Nic Marks: A Boldog Bolygó Index

Nic Marks statisztikus felteszi a kérdést, miért mérjük egy nemzet sikerét a produktivitással -- az emberek boldogsága és jóléte helyett. Bemutatja a Boldog Bolygó Indexet, amely a nemzeti jólétet az erőforrás-felhasználás függvényében ábrázolja (mert egy boldog élethez nem kell a Földet tönkretenni). Mely országok rendelkeznek a legmagasabb BBI-vel? Lehet, hogy meg fognak lepődni.

Martin Luther King

nem azt mondta,

"Van egy rémálmom",

amikor a polgárjogi mozgalmat lelkesítette.

Azt mondta: "Van egy álmom."

És nekem is van egy álmom.

Van egy álmom, hogy képesek leszünk másként is gondolni

a jövőre mint rémálomra,

és ez egy kihívás lesz,

mert ha csak az utóbbi idők

nagy kasszasikerű filmjeire gondolunk,

az emberiség víziója szinte mindegyikben

apokaliptikus.

Úgy gondolom, ez a film

a modern idők egyik legzordabbika, "Az út".

A filmkészítés egy szép darabja,

de minden elhagyatott,

minden halott.

Egy apa és a fia

próbál túlélni, az út mentén haladva.

Úgy gondolom, hogy a környezetvédelmi mozgalom,

aminek én is része vagyok,

bűnrészes a jővőkép

ilyenné tételében.

Túl hosszú ideig

házaltunk egy lidércnyomásszerű képpel,

hogy mi fog történni.

A legrosszabb eset forgatókönyvére fókuszáltunk.

A problémákra fókuszáltunk.

És nem gondolkodtunk eleget

a megoldásokon.

A félelmet használtuk, ha így tetszik,

hogy felhívjuk az emberek figyelmét.

És bármelyik pszichológus megmondja,

hogy a szervezetben a félelem

a menekülési mechanizmushoz van kapcsolva.

Része a küzdj vagy menekülj mechanizmusnak,

amikor egy állat megijed --

gondoljanak egy szarvasra.

A szarvas mozdulatlanná dermed,

felkészülve az elfutásra.

És, azt gondolom, ez az, amit mi is teszünk,

amikor megkérjük az embereket, hogy vegyenek részt

a környezet pusztulása és az éghajlatváltozás elleni tennivalókban.

Az emberek megdermednek és elfutnak,

mert a megfélemlítést használjuk.

És úgy gondolom, hogy a környezetvédelmi mozgalomnak fel kell nőnie

és el kell kezdenie gondolkozni

a haladásról.

Hogyan lehetne jobbá tenni az emberiséget?

Az egyik probléma, amivel szembekerülünk, úgy gondolom,

az, hogy az emberek, akik kisajátították a piacot

a haladás értelmében,

ez egy pénzügyi értelmezése a haladásnak,

egy gazdasági értelmezése a haladásnak --

hogy valamilyen módon,

ha a helyes számok felmennek,

jobb helyzetbe kerülünk,

akár a részvénypiacon,

akár a GDP

és a gazdaság növekedése által,

hogy valami módon az életünk jobbá válik.

Ez valahogyan vonzóbb az emberi kapzsiságnak

mint a félelem --

hogy a több jobb.

A nyugati világban nekünk már van elég.

Talán a világ néhány részén még nem, de nekünk van elég.

És egy jó ideje tudjuk, hogy ez nem egy jó mércéje

a nemzetek jólétének.

Valójában, a nemzeti könyvelési rendszerünk megalkotója,

Simon Kuznets, az 1930-as években

azt mondta: "Egy nemzet jólétére

aligha lehet következtetni a nemzeti jövedelemből."

De mi létrehoztunk egy nemzeti könyvelési rendszert,

ami határozottan a termelésen

és gyártáson alapul.

És valóban, ez valószínűleg történelmi, és megvolt az ideje.

A II. világháborúban nagyon sok dolgot kellett gyártanunk.

És valóban, olyan sikeresek voltunk bizonyos dolgok gyártásában,

hogy megsemmisítettük Európa jó részét, és azután fel kellett újra építenünk.

És így a nemzeti könyvelési rendszerünk

a termelésen alapulóvá lett.

De már 1968-ban,

a látnok, Robert Kennedy, a balszerencsés

kimenetelű elnöki kampányának kezdetén

a bruttó nemzeti termék

legékesszólóbb lerombolását

valósította meg.

Beszédét azon mondattal fejezte be,

miszerint "A bruttó nemzeti termék

mindent mér, kivéve azt,

ami az életet érdemlegessé teszi."

Mennyire őrült ez? Hogy a haladásunk mértéke,

a haladásunk domináns mértéke a társadalomban

mindent mér,

kivéve azt, ami az életet érdemlegessé teszi?

Azt hiszem, hogyha Kennedy ma élne,

megkérné a statisztikusokat, mint amilyen én is vagyok,

hogy menjenek és találják meg,

mi teszi az életet érdemlegessé.

Megkérne minket, hogy tervezzük újra

a nemzeti könyvelési rendszerünket,

hogy olyan

fontos dolgokon alapuljon mint a társadalmi igazságosság,

fenntarthatóság

és az emberek jóléte.

És valójában a társadalomkutatók már elindultak,

és feltették ezen kérdéseket a világ sok táján.

Ez egy globális felmérés.

Megkérdik az embereket, hogy mi az, amit akarnak.

És, nem meglepő módon, az emberek az egész világon

azt mondják, hogy amit akarnak,

az a boldogság, saját maguknak,

családjaiknak, gyermekeiknek,

közösségeiknek.

Rendben, a pénzt is némileg fontosnak tartják.

Ott van, de közel sem olyan fontos mint a boldogság,

és közel sem olyan fontos mint a szeretet.

Mindannyiunknak adnunk és kapnunk is kell szeretetet egyaránt az életben.

Közel sem olyan fontos mint az egészség.

Egészségesek akarunk lenni és teljes életet akarunk élni.

Ezek természetes emberi törékvéseknek tűnnek.

Miért nem ezeket mérik a statisztikusok?

Miért nem gondolunk a nemzetek haladására ezek értelmében,

ahelyett, hogy azt nézzük, mennyi dolgot halmoztunk fel.

És valóban, ez az, amivel felnőtt koromban foglalkoztam,

azon gondolkodtam, hogyan mérjük a boldogságot,

hogyan mérjük a jólétet,

hogyan tudjuk ezt megtenni környezeti határokon belül.

És megalkottuk, a szervezetnél, ahol dolgozom,

a New Economics Foundation-nél,

azt a valamit, amit mi úgy hívunk, hogy Boldog Bolygó Index,

mert úgy gondoljuk, az embereknek és a bolygónak is boldognak kell lennie.

Miért nem készítünk egy haladási mértéket, ami ezt mutatja?

És amit mi csinálunk az,

hogy azt mondjuk, egy nemzet végső eredménye az,

hogy mennyire sikeres

a boldog és egészséges élet megteremtésében állampolgárai számára.

Ez kellene legyen a célja

minden egyes nemzetnek a bolygón.

De nem szabad elfelejtenünk,

ennek alapvető bemenete,

hogy mennyi erőforrását használjuk fel a bolygónak.

Csak egy bolygónk van. Osztoznunk kell rajta.

Ez a végső szűkös erőforrás,

az egyetlen bolygó, melyen osztozunk.

És a gazdaságtudomány nagyon érdekelt a szűkösségben.

Ha adott egy szűkös erőforrás,

amit a kívánt eredménnyé

akar alakítani,

hatékonyságban gondolkodik.

Abban gondolkodik, hogy mivel járunk jobban.

És ez annak a mértéke, hogy mennyi jólét

származik a bolygó erőforráshasználatából.

Egy hatékonysági mérték.

És valószínűleg a legegyszerűbb mód ennek bemutatására,

ha megmutatom önöknek ezt a grafikont.

A grafikon mentén vízszintesen

az "ökológiai lábnyom" található,

annak a mértéke, hogy mennyi erőforrást használunk

és mekkora nyomást kényszerítünk a bolygóra.

Minél többet, annál rosszabb.

Függőlegesen, felfelé,

a "boldog életévek" mértékét láthatjuk.

Ez a nemzetek jólétéről szól.

Olyan mint egy boldogság által beállított várható élettartam.

Olyan mint a nemzetek életminősége és -mennyisége.

És az a sárga pötty, amit látnak, a globális átlag.

A nemzeteknek egy hatalmas tömbje

helyezkedik el a globális átlag körül.

A grafikon jobb felső részében

azok az országok vannak, melyek viszonylag jól működnek és jólétet teremtenek,

de nagyon kihasználják a bolygót, hogy oda feljussanak.

Ilyen az Egyesült Államok,

a többi nyugati ország azokkal a háromszögekkel jelölve

és néhány Öböl-állam.

Ezzel szemben, a grafikon bal alsó részében

azon országok jelennek meg, melyek nem sok jólétet teremtenek --

például Fekete-Afrika.

Hobbesi értelemben

az élet rövid és állatias ott.

A várható élettartam ezen országok többségében

mindössze 40 év.

A malária, a HIV/AIDS

nagyon sok embert elpusztít

a világ ezen részén.

De most jöjjenek a jó hírek!

Van néhány ország ott fenn, a sárga háromszögek,

melyek a globális átalgnál jobban állnak,

a grafikon bal felső sarkába tartanak.

Ez egy törekvési grafikon.

A bal felsők akarunk lenni, ahol a jó élet nem teszi tönkre a Földet.

Ők a latin-amerikaiak.

A fenti, egymagában lévő ország

olyan hely, ahol én még nem jártam.

Talán néhányan önök közül igen.

Costa Rica.

Costa Rica --

a várható élettartam 78 és fél év.

Ez magasabb mint az Egyesült Államokban.

Ők, a legújabb Gallup világfelmérés szerint,

a legboldogabb nemzet a bolygón --

boldogabb mint bármelyik másik; boldogabb mint Svájc és Dánia.

Ez a legboldogabb hely.

Ők az erőforrások

egynegyedéből érik el ezt,

mint amennyi a nyugati világra jellemző --

az erőforrások egynegyedéből.

Mi történik ott?

Mi történik Costa Ricán?

Nézzünk néhány adatot.

Az elektromosság 99 százaléka megújuló forrásokból jön.

A kormányuk az elsők egyike, akik elkötelezték,

hogy teljesen szén-dioxid-mentesek lesznek 2021-re.

A hadsereget megszüntették

1949-ben --

1949.

És szociális programokba fektettek --

egészségügybe és oktatásba.

Az egyik legmagasabb írni-olvasni tudási aránnyal rendelkeznek Latin-Amerikában

és az egész világon.

És ott van az a latinos hangulat, igaz?

Szociálisan összekapcsoltak.

(Nevetés)

A kihívás az, hogy valószínűleg -- és ezen el kellene gondolkoznunk --

a jövő

nem Észak-Amerikai lesz,

nem Nyugat-Európai lesz.

Lehet, hogy Latin-Amerikai lesz.

És az igazi kihívás az,

hogy a globális átlagot felhúzzuk ide.

Ezt kell tennünk.

És ha ez sikerül,

fel kell húzzuk az országokat alulról,

és el kell húznunk az országokat a grafikon jobb oldaláról.

És ekkor majd elkezdünk egy boldog bolygót teremteni.

Ez az egyik nezőpont.

Egy másik nezőpont, ha az időbeli alakulásokat vizsgáljuk.

Nem rendelkezünk a világ minden országából visszamenőlegesen jó adatokkal,

de a leggazdagabb országok, az OECD-csoport esetében igen.

Ez a jólét időbeni változása az adott intervallumon,

egy kis mértékű növekedés,

azonban ez az ökológiai lábnyom változása.

És így egy szigorúan boldog-bolygó metodológiában

kevésbé hatékonnyá váltunk

a végső szűkös erőforrásaink

általunk akart eredménnyé alakításában.

És a lényeg az, úgy gondolom,

valószínűleg mindenki ebben a teremben

azt szeretné, ha a társadalom eljutna 2050-be

mindenféle apokaliptikus

esemény nélkül.

Ez igazából nincs is olyan messze.

Egy fél emberöltőre van.

Egy ma iskolába menő gyermek

2050-ben olyan idős lesz mint én most.

Ez nem a nagyon távoli jövő.

Így néz ki az Egyesült Királyság kormányának terve

a szén-dioxid és üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozóan.

És elárulom, ez más mint ami eddig volt.

Ez megváltoztatja a dolgokat.

Ez megváltoztatja azt, ahogyan szervezeteket hozunk létre,

ahogyan a kormányzati politikát alakítjuk és ahogyan élünk.

És a lényeg,

hogy növekvő jólétet biztosítsunk.

Nem mondhatjuk az embereknek,

hogy az életminőség le fog csökkenni.

Egyikünk sem akarja, úgy gondolom,

hogy az emberi haladás megálljon.

Úgy gondolom, ezt folytatni akarjuk.

Úgy gondolom, azt akarjuk, az emberiség továbbra is gyarapodjon.

És, úgy gondolom, itt lépnek be az éghajlatváltozás szkeptikusai és tagadói.

Úgy hiszem, ez az amit akarnak. Azt akarják, hogy az életminőség javuljon.

Ragaszkodnak ahhoz, amilyük van.

És ha szembe akarunk szállni velük,

úgy gondolom, ez az, amit tennünk kell.

És ez azt jelenti, hogy a hatékonyságot még jobban növelnünk kell.

Persze, nagyon könnyű grafikonokat meg hasonló dolgokat rajzolni,

de a lényeg az, hogy meg kell változtatni ezen görbéket.

És, úgy gondolom, példát vehetünk

a rendszerelméletről, a rendszermérnökökről,

akik visszacsatolási hurkokat hoznak létre,

behelyezik a megfelelő információt a megfelelő időpontba.

Az embereket a "jelen" motiválja.

Beviszünk egy okos kis mérőműszert a lakásunkba,

látjuk, hogy mennyi elektromosságot használunk a jelen pillanatban,

mennyibe kerül ez nekünk,

és a gyerekeink igen gyorsan le fogják kapcsolni a villanyt.

Hogy nézne ez ki a társadalomban?

Miért van az, hogy a rádióhírekben minden este

az FTSE 100, a Dow Jones, a dollár-font arányról hallok --

az sem tudom, hogy a dollár-font arány mikor számít jó hírnek.

És miért ezt hallom?

Miért nem azt hallom, hogy mennyi energiát használt Nagy-Britannia

vagy Amerika tegnap?

Elértük-e a három százalékos éves célt

a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében?

Így tudunk egy közös célt teremteni.

Kitesszük a médiába és elkezdünk gondolkozni rajta.

És pozitív visszacsatolási hurkokra van szükség

a növekvő jóléthez.

Kormányzati szinten létrehozhatnak nemzeti jóléti számlákat.

A vállalkozások szintjén megfigyelhetjük az alkalmazottak jólétét,

amelyről tudjuk, hogy a kreativitáshoz van kötve,

amely pedig az innovációhoz,

és a környezeti problémák kezeléséhez nagyon sok innovációra lesz szükségünk.

És ezekre az oldalba bökésekre is szükségünk van.

Talán nincs szükség az adatokra, de szükség van az emlékeztetésre.

Az Egyesült Királyságban létezik egy erős közegészségi üzenet

a napi öt gyümölcsről és zöldségről,

és hogy mennyit kell mozognunk -- ebben soha nem voltam jó.

Melyek ezek a boldogság számára?

Mi az az öt dolog, amit minden nap meg kellene tegyünk,

hogy boldogabbak legyünk?

Készítettünk egy projektet a Tudományért Felelős Kormányhivatalnak,

ez egy nagy program, amit Foresight programnak hívnak --

sok-sok embert -- nagyon sok szakértőt bevonva --

minden bizonyítékokon alapul -- egy hatalmas kötet.

Egy munka azonban a következőről szólt: milyen öt pozitív cselekedettel

növelhetjük a jólétet az életünkben?

Ezek nem éppen

a boldogság titkai,

hanem olyan dolgok, úgy gondolom, melyek elősegítik a boldogság áradását.

Ezek közül az első az, hogy összekapcsolódjunk,

hogy a szociális kapcsolatok

az életünk legfontosabb sarokkövei.

Befektetjük a rendelkezésünkre álló időt

és energiát szeretteinkbe?

Építsük továbbra is ezeket a kapcsolatokat.

A második, hogy legyünk aktívak.

A leggyorsabb kiút a rossz hangulatból:

menjünk ki, sétáljunk egyet, kapcsoljuk be a rádiót és táncoljunk.

Az aktivitás nagyon jót tesz a pozitív hangulatnak.

A harmadik, hogy figyeljünk.

Mennyire figyelünk a világon történő dolgokra,

az évszakok változására, a körülöttünk lévő emberekre?

Észrevettük, mi bukkant fel számunkra?

Ez a figyelmességre vonatkozó bizonyítékokon,

a kognitív viselkedési terápián alapszik,

ami nagyban hozzájárul a jólétünkhöz.

A negyedik, hogy folyamatosan tanuljunk,

és fontos a "folyamatosan" --

tanuljunk egész életünk során.

Az idősebb emberek, akik tanulnak és érdeklődnek,

sokkal jobb egészségnek örvendenek, mint azok, akik beszűkülnek.

De ennek nem kell formális tanulásnak lennie; nem tudásalapú.

Sokkal inkább érdeklődés.

Lehet egy új étel elkészítésenek elsajátítása,

egy hangszer, amit gyerekkorunk óta elfeledtünk.

Folyamatosan tanuljunk.

És a legutolsó

a leginkább gazdaságellenes cselekedet,

hogy adjunk.

A nagylelkűségünk, önzetlenségünk,

könyörületünk,

mind erősen összekapcsolt

az agyunk jutalmazási mechanizmusával.

Jól érezzünk magunkat ha adunk.

Elvégezhetnek egy kíserletet, amiben

két csoportnak száz dollárt adnak reggel.

Az egyiknek azt mondják, költsék magukra,

a másiknak, hogy másokra.

A nap végén megmérik a boldogságukat,

és azok, akik másokra költötték, sokkal boldogabbak,

mint akik saját magukra.

És ennek az öt dolognak,

amit ezekre a praktikus képeslapokra tettünk,

azt mondanám, nem kell tönkretennie a Földet.

Nincs szén-dioxid tartalmuk.

Elvégzésükhöz nincs szükség különösebb anyagi javakra.

És úgy gondolom, igazán ésszerű,

hogy a boldogság ne pusztítsa el a Földet.

Tehát, Martin Luther King

halála előestéjén

hihetetlen beszédet mondott.

Azt mondta, "Tudom, hogy kihívások vannak előttünk,

lehetnek gondok is előttünk,

de nem félek semmitől. Nem érdekel.

Megjártam a hegytetőt,

és megpillantottam az Ígéret Földjét."

Nos, ő prédikátor volt,

azonban én úgy vélem, a környezetvédelmi mozgalomnak

és az üzleti közösségnek, a kormánynak

fel kell mennie a hegy tetejére,

ki kell tekintenie,

és meg kell pillantania az Ígéret Földjét,

és

egy olyan világot kell látnia,

melyet mindannyian akarunk.

És emellett meg kell teremteni a Nagy Átmenetet,

hogy elérjünk oda,

és ezt a nagy átmenetet jó dolgokkal kell kiköveznünk.

Az emberek boldogok akarnak lenni.

Ruházzuk fel őket az öt módszerrel.

És irányjelzőkre van szükségünk,

hogy összefogjuk és irányítsuk az embereket --

valami olyasmire, mint a Boldog Bolygó Index.

És hiszem,

hogy akkor meg tudunk teremteni egy olyan világot, amit mindannyiunk akar,

ahol a boldogság nem teszi tönkre a Földet.

(Taps)