(Taps)
Jó napot kívánok!
(Zene)
A rövidfilm címe: Hajtarma a világ körül.
2013-ban vették föl társaim,
a szerte a világban élő krími tatárok.
Határok, időzónák, kilométerek sokasága
által szétválasztva e videóban összefogtak
e hajtarma nevű népi táncunkban.
Aki a filmet látta, tudja,
hogy a tánc neve lefordítva
visszatérést jelent.
A tánc az élet körforgását jelképezi:
minden örömével, kétségével és bánatával.
A hajtarma valójában nem csak népi tánc.
A közismert eseményekről készült film
mindazt jelképezi, ami az utóbbi
70 évben népemmel történt.
Igen jól tudjuk, mit jelent a visszatérés.
Mert 70 éve nagyszüleinket
deportálták a Krímből.
Erőszakkal. De 50 évvel később
szüleim visszatértek,
hogy kívánságuk szerint
hazájukban éljenek.
Sajnos, 20 év múltán
a történelem ismétlődik,
és nemzedékem már
szétszóródott a nagyvilágban.
Én magam sem vagyok
képes eljutni a Krímbe.
Ma el szeretném mondani népem történetét
családom és az általam hősöknek tekintett
személyek történetén keresztül.
A kép a krími tatárok
deportálását ábrázolja.
A történelemkönyvekből tudhatják,
hogy [1944.] május 18-án a krími tatárokat
tehervagonokban Szibériába
és Közép-Ázsiába hurcolták a megszállókkal
való állítólagos együttműködés miatt.
Ötéves koromban hallottam
erről a nagymamámtól.
18 éves volt, és akkor már egy éve ágyhoz
volt kötve ideggyök-gyulladás miatt,
és a háromhetes deportálást
lepedőn szenvedte át.
Vagonokban, majd Szibériába érve
öccsei lepedőben vitték a Nagyit.
Családom nem sokáig élt Szibériában,
bizonyos idő után Közép-Ázsiába kerültek,
de ott sem volt megélhetési lehetőség,
ablaktalan s ajtó nélküli barakkok voltak,
és kijárási tilalom érvényesült.
De a krími tatárok még ilyen
körülmények közt is örömöt leltek.
Vendégségbe jártak egymáshoz,
s ott hajtarmát táncoltak.
Mit gondolnak, miért jártak vendégségbe?
Mert a krími tatár,
bármilyen szegény legyen is,
mindig a legjobbal kínálja a vendégét.
Ezt az embert jól ismerik.
Nemzetünk vezetője,
vele kezdődött a krími tatár
nemzeti mozgalom:
Musztafa Dzsemiljevről van szó.
15 évi börtön, 300 nap éhségsztrájk...
28 éves vagyok, és nagyon
sokat tanulok Musztafától:
hogyan ne essem kétségbe,
hogyan élvezzem az életet akkor is,
ha 70 év múltán visszatérve
ismét elrabolják a hazámat.
Ezt tanítja nekem.
De ma más hősről szeretnék beszélni,
Musza Mamutról,
és önök közül valószínűleg
senki sem ismeri.
Ötéves koromban az első könyvem,
amelyet először nagymamám olvasott nekem,
majd én, a "Láng a Krím felett" volt.
A könyv Musza Mamutról szól.
1975-ben a Krímbe költözés
és bejelentkezés tilalma ellenére
Musza Mamut családostól odaérkezett,
és megpróbált bejelentkezni.
Ezért büntetőeljárást indítottak ellene,
amely két év büntetőtáborral zárult, s két
évet még kremencsuki börtönben töltött.
De visszatért a Krímbe,
és újra megpróbált bejelentkezni.
Amikor ismét büntetőeljárást indítottak
ellene, és rendőrök jelentek meg nála,
benzinnel öntötte le s fölgyújtotta magát.
Az életveszélyes égési sérülésektől
három nap múlva elhunyt.
Az akkor Közép-Ázsiában, Herszonban,
vagy Szibériában élő krími tatárok,
akik nem telepedhettek le a Krímben,
mindannyian táviratoztak
Musza Mamut családjának.
Az én családom is; Nagyi és Anya
részvéttáviratot küldött.
Két hét múlva KGB-tiszt jelent meg nálunk:
"Maguk táviratoztak?"
Nagyi így felelt: "Igen, persze. Tán nem
fejezhetem ki az együttérzésemet?"
"De hát érti, hogy ez politikai ügy?" –
kérdezte a tiszt.
Erre Nagyi így felelt:
"Mi van abban politikai,
ha az ember a szülőföldjén akar élni,
maguk meg nem engedik?"
Erre a tiszt: "16 éves a lánya, hamarosan
egyetemre megy, ne keresse a bajt!
Elrendezzük, nem lesz neki problémája.
Csak ne verjék nagydobra, ne szítsák."
Erre a Nagyi: "Ha kell, benzinnel
én is leöntöm és fölgyújtom magam."
Persze, a beszélgetés megfeneklett;
Anya háromszor sikertelenül jelentkezett
az orvosi egyetemre: álma nem teljesült.
Mire 1987-ben megszülettem, a krími tatár
nemzeti mozgalom végül győzelmet aratott.
Utána a krími tatárok
a Vörös téren tüntettek,
népünk kivívta a hazatérés lehetőségét.
Családom élt a lehetőséggel.
Két és féléves voltam, húgom féléves,
és szüleim annak ellenére,
hogy Üzbegisztánban jó sorunk volt,
a visszatérés és a szülőföldön új élet
megkezdése mellett döntöttek.
Nagyon nehéz volt...
ez a május 18-i nagygyűlés...
igen nehéz volt, hiszen munkát
kellett találni, az első két évben
két másik családdal együtt
egy 25 m²-es helyiségben laktunk.
Közgazdasági képzettsége dacára
Anya a helyi reptér padlóját
volt kénytelen mosni.
Azt is tudom, hogy jöttmentnek
tartottak minket a hazánkban.
Éreztették velem ezt osztálytársaim,
hiszen egyedüli krími tatár
voltam az osztályban.
Lehet, hogy ezért hagytam ott
a Krímet, és jöttem Kijevbe.
Ez a fotó már az új történelem kezdete:
a 2014. február 26-i tüntetés
a krími Legfelsőbb Tanács épületénél;
a félsziget elcsatolásának kezdete,
amikor a krími tatárok próbálták
visszatartani az oroszpártiakat.
De sajnos, a folyamatok már elkezdődtek.
Akkor rémültem meg először.
Összeültem Alim Alijev s Tamila Taseva
barátommal, és töprengtünk: mit tegyünk?
Csináljunk valamilyen felületet,
legalább tájékoztatás céljából.
Azt hittük, hogy három hét alatt minden
gyorsan lezajlik, semmi sem történik.
Sajnos, az események elhúzódtak.
Ez Anya tavaly március 8-án.
10 napra rá, mikor Anya tüntetni
ment Ukrajna egységéért,
a Krím Putyin aláírásával hivatalosan
Oroszország része lett, tudják,
ez volt a "történelmi pillanat".
Ő Reset Ahmetov, az annexió első áldozata,
aki magányosan tüntetett,
de krími fegyveresek elrabolták,
majd a testét erdőben találták meg.
Ugyanaz a szenvedélyesség,
mint Musza Mamut idejében.
Ő jelképezi nekem a haza elvesztését;
rögtön elmondom, miért.
Kezdeményezésünk néhány napja élt,
mikor március 1-jén elfogadták
a Szövetségi Tanács döntését az orosz
csapatok Ukrajnába vezényléséről.
Ez a férfi lett az első áttelepülő.
Akkoriban a Krím SOS-ben nem sejtettük,
hogy áttelepülőket kell
támogatnunk a jövőben.
Ő Rusztem Szkibin, krími tatár művész;
aznap hívott, és megkért:
"Elutazom a Krímből, nem tudom, mi lesz,
kérlek, segítsetek, találkozzunk...".
Ő lett az első áttelepülő.
Egy évre rá, sajnos, a számuk nemcsak
a Krímből, hanem Kelet-Ukrajnából is,
akiknek Krím SOS-es barátaim segítettek,
elérte a 120 ezer főt.
Ő Lilja Budzsurova, az egyetlen krími
tatár tévécsatorna, az ATR főszerkesztője.
Az ATR április 1-jével beszüntette
sugárzását a Krímben.
Ez népemnek akkora szomorúság
és fájdalom, mert sokáig ez a csatorna
az annexió és megszállás dacára
a sok-sok családot összetartó erő volt.
De mikor április elsején
a csatorna elhallgatott,
Lilja Budzsurova a nézőkhöz fordult,
és egyszerű szavakkal azt mondta:
ha túléltük Sztálint, a Szovjetuniót, majd
visszajövünk házat építeni a földünkön.
Efelől semmi kétség!
Iszkinder Nyibijev az új krími
rendszer egyik foglya.
Lefilmezte a február 26-i nagygyűlést;
amelyiknek a fényképét látták.
Most ötéves börtönbüntetés fenyegeti
"tömeges rendzavarásban részvétel" miatt.
Áll az ukrán zászlóval, soha nem
szégyellte ukrán állampolgárságát, –
igazi ukrán hazafi.
Ilyen bebörtönzések a Krím félszigeten
százezer számra vannak.
Ők a honfitársaink, tartják a hátországot:
Ma, érettünk.
Az elítéltek közt ott van
anyám, apám, a barátaim.
Már egy éve nem jártam otthon.
Barátaim, akikkel létrehoztuk
a Krím SOS-t, egy éve ők sem.
Mikor elfog a bánat,
Alim Alijev barátom így vigasztal:
"Ne félj, biztosan eltáncoljuk a hajtarmát
ennek a rendszernek a romjain."
Ez pedig jelkép, húgommal dolgoztuk ki
a deportálás idei évfordulója alkalmából:
a Krím fölött elszálló fecskét ábrázolja.
A Krím vörös, mivel ma a félsziget
SOS-jelet ad le a civilizált világnak
az emberi jogok magsértése miatt,
a szólásszabadság hiánya miatt,
a jelenlegi ottani súlyos helyzet miatt.
A fecske ma mi vagyunk, a krími tatárok,
minden krími, aki vissza óhajt térni.
A fecske én vagyok, mert szüleimnek
a szülőföldön való átöleléséről álmodom.
A fecske valójában ma nem csak
bennünket, krími tatárokat jelképez,
akik a határ két oldalán élünk:
van, aki a megszállt területen maradt,
van, aki kénytelen volt kivándorolni.
A fecske az összes kivándorlót jelképezi.
Értsék meg: számuk az országban
több mint egymillió.
Nagyon remélem, és hiszem,
hogy a fecskék mindenképpen visszatérnek,
mert a fecskék mindig visszatérnek,
és a tavasz minden bizonnyal eljön.
Köszönöm.
(Taps)