Az ideiglenes városok építészeti csodája

Indiában tizenkét évenként megaváros nő ki földből a Khumbh Mela vallási ünnepre. Tíz hét alatt építik fel, és egy hét alatt bontják el. Mit tanulhatunk e minden funkcióval ellátott település példájából?
Rahul Mehrotra várostervező elénk tárja ebben a jövőbe tekintő előadásában az ideiglenes városok előnyeit, amelyek áthelyezhetők, a környezethez alakíthatók és elbonthatók, a lehető legkevesebb nyomot hagyva maguk után a bolygón.

Ma bolygónkon kb. 50 város van,

amelynek a népessége ötmilliónál nagyobb.

Ezek egyikének a történetét
fogom most elmondani,

egy városét, ahol hétmillióan laknak.

Ez ideiglenes, kérészéletű megaváros.

Egy hindu vallási rendezvényre,

a Kumbh Melára épül fel,

amelyet 12 évenként tartanak Indiában,
szerényebb változatát pedig négyévenként,

ott, ahol a Jamuna folyó

a Gangeszba ömlik.

Erre az eseményre

nagyjából 100 millió ember gyűlik össze.

Azért jönnek össze ennyien,

mert a hinduk hite szerint

aki a 12 évente tartandó rendezvény alatt

megfürdik a két folyó összefolyásánál,

az megszabadul az újjászületéstől.

Ez valóban vonzó gondolat:

kiszabadulni az élet
általunk ismert formájából.

Ez vonzza ide ezeket a milliókat.

Egész megaváros épül fel,
hogy szállást adjon nekik.

Hétmillió ember él itt 55 napon keresztül,

és további 100 millióan jönnek látogatóba.

Ezek a képek ugyanazon
a helyszínen készültek,

az említett 10 hét alatt fotóztuk,

ezt pedig a város felépítése előtt.

A monszun után,

ahogy a folyók vize kezd visszahúzódni,

előbukkan a homokos part,

és az ad majd a város számára területet.

Január 15-ére, –

október 15-től január 15-ig –

ezekben a hetekben
egész város épül fel itt.

Egy város, amely hétmillió
ember számára nyújt szállást.

Elbűvölő, hogy ennek a városnak megvan

egy valódi megaváros minden jellemzője:

egy kész hálózat alapján tervezik meg.

A város szerkezete egy hálózat,

és a város összes utcájából

egyetlen pontonhídon
lehet átjutni a túlpartra.

Hihetetlenül rugalmas,

mert rendkívüli felhőszakadáskor,
vagy ha a folyó medre megváltozik,

a városszerkezet érintetlen marad;

a város alkalmazkodik
a változékony területhez.

Lemásolja a fizikai és társadalmi
infrastruktúra minden formáját:

vízellátás, szennyvíz, elektromosság,

Az egész területen 1 400 térfigyelő kamera

és a hozzájuk tartozó állomás
szolgálja a biztonságot.

De a közösségi infrastruktúra
sem hiányzik:

klinikák, kórházak,

mindenféle szolgáltatás,

amelyek mindazt nyújtják,
amit egy igazi megavárosnak kéne.

10 500 utcaseprőt alkalmaz a város.

Van önkormányzata, az ún. Mela Adhikari,

és van a rendezvénynek megbízottja,

aki a földterületet biztosítja
mindezek számára;

kidolgozott rendszere van,

hogy a város, a tömegek mozgása
gazdaságosan működjön.

Tudják, ez volt a legtisztább
és legjobban működő indiai város,

amelyben valaha is éltem.

(Nevetés)

Itt van, így néz ki,
Manhattannel összehasonlítva

30 négyzetkilométer,

ilyen léptékű.

Ez nem egy szedett-vedett város,
nem valami díszlet.

Ez valódi város, állami vállalkozás,

a kormányzat hozza létre.

A mai neoliberális, kapitalista világban,

ahol az állam lerázta magáról
a teljes felelősséget,

hogy a városok kialakításában,
tervezésében részt vegyen,

ez szinte hihetetlen.

Ez eltervezett, céltudatosan
létrehozott, valódi város.

Olyan város, amely alig
terheli meg a területet.

Ott terül el a két folyó partján.

Nagyon kevés nyomot hagy maga után.

Nincsenek épületalapok;

ponyvát használnak a város felépítéséhez.

Szinte hihetetlen,

hogy mindössze ötféle anyagot használnak

a hétmilliós település megépítéséhez:

két és fél méteres bambuszrudakat,
zsineget vagy kötelet,

szögeket vagy csavarokat,
és valami borítást a héjazatnak.

Ez lehet hullámlemez, textil vagy műanyag.

Ezek az anyagok illenek
egymáshoz és egybeépülnek.

Olyan ez, mint egy összerakós készlet.

Ezt használják mindenre, a kis sátortól, –

amely öt-hat embernek adhat szállást –

az 500–1000 főt befogadó templomokig.

Ez az összerakós készlet
és a koncepció teszi lehetővé,

hogy a várost lebontsák.

Így az ünnep végeztével

egy héten belül a városnak
már nyoma sincs.

Ezek itt ugyancsak képek
ugyanarról a helyszínről.

A területet visszakapja a folyó,

és ahogy megérkezik a monszun,
itt újra víz hömpölyög.

Az ilyen koncepció
és az összerakós készlet

teszi lehetővé a szétbontást

és az anyagok újrafelhasználását.

A villanyoszlopok isten háta mögötti
kis falvakba kerülnek,

a pontonhidakat kisvárosokban használják,

minden anyagot újrahasznosítanak.

Lenyűgöző, bámulatos.

Lehet szeretni vagy nem szeretni
ezeket a hindu hiedelmeket.

De tudják, ez klassz példa,

érdemes reagálni rá.

Őrületes energiát és fantáziát
fektetnek a városba az emberek,

noha tudják, hogy megsemmisül,

szét fogják bontani.

El fog tűnni.

Tiszavirág-életű megapolisz.

Alapos lecke ez nekünk arról,

hogyan érintsük a földet gyöngéden,

a megfordíthatóságról,

a visszabontás lehetőségéről.

Kissé meglepő.

Tudják, az ember már csak olyan,
hogy az állandóság megszállottja..

Ellenállunk a változásoknak.

Ez megvan mindannyiunkban.

Ellenállunk a változásoknak
annak dacára is,

hogy talán a változás az egyetlen,
ami állandó az életünkben.

Mindennek van lejárati ideje,

még a Föld nevű űrhajónak, bolygónknak is.

Mit tanulhatunk az efféle településektől?

A Burning Man fesztivál jóval kisebb,

de az sem hagy maga után nyomokat.

Vagy a vásárok ezrei,

amelyek bolygószerte felbukkannak.

Ázsiában, Latin-Amerikában,
Afrikában – ez itt épp egy mexikói –,

ahol a parkolók élettel telnek meg
hétvégeken, kb. 50 ezer árus,

de csak ideiglenesen.

Termelői piac Amerikában:

érdekes jelenség, új életérzést teremt,

olyan területekre terjeszkedik,
amelyeket nem használnak,

vagy nem használnak ki teljesen,
mint pl. parkolókat.

Városomban, Mumbaiban (Bombay),

ahol tervezőként
és kivitelezőként dolgozom,

látom ezt naponta a városban.

Kinetikus városnak neveztem el.

Lüktet, mint egy élő szervezet.
Mozgásban van.

Naponta változik,

néha előre megjósolható ciklus szerint.

Nagyjából hatmillió ember él

az ilyen időszakos településeken.

Mint amilyenek – sajnos –
a menekülttáborok,

Mumbai nyomornegyedei,
vagy Latin-Amerika favelái.

Itt az ideiglenes jelenti
az új állandóságot.

Itt az urbanizáció nem
a nagy elképzeléseket,

hanem a nagy hozzáigazításokat jelenti.

Mumbai utcái a nagy Ganésa-ünnepre

átalakulnak.

A közösségi terem 10 napra készül.

Bollywood-filmeket vetítenek benne,

ezrek gyűlnek össze benne vacsorázni
és megülni az ünnepet.

Papírmaséból és gipszből készül..

Szétszedhetőre van tervezve.

A 10 nap leteltével
egy éjszaka alatt eltűnik,

és az utcák visszatérnek a hétköznapokba.

Vagy a csodálatos nyílt tereink,
amelyeket mi majdannak nevezünk.

Ezeket arra az elképesztően
finom és bonyolult,

magával ragadó indiai játékra használják,
ami krikettként ismert,

és – azt hiszem – brit találmány.

(Nevetés)

És esténként,

esküvői drapéria a krikettpálya körül.

Vegyék észre, a krikettpálya érintetlen,
megszentelt hely.

(Nevetés)

De itt a klubtagok és az esküvő résztvevői

közös konyhából isszák a teájukat.

Éjfélkor szétszedik,

és a teret visszakapja a város.

Rugalmasan alakítgatjuk
a várost magunk körül.

E kérdéseken töprengve

sok minden jut eszünkbe.

De ami fontos,

hogy tényleg a saját városunkban vagyunk,

saját elképzelésünk szerint alakítgatjuk.

Maradandó megoldásokkal jönni elő
átmeneti problémákra?

Olyan megoldásokban kötni le forrásokat,

amelyekről azt sem tudjuk,
jók lesznek-e még 10 év múlva?

Kezd a kérdés érdekessé válni,

amit ez a kutatás vetett fel.

Gondoljunk csak Észak-Amerika
elnéptelenedett bevásárlóközpontjaira

vagy külvárosaira.

A kiskereskedelem ismerői megjósolták,
hogy a következő évtizedben

a ma létező 2 000 bevásárlóközpont fele

el fog néptelenedni.

Csupa kidobott építőanyag, erőforrás

hatalmas mennyiségben.

Vagy az olimpiai stadionok?

Világszerte felépítik a városok ezeket

hatalmas konfliktusok árán,
óriási költségekkel,

de amikor vége a játékoknak,

sok esetben nem tudja
befogadni őket a város.

Nem épülhetnének ezek
könnyűszerkezetből, elbonthatóra?

Megvan hozzá a technológiánk.

Ezeket el lehetne ajándékozni
kisebb városoknak az érintett országban,

vagy tárolni, és a következő
olimpia helyszínére szállítani.

Gazdaságosan használnák fel a forrásokat.

Mint a cirkusznál.

Szóval, úgy kell elképzelni,
ahogyan a cirkuszt is.

Ez a csodás létesítmény
városokban szokott sátrat verni,

és elragadó módon felesel
a város kőházaival.

Bent, a sátorban jön a meglepetés.

A különböző népcsoportokhoz
tartozó gyerekek,

a más-más bőrszínű emberek
itt tudomásul veszik egymást.

Jövedelem, kultúra, etnikum nem számít,

összegyűlnek mind a mutatványosok
és az állatok porondja körül.

Itt új életérzés keletkezik, kezdik
tudomásul venni a dolgokat az emberek.

Aztán az egész csoda
a következő városba vonul át.

Vagy nézzük a természetet,
a változásait, a klímaváltozást,

hogyan kezeljük,
alkalmazkodhatunk-e hozzájuk jobban ?

Létrehozhatunk-e valami
lágyabb városrendszert?

Vagy folytonosan próbára
tesszük majd a természetet

a súlyos infrastultúrával,

ahogy már ma is, sikertelenül?

Nem azt mondom,

hogy városaink olyanok legyenek,
mint a cirkusz,

nem mondom, hogy teljességgel
ideiglenesek legyenek.

Csak előterjesztem bátortalanul,

hogy másként kéne
gondolkodjunk városainkról,

több helyet kell tartalékolnunk

ideiglenes funkcióknak.

Forrásainkat gazdaságosan
kell használnunk,

hogy kitoljuk bolygónk lejárati idejét.

Változtatnunk kell
a várostervezés kultúráján,

hogy számoljunk az ideiglenességgel,
a visszafordíthatósággal,

az elbonthatósággal.

Ennek óriási hatása

lehet életünkre.

Gyakran jut eszembe Kumbh Mela,

ahol tanítványaimmal jártam,
és amelyet tanulmányoztam.

Ekkor a várost már szétbontották,

egy héttel az ünnep befejezése után.

Semmi nyoma nem maradt.

A föld a következő áradásra várt,

hogy eltűnjön.

Egy főpapnőnek meg akartam köszönni,

hogy segített kutatómunkánkban,

és végigvezetett a folyamatokon.

Nagy lelkesedéssel mentem hozzá,

és elmondtam neki,
mennyi mindent tudtunk meg

infrastruktúráról, városról,
gazdaságosságáról,

építészetről és az öt anyagról,
amelyből a város felépült.

Láthatóan örült neki, mosolygott.

Mindenesetre, előrehajolt,

a fejemre tette a kezét, és megáldott.

Fülembe súgott valamit. Azt mondta:

"Áldott vagy, mert Gangesz Anya
megengedte nektek,

hogy pár napig az ölében üljetek."

Sokszor gondolok erre,

és persze megértettem, amit mondott.

Azt mondta: városok, emberek,
épületek jönnek és mennek,

de a bolygónak maradnia kell.

Szelíden bánjunk vele,
minél kevesebb nyomot hagyjunk rajta.

Fontos lecke ez nekünk:
polgároknak és építészeknek.

E tapasztalat tanított meg rá,

hogy fontosabb
az ideiglenes az állandónál,

és fontosabb mindannyiunknál.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

(Taps)