Éreztették velem ezt osztálytársaim,

hiszen egyedüli krími tatár
voltam az osztályban.

Lehet, hogy ezért hagytam ott
a Krímet, és jöttem Kijevbe.

Ez a fotó már az új történelem kezdete:
a 2014. február 26-i tüntetés

a krími Legfelsőbb Tanács épületénél;
a félsziget elcsatolásának kezdete,

amikor a krími tatárok próbálták
visszatartani az oroszpártiakat.

De sajnos, a folyamatok már elkezdődtek.

Akkor rémültem meg először.

Összeültem Alim Alijev s Tamila Taseva
barátommal, és töprengtünk: mit tegyünk?

Csináljunk valamilyen felületet,

legalább tájékoztatás céljából.

Azt hittük, hogy három hét alatt minden
gyorsan lezajlik, semmi sem történik.

Sajnos, az események elhúzódtak.

Ez Anya tavaly március 8-án.

10 napra rá, mikor Anya tüntetni
ment Ukrajna egységéért,

a Krím Putyin aláírásával hivatalosan
Oroszország része lett, tudják,

ez volt a "történelmi pillanat".

Ő Reset Ahmetov, az annexió első áldozata,

aki magányosan tüntetett,
de krími fegyveresek elrabolták,

majd a testét erdőben találták meg.

Ugyanaz a szenvedélyesség,
mint Musza Mamut idejében.

Ő jelképezi nekem a haza elvesztését;
rögtön elmondom, miért.

Kezdeményezésünk néhány napja élt,
mikor március 1-jén elfogadták

a Szövetségi Tanács döntését az orosz
csapatok Ukrajnába vezényléséről.

Ez a férfi lett az első áttelepülő.

Akkoriban a Krím SOS-ben nem sejtettük,

hogy áttelepülőket kell
támogatnunk a jövőben.

Ő Rusztem Szkibin, krími tatár művész;
aznap hívott, és megkért:

"Elutazom a Krímből, nem tudom, mi lesz,
kérlek, segítsetek, találkozzunk...".

Ő lett az első áttelepülő.

Egy évre rá, sajnos, a számuk nemcsak
a Krímből, hanem Kelet-Ukrajnából is,

akiknek Krím SOS-es barátaim segítettek,
elérte a 120 ezer főt.

Ő Lilja Budzsurova, az egyetlen krími
tatár tévécsatorna, az ATR főszerkesztője.

Az ATR április 1-jével beszüntette
sugárzását a Krímben.

Ez népemnek akkora szomorúság
és fájdalom, mert sokáig ez a csatorna

az annexió és megszállás dacára
a sok-sok családot összetartó erő volt.

De mikor április elsején
a csatorna elhallgatott,

Lilja Budzsurova a nézőkhöz fordult,
és egyszerű szavakkal azt mondta:

ha túléltük Sztálint, a Szovjetuniót, majd
visszajövünk házat építeni a földünkön.

Efelől semmi kétség!

Iszkinder Nyibijev az új krími
rendszer egyik foglya.

Lefilmezte a február 26-i nagygyűlést;
amelyiknek a fényképét látták.

Most ötéves börtönbüntetés fenyegeti
"tömeges rendzavarásban részvétel" miatt.

Áll az ukrán zászlóval, soha nem
szégyellte ukrán állampolgárságát, –

igazi ukrán hazafi.

Ilyen bebörtönzések a Krím félszigeten
százezer számra vannak.

Ők a honfitársaink, tartják a hátországot:
Ma, érettünk.

Az elítéltek közt ott van
anyám, apám, a barátaim.

Már egy éve nem jártam otthon.

Barátaim, akikkel létrehoztuk
a Krím SOS-t, egy éve ők sem.

Mikor elfog a bánat,
Alim Alijev barátom így vigasztal:

"Ne félj, biztosan eltáncoljuk a hajtarmát
ennek a rendszernek a romjain."

Ez pedig jelkép, húgommal dolgoztuk ki
a deportálás idei évfordulója alkalmából:

a Krím fölött elszálló fecskét ábrázolja.

A Krím vörös, mivel ma a félsziget
SOS-jelet ad le a civilizált világnak

az emberi jogok magsértése miatt,
a szólásszabadság hiánya miatt,

a jelenlegi ottani súlyos helyzet miatt.

A fecske ma mi vagyunk, a krími tatárok,

minden krími, aki vissza óhajt térni.

A fecske én vagyok, mert szüleimnek
a szülőföldön való átöleléséről álmodom.

A fecske valójában ma nem csak
bennünket, krími tatárokat jelképez,

akik a határ két oldalán élünk:

van, aki a megszállt területen maradt,
van, aki kénytelen volt kivándorolni.

A fecske az összes kivándorlót jelképezi.

Értsék meg: számuk az országban
több mint egymillió.

Nagyon remélem, és hiszem,
hogy a fecskék mindenképpen visszatérnek,

mert a fecskék mindig visszatérnek,
és a tavasz minden bizonnyal eljön.

Köszönöm.

(Taps)