Miért olyan magasak a gyógyszerárak? Az USA elavult szabadalmi rendszerének vizsgálata

2006 és 2016 között az Egyesült Államokban kiadott gyógyszerszabadalmak száma megduplázódott, de nem azért, mert megugrott a felfedezések vagy az újítások száma. A gyógyszercégek megtanulták kijátszani a rendszert, nem az új, hanem az egészen kis mértékben megváltoztatott, már létező készítmények szabadalmainak felhalmozásával, ami lehetővé teszi számukra a monopóliumok kiépítését, a verseny korlátozását és az árak emelését. Az egészségügyi igazságra szakosodott jogász, Priti Krishtel rávilágít, hogyan veszett el a szabadalmi rendszer mögött álló eredeti szándék, és öt újítást javasol, amely újratervezi a rendszert, hogy az a közösséget és az életek megmentését szolgálja.

A férjem számára
szerelem volt első látásra.

(Nevetés)

Elmondom, mi történt.

Évekkel ezelőtt Rudy,

akit szigorúan a barát kategóriába
soroltam még akkor,

átjött és találkozott apukámmal,

aki gyógyszerkutató volt,
és épp akkor ment nyugdíjba,

miután piacra dobott egy készítményt.

Édesapám azt mondta:

"Ó, biztosan nem hallottál róla.

Az IPF,

az idiopátiás tüdőfibrózis
kezelésére szolgál."

Rudy hosszú időre elhallgatott,
majd azt mondta:

"Ez a betegség vitte el
édesapámat 15 évvel ezelőtt."

Rudy állítja, hogy ez volt a pillanat,
amikor szerelembe esett.

(Nevetés)

Édesapámmal.

(Nevetés)

Bár apukám számára már késő volt,
hogy az ő édesapja életét megmentse,

Rudy úgy érezte, a sors rendezte így,
hogy ebben a pillanatban minden körbeért.

Családunkban sajátosan lelkesedünk
édesapám találmányai iránt.

Különösképp szabadalmait
övezi nagy tisztelet.

Házunkban is bekeretezett szabadalmak
függenek a falon.

És a családban mindent,
amit én eddig elértem –

főiskola, jogi egyetem,

az egészségügyi igazságszolgáltatásban
végzett munka –

annak tulajdonítunk,
hogy édesapám Amerikában

kiteljesedhetett feltalálóként.

(Taps)

Tavaly találkoztam először

az Amerikai Szabadalmi Hivatal
igazgatójával,

és küldtem is egy szelfit a családnak
a virginiai irodából.

(Nevetés)

Olyan sok emojival reagáltak rá,

hogy azt gondolhatnák,
Beyoncéval találkoztam.

(Nevetés)

De az igazat megvallva azért voltam ott,

hogy egy problémát vitassunk meg.

Mégpedig azt,
hogy elavult szabadalmi rendszerünk

ösztönzi a gyógyszerek magas árazását,
életeket is követelve cserébe.

Manapság több mint kétmilliárd ember
nem jut gyógyszerkészítményekhez.

Miközben ebben a globális válsághelyzetben

a gyógyszerek ára egyre csak emelkedik,

még a tehetősebb országokban is.

Harmincnégy millió amerikai
vesztette el családtagját vagy barátját

az utóbbi öt év alatt,

és nem azért,
mert nem létezett gyógykezelés,

csak nem tudták megfizetni azt.

Az emelkedő gyógyszerárak
egész családokat tesznek földönfutóvá,

időseket taszítanak csődbe,
és a szülőket arra késztetik,

hogy közösségi finanszírozással oldják meg

súlyosan beteg gyermekeik kezeléseit.

Ennek a válsághelyzetnek számos oka van,

de az egyik ezek közül
az az idejétmúlt szabadalmi rendszer,

melyet Amerika a világ
többi részére próbál exportálni.

Az eredeti szándék
a szabadalmi rendszer mögött

a felfedezés ösztönözése volt,

melyet időkorlátos
monopóliummal jutalmaztak.

Ma már ez a szándék
a felismerhetetlenségig eltorzult.

Vállalatok jogász- és lobbista
seregeinek egyetlen feladata,

hogy a szabadalmi oltalmat
a lehető legtovább tolják ki.

És a szabadalmi hivatalt
jól el is látják munkával.

Az Amerikai Szabadalmi Hivatalnak
155 évébe tellett,

hogy kiadja az első ötmillió szabadalmat.

A következő ötmillió
már csak 27 évet vett igénybe.

Nem mi váltunk
hatványozottan leleményessé.

A vállalatok váltak hatványozottan
ügyessé a rendszer kijátszásában.

A gyógyszerszabadalmak
száma óriásit ugrott.

2006 és 2016 között számuk megduplázódott.

De vegyék figyelembe:

a gyógyszerek nagy többsége, melyek új
gyógyszerészeti szabadalmakhoz kötődnek –

nem új.

Tízből majdnem nyolc már létező gyógyszer,

mint például az inzulin vagy az aszpirin.

A szervezet, ahol dolgozom,
egy csapat jogász és tudós,

nemrég megvizsgálta Amerika
12 legkeresettebb gyógyszerkészítményét.

Arra jutottunk, hogy átlagosan

125 szabadalom áll
minden egyes gyógyszer mögött.

Gyakran olyasmire vonatkozóan,
amit már több évtizede ismerünk,

így például arra,
hogyan lehet két pirulát egyesíteni.

Minél magasabb falat épít
egy vállalat a szabadalmakból,

annál tovább tudnak élni monopóliumaikkal.

És ha nincs kivel versenyezni,

az árakat kedvük szerint alakíthatják.

És mivel ezek gyógyszerek
és nem luxusórák,

nincs más lehetőségünk,
mint kifizetni azokat.

A szabadalomfal a verseny
korlátozásának egyik stratégiája.

Nem maximum 14 évig,

melyet Amerika alapítói
eredetileg elképzeltek,

vagy 20 évig, melyet a jog
ma lehetővé tesz,

hanem akár 40 vagy annál több évig is.

Mindeközben a készítmények ára
folyamatosan nő,

2012 óta 68 százalékkal.

Ez az inflációs ráta hétszerese.

Az emberek pedig szenvednek,
sőt, meg is halnak,

mert nem tudják megfizetni
a gyógyszereiket.

Valamivel kapcsolatban szeretnék
nagyon világosan fogalmazni.

Nem a gyógyszeripar hibáztatása a cél.

Az én kérdésem:

Vajon a rendszer, melyet a fejlődés
szolgálatára alakítottunk ki,

a szándéknak megfelelően működik-e?

Persze, a gyógyszeripari vállalatok
a rendszert valóban kijátsszák,

de azért teszik, mert megtehetik.

Mert nem alakítottuk át a rendszert,

hogy megfeleljen korunk követelményeinek.

A kormány az üzleti élet
egyik legbecsesebb jutalmát osztogatja:

olyan termék létrehozásának lehetőségét,
melyet versenykorlátozás véd,

ráadásul egyre kevesebbet kérnek cserébe,
a mi nevünkben is.

Mintha egy írónak ugyanazért a könyvért
100 Pulitzer díjat ítélnének oda.

(Morajlás)

Nem kell ennek így lennie.

Ki lehet alakítani egy modern
szabadalmi rendszert,

amely eleget tesz a 21. századi
társadalom igényeinek.

Ehhez újra kell gondolnunk
a szabadalmi rendszert,

hogy az a közösséget szolgálja,

ne csak a vállalatokat.

Hogyan is lehetséges ez?

Öt újítással.

Először is, nem szabad
ennyi szabadalmat kiadni.

Még Kennedy elnöksége alatt,

az emelkedő gyógyszerárak
kordában tartása végett,

egy Tennessee állambeli képviselő
javaslatot tett.

Azt mondta:

"Ha módosítani akarnak egy készítményen,

és újra akarják szabadalmaztatni,

az új verziónak terápiás tekintetben
szignifikánsan jobbnak kell lennie

a betegek számára."

Azonban az intenzív lobbizás miatt

az ötlet sosem nyert teret.

Egy újragondolt szabadalmi rendszer
új életre keltheti

és továbbfejlesztheti ezt az egyszerű,
ám mégis elegáns kezdeményezést.

A szabadalmaztatáshoz így

alapjaiban jobb megoldást kell feltalálni

a már létezőhöz és elérhetőhöz képest.

Ennek nem kéne vita tárgyát képeznie.

Így társadalmi szinten
megőrizhetjük a nagy jutalmakat

a valóban nagy ötletek számára.

Nem osztunk Michelin-csillagot
annak a szakácsnak,

aki kicsit módosít a recepten;

annak a séfnek ítéljük oda, aki képes
megváltoztatni, ahogy az ételre gondolunk.

Mégis, több milliárd dollárt érő
szabadalmakat is kiosztunk

apró változtatásokért is.

Meg kell emelnünk a mércét.

Másodszor,

változtatnunk kell a szabadalmi
hivatal pénzügyi ösztönzőin.

Jelenleg a szabadalmi hivatal bevétele

közvetlenül kötődik a kiadott
szabadalmak számához.

Mintha a magánbörtönöket azért fizetnénk,
hogy minél több embert rabosítsanak,

ami persze több bebörtönzéshez is vezet,
nem pedig kevesebbhez.

Ugyanez igaz a szabadalmaztatásra is.

Harmadrészt, a közösség
aktívabb részvételére van szükség.

Jelenleg a szabadalmi rendszer olyan,
mint egy fekete doboz.

Kétoldalú párbeszéd
a szabadalmi hivatal és az ipar között.

Sem önök, sem én nem vagyunk
hivatalosak a buliba.

De képzeljék csak el, ha ehelyett
a szabadalmi hivatal

a tanulás, a leleményesség
dinamikus központja lenne,

nemcsak nagy technikai tudású
szakértők és hivatalnokok munkahelye,

hanem igazán jó közegészségügyi
történetmesélőké is,

akiknek szenvedélye a tudomány.

Információk válhatnának elérhetővé
minden ember számára

olyan bonyolult technológiákról,

mint például a mesterséges intelligencia
vagy a génszerkesztés,

lehetőséget teremtve, hogy részt vegyünk
beszélgetésekben olyan irányelvekről,

melyek közvetlen hatással vannak
egészségünkre és életünkre.

Negyedszer,

meg kell szerezni a jogot,
hogy bírósághoz fordulhassunk.

Ma, ha egy szabadalom
kihirdetésére kerül Amerikában,

a közösség tagjainak
nincs jogorvoslati lehetősége.

Kizárólag kereskedelmi érdekeltségek,

általában más gyógyszercégek
rendelkeznek ezzel a jogosultsággal.

Én azonban első kézből tapasztaltam,
hogyan lehet életeket menteni,

ha a mindennapi emberek is
bírósághoz fordulhatnak.

Még 2006-ban Indiában

a szervezetem betegjogi képviselőkkel
dolgozott együtt,

jogtalan HIV-gyógyszerszabadalmak
ellen lépett fel egy olyan időben,

amikor sokan azért haldokoltak,

mert a gyógyszereket
megfizethetetlenül magasan árazták.

Sikerült is leszorítanunk
a gyógyszerek árát

esetenként 87 százalékkal is.

(Taps)

Csupán három gyógyszer kapcsán

félmilliárd dollárt takarítottunk meg
az egészségügyi rendszereknek.

Na most az ilyen esetek
életek millióit menthetik meg

több milliárd dollár megtakarítás mellett.

Gondolják csak el, mit jelenthetne, ha az
amerikaiak is élhetnének jogorvoslattal.

Végül szigorúbb felügyeletre van szükség.

Szükségünk van egy független szervre,
amely közjogi képviselőként szolgál,

rendszeresen monitorozza
a szabadalmi hivatal tevékenységét,

és a kongresszusnak jelent.

Ha egy ilyen szerv már létezett volna,

lefülelhette volna például
a szilícium-völgyi céget, a Theranost is,

mielőtt olyan sok szabadalmat
nyer vérvizsgálatra,

hogy kilencmilliárd dollár
értékű cégminősítést kapott,

holott valójában
semmilyen felfedezést nem tettek.

Ez a fajta elszámolási felelősség
egyre sürgősebbé fog válni.

A 23andMe (genetikai szolgáltató) korában

fontos kérdés,

vajon a cégek szabadalmaztathatják
és eladhatják-e

a mi genetikai és betegadatainkat.

Része kell hogy legyünk
ezeknek a beszélgetéseknek,

még mielőtt késő lesz.

Az adatainkat most is felhasználják
új terápiák kifejlesztéséhez.

És abban a pillanatban,
amikor én és a családom,

vagy önök és a szeretteik
kapják meg a diagnózist,

közösségi finanszírozással
kell megmentenünk szeretteink életét?

Én nem ilyen világban szeretnék élni.

Nem ilyen világot szeretnék
a kétéves fiamnak sem.

Apukám egyre idősebb lesz,

de most is épp annyira csendesen zseniális
és erkölcsileg vezérelt, mint valaha.

Néha megkérdezik tőlünk, előfordul-e,
hogy heves vita alakul ki köztünk:

a szabadalommal bíró tudós

és a szabadalmaztatást megújító
jogász lánya között.

Ez azonban alapvető félreértése annak,
ami valójában kockán forog,

hiszen ez nem egy tudósok
kontra aktivisták,

még csak nem is találmány
kontra védelem típusú történet.

Ez az emberekről szól,

a felfedezések iránti törekvésünkről
és az élethez való jogunkról.

Édesapám és én tudjuk,
hogy találékonyságunk és méltóságunk

kéz a kézben járnak.

Egy oldalon állunk.

Itt az idő, hogy újragondoljuk
a szabadalmi rendszert úgy,

hogy tükrözze is ezt a gondolatot.

Köszönöm.

(Taps)