Egy sürgősségi orvos triázsolási tippjei a mindennapokra

Hogyan maradnak nyugodtak, és hogyan tudnak a káosz közepette koncentrálni a sürgősségin dolgozó orvosok? Darria Long sürgősségi orvos sok éves tapasztalatai alapján megoszt velünk egy egyszerű módszert arra, hogyan vehetjük kézbe az irányítást, és hogyan érezhetjük magunkat kevésbé túlterheltnek akkor is, ha az élet "őrülten besűrűsödik".

Emelje fel őszintén mindenki a kezét,

aki mondta már, hogy "őrülten sűrű" napja,

hete vagy hónapja van!

Én a sürgősségin vagyok orvos,

és soha nem mondom,
hogy "őrülten elfoglalt" lennék.

A mai nap után, remélem,

önök sem fogják ezt mondani.

Elmondom, miért nem
engedhetjük meg maguknak,

hogy "őrülten" elfoglaltak legyünk.

Mert amikor "őrülten elfoglalt üzemmódban"
vagyunk – ez saját kifejezés –,

akkor egész egyszerűen
kevésbé tudjuk kezelni a feladatainkat.

Elmondom, mi történik:

A stresszhormonszintünk felmegy,
és ott is marad,

a prefrontális agykéregben
csökken a végrehajtó funkció.

Ez azt jelenti, hogy az emlékezet,
az ítélőképesség és az impulzuskontroll

mind romlik, de a dühért és szorongásért
felelős agyterületek felélednek.

Szokták ezt érezni?

Mondok valamit.

Lehetnek annyira elfoglaltak,
mint mi a sürgősségin,

anélkül, hogy úgy éreznék,
hogy őrülten elfoglaltak.

Hogyan?

Ugyanazokkal a taktikákkal,
amiket mi is használunk.

Mindannyiunk agya alapvetően
hasonlóan dolgozza fel a stresszt.

De a stresszreakcióink

a kutatások szerint alakíthatóak,

akár vészhelyzetekről,
akár mindennapi stresszről van szó.

Állítsuk szembe
az őrülten elfoglalt üzemmódot

a készenléti üzemmóddal, amiben szerintem
a sürgősségi osztályon működünk.

A készenléti üzemmód azt jelenti,
bármi jön át az ajtón,

legyen az tömegkarambol,

vagy valaki, aki liftben ragadva
mellkasi fájdalmat tapasztalt,

vagy egy olyan beteg, akibe valami
kellemetlen helyre szorult be valami.

Vallják be, megőrülnek a kíváncsiságtól!

(Nevetés)

Még az olyan napokon is,
amikor esküdni mernénk,

hogy bolondot csinálnak belőlünk,
akkor sem félünk.

Mert tudjuk, hogy akármi jön át
a sürgősségi osztály dupla ajtaján,

azt tudjuk majd kezelni.

Tudjuk, hogy készen állunk.

Ez a készenléti üzemmód.

Erre képeztek ki minket,

és ezt önök is megtanulhatják.

Elmondom, hogyan.

Hogy átválthassunk az őrülten
elfoglaltból a készenlétibe,

az első lépés a folyamatos triázsolás.

Őrült üzemmódban mindig
elfoglaltak vagyunk és stresszelünk,

azért, mert minden kihívásra
ugyanúgy reagálunk.

Ezzel szemben a készenléti üzemmódban

folyton triázsolunk,

azaz sürgősségi szempontból
rangsoroljuk a feladatokat.

És ez nem csak arra jó,
hogy kipipáljuk tennivalóinkat.

Dr. Robert Sapolsky kutatásai
szerint azoknak az embereknek,

akik nem tudnak különbséget tenni
veszélyes és nem veszélyes dolgok között,

és így mindenre ugyanúgy reagálnak,

kétszeres a stresszhormonszintje.

Ezért ez az első képesség,
amit meg kell tanulnunk.

Nem tudunk egyszerre mindent megoldani,

de nem is kell.

Mert rangsorolunk.

Piros – közvetlen életveszély.

Sárga – súlyos,
de nincs közvetlen életveszély.

Zöld – kisebb problémák.

Először a pirosakra koncentrálunk.

De gondolják végig:

az őrülten elfoglalt üzemmóddal az a baj,

hogy mindenre úgy reagálunk,

mintha az piros lenne.

Ezért kezdjük a helyes rangsorolással.

Azonosítsuk be, mi az, ami piros.

Ezek a legfontosabbak,
és tetteink itt számítanak a leginkább.

Persze a zaj könnyen összezavarhat minket,

de nem mind piros, ami hangos.

Sőt, a súlyos asztmás betegem
akkor van igazán bajban, ha csendben van.

De a másik beteg amott meg
ízesített kávétejszínért óbégat,

jó hangosan, de ez attól még nem piros.

Saját életemből mondok egy példát.

Tavaly tavasszal
betört a házamba az árvíz,

az egyéves gyerekem sürgősségire került,

a négyéves gyerekem iskolájának
pénzgyűjtést kellett volna szerveznem,

és a könyvem utolsó fejezetét
már rég le kellett volna adnom.

És ez a fejezet – minden irónia nélkül –
persze a stresszről szólt.

(Nevetés)

Ezekből csak az egyéves gyerekem
meggyógyítása

és a könyv befejezése volt piros feladat.

Ennyi.

Ne felejtsék, folyton rangsorolni kell!

És a házam árvíz utáni javítása?

Amint gátat szabtunk a további kárnak,
és stabilizáltuk a helyzetet,

onnantól megszűnt piros lenni.

Pirosnak éreztük,

de ez már csak zaj volt.

De tényleg, amúgy elég zajos volt,

a jobboldali képen füldugót viselek azért,

hogy tudjak a könyvemre koncentrálni,

miközben körülöttem a padlót gép szárítja.

Ismerjék fel, hogy mi az, ami piros,

és ne hagyják, hogy a többi szín
elvonja a figyelmüket.

Mellesleg zöld feladatoknál
nagyon felszabadító érzés,

ha olykor emlékeztetjük
magunkat arra, hogy:

"Ez csak egy zöld feladat.
Senki nem fog meghalni!"

(Nevetés)

Nem baj, ha nem tökéletes.

Van még egy rangsorolási szint,
amit a legrosszabb esetekben használunk.

És ez a fekete.

Ezt olyan betegeknél használjuk,
akiken nem tudunk segíteni.

Ilyenkor tovább kell lépnünk.

Ez szívszaggató,

de azért említem meg,

mert mindenki életében
vannak ilyen fekete feladatok.

Ezeket le kell venni a teendők listájáról.

Azt hiszem, sokan tudják, mire gondolok.

Nekem ez a pénzgyűjtés volt.

Ki kellett szállnom.

Mert a sürgősségin tudjuk,

ha megpróbálunk mindennel
egyszerre foglalkozni,

akkor esélytelen megmenteni a pirosakat.

Az őrült üzemmódból
a készenlétibe váltás második lépése az,

hogy számítani kell az őrületre,
úgy kell tervezni, hogy őrület lesz.

Az őrület kezelése félig azon múlik,
hogyan készülünk fel rá.

Tehát az első lépés a rangsorolás,

a második az, hogy megtervezzük
a feladatok könnyebb megoldását.

Kutatások kimutatták,
hogy minél több a választási lehetőség,

annál tovább tart dönteni.

És minél több döntést kell hoznunk,
annál jobban kifárad az agyunk,

és annál kevésbé tudunk
jó döntéseket hozni.

Ezért szól a második lépés arról,

hogyan tudjuk csökkenteni
a napi döntésmennyiséget.

Mondok négy, a mindennapi élet során
is használható könnyű példát.

Tervezzünk!

Hétvégén tervezze meg az egész heti menüt,

mert így, amikor szerdán
este hatkor mindenki éhes,

és pizzát követel,

akkor nem kell azon gondolkozni,
hogy milyen egészséges ételt tálaljunk.

Automatizáljunk!

Semmi olyat ne bízzon az emlékezetre,
amit automatizálhat,

legyen ez ismétlődő feladat vagy lista,
vagy valami, amit rendszeresen venni kell.

Csoportosítson!

Ha edzésről van szó,

akkor az összes szükséges eszközt
tárolja egy helyen,

feltöltve és használható állapotban,

így nem kell energiát pocsékolni
azok keresésére.

És csökkentsék a kísértést,

ha nagyon édesszájúak.

Magukra ismernek?

Vallják csak be!

Ez önmagában egyfajta őrült üzemmód,

és egyben megoldás is az őrült állapotra,

de ne támaszkodjanak az akaraterejükre!

Tervezzenek máshogy!

Ha az étel nincs közvetlen közelben,

például csak sámlin állva érik el,

még akkor is, ha csokiról van szó,

egy kutatás résztvevői 70 százalékkal
kevesebbet ettek, gondolkodás nélkül.

Bizony.

Gondolják csak végig!

(Nevetés)

Tervezzenek úgy,
hogy könnyebb legyen jól dönteni.

Ezzel elérkeztünk az őrült üzemmódból
a készenlétibe váltás harmadik lépéséhez,

ami pedig az, hogy ne agyaljunk.

Ezt hallgassák meg!

Másik történet.

Kicsi, kihelyezett sürgősségin dolgoztam,

amikor egy vajúdó nőt hoztak be.

Észrevettem, hogy a köldökzsinór
nemcsak egyszer,

hanem kétszer csavarodott
a baba nyaka köré,

és én vagyok az egyetlen orvos.

Féltem.

De nem hagytam, hogy ez kizökkentsen.

Hiszen mindannyian idegeskedünk.

Mindannyian megijedünk, de az számít,

hogy ilyen helyzetekben mit teszünk.

Nem az az első érzés okoz gondot.

Viszont fontos jel lehet.

Akkor van gond, ha hagyjuk,
hogy kizökkentsen minket.

Amikor megszólal a belső monológ,

és mindent sötéten látunk,
és beszűkül a látómezőnk.

Őrült üzemmódban ilyen a gondolkodásunk,

és így semmit sem lehet megoldani.

Ígérem, vissza fogunk
kanyarodni a történethez,

de először is:
hogyan tudjuk abbahagyni az agyalást?

Sok taktikát hallhatnak
ezzel kapcsolatban,

nekem az vált be, ha abban a pillanatban
aktívan valaki másra koncentrálok.

Ha szándékosan odafigyelek
az előttem lévő személyre,

ha vele együtt küzdök –

mire van szüksége, mitől fél,

és miben tudok én segíteni?

Lehet, hogy ez az egész
kicsit elcsépelten hangzik,

de nem az.

Sőt, kutatások kimutatták,

hogy ha az agyunkban elsődlegesen
az együttérzés kap teret,

akkor ezzel megzavarjuk
a csőlátást és a belső monológot.

Így kitágul az észlelés,

és agyunk az információ
szélesebb skáláját tudja befogadni,

ezzel több lehetőséget veszünk észre,
és jobb döntéseket tudunk hozni.

Próbálják csak ki!

Ne felejtsék, hogy belső monológunk
ki tud zökkenteni bennünket.

És rá fognak jönni,
hogy ha abba tudják hagyni az agyalást,

akkor többre képesek.

Mi is történt azzal a kisbabával?

Nem a saját félelmemre koncentráltam,

hanem az anyára és a kisbabára,
és hogy nekik mire volt szükségük.

Leszedtem a baba nyakáról a köldökzsinórt,

és a baba egészségesen,
üvöltve, rúgkapálva világra jött,

épp, amikor az apa berohant a parkolóból.

"Jó napot, Dr. Darria vagyok,
gratulálok, fia született!

Szeretné elvágni a köldökzsinórt?"

(Nevetés)

Akkor egy pillanatra

az újszülött hangos sírása

elnyomta a sürgősségin szokásos
pittyegéseket és szirénákat.

De volt valami más is.

Amint kiléptem az anyuka szobájából,
vissza a sürgősségi forgatagába,

akkor feltűnt, hogy a betegeim közül
sokan ott ácsorognak a közelben.

Hirtelen rádöbbentem,
hogy a saját bajuk ellenére,

ami miatt a sürgősségin kötöttek ki,

mind összegyűltek azért,
hogy szorítsanak a kisbabának.

És most mind osztoztak az örömben.

Mert ide vezet, ha az őrült üzemmódból
készenlétibe váltunk.

Másoknak is feltűnik.

És ők is erre vágynak,
de nem tudják, hogy lehet elérni,

talán csak példára van szükségük.

És önök is szolgálhatnak példaként.

Vállalják fel, hogy elfoglaltak,

de felejtsék el az "őrült" jelzőt.

A képességük mindig is megvolt erre.

De most...

most készen állnak.

Köszönöm!

(Taps)