Elárulják titkukat a régi szövegek | Gregory Heyworth | TEDxUM

Ez az előadás egy helyi TEDx rendezvényen hangzott el, amelyet a TED konferenciáktól függetlenül szerveztek.

Gregory Heyworth régi szövegekkel foglalkozó tudós. Munkatársaival egy különleges képalkotó technológiát használ a több évszázados kéziratok és térképek elolvasásához. Arról mesél, hogy hogyan bír szóra évezredek óta szunnyadó szövegeket, ráirányítva egy-egy fénypásztát az elfeledett történetekre. Hogyan változtatják meg ezek az elveszett klasszikusok a régmúltról alkotott képünket?

2013. január 26-án

al-Káida katonák egy csapata behatolt
a Szahara déli szélén lévő

Timbuktu ősi városába.

Itt tüzet raktak a középkori könyvtár
30 ezer darab arab és más

afrikai nyelveken írott kéziratából,
amelyek a csillagászattól

a földrajzig, történelemig és orvoslásig

számtalan területet öleltek fel.

Köztük volt egy könyv, amely talán

elsőként foglalkozott a férfiak
merevedési zavarának kezelésével.

Ez egy egész kontinens
kollektív bölcsessége volt,

ismeretlen a Nyugat számára;

Afrika szava abból a korból,
amikor Afrikát némának gondolták.

Bamako polgármestere,
aki szemtanúja volt az eseménynek,

a kéziratok elégetését a világ kulturális
öröksége elleni merényletnek nevezte.

Igaza volt -- illetve lett volna,

eltekintve attól a ténytől, hogy hazudott.

Valójában az történt,
hogy afrikai tudósok közvetlen előtte

ötletszerűen összeválogattak
régi könyveket,

és elöl hagyták őket, hogy a
terroristák azokat égessék el.

A gyűjtemény ma Bamakóban,
Mali fővárosában dohosodik

egy magas páratartalmú rejtekhelyen.

Amit csellel megmentettek,
újra veszélyben van,

csak most a klíma miatt.

De nem csak Afrika
és a fejlődő világ az egyetlen hely,

és nem is a legfontosabb,

ahol végveszélyben vannak olyan
kéziratok, amelyek újraírathatnák

a világ kultúrtörténetét.

Néhány évvel ezelőtt

felmértem Európa tudományos könyvtárait,

és azt találtam, hogy legalább

30–60 ezer, 1500 előtti kézirat vált

olvashatatlanná a víz rongálása,

fakulás, penész vagy vegyi anyagok miatt.

A tényleges szám
alighanem ennek a duplája,

és ebben még nincsenek benne

a reneszánsz s újabb kori kéziratok,

és kulturális örökségünk egyéb tárgyai,
mint pl. a térképek.

Mi lenne, ha létezne egy technológia,

amely olvashatóvá tenné ezeket az
elveszett és ismeretlen műveket?

Mennyire megváltoztathatnák
múltról alkotott tudásunkat

a világszerte lappangó,

korábban ismeretlen művek százezrei.

Képzeljük el, hogy ismeretlen
klasszikusokat fedezhetnénk fel,

amelyek újraírhatnák az irodalmi,
történeti, filozófiai, zenei kánont,

vagy – provokatívabban –
kulturális identitásunkat,

új hidakat építve ember
és kultúra között.

Ezeknek a kérdéseknek hatására lettem

a középkor kutatójából,
a szövegek olvasójából

szövegkutatóvá.

Mennyire rossz szó is az, hogy olvasó!

Számomra ez a passzivitás képét sejteti:

ül valaki ölbe tett kézzel
a karosszékében,

várva sült a galamb képében jövő tudásra.

Mennyivel jobb részese lenni a múltnak,

kalandornak egy felfedezésre váró
országban, aki rejtett szöveg után kutat.

Tudósként egyszerű olvasó voltam.

Azokat a klasszikusokat olvastam
és tanítottam én is,

amelyeket évszázadok óta
olvasnak és tanítanak –

Vergiliust, Ovidiust,
Chaucert, Petrarcát –

és minden megjelent
tudományos dolgozatommal

aprópénzzel járultam
hozzá az emberi tudáshoz.

A múlt régésze akartam lenni,

az irodalom felfedezője,

egy Indiana Jones ostor nélkül,
vagy éppenséggel ostorral.

(Nevetés)

Nem csak magamért akartam ezt,
a tanítványaimért is.

Így tehát hat évvel ezelőtt
pályát változtattam.

Ekkoriban a "Szerelmi Sakk"-on dolgoztam.

Ez az utolsó jelentős, hosszabb, költemény
a középkori Európából,

amelyet még sosem adtak ki.

Sosem dolgozták fel,
mert csak egyetlen kéziratban létezett,

az pedig annyira megrongálódott
Drezda bombázása alatt

a második világháborúban,

hogy tudósnemzedékek állították:
végképp elveszett.

Öt éven keresztül dolgoztam rajta
ultraibolya lámpánál,

próbálva helyreállítani az írást.

Elértem az akkor rendelkezésre álló

technika végső határát.

És így azt tettem, amit sokan mások:

felmentem az internetre,
és innen megtudtam,

hogy multispektrális képalkotással
visszanyerték Arkhimédésznek, a nagy görög

matematikusnak két elveszett tanulmányát
egy 13. századi palimpszesztből.

A palimpszeszt olyan kézirat,
amit kivakartak, s a helyébe mást írtak.

Ezen felbuzdulva hirtelenjében
elhatároztam, hogy levélben

az Arkhimédész-féle palimpszeszt-projekt
vezető képfeldolgozó tudósához,

Roger Easton professzorhoz fordulok
egy tervvel és egy kéréssel.

Meglepetésemre tényleg válaszolt.

Az ő segítségével szereztem meg
az USA kormányának ösztöndíját

egy hordozható multispektrális
képalkotó laboratórium megépítésére.

Hát igen, ilyen hívságokra

költik az adónkat --

ezzel a berendezéssel a megperzselt,
kifakult salátából

középkori klasszikust varázsoltam.

Hogyan is működik
a multispektrális képalkotás?

Azon az ötleten alapul,

amit bárki,

aki látott már
infravörös éjjellátó látcsövet,

rögtön megért:

amit mi a fény színképén belül látunk,

az csak töredéke annak,
ami ténylegesen ott van.

Ugyanez a helyzet a láthatatlan írásokkal.

A berendezés a fény 12 hullámhosszát
használja, ultraibolyától az infravörösig.

Ezek fentről megvilágítják a kéziratot
egy LED-készletből,

és más multispektrális fényforrásból,

és áthatolnak a kézirat egy-egy lapján.

Laponként akár 35 képből álló
sorozat készülhet így

kiváló digitális fényképezőgéppel,

amelynek lencséi kvarcból vannak.

Kb. 5 ilyen van a világon.

Ha egyszer elkészítettük a képeket,

feldolgoztatjuk őket
egy statisztikai algoritmussal,

hogy megtisztítsuk és
kontrasztosabbá tegyük őket.

Ezt a szoftvert eredetileg
műholdképek elemzésére fejlesztették ki,

és olyanok használták,
mint a térinformatikusok és a CIA.

Az eredmény látványos lehet.

Talán hallottak már róla, hogy mi történt

a Holt-tengeri tekercsekkel,

amelyek lassan elkocsonyásodnak.

Infravörös fényben
a Holt-tengeri tekercsek

legsötétebb csücskeit is
el tudtuk olvasni.

Talán nem tudják, de más

biblikus szövegek is veszélyben vannak.

Itt van például egy oldal egy kéziratból,
amiről képet készítettünk.

Ez talán a legértékesebb
keresztény Biblia a világon.

A Codex Vercellensis az Evangéliumok
legrégebbi latin fordítása,

a 4. század első felére datálható.

Ezzel tudunk a legközelebb férkőzni
a kereszténység kezdeteinek Bibliájához,

Nagy Konstantin császársága koráéhoz.

Ez egyben annak
a nikaiai zsinatnak az ideje is,

ahol a keresztény hitvallás
alapjaiban megállapodtak.

Sajnos, ez a kézirat
nagyon rossz állapotban van.

Azért rongálódott meg ennyire, mert
évszázadokon keresztül erre tettek esküt

a templomi szertartások során.

Az a bíbor paca,
amit a jobb felső sarokban látunk,

- bal felső sarok. Jobb kéz felől?

Igen. -- aspergillus,

egy gomba, amely egy TBC-s személy

mosatlan kezétől származik.

Képalkotásunknak köszönhetően
elkészíthettem a kézirat átiratát,

az elsőt az utóbbi 250 évben.

Az, hogy a berendezéssel

házhoz is mehetünk,

csak egy része a megoldásnak.

Az alkalmazott technika drága és ritka,

a képalkotáshoz és a képfeldolgozáshoz
szükséges tudás is egész kivételes.

Ez azt jelenti, hogy
a helyreállítás támogatása

túl van a kutatók többségének lehetőségén,
kivéve a leggazdagabb intézetekét.

Ezért hoztam létre a Lazarus projektet.

Ez egy non-profit vállalkozás
azzal a céllal,

hogy a multispektrális képalkotást

elérhetővé tegyük az egyes kutatók
és a kisebb intézetek számára,

alacsony költséggel,
vagy éppenséggel ingyenesen.

Az utóbbi öt évben

a képalkotás szakértőiből, tudósokból
és diákokból álló csapatunk

hét országban fordult meg,

és helyreállított

néhányat a világ legértékesebb
sérült kéziratai közül.

Köztük van a Vercelli-kódex,
a legrégebbi angol nyelvű könyv,

a carmartheni Fekete Könyv,
a legrégebbi walesi könyv,

és néhány a legértékesebb
és legkorábbi Evangéliumok közül

Georgia – az egykori
szovjet Grúzia – területén.

A spektrális képalkotás tehát képes
visszaadni az elveszett szöveget.

Sőt, elő tudja hívni a tárgy mögött
megbúvó másik történetet,

hogy ki és mikor hozta létre a szöveget,

és néha még azt is, hogy mit gondolhatott
a szerző a szöveg létrehozásakor.

Vegyük például a Függetlenségi
Nyilatkozat egyik piszkozatát,

amelyet Thomas Jefferson írt,
saját kezűleg.

Ezt néhány munkatársam
digitalizálta néhány éve

a Kongresszusi Könyvtárban.

A kurárotorok észrevették,

hogy egy szó mindenütt
ki lett kaparva, át lett javítva.

Az átírt szó a "citizen"
– állampolgár – volt.

Talán kitalálják, milyen szó állt alatta.

"Subject" – alattvaló.

Hölgyeim és uraim, íme,
ahogy az amerikai demokrácia

Thomas Jefferson keze alatt alakul.

Vagy nézzük a Martellus-féle térképet
1491-ből,

amit a Yale
Beinecke könyvtárában digitalizáltunk.

Ezt a térképet böngészhette Kolumbusz,

mielőtt elindult az Újvilág felé.

Innen tudhatta, hogy miként néz ki Ázsia,

és hol van Japán.

Ezzel a térképpel az a baj,

hogy a tinta és a festékek
annyira elhalványodtak az idők folyamán,

hogy ez nagy, 2 méter körüli térkép

a Földet egy hatalmas sivatagnak láttatja.

Mindmáig csak nagyon felületes
tudásunk volt arról,

mit tudhatott Kolumbusz a világról,
mi képviselhette a világ kultúráit.

A térkép jelölésrendszere teljesen
olvashatatlan normál fényben.

Az ultraibolya fény keveset segít ezen.

A multispektrális mindenre választ ad.

Ázsiában megismertük a szörnyeket,

amelyeknek olyan hosszú a fülük, hogy
képesek befedni velük teljes testüket.

Afrikában a kígyót, amely füstbe
tudja maga körül borítani a földet.

Mint a csillag fénye, amely az Univerzum

régmúlt képét közvetíti,

úgy képes visszavinni
a multispektrális fény

egy-egy tárgy megalkotásának
első, tétova pillanataiba.

E lencséken keresztül tanúi
lehetünk tévedéseknek, korrekcióknak,

ügyetlenkedésnek,
zabolázatlan gondolatoknak,

hibás elképzeléseknek,

amelyek ezeket az ereklyéket és alkotóikat

valóságossá teszik,
a történelmet közelebb hozzák hozzánk.

Hogyan tovább?

Annyi minden maradt ránk a múltból,

és annyira kevesen vannak, akiknek megvan
a tudásuk hozzá, hogy megmentsék őket,

mielőtt végképp eltűnnének.

Ezért kezdtem el tanítani ezt a
több területet átfogó tudományt,

amire magyarul talán
a "szövegmentés" szó illene.

Ez az, amikor Indiana Jones
találkozik a helyszínelőkkel.

Ez a tudomány felöleli

az irodalomtudományban
elvárt jártasságot:

régi nyelvek, kézírások
értésének, olvasásának képességét,

azt az ismeretet,
hogy miként készültek ezek,

hogy el tudjuk helyezni és datálni őket -

és az új technikákat,
mint a képalkotás tudománya,

a tinták és festékek vegytana,

a számítógéppel támogatott
optikai karakterfelismerés.

Tavaly egy tanítványom,

egy elsőéves, latin és görög háttérrel,

egy palimszeszt képfeldolgozását végezte

Róma egyik híres könyvtárában
készített felvételek alapján.

Munkája közben egy apró görög írás
kezdett megjelenni a szöveg mögött.

Mindannyian köréje gyűltünk.

Menandrosz, görög vígjátékíró egy
elveszett munkájának egy sorát betűzte ki.

Több ezer év óta ez volt az első alkalom,

hogy ezek a szavak elhangozhattak.

Ebben a pillanatban
a tanítványból mester vált.

Hölgyeim és uraim, ez a múlt jövője.

Nagyon köszönöm.

(Taps)