Hans Rosling, új szemszögből biztosít rálátást a szegénységre

Hans Rosling kutató, arra használja menő statisztikai szoftverét, hogy bemutassa nekünk, hogyan lábalnak ki az országok a szegénységből, önerejükből. Modellezi a Dollár Utcát, összehasonlítva a különböző bevételű családok életkörülményeit világszerte. Aztán tesz valami olyasmit, amitől az emberek lélegzete is eláll.

Három tényről beszéltem önöknek tavaly.

Elmondtam, hogy világunk statisztikai adatait

nem publikáljuk helyesen. Ezért még mindig

azt az elavult nézetet valljuk, hogy

léteznek fejlődő és fejlett ipari országok, ami tévedés.

És hogy ez az animáció megváltoztathatja mindezt.

A dolgok változnak.

Az Egyesült Nemzetek Statisztikai Részlegének honlapján,

május 1-től, teljes hozzáférést kapunk az adatbázishoz.

(Taps)

És ha megoszthatom a képet önökkel a kivetítőn:

tudják, három dolog történt,

az ENSZ megnyitotta a statisztikai adatbázisát,

a szoftverünknek új,

béta verziója működik a neten,

így nem szükséges letölteni a továbbiakban.

És engedjék meg, hogy újra megmutassam, amit tavaly:

a buborékok az országok,

itt láthatják a termékenységi arányt -- az egy nőre eső gyermekek számát --

és ott van a várható élettartam években kifejezve.

1950-et írunk -- azok voltak a fejlett ipari országok,

azok pedig a fejlődő országok.

Akkoriban volt „mi” és „ők”.

Óriási különbség volt közöttük.

De aztán ez megváltozott és igen jó irányba haladt.

És most ez történik.

Láthatják, Kína, a nagy piros buborék,

India a kék buborék.

És lehagynak mindenkit… Idén megpróbálok

komolyabban viselkedni, miközben megmutatom,

hogyan változott meg valójában minden.

És itt van Afrika, ami a problémának tűnik, ugye?

Nagy családok még mindig, és a HIV járvány

gyengítették így le az országot.

Körülbelül ezt láttuk múlt évben,

és mindez várhatóan így folytatódik a jövőben.

És mondom magamban, lehetséges ez?

Mert olyan statisztikai adatokat mutatok, amelyek nem is léteznek.

Mert ez az a pont, ahol vagyunk.

Lehetséges, hogy ez történik?

Az én élethosszomat fedtem le.

100 évig szeretnék élni.

És itt vagyunk most.

Vizsgáljuk meg inkább a Föld gazdasági helyzetét.

És ezt a gyermektúlélés tükrében szeretném megmutatni.

Megcseréljük a függvénytengelyeket:

Itt van a gyermekhalálozás -- pontosabban túlélés --

4 gyermek hal meg itt, 200 gyermek ott.

És ez az egy főre eső GDP ezen a tengelyen.

És ez volt 2007-ben.

És ha visszamegyek az időben, hozzáadtam néhány történelmi statisztikát --

megyünk, még megyünk, még -- 100 évvel ez előttről nincs túl sok statisztikánk.

Néhány országról találtunk

statisztikai adatokat az archívumokban,

de amikorra 1820-hoz érkezünk,

ebből az időből mindössze Ausztria és Svédország tud adatot szolgáltatni.

(Nevetés)

De ők is itt voltak lent, egy főre 1000 dollár esett.

És gyermekeik egy ötödét elveszítették, azok első születésnapja előtt.

Ez történik a világban, ha globálisan szemlélődünk.

Íme, így váltak lassanként egyre gazdagabbá,

gyűjtöttek statisztikai adatokat.

Ugye milyen csodálatos, ha vannak statisztikai adataink,

látják a jelentőségét ennek?

És itt, a gyermekek nem élnek tovább.

A múlt század, 1870, nem kedvezett a gyermekeknek

Európában a legtöbb statisztikai adat szerint.

Csak a századforduló környékén következett be,

hogy a gyermekek több, mint 90%-a túlélte első életévét.

Ez itt India, az első adatok jönnek Indiától.

És ez az Egyesült Államok, sok pénzt keresve halad tova itt.

És hamarosan látjuk Kínát feljönni, a legtávolabbi sarokban itt.

És jön felfelé, ahogy Mao Tse Tung ügyel az egészségre,

de a gazdaságra nem.

Itt meghal és jön Deng Xiaoping, hozza a pénzt,

és ide vezérli az országot.

És a buborékok szépen mozognak fölfelé

és ez az, ahogyan a Föld helyzete áll napjainkban.

(Taps)

Vessünk egy pillantást az Egyesült Államokra.

Van egy funkciónk itt -- azt tudom mondani a világnak: „állj meg ott, ahol vagy.”

És fogom az Egyesült Államokat -- még mindig látni akarjuk a hátteret --

Ide teszem és most visszaforgathatjuk az időt.

És láthatjuk, hogy az Egyesült Államok

a főáramtól jobbra halad.

Egész idő alatt a pénz oldalán áll.

És 1915-ben az Egyesült Államok India szomszédja volt.

A mai, kortárs Indiáé.

Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok gazdagabb volt ugyan,

de aránylag több gyermeket veszített el, mint ma India.

És íme -- most összehasonlítható a Fülöp-szigetekkel.

A jelenkori Fülöp-szigeteknek majdnem ugyanolyan a gazdasága,

mint az Egyesült Államoknak volt az Első Világháború során.

De az Egyesült Államokat sokkal előbbre kell hoznunk,

hogy ugyanazokat az egészségügyi adatokat kapjuk,

mint a mai Fülöp-szegetek.

1957-ben az Egyesült Államok egészségügyi adatai

megegyeznek a Fülöp-szigetek adataival.

És ez a globalizáltnak hívott világ drámája,

tudniillik az ázsiai, arab, latin-amerikai országok

jóval előbbre járnak egészségben, iskolázottságban,

és humán erőforrás terén, mint a gazdasági fejlődésben.

Ellentmondásos, ami ma a feltörekvő

országok gazdaságával történik.

Most a szociális javak fejlesztése, a társadalmi fejlődés

a gazdasági fejlődés előtt járnak.

És 1957-ben az USA-nak ugyanakkora a gazdasága, mint most Chilének.

És milyen messzire kell vinnünk az Egyesült Államokat,

hogy ugyanazt az egészségügyet kapjuk, mint amilyen ma Chilének van?

Gondolom, hogy 2001-ig vagy 2002-ig -- itt az Egyesült Államoknak

megegyezik az egészségügye napjaink Chiléjével.

Chile felzárkózik.

Néhány éven belül lehetséges, hogy Chile jobb gyermek túlélési adatokkal

rendelkezik majd, mint az USA.

Ez egy valós változás,

abban a 30, 40 évnyi egészségügyi lemaradásban.

És az egészség mögött ott áll az iskolázottság.

Ezen a területen kiterjedt infrastruktúra

és általános humán erőforrás van.

Ezt most félretehetjük --

most szeretném megmutatni a sebesség és változás rátát,

hogy tudniillik milyen gyorsan haladtak előre.

Menjünk vissza 1920-ba. Meg szeretném vizsgálni Japánt.

És szeretném látni Svédországot és az Egyesült Államokat.

És most kihirdetem a versenyt.

Itt, egy sárgás színű Ford,

lent egy piros Toyota,

és egy barnás színű Volvo között.

(Nevetés)

És itt jönnek és itt jönnek.

A Toyota nagyon rosszul kezd alul, láthatják,

az amerikai Ford letér az útról itt.

És a Volvo remekül halad előre.

Ez a világháború, a Toyota lemarad,

és áttér Svédország egészségesebb oldalára. --

látják?

Lehagyják Svédországot,

és most már egészségesebbek, mint Svédország.

És itt adtam el a Volvót és vettem meg a Toyotát.

(Nevetés)

És most láthatjuk, hogy Japán milyen óriási változáson ment keresztül.

Ők valóban felzárkóztak.

És ez a változás fokozatos.

Nemzedékeken keresztül kell vizsgálnunk, hogy megértsük.

Engedjék meg, hogy megmutassam a saját családom történetét.

Elkészítettük ezt a függvényt,

ez ugyanaz: a pénz az alsó és ott van az egészség, ahogy eddig látták.

Ez az én családom.

Ez Svédország 1830-ban, amikor a üknagymamám született.

Svédország a mai Sierra Leone-hoz hasonlított.

És itt van, amikor az dédnagymamám született, 1863-ban.

És Svédország olyan volt, mint ma Mozambik.

Ekkor született a nagymamám 1891-ben.

Ő vigyázott rám, amikor kisgyerek voltam.

Szóval most nem statisztikáról beszélek.

Ez most a családom szájhagyomány útján terjedő történelme.

Ekkor hiszek a statisztikában,

amikor nagymama-igazolt.

(Nevetés)

Azt gondolom, ez a legjobb módja, hogy statisztikákat ellenőrizzünk.

Svédország a mai Ghánára hasonlított.

Érdekes látni az óriási különbséget

a szub-szaharai Afrikán belül.

Mondtam önöknek tavaly és elmondom ismét,

anyám Egyiptomban született és én -- ki vagyok én?

Én vagyok a mexikói a családban.

És a lányom, ő Chilében született,

és az unokám Szingapúrban,

amely most a legegészségesebb ország az egész Földön.

Gyermektúlélés tekintetében nagyjából

két-három évvel ezelőtt lehagyta Svédországot.

De ők nagyon kicsik, tudják,

olyan közel vannak a kórházhoz, mi soha az életben

nem tudjuk legyőzni őket

ezekben az erdőkben. (Nevetés)

De hódolatom Szingapúrnak.

Szingapúr a legjobb ma.

És remek történet is.

De milyen áron vált mindez sikertörténetté?

Mert meg kell mutatnom önöknek egy másik szemszöget.

A színekkel kiemelhetjük a változókat --

és mit választok most?

Széndioxid kibocsátás, 1000kg/ fő.

1962-őt írunk, az Egyesült Államok kibocsátása 16 tonna volt személyenként.

Kína 0,6,

India pedig 0,32 tonnát bocsátott ki fejenként.

És mi történt, ahogyan haladtunk előre?

Látjuk a sikertörténetet, ahogyan mindenki gazdagabb

és egyre egészségesebb lett --

és mindenki a széndioxid kibocsátás növelésével érte el ezt.

Így nincs senki, akinek teljes volna a sikere.

És már nincs meg minden aktualizált adatunk,

mert ezek igazán forró adatok manapság.

És itt vagyunk 2001-ben.

És a megbeszélésen, amelyen a világ vezetőivel vettem részt,

sokan mondták, hogy a fejlődő gazdaságok a probléma,

hogy túl sok széndioxidot bocsátanak ki.

India környezetvédelmi minisztere azt mondta:

"Nos, önök voltak azok, akik a problémát okozták."

Az OECD országok -- a gazdag országok, --

ők voltak, akik a klímaváltozást okozták.

"De megbocsátunk önöknek, mert nem tudták, mit cselekszenek.

a mai naptól fejkvótában számolunk.

Mostantól fejkvótában gondolkodunk.

És mindenki felelős a fejenkénti kibocsátásért.”

Ez valóban megmutatja, hogy senkit sem láttunk idáig,

aki képes volt gazdasági és egészségügyi előrelépésre anélkül,

hogy a klímát ne tette volna tönkre.

És ez az, aminek meg kell változnia.

Kritika ért azért, mert túl pozitív képet festek a világról,

de nem hinném, hogy ez így lenne.

Az élet szerintem kemény.

Ezt itt Dollár Utcának nevezhetjük.

Mindenki ebben az utcában lakik.

Ahányas számban laknak,

annyi pénzt keresnek naponta.

Ez a család körülbelül egy dollárt keres naponta.

Ahogy haladunk tovább,

találkozunk egy családdal, amelyik két-három dollárt keres naponta.

És még tovább megyünk – meglátjuk az első kertet az utcában,

ők 10 és 50 dollár között keresnek.

És hogyan élnek?

Ha megnézzük az ágyat itt, láthatjuk,

hogy a földön, egy szőnyegen alszanak.

Ez a szegénységküszöb --

a család jövedelmének 80% csak az energiaigényt fedezi,

vagyis a napi élelemre megy el.

Ha van 2-5 dollárod naponta, van ágyad.

És itt, egy sokkal szebb hálószoba, ahogyan látják.

Írtam erről az IKEA-nak,

és rögtön idehelyezték a kanapét.

(Nevetés)

És itt a fekhely, ahogyan innen előbukkan.

És az érdekes tény, hogy ha körülnézünk a panorámaképen,

a család még midig a padlón ül,

habár van kanapéjuk.

Ha benézünk a konyhába, láthatjuk,

hogy a nők helyzete nem javul drámaian 1 és 10 dollár között.

A különbség a fölött mutatkozik,

amikor egy nőnek jók a munkakörülményei a családban.

És ha tényleg látni akarjuk a különbséget,

akkor nézzük meg a mellékhelyiséget itt.

Ez megváltozhat. Ez meg tud változni.

Ezek mind Afrikában készült képek

és mindez sokkal jobbá tehető.

Ki tudunk lábalni a szegénységből.

A kutatásom nem számítástechnikai szoftverrel készült.

20 évet töltöttem az éhhalál szélén álló

afrikai farmerek között.

Íme a „gazdák szükségletei” kutatásom eredménye.

Az a jó, hogy ezen a képen nem lehet látni,

hogy kik is valójában a kutatók.

Ez az, amikor a kutatás közösségi érdekeket szolgál.

Valóban az emberekkel kell együtt élned.

Amikor valaki szegény, minden a túlélésről szól.

Arról, hogy élelemhez jusson.

Ez a két fiatal farmer -- akik lányok,

mert a szülőket elvitte a HIV fertőzés és az AIDS --

egy képzett agronómussal beszélget.

Ő az egyik legjobb agronómus Malawiban, Junatambe Kumbire,

és azt beszélik meg, hogy a manióka melyik fajtáját vessék el --

a manióka a napfény legjobb leképezése élelmiszerre, amit ember valaha talált.

És a két lány nagyon nagy buzgalommal figyel a tanácsokra,

mert azok a túlélést jelentik a nélkülözésben.

Ez egyfajta kontextus.

Kilábalni a szegénységből.

Azt mondták nekünk a nők: „Adjanak nekünk gépeket.

Utáljuk ezt a mozsarat, amely mellett végeérhetetlen órákat töltünk.

Had’ kapjunk malmot, hogy megőrölhessük a lisztünket,

és a többit mi már elintézzük.”

A technológia kihoz a szegénységből,

de szükség van még piacra is, hogy eltávolodjunk a szegénységtől.

És ez a nő nagyon boldog most, viszi a portékáját a piacra.

Ugyanakkor nagyon hálás a közoktatásért,

mert tud számolni és nem csapják be amikor a piacra ér.

Azt akarja, hogy gyermeke egészséges legyen, hogy ő elmehessen a piacra

és ne kelljen otthon maradnia.

És igényli az infrastruktúrát -- a szép kövesutakat.

A hitelt is szeretik.

A mikro-hitel lehetővé tette, hogy megvegye a kerékpárt, tudják.

És az információból megtudhatja, mikor és mivel érdemes kimennie a piacra.

Meg lehet csinálni.

20 év afrikai tapasztalatom mondatja velem:

ami első látásra lehetetlennek tűnik, valójában lehetséges.

Afrika nem fejlődött lassan.

50 év alatt, egy középkor előtti állapotból

a 100 évvel ezelőtti Európa fejlettségi színvonalára került,

működő nemzetekkel és államokkal.

Azt mondanám, hogy a szub-szaharai Afrika fejlődési üteme

mindenkiénél gyorsabb volt az utóbbi 50 évben.

Mert mi nem nézzük, honnan indultak.

A fejlődő országok ezen idióta beskatulyázása az, amely

50 éve egy csoportba tett bennünket, Argentínát és Mozambikot,

és azt mondja, hogy Mozambik rosszul teljesített.

Kicsivel többet kell tudnunk a világról.

Van egy szomszédom, aki 200 féle bort ismer.

Tud mindent.

Tudja a szőlőfajták nevét, a hőfokokat, mindent.

Én összesen két fajta bort ismerek: a vöröset meg a fehéret.

(Nevetés)

De a szomszédom csak kétféle országot ismer:

a fejlettet és fejlődőt.

És én ismerek kétszázat, ismerem a részleteket is.

De bárki ismerheti.

(Taps)

De több komolyságra van szükségem. És hogyan lehetnék komolyabb?

Megnyitok egy PowerPointot, tudják.

(Nevetés)

Hódolat az office csomagnak, nemde?

Mi ez? Mi ez? Mit magyarázok?

Azt mondom, hogy a fejlődésnek sok dimenziója van.

Mindenki a saját szempontjait nézi.

Ha a vállalati szektorban vagyunk, szeretjük a mikro-hitelt.

Ha valaki egy civil szervezetben harcol,

akkor a nemek közötti egyenlőség a kedvence.

Vagy ha valaki tanár, imádja az UNESCO-t és így tovább.

Globális szinten, többre kell figyelnünk, mint csak a saját szempontjaink.

Mindenre szükségünk van.

Ezek közül minden fontos a fejlődés szempontjából.

Különösen akkor, ha éppen kifelé jövünk a szegénységből

és a jólét felé kell igyekeznünk.

Most, amire gondolnunk kell,

nem más, mint hogy mi a célja,

és mik a legszükségesebb erőforrásai a fejlődésnek?

Engedjék meg, hogy a legfontosabbakat értékeljem.

Nekem, egészségüggyel foglalkozó professzornak,

a gazdasági fejlődés a legfontosabb,

ez magyarázza a túlélés 80 százalékát.

Kormányzat. Legyen egy működő kormány --

ez hozta ki Kaliforniát a tragédiából 1850-ben.

Ez a kormány volt az, amely végre működésbe hozta a jogot.

Az oktatás, a humán erőforrás szintén fontos.

Az egészség szintén fontos, de nem annyira, mint eszköz.

A környezet fontos.

Az emberi jogok szintén fontosak, de csak egy keresztet adok nekik.

Most nézzük, mik a célok? Mi felé tartunk?

Nem érdeklődünk a pénz iránt.

A pénz nem cél.

A legjobb erőforrás, de mint célnak, nullát adok neki.

Kormányzat, nos, szavazáskor vicces,

de egyébként nem annyira.

És iskolába járni, nos ez nem cél, inkább erőforrás.

Az egészségnek, két pontot adok. Egészségesnek lenni jó,

különösen az én koromban, itt állhatok, egészségesen.

És ez jó, kap két pluszt.

A környezet nagyon nagyon kritikus.

Semmi sem marad az unokáknak, ha nem vigyázunk.

De hol vannak a fontos célok?

Természetesen ezek az emberi jogok.

Az emberi jogok megszerzése cél,

de nem erős erőforrás a fejlődés eléréséhez.

És kultúra. A kultúra a legfontosabb, azt mondanám.

Mert ez az, ami örömet hoz az életbe.

Ettől értékes az élet.

Tehát a látszatra lehetetlen valójában lehetséges.

Még az afrikai országok is elérhetik mindezt.

Megmutattam képeken, hogy a látszólag lehetetlen valójában lehetséges.

És emlékezzenek, kérem, emlékezzenek az üzenetemre,

ami nem más, mint hogy a látszatra lehetetlen, valójában lehetséges.

Egy jó világban élhetünk.

Megmutattam a képeket, bebizonyítottam a PowerPointban

és úgy gondolom, meggyőzöm önöket a kultúra által.

(Nevetés)

(Taps)

Hozzátok ide a kardomat!

A kardnyelés…. az ősi Indiából származik.

Ez egy kulturális kifejezés, mely évezredeken át

inspirálta arra az embereket, hogy gondolkodjanak a nyilvánvalón túl.

(Nevetés)

És most, be fogom bizonyítani önöknek a látszólag lehetetlen valójában lehetséges,

fogom ezt a darab acélt, -- tömör acélt --

ez egy svéd hadseregből származó bajonett, 1850-ből,

amikor utoljára háborúztunk.

És ez egy tömör acél, - hallhatják itt.

És fogom ezt a pengét és letolom a torkomon,

a hús-vér testemen keresztül,

hogy bebizonyítsam önöknek a látszólag lehetetlen valójában lehetséges.

Kérnék egy perc teljes csendet.

(Taps)