Az előregondolkodás ereje egy vakmerő korszakban

Előretekintő előadásában Bina Venkataraman író korunk egy sarkalatos kérdésére ad választ: hogyan biztosíthatjuk jövőnket és cselekedhetünk a jövő nemzedékek érdekében is. Elemzi az életünk, üzleti életünk és közösségeink jövőjének elképzelésekor elkövetett hibákat, felfedve azt is, hogyan nyerhetjük vissza ösztönös előrelátó készségünket. Felbukkan egy váratlan reménysugár és a lehetőség, hogy a vágyainknak megfelelően, valóban "jó felmenőkké" váljunk.

2012 telén

meglátogattam a nagymamám házát

Dél-Indiában,

ahol a szúnyogok különösen rákaptak

az Amerikában születettek vérének ízére.

(Nevetés)

Nem vicc.

Mikor ott jártam, kaptam
egy váratlan ajándékot.

Ez az antik hangszer volt,

amit több mint egy százada készítettek

ritka fából, kézzel faragva,

gyönggyel kirakva

tucatnyi fémhúrral.

Családi ereklye,

kapocs a múltam,

szüleim szülőhazája

és a jövő,

az ismeretlen helyek között,
amerre elviszem.

Mikor megkaptam,
még nem tudatosult bennem,

hogy később a munkám
hathatós megtestesítője lesz.

Mindannyian ismerjük a mondást:

"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra."

Mégis, manapság érezhetjük úgy is,
a jelen az egyetlen adandó alkalom.

Úgy tűnik, azonnali
és mulandó dolgok uralják életünket,

gazdaságunkat és a politikát is.

Olyan könnyű fennakadni azon,
ma hány lépést tettünk meg,

vagy milyen üzenetet posztolt
egy jól ismert ember.

A vállalkozások könnyen elmerülhetnek
azonnali bevételszerzési céljaikban,

elhanyagolva a jövőbeli
találmányoknak kedvező irányt.

A kormányzatok pedig olyan
könnyedén válnak szemlélővé,

miközben halászatok
és termőföldek merülnek ki,

ahelyett hogy a jövő nemzedéknek
őriznék meg őket.

Olyan érzésem van, ha ez így megy tovább,

nemzedékünkre nehéz lesz
igazán jó felmenőként emlékezni.

Ha belegondolunk, az emberi faj
az előregondolkodásra termett,

hogy feltérképezze a csillagokat,

hogy a túlvilági életről szőjön álmokat,

hogy jövőbeni aratáshoz vessen el magokat.

Néhány tudós ezt a különleges képességet
mentális időutazásnak hívja,

és nagyjából minden, amit emberi
civilizációnak hívunk, ennek köszönhető:

a földműveléstől a Magna Cartán át

egészen az internetig,

mind az emberek fejében megfogant ötlet.

De maradjunk a valóságnál:

ha ma körbenézünk,

nem úgy tűnik, hogy kellő gyakorisággal
használnánk ezt a különleges képességet.

Ez pedig a kérdésért kiált: miért nem?

A hiba a közösségeink, üzleti életünk
és intézményeink kialakításában van.

Kialakításuk korlátozza előrelátásunkat.

Három alapvető hibáról szeretnék beszélni,

melyeket, úgy gondolom, elkövetünk.

Először is: nem a megfelelő
mutatókat mérjük.

Ha egy cég negyedéves hozamát

vagy részvényei közeljövőben
várható árát figyeljük,

az gyakran nem a legjobb mutatója annak,

vajon a cég képes lesz-e
növelni piaci részesedését,

vagy kellően találékony
lesz-e hosszú távon.

Ha fennakadunk a gyerekek
dolgozatokra kapott osztályzatain,

az hosszú távon nem
feltétlenül legjobb irányba tereli

tanulási vágyukat és kíváncsiságukat.

Nem azt mérjük, ami a jövőben
igazán számítani fog.

A másik elkövetett hiba,
amely korlátozza előrelátásunkat,

abban rejlik, amit jutalmazunk.

Amikor egy politikai vagy üzleti
vezetőt azért ünnepelünk,

mert egy szerencsétlenséget feloldott,

esetleg tett egy bejelentést,

nem arra ösztönözzük a vezetőt,

hogy eleve a szerencsétlenség
megelőzésébe fektessen be,

vagy a jövő érdekében fizessen előleget,
védve a közösséget az árvizektől,

vagy egyenlőtlenségek ellen harcoljon,

vagy kutatásba és oktatásba ruházzon be.

A harmadik hiba,
amely előrelátásunkat korlátozza,

a képzelőerőnk mellőzése.

Ha ténylegesen gondolunk is a jövőre,

többnyire a következő lépés pontos
megjövendölésére összpontosítunk,

akár horoszkóp,
akár algoritmusok segítségével.

De sokkal kevesebb időt töltünk
a jövőbeni lehetőségek elképzelésével.

Amikor az Ebola-járvány 2014-ben
kitört Nyugat-Afrikában,

a világ közegészségügyi szakemberei
előtt ott álltak a korai előjelek

és előrejelző eszközök,

melyek a járvány várható
terjedését mutatták;

de azt, hogy ez valóban meg fog történni,
már nem tudták felmérni,

ahogy beavatkozni sem tudtak idejében,

és végül a járvány több mint
11 000 ember életébe került.

Amikor bő erőforrásokkal és megfelelő
előrejelzésekkel rendelkező emberek

nem készülnek fel halálos
kimenetelű hurrikánokra,

gyakran azért mulasztják el,
mert nem tudják elképzelni a veszélyüket.

Valójában egyik említett mulasztás,

bármily komoly hibának hangzik is,

sem elkerülhetetlen.

Mi több, mind elkerülhető.

A jövőre vonatkozó jobb döntéshozatalhoz

szükségünk van az előrelátást

és az előregondolkodást segítő eszközökre.

Távcsőként gondoljanak ezekre,

mint amiket hajdanán hajóskapitányok
használtak a láthatár fürkészésére.

De ahelyett, hogy a távolba révedve
az óceánt kémlelnénk velük,

ezekkel az eszközökkel idejében
tekinthetnénk előre a jövőbe.

Szeretnék hát megosztani néhányat közülük,

melyekre a kutatásaim során leltem,

és amelyek, úgy hiszem, segítségünkre
lehetnek az előrelátásban.

Az első eszköz, amit megosztanék,

számomra egy hosszú játszma
mostani kifizetését jelenti.

Ő Wes Jackson földműves,
akivel időt tölthettem Kansasban.

Jackson tudja,

hogy a világon ma a legtöbb
termény termesztésének módszere

a termőföldet pont
a termékeny humuszrétegétől fosztja meg,

amelyre szükség van a jövő
nemzedékei táplálásához.

Jackson egy csapat természettudóssal

olyan évelő gabonafajtákat nemesített ki,
melyek gyökerei mélyre nyúlva

megkötik a termékeny felső talajréteget,

megelőzve az eróziót
és védve a jövőbeni termést.

De azt is tudták,

ahhoz, hogy a földművelők rövid időn belül
áttérjenek ezen gabonák termesztésére,

meg kell növelni a növények éves hozamát,

és gabonafeldolgozó,
valamint sörgyártó cégeket kell találni,

biztosítva a gazdák azonnali bevételét,
a holnap érdekei szerint is cselekedve.

Ez jól kipróbált és bevált stratégia.

George Washington Carver is alkalmazta,

az Egyesült Államok déli területein
még a polgárháború után,

a huszadik század elején.

Valószínűleg sokan hallottak a mogyoró
300 különböző felhasználásáról,

termékekről, receptekről, melyeket Carver
fogalmazott meg és hozott létre,

oly népszerűvé téve a földimogyorót.

De nem mindenki tudja,
hogy Carver ezt miért tette.

A szegény alabamai részes bérlőket
szerette volna segíteni,

akiknek a gyapothozamai egyre csökkentek,

és tudta, hogy a földjeiken
termesztett földimogyoró

újra termékennyé teszi a földeket,

hogy gyapothozamaik
pár éven belül feljavulhassanak.

Azt is tudta, hogy rövid távon is
jövedelmezőnek kell ennek lennie.

Beszéljünk még egy
előretekintő eszközről.

Ez számomra a múlt emlékeinek
őrzését jelenti,

amely segít minket a jövő elképzelésében.

Elmentem Fukusimába, Japánba

az atomreaktor-katasztrófa
hatodik évfordulóján,

amely a 2011-es tóhokui
földrengést és cunamit követte.

Ottjártamkor megismertem
az Onagawa Atomerőművet,

amely még közelebb volt
a földrengés epicentrumához,

mint a hírhedt Fukusima Daiicsi Atomerőmű,
melyről mindannyian hallottunk.

Onagawában, a városban élők
magához az atomerőműhöz futottak,

hogy menedéket keressenek.

Annyira biztonságos volt.

A cunamik megkímélték.

Ez egyetlen mérnök előrelátásának
volt köszönhető,

Hirai Janoszuke volt az,

aki ezt lehetővé tette.

Az 1960-as években azért harcolt,

hogy az erőművet a parttól messzebb,

magasabban, magasabb
tengeri fallal körbevéve építsék.

Ismerte szülővárosa
szentélyének történetét,

melyet 869-ben cunami árasztott el.

Történelemismerete segítette hozzá,

hogy elképzelje, amit mások nem tudtak.

Még egy előretekintő eszköz.

Számomra ez közös ereklyék alkotása.

Ők homárhalászok Mexikó
csendes-óceáni partjain,

és ők tanítottak meg erre.

A homárhalászatukat

közel egy évszázadon keresztül védték,

úgy, hogy közös erőforrásként
tekintettek arra,

amit gyermekeiknek és unokáiknak
adnak majd tovább.

Gondosan fontolóra veszik a fogást,

nehogy a párzó homárokat
is kifogják az óceánból.

Észak-Amerika-szerte
több mint 30 halászat van,

amely némileg hasonlóan működik.

Fogásrészesedésnek nevezett
hosszú távú érdekeltséget alakítanak ki,

amely a halászokat arra ösztönzi,

hogy ne teljesen halásszák le az óceánt,

hanem tartsák szem előtt
a hosszú távú fennmaradását is.

Persze sokkal több
előretekintő eszköz van,

amelyeket szívesen megosztanék,

változatos helyeken alkalmazzák őket:

ilyenek a közeljövő részvényárfolyamain
túl mást is figyelő befektetők,

vagy azok az államok,
melyek választásaikat mentesítették

a kampányfinanszírozók
azonnali érdekeitől.

Annyi ilyen eszközt kell
felsorakoztatnunk, amennyit csak tudunk,

ha valóban újra akarjuk gondolni
a mutatószámainkat,

ha változtatni akarunk azon,
amit jutalmazunk,

és ha elég bátrak akarunk lenni ahhoz,
hogy elképzeljük, mit hozhat a jövő.

Nem lesz minden könnyű,
ahogy azt gondolhatják is.

Néhány eszközt magánéletünkben
is be tudunk vezetni,

néhányat az üzleti életnek,
a közösségnek,

és lesz, amelyet pedig
a társadalomnak kell alkalmaznia.

A jövő megéri ezt az erőfeszítést.

A törekvés fenntartásában
engem az említett hangszer lelkesít.

Dilrubának hívják,

és személyre szabottan,
a dédapám számára készítették.

Jól ismert zene- és művészeti
kritikus volt Indiában

a 20. század elején.

Dédapám előrelátásával olyan
időszakban védte meg ezt a hangszert,

amikor dédmamám
minden tulajdonukat elzálogosította,

de ez már egy másik történet.

Megvédte, mert átadta
a következő nemzedéknek:

nagymamámnak ajándékozva,

aki aztán nekem adta tovább.

Amikor először meghallottam
a hangszer hangját,

kísérteties volt.

Mintha a himalájai ködbe vesző
egyik vándor hangját hallottam volna.

Egy hangot a múltból.

(Zene)

(Zene vége)

Simran Singh barátom játszik a dilrubán.

Amikor én játszom rajta, olyan,
mintha macska haldokolna valahol,

Szóval szívesen.

(Nevetés)

A hangszer ma az én otthonomban van,

de valójában nem a tulajdonom.

Feladatom, hogy az idő
múlásával gondját viseljem,

ami nagyobb jelentőségű,
mint azt ma egyszerűen csak birtokolni.

A hangszer révén egyszerre vagyok
leszármazott és felmenő is.

Úgy érzem, így a magaménál
jelentősebb történet része vagyok.

Úgy hiszem,

ez az egyetlen igazán hathatós módja,
hogy az előrelátásunkat visszaszerezzük:

ha a vágyainknak megfelelő,
jó felmenőnek tekintjük magunkat,

és nemcsak gyermekeink,

de az emberiség felmenőinek is.

Bármi is legyen az önök ereklyéje,

akár kicsi, akár nagy,

védelmezzék,

és ne feledjék: zenéje nemzedékek
számára hordozhat jelentést.

Köszönöm.

(Taps)