Laurie Santos: Egy majom gazdaság, ami pont olyan irracionális, mint a miénk

Laurie Santos az emberi irracionalitás gyökereit keresi azáltal, hogy a főemlős rokonaink döntéseit vizsgálja. A "majom gazdaság" egy ügyes kísérlet sorozat, ami bebizonyítja, hogy a majmok is hoznak épp olyan buta döntéseket, mint mi.

Két megfigyeléssel szeretném kezdeni az előadásom

az emberi fajról.

Az első megfigyelésről talán azt gondolják, hogy nyilvánvaló,

miszerint a fajunk, a Homo sapiens,

tulajdonképpen nagyon-nagyon okos --

nevetségesen okos --

olyan dolgokat csinálunk,

amit rajtunk kívül egyetlen faj sem csinál pillanatnyilag.

És ez természetesen

nem az első alkalom, hogy erre rádöbbentek.

Természetesen, amellett, hogy nagyon okosak vagyunk, hihetetlenül hiúak is.

Ezért szeretjük hangoztatni, hogy milyen okosak vagyunk.

Fordulhatok akármelyik bölcshöz

Shakespeare-től Stephen Colbert-ig,

hogy rámutassanak a tényre,

'Mily nemes az értelmünk! Mily határtalanok tehetségeink!'

és úgy általában klasszabbak vagyunk, mint bármi más

ezen a bolygón, ha az észről van szó.

De van egy másik megfigyelés is az emberi fajról,

amire koncentrálni szeretnék,

és ez a tény,

hogy bármilyen okosak is vagyunk, időnként egyedülállóan okosak,

nagyon-nagyon buták is tudunk lenni, amikor

a döntéshozás bizonyos aspektusairól van szó.

Elég sok fintort látok a közönség soraiban.

Ne izguljanak, nem fogok senkit néven nevezni

a konkrét tévedései miatt.

Persze csak az elmúlt két évben

elképesztő példákat láttunk az emberi alkalmatlanságra.

És láttuk, ahogy a szerszámok, amiket csak mi készítünk,

hogy kinyerjük az energiát a környezetünkből,

felrobbantak a szemünk előtt.

Láttuk, ahogy a pénzügyi piacok, amiket csak mi készítünk --

a piacok, amiknek üzembiztosnak kellett volna lenniük --

láttuk, ahogy összeomlottak a szemünk előtt.

De véleményem szerint egyik kínos példa sem

világít rá arra, ami a legkínosabb

az emberi hibákban, az, hogy

szeretnénk azt hinni, hogy a hibák, amiket elkövetünk

igazából csak néhány fekete bárány hibája

vagy néhány a FAIL Blogba kívánkozó döntésé.

De kiderült, társadalomtudósok azt kezdik felfedezni,

hogy a többségünk, bizonyos helyzetekben

nagyon is jellegzetes hibákat követ el.

A tévedéseink kiszámíthatóak.

Újra és újra elkövetjük őket.

És igazából immunisak a bizonyítékokra.

Hiába kapunk negatív visszajelzést,

a következő alkalommal ugyanabban a helyzetben

ugyanazt a hibát követjük el.

És nekem, tulajdonképpen az emberi

természet tudósának ez egy igazi rejtély volt.

Ami igazán érdekelt, hogy

hogyan lehet képes egy olyan okos faj,

mint a miénk

következetesen ilyen rossz döntéseket hozni?

Ha mi vagyunk a létező legokosabb lények, hogy nem tudunk erre rájönni?

Bizonyos értelemben, miből származnak a hibáink?

Miután elgondolkodtam ezen, látok néhány lehetséges megoldást.

Az egyik az, hogy igazából nem a mi hibánk.

Mert egy okos faj vagyunk,

olyan környezeteket tudunk alkotni,

amik szuper-szuper összetettek,

néha olyan összetettek, hogy nem értjük őket,

még akkor is, ha mi alkottuk őket.

Szuper komplex pénzügyi piacokat alkotunk.

Olyan hitel feltételeket alkotunk, amikkel nem tudunk megbirkózni.

És persze ha olyan környezetbe kerülünk, amivel nem tudunk megbirkózni,

tulajdonképpen logikus, hogy

bizonyos dolgokat el fogunk rontani.

Ha ez lenne a helyzet, nagyon egyszerű lenne a megoldás

az emberi hiba problémájára.

Azt kéne csak mondani, hogy rendben,

mik azok a technológiák, amikkel nem tudunk dűlőre jutni,

mik azok a rossz környezeti feltételek --

szabaduljunk meg tőlük, tervezzünk jobban,

és az a nemes faj leszünk,

amit elvárunk magunktól.

De van egy másik lehetőség, amit aggasztóbbnak találok,

hogy talán nem a környezetünk az, ami el van rontva.

Talán mi magunk vagyunk rosszul tervezve.

Ezt gyanítom az alapján,

ahogy a társadalomtudósok tanulmányozták az emberi hibákat.

És azt látjuk, hogy az emberek ugyanazokat a hibákat

követik el ugyanúgy, újra és újra.

Úgy tűnik, mintha arra lettünk volna tervezve,

hogy bizonyos módokon hibázzunk.

Ez a lehetőség jobban aggaszt,

mert ha mi vagyunk elcseszve,

nem teljesen tiszta, hogy hogyan tudjuk ezt kezelni.

Lehet, hogy el kell fogadnunk, hogy hajlamosak vagyunk hibázni,

és ezt észben tartva tervezni dolgokat.

Ezt a kérdést akartuk a diákjaimmal megoldani.

Hogyan tudjuk megkülönböztetni az első és a második lehetőséget?

Egy olyan közösségre van szükségünk,

ami okos, sok döntést tud hozni,

de nincs hozzáférése a mi rendszereinkhez,

azokhoz a dolgokhoz, amik elrontanak minket --

semmi emberi technológia, emberi kultúra,

talán még emberi nyelv sem.

És ezért fordultunk ezekhez a srácokhoz itt.

Ő az egyik srác, akivel együtt dolgozom. Ő egy barna kapucinus majom.

Ezek újvilági főemlősök,

ami azt jelenti, hogy kb. 35 millió évvel ezelőtt

váltak le az emberi ágról.

Ez azt jelenti, hogy az önök ük, ük, ük, ük, ük, ük --

kb. öt millió ük van benne --

nagymamája valószínűleg ugyanaz az ük, ük, ük, ük

nagymama öt millió ükkel,

mint Hollyé.

Tehát megnyugodhatnak abban, hogy ő egy nagyon-nagyon távoli,

de evolúciós rokon.

Ami viszont jó Hollyban, az az,

hogy nem állnak rendelkezésére a mi technológiáink.

Tudják, ő egy okos, nagyon helyes teremtés, szintén főemlős,

de olyan dolgok nélkül, amik talán befolyásolnak minket.

Ő a tökéletes teszt alany.

Mi lesz, ha Hollyt emberi környezetbe helyezzük?

Ugyanazokat a hibákat követi-e el, mint mi?

Ugyanúgy nem tanul belőlük? Stb.

Tehát elhatároztuk, hogy ezt fogjuk csinálni.

A diákjaim és én nagyon izgatottak lettünk néhány éve.

Azt mondtuk, rendben, állítsuk Hollyt problémák elé,

és nézzük meg, hogy hibázik-e.

Az első akadály, hogy hol is kezdjük.

Mert, tudják, ez nekünk jó, de rossz az embereknek.

Nagyon sokat hibázunk rengeteg különböző helyzetben.

Tudják, hol is fogjuk ezt igazából elkezdeni?

És mivel ezt a munkát a gazdasági válság idején kezdtük el,

akkoriban kerültek a banki házfoglalások a hírekbe,

azt mondtuk, hmmm, talán

a pénzügyi világgal kéne kezdenünk.

Talán a majmok gazdasági döntéseit kéne megvizsgálnunk,

hogy lássuk, ugyanazokat a buta hibákat követik-e el, mint mi.

Természetesen ekkor ütköztünk a második problémába --

ami inkább módszertani --

ami az, hogy talán önök nem tudják,

de a majmok nem használnak pénzt. Tudom, nem találkoztak velük.

De ezért nem állnak önök mögött a sorban a boltban

vagy a pénz automatánál -- tudják, ők nem csinálják ezeket.

Tehát szembekerültünk egy problémával.

Hogyan kérdezzük meg a majmokat a pénzről,

ha nem használják?

Azt mondtuk, hogy talán vennünk kell egy mély levegőt,

és megtanítani nekik, hogyan használják a pénzt.

És ezt is tettük.

Amit itt látnak, az tudomásom szerint az első

nem emberi fizetőeszköz.

Nem voltunk túl kreatívak, amikor elkezdtük ezeket a tanulmányokat,

ezért csak zsetonnak hívtuk.

De ez a fizetőeszköz, amire megtanítottuk a majmokat a Yale-en,

hogy az emberekkel használják

különböző ételek megvásárlására.

Nem látszik egy nagy valaminek -- nem is egy nagy valami.

Mint a legtőbb pénz, csak egy darab fém.

Akik hoztak már haza idegen valutát a nyaralásból tudják,

hogy amint hazaér az ember, az teljesen haszontalanná válik.

Először a majmoknak is haszontalan volt,

mielőtt rájöttek, hogy mit csinálhatnak vele.

Amikor először odaadtuk nekik a ketrecükben,

csak felvették, nézegették.

Olyan furcsa dolgok voltak.

De a majmok nagyon hamar rájöttek,

hogy odaadhatják ezeket a zsetonokat

különböző embereknek a laborban ételért cserébe.

És láthatják, ahogy az egyik majmunk, Mayday, épp ezt csinálja.

A és B, ez még amikor egy kicsit kíváncsi, hogy mik ezek,

de nem biztos benne.

Itt az egyik kísérletben résztvevő ember várakozó tenyere,

és Mayday hamar rájön, hogy látszólag az ember ezt akarja.

Átadja, és ennivalót kap.

Mint kiderült, nem csak Mayday, mindegyik majmunk

belejött a kereskedésbe az emberi eladókkal.

Itt egy rövid videó arról, hogy ez hogy néz ki.

Itt van Mayday. El fog cserélni egy zsetont ennivalóért,

vár boldogan, és megkapja az ennivalót.

Itt van Felix, azt hiszem. Ő az alfahímünk, ő tulajdonképpen a főnök.

De ő is türelmesen vár, megkapja az ennivalót és elmegy.

Tehát a majmok nagyon belejöttek.

Meglepően jól megy nekik, nagyon kevés tanítással.

Hagytuk, hogy maguktól megtanulják.

A kérdés az, hogy ez olyan-e, mint az emberi pénz?

Ez egy piac,

vagy csak egy furcsa pszichológus trükk,

amivel rávettük a majmokat, hogy valami olyat

csináljanak, ami okosnak tűnik, de nem az.

Tehát azt mondtuk, nos, mit csinálnának a majmok spontán,

ha tényleg ez lenne a fizetőeszközük, ha tényleg pénzként használnák?

El lehet képzelni, ahogy

mindenféle ügyes dolgot csinálnak,

amit az emberek is csinálnak, amikor elkezdenek kereskedni.

Lehet, hogy elkezdenek odafigyelni az árra,

figyelni arra, hogy mennyit vásárolnak --

úgymond követik a majom zsetont.

Csinálnak-e vajon a majmok ilyesmit?

Így született meg a majom piacunk.

Ez úgy működik, hogy a majmaink

általában egy nagy, állatkertszerű közösségi területen élnek.

Amikor kedvük támadt egy kis nassoláshoz

hagytunk nekik egy szabad utat

egy kisebb helyiségbe, ahonnan beléphettek a piacra.

A piacra való belépéskor --

valójában ez egy sokkal izgalmasabb piac a majmoknak, mint a legtöbb emberi piac,

mert ahogy a majmok beléptek az ajtón

egy ember adott nekik egy pénztárcát tele majom zsetonokkal,

és el tudták cserélni a zsetont

az itt látható két fickó egyikével --

két lehetséges emberi eladó,

akiktől vehettek dolgokat.

Az eladók diákok voltak a laboromból.

Máshogy öltöztek, más emberek voltak.

És hosszú időn keresztül ugyanazt csinálták,

hogy a majmok megtanulhassák, hogy

ki mit árult és mennyiért -- tudják, ki volt megbízható, ki nem, stb.

És láthatják, hogy mindkét kísérletező

egy kis, sárga etető tálat tart fel,

és ezt veheti meg a majom egy zsetonért.

Tehát minden egy zsetonba kerül,

de amint látják, néha egy zseton többet ér, mint egy másik,

néha több szőlőt, mint egy másik.

Megmutatók egy gyors videót arról, hogy hogy is néz ki a piac.

Itt egy majom látószöge. A majmok alacsonyak, tehát egy kicsit alacsony.

Itt van Honey.

Egy kicsit türelmetlenül várja, hogy kinyisson a piac.

Hirtelen megnyit a piac. Itt a választási lehetőség: egy vagy két szőlőszem.

Láthatják, hogy Honey nagyon jó közgazdász,

azt az eladót választja, aki többet ad.

Taníthatna egy-két dolgot a pénzügyi tanácsadóinknak.

De nem csak Honey,

a legtöbb majom azt az eladót választotta, aki többet ajánlott.

A legtöbb majom azt választotta, akinek jobb étele volt.

Amikor bevezettük a leárazást, láttuk, hogy a majmok odafigyelnek rá.

Igazán érdekelte őket a majom zseton dollárjuk.

Az igazán meglepő az volt, amikor együttműködtünk közgazdászokkal

hogy megvizsgáljuk az adatokat közgazdasági eszközökkel,

nagyjából megegyeztek, nem csak jellegükben,

de mértékükben is azzal, amit

az emberektől láttunk az igazi piacokon.

Olyannyira, hogyha látnák a majmok számait,

nem tudnák megmondani, hogy majmoktól vagy emberektől származnak-e.

És valójában azt gondoltuk,

hogy sikerült bevezetnünk valamit, ami,

legalábbis nekünk és a majmoknak,

igazi fizetőeszközként működik.

A kérdés az: a majmok is ugyanazokat a hibákat fogják-e elkövetni, mint mi?

Nos, máris láttunk anekdotálisan néhány jelét, hogy igen.

Aminek semmilyen jelét nem láttuk a majom

gazdaságban, az a megtakarítás --

tudják, csak úgy, mint a mi fajunk.

A majmok elköltötték a teljes költségvetésüket a piacon,

majd visszamentek a többiekhez.

A másik dolog, amit spontán megfigyeltünk,

elég kínos módon,

a lopás spontán jelei.

A majmok minden adandó alkalommal lenyúlták a zsetonokat --

egymástól, tőlünk --

tudják, olyan dolgok, amiket nem gondoltuk, hogy bevezetünk,

de spontán megfigyeltünk.

Azt mondtuk, hogy ez elég rosszul fest.

Megfigyelhetjük-e, hogy a majmok

ugyanazokat a hülyeségeket követik el, mint az emberek?

Az egyik lehetőség az volt,

hogy hagyjuk a majom pénzügyi rendszert

magától alakulni, hátha egy pár év múlva kisegítést kérnek.

Kicsit türelmetlenek voltunk, ezért

fel akartuk pörgetni a dolgokat.

Azt mondtuk, állítsuk a majmokat

ugyanolyan problémák elé,

amiket az emberek általában elrontanak

bizonyos gazdasági helyzetekben,

vagy bizonyos gazdasági kísérletekben.

És hogy megértsük, hogyan hibáznak az emberek,

a legjobb magunknak is kipróbálnunk,

végzek önökkel egy gyors kísérletet, hogy

lássuk a gazdasági ösztöneiket akció közben.

Képzeljék el, hogy most

átadok mindegyiküknek

ezer amerikai dollárt -- 10 ropogós százdollárost.

Fogják és tegyék a zsebükbe,

és egy pillanatra képzeljék el, hogy mit fognak vele csinálni.

Mert az önöké, azt vesznek rajta, amit akarnak.

Eladományozhatják, eltehetik, stb.

Ez nagyszerű, de kapnak még egy lehetőséget, hogy egy kicsit többet keressenek.

És ez a választási lehetőség: kockáztathatnak,

ebben az esetben feldobok egy majom zsetont.

Ha fej, kapnak még ezer dollárt.

Ha írás, nem kapnak semmit.

Tehát többet kaphatnak, de kockázatos.

A másik egy óvatos választás. Biztosan kapnak valamennyi pénzt.

Csak oda fogok adni 500 dollárt.

Zsebrevágahtják és rögtön használhatják.

Látják, az ösztönük erre húz.

A legtöbben az óvatos lehetőséget választják.

A többség azt mondja, miért kockáztassak, amikor biztosan kaphatok 1500 dollárt?

Ez jó üzletnek tűnik. Ezt fogom választani.

Azt modnhatják, hogy ez nem igazán irracionális.

Az emberek tartanak a kockázattól. Na és?

A "na és" akkor jön, amikor elkezdünk ugyanerről

a problémáról egy kicsit

másképp gondolkodni.

Most képzeljék el, hogy mindegyiküknek adok

2000 dollárt -- 20 ropogós százdollárost.

Kétszer annyi mindent vehetnek meg, mint korábban.

Képzeljék el, milyen érzés zsebretenniük.

És most képzeljék el, hogy megint választaniuk kell.

De most ez egy kicsit rosszabb.

Most azt fogják eldönteni, hogyan fognak pénzt veszíteni,

de ugyanazt a választást kapják.

Választhatják a kockázatos veszteséget --

feldobok egy érmét. Ha fej, sokat fognak veszteni.

Ha írás, nem veszítenek semmit, minden rendben, megtarthatják az egészet --

vagy lehetnek óvatosak, ami azt jelenti, hogy a zsebükbe kell nyúlniuk

és biztosan vissza kell adniuk öt százdollárost.

Sok összeráncolt homlokot látok a közönségben.

Szóval lehet, hogy ugyanazt súgja az ösztönük,

mint az alanyoké, akiket vizsgáltunk,

hogy amikor ezzel a választással állnak szemben,

az emberek nem a biztonságos lehetőséget választják.

Általában kockáztatnak.

Ez azért irracionális, mert mindkét esetben ugyanazt a választási

lehetőséget adtuk az embereknek.

50%-os esély 1000 vagy 2000 dollárra,

vagy egy biztonságos 1500 dollár.

De az emberek ösztöne, hogy mennyi kockázatot

vállaljanak függ attól, hogy honnan indultak.

Tehát mi történik?

Nos, mint kiderült ez úgy tűnik,

hogy legalább két pszichológiai előítélet eredménye.

Az egyik az, hogy nagyon nehéz abszolút értékekben gondolkodnunk.

Nagyon sokat kell gondolkoznunk, hogy rájöjjünk

az egyik választás 1000 vagy 2000 dollár,

a másik 1500.

Sokkal egyszerűbb relatív fogalmakban gondolkodnunk,

ahogy a lehetőségek változnak időről időre.

Olyasmiket gondolunk, hogy "Ó, többet fogok kapni" vagy "Ó, kevesebbet fogok kapni."

Ez mind jó és szép, kivéve, hogy

a más irányokba történő változások

befolyásolják, hogy a lehetőségeinket

jónak vagy rossznak gondoljuk.

És ez egy második előítélethez vezet,

amit a közgazdászok 'veszteség kerülésnek' neveznek.

Lényegében nagyon utáljuk, ha veszteségeink vannak.

Nagyon utáljuk, amikor le kell maradnunk pénzről.

Ez azt jelenti, hogy néha megváltoztatjuk

a preferenciáinkat, csak hogy ezt elkerüljük.

Az utolsó példából azt látták, hogy

az alanyok kockázatot vállalnak,

mert akarnak egy kicsi esélyt arra, hogy nem lesz veszteségük.

Ez azt jelenti, hogy amikor kockázat --

elnézést, amikor a veszteség jár a fejünkben,

nagyobb kockázatot vállalunk,

ami nagyon aggasztó lehet.

Ezek a dolgok nagyon rossz módokon jelentkeznek embereknél.

Ezért tartják meg a befektetők a rossz kötvényeket hosszabb ideig --

mert relatív fogalmakban gondolkodnak róluk.

Ezért nem akarják emberek eladni a házukat --

mert nem akarják veszteségesen eladni.

Az a kérdés érdekelt minket, hogy

vajon a majmoknak is ugyanezek-e az előítéleteik.

Ha előállítjuk ugyanezt a helyzetet a majom piacon,

vajon ugyanazt teszik, mint az emberek?

Tehát ezt tettük, a majmok választhattak a srácok közül,

akik biztonságosak voltak -- mindig ugyanazt csinálták --

és kockázatos srácok --

az idő felében máshogy viselkedtek.

És választási lehetőségeket kaptak, amik bónuszok --

mint önök az első gyakorlatban --

tehát esélyük volt többet kapni,

vagy bizonyos helyzetekben veszteséget szenvedni --

amikor azt hitték, hogy többet fognak kapni, mint amit kaptak.

És ez így néz ki.

Bemutattunk a majmoknak két új eladót.

Mindkét srác a jobb és baloldalon egy szőlővel kezd,

ami kecsegtető.

De bónuszokat fognak adni a majmoknak.

A baloldali srác egy biztos bónusz.

Minden alkalommal egyet ad hozzá, a majom kettőt kap.

A srác a jobboldalon egy kockázatos bónusz.

Néha a majmok nem kapnak bónuszt -- ami egy 0 bónusz.

Néha a majmok két extrát kapnak.

Ami egy nagy bónusz, most hármat kapnak.

De ez ugyanaz a választás, amit önök is megtettek.

A majmok vajon óvatosak lesznek, és

azt a srácot választják, aki minden alkalommal ugyanazt csinálja,

vagy kockáztatnak,

és megpróbálják a kockázatos de nagy bónuszt,

amiben meg van a 0 bónusz lehetősége.

Önök óvatosak voltak.

Kiderült, hogy a majmok is óvatosak.

Minőségileg és mennyiségileg

ugyanúgy választanak, mint az emberek,

amikor ugyanúgy teszteltük őket.

Mondhatnánk, hogy a majmok nem szeretik a kozkázatot.

Nézzük meg, hogyan bánnak a veszteséggel.

Tehát kipróbáltuk ennek a második verzióját.

Most a majmok két sráccal találkoznak,

akik nem bónuszokat adnak,

hanem kevesebbet kapnak, mint amire számítottak.

Szóval úgy tűnik, hogy nagy adaggal kezdenek.

Három szőlő, ettől a majmok lázba jönnek.

De most megtudják, hogy ezek a srácok kevesebbet adnak, mint amit vártak.

A baloldali egy biztos veszteség.

Minden egyes alkalommal el fog venni egyet

és csak kettőt ad a majmoknak.

A jobboldali egy kockázatos veszteség.

Néha nem vesz el semmit, amitől a majmok odáig vannak,

de néha nagy veszteséget okoz,

kettőt vesz el és csak egyet ad a majmoknak.

Tehát mit csinálnak a majmok?

Ugyanaz a választás, lehetnek óvatosak

és mindig két szőlőt kapnak, vagy

kockáztathatnak és az egy és három közül választanak.

Ami figyelemreméltó számunkra, amikor a majmoknak adjuk ezt az opciót,

ugyanazt az irracionális döntést hozzák, mint mi.

Nagyobb kockázatot vállalnak

az alapján, hogy a kísérletezők honnan indultak.

Ez őrület, mert eszerint a majmok is

relatív fogalmak szerint értékelik a dolgokat

és máshogy kezelik a veszteséget, mint a nyereséget.

Tehát mit jelent mindez?

Először is megmutattuk, hogy

adhatunk a majmoknak egy pénzügyi fizetőeszközt,

és hasonló dolgokat csinálnak vele.

Néhány okos dolgot, amit mi is,

és néhány nem olyan kellemes dolgot, amit mi is,

pl. lopnak és hasonlók.

De néhány irracionális dolgot is csinálnak, amit mi is.

Rendszeresen rosszul döntenek,

és ugyanolyan módon, mint mi.

Ez az előadás első maradandó üzenete,

hogyha látták az elejét és azt gondolták,

ezután majmokat fogok pénzügyi tanácsadóként alkalmazni.

Sokkal édesebbek, mint...tudják --

Ne tegyék, mert valószínűleg ugyanolyan hülyék lesznek,

mint az emberek, akik most önöknek dolgoznak.

Szóval tudják, egy kicsit rossz --bocs, bocs, bocs.

Egy kicsit rossz a majom befektetőknek.

De tudják az ok, amiért nevetnek, rossz az embereknek is.

Mert megválaszoltuk a kérdést, amiből kiindultunk.

Meg akartuk tudni, hogy honnan jönnek ezek a hibák.

És azzal a reménnyel kezdtük, hogy talán

javíthatunk a pénzügyi intézményeinken,

javíthatunk a technológiáinkon, hogy jobbá tegyük magunkat.

De azt láttuk, hogy ezek az előítéletek ennél mélyebben gyökerezhetnek bennünk.

Sőt, talán egyenesen az evolúciós

történelmünkből fakadnak.

Tudják, talán nem csak az emberek

ostobák a lánc jobb oldalán.

Talán ostoba minden egészen a kezdetekig.

És ez, ha hiszünk a kapucinus majmok eredményeinek,

azt jelenti, hogy ezek az ostoba stratégiák

akár 35 millió évesek is lehetnek.

Ez hosszú idő ahhoz, hogy egy

stratégia megváltozzon -- nagyon-nagyon hosszú.

Mit tudunk más, hasonlóan régi stratégiákról?

Nos, az egyik az, hogy tudjuk, nagyon nehéz leküzdeni őket.

Tudják, az evolúciós késztetésünk arra, hogy

édes, zsíros dolgokat együnk, mint pl. a sajttorta.

Ezt nem lehet egyszerűen kikapcsolni.

Nem tudunk a desszertes kocsira nézni és azt mondani, "Nem, ez gusztustalan."

Egyszerűen nem így vagyunk tervezve.

Úgy fogjuk látni, hogy ez egy jó dolog, érdemes utána menni.

Azt tippelem, hogy ugyanez igaz arra,

ahogy az emberek a különböző

pénzügyi döntéseket látják.

Amikor azt látod, hogy zuhan a kötvényeid éréke,

amikor látod, ahogy esik a házad értéke,

nem tudod máshogy látni,

mint evolúciós fogalmakban.

Ez azt jelenti, hogy az előítéleteket

amik a rossz befektetésekhez vezetnek,

amik az ingatlanárverezésekhez vezettek,

nagyon nehéz lesz legyőzni.

Ez a rossz hír. A kérdés az: van-e jó hír?

Elvileg azért vagyok itt, hogy jó híreket mondjak.

Nos, a jó hír az, szerintem,

amivel az előadást kezdtem, hogy

az emberek nem csak okosak,

hanem tényleg, inspirálóan okosak

a többi állathoz képest a biológia birodalmában.

Olyan jók vagyunk abban, hogy legyőzzük a biológiai korlátainkat --

tudják, repülővel jöttem ide.

Nem kellett csapkodnom a szárnyaimmal.

Kontakt lencsét hordok, hogy láthassam is önöket.

Nem tart vissza a saját rövidlátóságom.

Ezekben az esetekben túlléptünk

a biológiai korlátainkon, a technológia

segítségével, látszólag nagyon könnyen.

De fel kell ismernünk a saját korlátainkat.

És ez a bökkenő.

Camus azt mondta, "Az ember az egyetlen teremtmény a világon,

amely nem akar az lenni, ami."

Ebben az az irónikus,

hogy csak akkor tudjuk túllépni a korlátainkat,

ha felismerjük őket.

Azt remélem, hogy úgy gondolnak a korlátaikra,

nem, mint leküzdhetetlen akadályokra,

de felismerik és elfogadják azokat,

és aztán a design világának segítségével megoldják azokat.

Ez lehet az egyetlen módja annak, hogy

elérjük a teljes emberi potenciálunkat,

és tényleg a nemes faj legyünk, ami mind lenni szeretnénk.

Köszönöm.

(Taps)