Vajon minden emlékünk valódi?

A teljes előadás itt érhető el: https://ed.ted.com/lessons/are-all-of-your-memories-real-daniel-l-schacter

A kilencvenes években egy kísérletben a résztvevők azt idézték fel, amikor
gyerekként eltévedtek egy nagy áruházban. Többen is részletesen le tudták írni
az élményt, de ezzel volt egy kis gond: valójában egyikük sem tévedt el soha bevásárlóközpontban. A hamis emlékek akkor keletkeztek, amikor a kísérletvezető pszichológusok azt mondták nekik, hogy gyerekként eltévedtek, és erre a szüleik is emlékeznek. De mi is történik valójában? Daniel L. Schacter emlékeink megbízhatatlanságát veszi górcső alá.

Előadás: Daniel L. Schacter, rendezés: AIM Creative Studios.

A kilencvenes években egy kísérletben

a résztvevők azt idézték fel, amikor
gyerekként eltévedtek egy nagy áruházban.

Többen is részletesen le tudták írni
az élményt,

sőt, volt, aki arra is emlékezett,
hogy az őt megtaláló idős úr

flanel inget viselt.

Pedig valójában egyikük sem tévedt el
soha bevásárlóközpontban.

A hamis emlékek akkor keletkeztek,
amikor a kísérletvezető pszichológusok

közölték velük,
hogy gyerekként eltévedtek,

és bár nem biztos, hogy van erről emlékük,

de a szüleik emlékeznek rá.

És nemcsak mutatóban voltak,
akik emlékezni véltek az eseményre –

a résztvevők negyede emlékezett.

Ez valószínűtlenül magas aránynak tűnik,

de valójában egy gyakran tapasztalt
jelenség áll mögötte.

Az emlékeink néha megbízhatatlanok.

Bár egyelőre nem ismerjük e téves működés

idegrendszeri magyarázatát,

a kutatások rávilágítottak
a leggyakoribb esetekre,

amikor emlékeink képesek eltávolodni
a valós eseményektől.

Az áruházi kísérlet arra mutat rá,
hogy a külső forrásból,

például más személytől vagy hírekből

származó információ hogyan épül be

saját személyes emlékeink közé,
anélkül, hogy észrevennénk.

És ez a fajta befolyásolhatóság csak egy
az emlékeinkre ható tényezők közül.

Egy másik kísérletben

a kutatók a résztvevőknek véletlenszerűen
összeválogatott képeket

villantottak fel,

köztük egy olyan egyetemről is,
ahol addig egyikük sem járt.

Amikor a képeket három héttel később
újra megmutatták,

a résztvevők többsége úgy vélte,
hogy valószínűleg vagy egészen biztosan

jártak már valamikor az egyetemen.

A résztvevők egy adott kontextusban
kapott információt – a látott képet –

tévesen egy valódinak hitt
emlékhez társították.

Egy másik kutatásban a résztvevőknek
egy nagyító képét mutatták,

majd arra kérték őket, hogy képzeljenek
maguk elé egy nyalókát.

Sokan erre úgy emlékeztek később,
hogy a nagyítót és a nyalókát is látták.

Problémát okozott, hogy a tárgyakat
a megfelelő kontextusba helyezzék:

vagyis, hogy tényleg látták,
vagy csak elképzelték őket.

Egy másik tanulmány, amelyben
több mint 2000 alany véleményét kérték ki

a marihuána legalizálásáról,

az emlékeket befolyásoló további
hatásra világított rá.

A résztvevőknek 1973-ban és 1982-ben
tettek fel kérdéseket.

Azok, akik 1973-ban kiálltak
a marihuána legalizálása mellett,

de 1982-ben ellene voltak,

nagyobb eséllyel emlékeztek úgy,
hogy már 1973-ban is ellene voltak –

így teremtve meg az összhangot a korábbi
és az aktuális véleményük között.

Aktuális véleményünk, érzéseink
és élményeink

befolyásolhatják a múltbéli érzéseinkről
tárolt emlékeket.

Egy másik kísérletben

a kutatók a résztvevők két csoportjával
egy háború körülményeit ismertették,

majd azt kérték tőlük, hogy értékeljék
a felek esélyét a győzelemre.

Mindkét csoportnak ugyanazt
az információt adták,

de csak az egyik csoportnak mondták el,
ki nyerte meg valójában a háborút.

A másik csoport nem ismerte a történelmi
esemény valós kimenetelét.

Elméletben a két csoport válaszainak
hasonlítaniuk kell,

mivel a győzelem esélyét nem befolyásolja,

hogy valójában ki győzött.

Ha 20% esély van egy viharra,
és kitör a vihar,

a vihar esélye ettől még nem változik
visszamenőlegesen 100%-ra.

Mégis, az a csoport,
amelyik ismerte a háború kimenetelét,

a győztes felet esélyesebbnek látta
a győzelemre, mint a másik csoport.

Az emlékezés e hibáinak a való életben is
lehetnek következményei.

Ha nyomozók irányítottan kérdeznek
szemtanúkat vagy gyanúsítottakat,

a befolyásolhatóság miatt lehetséges,
hogy egy személyt tévesen azonosítanak,

vagy a vallomások nem lesznek megbízhatók.

De ha nem is alkalmaznak
irányított kérdéseket,

a téves emlékkapcsolás is okozhat
pontatlanságot a szemtanúk beszámolójában.

A bíróságon,

ha a bíró egy bizonyítékot
figyelmen kívül hagy,

és ezt kéri az esküdtektől is, nem biztos,
hogy azok képesek lesznek rá.

Az egészségügyben, ha egy beteg
másodvéleményt szeretne,

és a második orvos ismeri az első
diagnózisát,

ez az ismeret befolyásolhatja
a következtetését.

Az emlékeink nem tükrözik
tökéletesen a valóságot,

inkább szubjektív észlelések.

És ez nem feltétlenül baj.

Gond akkor van,
ha az emlékeket tényként kezeljük,

ahelyett, hogy elfogadnánk
ezt az alapigazságot

emlékeink természetéről.