-
Üdvözöljük a Carnegie Mellon Online-on.
-
A Carnegie Mellon Egyetem további multimédia anyagaiért keressék fel
-
a www.cmu.edu/multimedia honlapot.
-
IDŐBEOSZTÁS
-
Köszönöm, nagyon kedvesek,
-
de soha ne adjanak borravalót a pincérnek, mielőtt kihozná az ételt.
-
Köszönöm, Gabe, Jim, nem is lehetnék hálásabb egy felvezetőért.
-
Kettőjüket már régóta ismerem, tanítottam itt a Virginia Egyetemen, szeretem ezt a helyet,
-
hihetetlen hely ez, tele hagyományokkal, történelemmel és tisztelettel,
-
ezeket a minőségeket igen nagyra becsülöm,
-
és szeretném, ha fennmaradnának az amerikai társadalomban.
-
Ez itt egyike azon helyeknek, amelyeket szeretek azért, mert őrzik őket.
-
Szerintem a Virginia Egyetem becsületkódexe önmagában olyasmi,
-
amit minden egyetemi vezetőnek tanulmányoznia kellene, megnézni és megkérdezni:
-
"Nekünk miért nincs ilyenünk?"
-
Szóval szerintem számos szeretetre méltó dolog van ezen a helyen.
-
Ma az idővel való gazdálkodásról fogok beszélni.
-
A körülmények, ahogy talán önök is tudják, kissé szokatlanok.
-
Azt hiszem, jogom van beszélni arról, hogy kezeljük a szűk határidőket.
-
A hasnyálmirigy rákkal való küzdelmem másfél éve kezdődött.
-
Küzdöttem, megtettem minden tőlem telhetőt, de ahogy az onkológusom mondta:
-
ha választhatnál egy listáról, nem ez az, amit választanod kellene.
-
Augusztus 15-én így nézett ki a CT felvételem.
-
Ha végignézik őket, láthatják,
-
körülbelül egy tucat daganat van a májamban,
-
akkor az orvosok azt mondták - imádom ezt a megfogalmazást -
-
"Három-hat hónap jó egészségben tölthető időm van."
-
Optimizmus és pozitív kifejezések. Ahogy a Disney parkban mondják:
-
"Mikor zár a park?" - "A park nyolcig van nyitva."
-
Tehát "3-6 hónap jó egészségem maradt"
-
Számoljuk ki: azóta három hónap és tizenkét nap telt el.
-
Tehát a határidőnaplóm szerint nem feltétlenül kellene ma itt lennem.
-
Örömmel mondhatom, hogy palliatív kemoterápiát kapok,
-
ez még szerez nekem egy kis időt,
-
pár plusz hónapot, ha továbbra is jól működik.
-
Még mindig jól érzem magam.
-
Így, hogy Gabe is itt van, nem fogok fekvőtámaszokat csinálni,
-
mert nem keltenék különösebb feltűnést.
-
Gabe tényleg igen jól néz ki!
-
Szóval, továbbra is viszonylag jól vagyok,
-
tegnap voltam kemoterápián (ki kell próbálniuk, nagyszerű dolog!)
-
De ez is erősíti a kérdést, hogy igen kevés időm maradt
-
páran meg is kérdezték: "Miért mész előadást tartani?"
-
Nos, számos oka van annak, hogy eljöttem és előadást tartok.
-
Ezek egyike, hogy megígértem.
-
Ez elég egyszerű indok, és fizikailag képes vagyok rá.
-
Egy másik ok, hogy a Virginia Egyetemre mennem nem olyan, mint egy ismeretlen helyre utazni.
-
Felteszik a kérdést: "Miért nem töltöm minden időmet a családommal?"
-
Azzal, hogy egy napra visszajöttem ide, a családommal töltöm az időm,
-
a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, hiszen
-
... talán sokan látták ezt a fényképet az előadásomon,
-
ők az unokaöcsém és unokahúgom, Chris és Laura.
-
Unokahúgom, Laura harmad... nem, negyedéves itt a Jefferson Egyetemen.
-
Laura, állj fel kérlek, hogy láthassák, mennyit nőttél? Íme...
-
Nem is lehetnék boldogabb, látva őt itt, ezen az egyetemen.
-
A másik szereplő ezen a képen Chris,
-
felállnál te is kérlek, hogy lássák, te sokkal nagyobb lettél?
-
Sokat nőttek, sok szempontból, nem csak magasságra. Öröm volt ezt látni, és nagybácsijuk lenni.
-
Van itt valaki a történelem szakos hallgatók vagy továbbképzősök közül?
-
Bárki történész?
-
Szóval, egy történész kérem keresse meg Chris-t az előadás után,
-
mert ő most másodéves a William és Mary-n,
-
és érdekes lesz számára az itteni PhD képzés a későbbiekben.
-
És nincs jobb történész doktori képzés, mint az itteni.
-
Igen, éppen kerítőt játszom az unokaöcsémnek. Csak őszintén!
-
Miről fogok ma beszélni?
-
Arról, hogy... ez nem olyan előadás lesz,
-
mint amit korábban láthattak tőlem.
-
Ez egy igen gyakorlatias előadás. Részben azért fogadtam el a meghívást,
-
hogy jöjjek vissza és beszéljek erről, mert Gabe és sok más kollégám mondta,
-
hogy oly sok kézzelfogható tudást kaptak tőlem arról, hogyan végezzenek el több dolgot.
-
Én valóban hiszem, hogy az idő az egyetlen valóban értékes árucikk.
-
Szóval, ez egy gyakorlatias előadás lesz.
-
Inspiráló abból a szempontból, hogy lelkesíteni fogja önöket,
-
mert felmutat néhány egyszerű dolgot, amit megtehetnek,
-
és amelyek révén több mindent tudnak megvalósítani a rendelkezésükre álló véges időben.
-
Arról fogok beszélni, hogyan tűzzenek ki célokat,
-
hogy kerüljék el az idő vesztegetését, miként kezeljék a főnökeiket,
-
- eredetileg ez a rész a tanácsadók kezeléséről szólt,
-
de igyekeztem kiterjeszteni, hogy ne legyen annyira oktatás-központú.
-
Hogyan adjanak feladatot másoknak... néhány fontos képesség és eszköz
-
amit ajánlanék önöknek, hogy többet hozzanak ki napjaikból.
-
Továbbá, hogyan kezeljék az élet valódi problémáit: a stresszt és a halogatást.
-
Ha csak a legutolsót meg tudják oldani, már jó úton járnak.
-
Nem kell jegyzetelniük. Ha laptopot látok önök előtt, feltételezni fogom,
-
hogy éppen üzengetnek, leveleznek vagy valami ilyesmivel foglalkoznak.
-
Ha zenét hallgatnának, kérem legalább használjanak fejhallgatót.
-
Mindez fel fog kerülni a honlapomra
-
és hogy tényleg könnyű legyen, ha tudni akarják, mikor kell felnézni,
-
a piros csillaggal megjelölt diák azok, amelyekről úgy gondolom, feltétlenül érteniük kell.
-
Másként fogalmazva: amin nincs piros csillag, nos hát...
-
Először is azt szeretném elmondani, hogy mi amerikaiak,
-
igen rosszul kezeljük az időt, mint tulajdont.
-
Bár igen jól kezeljük a pénzt, mint tulajdont.
-
Kultúránk része, hogy igen fontosnak tartjuk a pénz kezelését
-
az, hogy ki mennyit keres, meghatározza a társadalmi helyzetét, és így tovább
-
az időt egyáltalán nem emeltük erre a szintre.
-
Az emberek pazarolják saját idejüket, és ez mindig megdöbbent.
-
Egyik érdekes felfedezésem, hogy igen kevés ember
-
felelteti meg egymásnak az idejét és pénzét, pedig ez nagyon könnyen megtehető.
-
Az első szokás, amit tanárként felvettem, az volt, hogy megkérdeztem a tanítványaimat:
-
"Nos, mennyit ér az ön egy órája?"
-
Vagy, ha állásban van: "Mennyibe kerül az ön egy órája a cégének?"
-
Sokan fel sem fogják, hogy ha fizetésük van,
-
Mondjuk, évi 50000 dollárt keresnek,
-
a cégüknek talán kétszer annyiba kerül
-
hogy alkalmazzák önt, mert ott van a fűtés
-
világítás, a többi munkatárs, és így tovább,
-
szóval, ha ötvenezret fizetnek évente, akkor az bizony sokba kerül a cégének,
-
úgy százezer dollár bevételt kell termelnie.
-
Ha ezt elosztja a munkaidejére, kezdi megérezni
-
valójában mennyit ér egy órája.
-
Amikor mérlegelnie kell, hogy "megcsináljam ezt,
-
például megírjak egy programot, vagy inkább vegyek egyet, vagy írassam meg mással?",
-
figyelembe véve, hogy mennyibe kerül az ön ideje a munkáltatójának,
-
ez egy erős tényező, amely megváltoztathatja a hozzáállását.
-
Hiszen kezd ráébredni, hű, ha felszabadítom három órámat,
-
és átváltom dollárra, az egész komoly megtakarítás!
-
Szóval, kezdjék úgy kezelni az idejüket és a pénzüket,
-
mintha majdnem ugyanazt jelentenék.
-
Persze, Ben Franklin régen tudta mindezt.
-
Szóval az időt kezelni kell, és pontosan úgy kell kezelni,
-
ahogy a vagyont. Bár... mostanában rájöttem, hogy nem minden amerikai
-
képes kezelni a pénzét - ezért létezhet a hitelkártya rendszer egyáltalán.
-
Ez nyilvánvalóan az ingatlankölcsönre is igaz.
-
De az emberek többsége legalább megérti - és nem néz furcsán ha megkérdezzük:
-
"Láthatnám a háztartásuk költségvetését?"
-
Valójában amikor a "háztartás költségvetését" említem, önök úgy vélik a pénzről beszélek,
-
pedig valójában az a költségvetés, amiről beszélni szeretnék,
-
talán a háztartásuk idő-költségvetése.
-
A Carnegie Mellon Szórakoztatás-Technológiai Központjánál,
-
a belépő hallgatóknak azt szoktam mondani:
-
"Ez egy mesterkurzus, mindenki teljes tandíjat fizet"
-
Ez úgy 30000 dollár egy évre, és az első dolog, amit elmondok:
-
"Ha ön bejön hozzám és azt mondja:
-
'Nem hiszem, hogy ez nekem megér 60000 dollárt'
-
Ki fogom dobni az irodámból.
-
Még csak beszélgetni sem fogok a dologról."
-
Nyilván ők azt mondják: "Jó ég, ez a Pausch fickó egy igazi bunkó."
-
És persze igazuk is van. Viszont én így folytatom:
-
"Mivel nem a pénz a lényeg, később sokkal több pénzt is kereshetnek.
-
Ami viszont lehetetlen: ezt a két évet az életéből senki sem fogja visszakapni.
-
Szóval, ha bárki bejön az irodámba, és pénzről kezd beszélni, kidobom,
-
de ha azzal keres meg, hogy:
-
'Nem vagyok biztos benne, hogy ez a megfelelő hely számomra két év eltöltésére'
-
éjjel és nappal beszélgetni fogok vele,
-
mert ez azt jelenti, hogy a lényegről tárgyalunk,
-
vagyis az időről, mert ez az, amit soha senki nem kap vissza."
-
Tanácsaim többsége, különösen a hallgatók számára
-
- hány hallgató is van itt a teremben, kézfeltartással?
-
Oké, nagyszerű! Még mindig fiatal!
-
Szóval a többsége (Hans and Franz, a Saturday Night Life stílusában, az idősebbek számára):
-
"Most hallgass rám, elhinni ráérsz később!"
-
Sok minden csak később nyer értelmet,
-
az egyik legjobb dolog az egészben: Gabe elvállalta hogy mindezt felteszi a webre.
-
Tudom, hogy ma már videókat is lehet nézni a neten.
-
Szóval az elhangzottak többsége csak később nyer majd értelmet.
-
Amikor főnökről beszélek, és te egyetemi hallgató vagy, gondolj a tanársegédre,
-
ha PhD hallgató vagy, gondolj az oktatódra,
-
ha pedig fiatal gyerekként nézed mindezt, gondolj a szüleidre,
-
mert ők azok, akik bizonyos szempontból a főnökeid.
-
Az előadás gyors lesz, és nagy súlyt helyezek bizonyos technikákra.
-
Közhelyekben nem vagyok jó. A közhelyek szépek,
-
de nem igazán segítenek abban, hogy holnapra elkészüljek valamivel.
-
A másik: egy jó tolvaj tíz jó tudóssal felér.
-
Valójában a "tudós" szó bármire kicserélhető az előző mondatban
-
(HASZNÁLD mások eredményeit!)
-
Előadásom tartalmára nagy hatással volt
-
(ez egy szebb kifejezés arra, hogy onnan loptam)
-
az alábbi két könyv. Ezeket igen hasznosnak találtam,
-
de talán még jobb így, tömörített formában megkapni őket.
-
Lényegében annyit tettem, hogy kikapartam a gesztenyét önöknek.
-
Szeretek az "időhiányról" beszélni. [time famine]
-
Szerintem ez egy szép kifejezés. Van itt bárki, aki úgy érzi, hogy túl sok ideje van?
-
Oké, senki, nagyszerű.
-
Szeretem a "famine" (ínség) szót, mert ez Afrikára emlékeztet.
-
Bármikor odaszállítható légi úton minden élelem, ami egy hétre megoldja a válságot.
-
viszont ez egy rendszer szintű probléma, ami rendszer szintű megoldást igényel.
-
Egy olyan időbeosztás, amely azt állítja: "Rendbe rakok mindent számodra a következő 24 órára"
-
egyszerűen nevetséges, ugyanaz, mint: "A következő évre megoldom az afrikai éhezést."
-
Hosszú távon kell gondolkozni, meg kell változtatni alapvető háttérfolyamatokat,
-
mert a probléma a rendszerben van: egyszerűen túl sok tennivalónk jut túl kevés időre.
-
Eszükbe kell véssék: ez nem csak az időbeosztásról szól.
-
Ez olyan langyos témának tűnik: egy előadás az időbeosztásról
-
olyan vajaskenyér-szerű.
-
Na de mit szólnak ehhez: Hogyan kerüljük el a gyomorfekélyt?
-
Erre azért felfigyelek!
-
Az anyag jó része életvezetési tanács.
-
Vagyis: hogyan kezeljék új módon dolgaik jó részét, hogyan osszák be az idejüket,
-
hogy ezáltal boldogabb, csodálatosabb legyen az életük.
-
Annyira tetszett, hogy a felvezetőben a vidámságról beszéltek!
-
Mert ha ezt én hoztam volna be az egyetemre, hát éppen itt volt az ideje!
-
Ha valami nem szórakoztató, minek csináljuk?
-
Ezt szeretném én tudni. Az élet valóban túl rövid, ha nem tudjuk élvezni...
-
Sokszor hallom: "Van ugyan munkám, de nem nagyon szeretem"
-
mire én: "Nos, talán válthatnál?!"
-
"Ó, az túl nehézkes lenne" - "Igazad van, menj csak továbbra is ugyanoda,
-
és csináld minden nap azt, amit nem szeretsz. Köszönöm, jó éjt."
-
Tehát a végső cél a szórakozás. Középső fiam, Logan a kedvenc példám.
-
Nem hiszem, hogy képes "nem szórakozni".
-
Nyilván ezek többsége egyáltalán nem szórakoztató feleségemnek vagy nekem.
-
Viszont ő minden egyes pillanatát évezi.
-
Képtelen bármi olyat csinálni, ami nem világraszóló, nincs tele élettel.
-
Meg is fogja tartani ezt a képességet, ő az én kis Tigrisem,
-
és mindig Logant idézem fel, amikor az élet-vezetés végcéljára gondolok.
-
Persze, a végsőkig ki akarom használni az időt, de ez csak eszköz, nem a cél.
-
A végcél a lehető legtöbb vidámság.
-
Akik mélyreható tanulmányokat végeznek, videónaplókat készítenek és hasonlók,
-
azt mondják, az irodai dolgozók naponta két órát vesztegetnek el feleslegesen.
-
Rendetlen az asztaluk, nem találnak meg dolgokat, elkésnek időpontokat,
-
felkészületlenek a megbeszélésekre, nem tudnak koncentrálni.
-
Bárki itt a teremben, kézfeltartásos alapon érezte azt valaha, hogy ezek részei az életének?
-
Rendben, úgy tűnik, mindenki érintett!
-
Szóval ezek általános dolgok, és nem kell, hogy bűntudatuk legyen,
-
ha ilyen fertőzést észlelnek magukon,
-
mert mind fertőzöttek vagyunk, beleértve engem is.
-
Elmondom önöknek, bár elhasznált közhelynek hangzik:
-
a siker nem teszi önöket képessé a helyes időbeosztásra
-
A helyes időbeosztás teszi önöket sikeressé.
-
Pályám során sikeres voltam, de biztosítom önöket, ez nem annak köszönhető,
-
hogy okosabb vagyok a többieknél a karon. Ha most körülnézek,látom néhány korábbi kollégámat,
-
látom Jim Cohoon-t odafent. Nem vagyok okosabb, mint Jim Cohoon.
-
Folyamatosan figyelem tanszékeket olyan helyeken, mint a Virginia Egyetem, vagy a Carnegie Mellon,
-
és azt mondom: "A fenébe, ezek ám az okos fickók! Én meg csak belopóztam ide!"
-
Viszont úgy vélem, én jó vagyok néhány háttér-képességben
-
- ha nálad gyorsabb emberekkel kell együtt futnod, jól kell használnod mindazt, amiben jó vagy.
-
Beszéljünk először a célokról, fontossági sorrendről és a tervezésről
-
Bármikor, bármi kerül az önök életébe, meg kell kérdezzék:
-
"Ez a valami, aminek a végrehajtásán gondolkodom, miért foglalkozom vele?"
-
Szinte senki, akit ismerek, nem ezzel az alapelvvel kezdi:
-
"Itt van ez a dolog a tennivalóim között - MIÉRT van itt?" Mert ha elkezdik ezt a "miért" kérdezgetést ...
-
- A gyermekeim igen jók ebben. Tudják, folyamatosan hallom otthon: miért? miért?
-
Előbb vagy utóbb abbahagyják megkérdezni, "miért?" és azt mondják: "Rendben, megcsinálom."-
-
Tehát kérdezzék meg: "Miért csinálom, mi a cél, miért fog sikerülni nekem?"
-
és a kedvencem: "Mi lesz, ha nem csinálom meg?"
-
A világ legjobb dolga, amikor van valami a tennivalóim között és csak azt mondom: Hmm... nem.
-
Soha senki nem zárt börtönbe emiatt.
-
A múlt héten kimagyaráztam magam egy gyorshajtásból, ez igen menő volt.
-
Ekkor voltam a legközelebb ahhoz, hogy vonzó és szőke (nő) legyek.
-
Elmagyaráztam, hogy éppen most költöztünk, és a többit rám nézett és azt mondta:
-
"Ahhoz képest, hogy csak pár hónapja van hátra, egész jól néz ki"
-
Csak felhúztam a pólómat, megmutattam a vágást és azt mondtam:
-
"Na ja, kívülről jól nézek ki, de a daganatok idebent vannak."
-
Visszarohant a kocsijához és...!
-
Ez ám a pozitív élmény a rendfenntartó közeggel kapcsolatban.
-
Szóval, soha nem jött értem a rendőr amiatt, hogy kihúztam valamit a tennivalóim közül.
-
Ez igen erős dolog, hiszen máris visszakaptak egy csomó időt.
-
A másik, amit fejben kell tartani a célok kijelölése során, az a következő:
-
sokan koncentrálnak arra, hogy jól csinálják a dolgokat.
-
Szerintem igen veszélyes arra koncentrálni, hogy jól csináljuk a dolgokat.
-
Úgy vélem, sokkal fontosabb, hogy a jó dolgokat csináljuk.
-
A jó dolgokat megfelelő szinten csinálni sokkal fontosabb,
-
mint a rossz dolgokat gyönyörűen csinálni.
-
Teljesen mindegy mennyire fényesítik ki a korlát ALJÁT. Tartsák ezt észben.
-
Lou Holtz-nak volt egy listája: A 100 dolog, amit Lou Holtz meg szeretne tenni életében.
-
Hetente egyszer megnézte és azt mondta:
-
"Ha nem ezzel a száz dologgal foglalkoztam, akkor miért foglalkoztam mással?"
-
Szerintem ez nagyszerű módja a dolgok elrendezésének.
-
Van az a bizonyos 80/20 szabály. Van, aki 90/10-ként említi, de a lényeg:
-
megérteni, hogy igen kevés dolog az életükben vagy a tennivalóik között
-
határozza meg a valódi értékek jelentős részét.
-
Ha ön kereskedő, a bevétele 80 százaléka a partnerek 20 százalékától származik.
-
Érdemes rájönni, kik is alkotják ezt a 20 százalékot,
-
és minden időt az ő jobb kiszolgálásukra fordítani.
-
Mert tőlük származik a bevétel.
-
Akarni kell azt mondani: ennek a holminak van értéke, ennek a többinek viszont nincs;
-
és szükség van a hit bátorságára, hogy kimondják:
-
szóval ezt a "többit" kiszórom a hajómról.
-
Arra is emlékezniük kell, hogy a tapasztalat az idő gyümölcse,
-
nagyon-nagyon értékes, és nincs rövidebb út a megszerzéséhez.
-
A jó döntések forrása a tapasztalat,
-
a tapasztalat forrásai pedig a rossz döntések.
-
Szóval amikor rosszul mennek a dolgok, az talán azt jelenti,
-
hogy önök éppen sokat tanulnak, és később minden jobban fog menni.
-
Mellesleg az amerikai társadalomban ezért fizetünk sokat azoknak,
-
akik általában idősebbek, de sok mindent csináltak már korábban,
-
valójában a tapasztalataikért fizetünk, mert tudjuk,
-
hogy a tapasztalat az egyik olyan dolog, amit nem lehet színlelni.
-
Ne tévesszék szem elől az inspiráció erejét.
-
Randy még nem beszél egy órája sem, és máris elhangzik az első Disney hivatkozás...
-
Walt Disneytől sok jó mondás származik, az egyik kedvencem:
-
"Ha meg tudod álmodni, meg is tudod csinálni."
-
Sok cinikus barátom mondja erre, hogy bla-bla-bla...
-
Mire én: Kuss!
-
Az ihlet fontos, sőt, tovább megyek,
-
nem tudom, Walt-nak igaza volt-e, de állítom:
-
Ha nem engedik maguknak, hogy álmodozzanak valamiről, tudom, hogy nem fogják megvalósítani.
-
Az álmok ereje abban rejlik, hogy teret adnak az első lépés megtételére
-
a megvalósításhoz vezető úton.
-
Walt persze nem csak egy álmodozó volt. Nagyon keményen dolgozott.
-
Disneyland - ami elképesztő számomra,
-
hiszen tudok valamit arról, milyen nehéz egy vidámpark látványosságot összeállítani -
-
szóval ők az egész Disneyland-et 366 nap alatt építették fel.
-
Ennyi telt el az első kapavágástól az első fizető vendég fogadásáig.
-
Gondolják meg, mennyi idő kell valamit megcsinálni, mondjuk, egy állami egyetemen.
-
Az összehasonlítás kedvéért.
-
Lenyűgöző. Amikor egyszer valaki megkérdezte Walt Disney-t, "Hogy tudták ezt 366 nap alatt megcsinálni?"
-
pléhpofával ezt mondta: "Mindegyiket kihasználtuk."
-
Ismétlem: nincs egyszerű megoldás, sok kemény munka kell bármit is akarnak megvalósítani.
-
A tervezés igen fontos, az egyik időbeosztással kapcsolatos közhely:
-
"A sikertelen tervezés tervezett sikertelenség."
-
Tervezni kell sok szinten.
-
Minden reggel van tervem, amikor felkelek.
-
Végiggondolom, mit kell ma elvégeznem,
-
mit kell ezen a héten elvégeznem,
-
mit kell megcsinálnom a félév során,
-
(ez alapvető időmérték, hiszen egyetemi ember vagyok)
-
Ez nem jelent teljes rögzítettséget!
-
Sokan mondják: "Jó, de a dolgok olyan változékonyak! Biztos el kell majd térnem a tervtől"
-
- mire én: "Igen! Meg kell majd változtatni a tervet.
-
De csak akkor lehet megváltoztatni, ha egyáltalán létezik!"
-
Az a mentség, hogy nem csinálok tervet mert úgyis megváltozik, bénultságot eredményez,
-
hiszen nincsenek konkrét műveleti parancsok.
-
Készítsenek tervet, és fogadják el, hogy meg fogják változtatni, de legyen,
-
mert így van egy alap, amivel el lehet indulni.
-
Tennivaló listák. Ha megkérném önöket, hányan tudnák megmutatni a saját tennivaló listájukat?
-
Rendben, nem is rossz.
-
A tennivaló listával kapcsolatban a legfontosabb dolog
-
a feladatok lebontása apró lépésekre.
-
Kezdő tanársegéd koromban a Virginia Egyetemen
-
szó szerint a tennivalóim közé vettem ezt: "végleges tanári állás".
-
Ez így igen naiv.
-
Bámultam egy darabig, aztán ezt mondtam:
-
"Ó, ez aztán nehéz. Nem hinném, hogy meg tudom csinálni."
-
Gyermekeim, Dylan, Logan and Chloe, különösen Dylan, elérte azt a kort,
-
amikor már rendet tud csinálni a szobájában, köszönöm szépen. De nem szeret.
-
- Chris most mosolyog, mert ezt a történetet róla meséltem korábban,
-
de most már saját gyermekeimből választhatok szereplőt -
-
Dylan ezzel jön oda hozzám: "Nem tudok rendet rakni, túl sok holmi van benne."
-
Még nincs tíz éves, de már tudja ezt a mozdulatot!
-
Én azt mondom: "Rendben, az ágyadat be tudod vetni?"
-
- "Persze, azt meg tudom csinálni."
-
- "Oké, és a ruháidat be tudod pakolni a szennyes tartóba?"
-
- "Persze, meg tudom csinálni."
-
Még három-négy dolog, majd pedig:
-
"Nos, Dylan, épp most raktál rendet a szobádban!"
-
- "Rendet raktam a szobámban!" És jól érzi magát! Lelkes!
-
Így mindenki boldog. Persze, kétszer annyi időmbe került őt irányítanom,
-
mint megcsinálni helyette, de ez rendben van, ezt jelenti főnöknek lenni:
-
vagyis fejleszteni a saját embereinket, függetlenül attól, milyen kicsik vagy nagyok az adott pillanatban.
-
Az utolsó dolog a tennivalókkal vagy önmagunk elindításával kapcsolatban az,
-
hogy ha sok dolgot kell megtenniük, kezdjék a legcsúnyábbal.
-
Egy régi mondás szerint: "Ha meg kell enned egy békát, ne tölts túl sok időt a nézegetésével,
-
és ha hármat kell megenned, ne a kicsivel kezdd."
-
Ez pedig az egész előadás legfontosabb diája.
-
Ha bárki ezután távozni akar, nem sértődöm meg,
-
mert innentől csak lefelé haladunk majd.
-
Ez egy otromba lopás, az ábra Steven Covey hatalmas adománya a világ számára,
-
a Seven Habits című könyvében ír róla
-
Képzeljék ez a tennivalóik listáját.
-
A legtöbben ezt rendezve használják, vagy "beérkezés" szerint, a legújabb legalul,
-
vagy határidő szerint, ami okosabb és több segítséget nyújt,
-
de még mindig nagyon-nagyon rossz.
-
Nézzük ezt a négyrészes tennivaló listát.
-
Van itt tennivaló, ami "Fontos és Sürgős",
-
"Fontos és Nem sürgős", "Nem fontos és Sürgős",
-
illetve "Nem fontos és Nem sürgős".
-
Önök szerint melyik negyeddel - bal felső, jobb felső, bal alsó, jobb alsó -
-
kell azonnal foglalkozniuk?
-
Bal felső! Önök kiváló közönség. Rendben.
-
És melyikkel kell valószínűleg a legutoljára foglalkozni?
-
Jobb alsó. Ez könnyű.
-
Ez nyilvánvalóan a legelső, amaz meg a legutolsó.
-
Most jön az, ahol tapasztalatom szerint mindenki elhibázza. Általában azt mondjuk:
-
"Elvégzem az elsőket, aztán megyek tovább a 'Sürgős és Nem fontos' dolgokra."
-
Amikor mindezt egy ilyen negyedes listára írjuk, valóban meglepő,
-
mert én a két szememmel láttam embereket így haladni, és azt mondják:
-
"Rendben, ez sürgős, és tudom, hogy nem fontos, tehát rögtön neki is látok..."
-
A legfontosabb dolog, amit az időbeosztásról önöknek megtaníthatok,
-
hogy amikor végeztek a "Fontos és Sürgős" tennivalókkal, akkor itt folytassák.
-
Lépjenek a "Nem sürgős és Fontos" mezőre,
-
és egyszer eljön az életükben az a pillanat, amikor azt mondják:
-
"Nahát, ez a dolog sürgős ugyan, de nem fontos, tehát: Nem is fogom megcsinálni!
-
Mert nem fontos! Hiszen ide került az ábrán!"
-
Varázslatos módon így van idő foglalkozni a nem sürgős, de fontos feladatokkal,
-
amiknek így a következő héten esélyük sincs átkerülni ide,
-
hiszen még a járókában végeztek velük.
-
- A feleségem nem fogja szeretni ezt a hasonlatot -
-
Viszont most ön megoldott egy feladatot, amit a jövő hétre kell befejezni,
-
és nem volt idő szűkében, mert nem holnapra kellett befejezni.
-
Hirtelen ön egyike lett azoknak a Zen-szerű embereknek,
-
akikről úgy látszik, mintha a világ összes idejével rendelkeznének, mert kitalálták ezt a trükköt.
-
Papírmunkák. Először is azt kell tudniuk,
-
hogy a rendetlen papírmunkának verés a vége.
-
Végül, amikor egy csomó ilyesmi lepi el az asztalukat,
-
nem találnak meg semmit, és amikor odaülnek elé, így szól önökhöz:
-
"Megvagy! Több dolog van nálam, mint amennyit meg tudsz oldani!
-
És mindenféle színűek, és szét vannak teregetve!"
-
Kiemelkedően fontosnak találtam, hogy az íróasztal legyen üres,
-
- rögtön arra is rátérek, hogy hova kerüljön az összes papír -
-
és csak egy dolog legyen önök előtt, mert ez viszont azt jelenti:
-
"Haha! Túlerőben vagyok! Én és EGYETLEN papírlap."
-
Ezt azért általában megnyerem...
-
Az időbeosztás egyik mantrája így szól:
-
"Minden egyes papírt csak egyszer érints meg."
-
Kapnak egy papírt, megnézik, feldolgozzák.
-
Különösen igaz ez az email-ekre.
-
Önök közül hánynak - felteszem, mindannyiuk
-
rendelkezik email "bejövő üzenetek" mappával -
-
Hányuknak van több, mint 20 levél a bejövő mappában?
-
Óó! Jó helyen vagyok...
-
A "bejövő mappa" NEM a tennivaló lista.
-
A feleségem megtanulta, hogy muszáj kitakarítanom a bejövő mappámat.
-
Ez néha csak annyit tesz, hogy el kell rendezni a dolgokat,
-
és néhány elemet a tennivalók közé felvenni.
-
Emlékeznek, a tennivalók listája fontosság szerint van rendezve,
-
de van önök között bárkinek olyan email programja,
-
amelyben megnyomható a "Rendezz fontosság szerint" gomb?
-
Meglepő, hogy azok, akik olyan programokat írnak,
-
amelyek fontos szerepet játszanak életünkben és feladataink megoldásában, ennyire ötletük nincs erre.
-
Most nem egy konkrét céget szidok. Szerintem az összes bakot lő ezen a téren. Én ezt elbűvölőnek tartom.
-
Mert a legtöbb általam ismert ember úgy kezeli ezt a bejövő mappát...
-
- ezt meg kell kérdeznem. Önök közül hánynak van több, mint 100 levele a bejövő mappában?
-
Jaj, nem folytatom, ez túl kiábrándító!
-
Valójában önök meg akarják kapni ezt a bejövő levelet, ránézni, és azt mondani:
-
"Vagy elolvasom ezt most rögtön, vagy beteszem az irattáramba,
-
és nyitok hozzá egy új elemet a tennivalók listájában."
-
Ez kulcsfontosságú, egyébként minden egyes esetben,
-
amikor email-t olvasnak, egy mocsárba merülnek,
-
és ez pont olyan rossz, mint a papírhegyek.
-
Most bizonyára mind azt próbálják kitalálni, mi köze a címnek ehhez a képhez.
-
Egy iratrendező abszolút szükséglet.
-
Én tudom, mert feleségül vettem a világ legcsodálatosabb asszonyát,
-
de ő nem jó rendszerező. De mára az lett!
-
Mivel házasságkötésünk után, amikor összeköltöztünk,
-
és megoldottuk a többi szokásos dolgokat, azt mondtam:
-
"Kell egy hely, ahová az összes papírunk kerülni fog, ábécé sorrendben."
-
Mire ő: "Ez egy kissé megszállottnak tűnik..."
-
Én azt mondtam: "Oké, szívem..."
-
Elmentem az IKEÁba, és megvettem ezt a nagy, szép, érthetetlenül drága
-
mű-mahagóni fa valamit hatalmas fiókokkal, neki tetszett, mert egész jól néz ki,
-
és az, hogy van egy hely a házban, ahová minden papír bekerül ábécé sorrendben,
-
nagyon jót tett a házasságunknak!
-
Soha egyetlen ilyesmi nem volt, hogy "szívem, hová tetted a bla-bla-bla-t?"
-
Senki nem haragudott a másikra azért, mert valamit szokatlan helyre tett,
-
hiszen volt egy megszokott hely a számukra.
-
Ha valami fontos számlát vagy ilyesmit keresnek,
-
ez valóban fontos, és úgy tapasztaltuk, hogy ez a megoldás csodálatosan működött nálunk.
-
Úgy gondolom, egy irattár emberek csoportja esetén,
-
legyen ez egy házasság vagy egy iroda, alapvető fontosságú,
-
de még ha egyedül ön az, ha van egy hely, ahová tenni szokta a dolgokat,
-
lehetetlenné teszi azt az esetet, hogy egy óráig szaladgál fel és alá, mondván:
-
"Hol lehet? Tudom, hogy KÉK...
-
és hogy éppen ettem valamit, amikor olvastam..."
-
Értik! Ez nem iratkezelés! Ez őrület!
-
Sokan megkérdezik tőlem: "Na és Randy, hogy néz ki a te asztalod?"
-
A feleségem azt mondaná: "Így néz ki Randy asztala,
-
amikor lefényképezi az előadása számára..."
-
Az a fontos, hogy én egy számítógépes kocka vagyok,
-
tehát az íróasztal arra jobbra van, a számítógépem a bal oldalon.
-
Szeretem, ha az asztalom egy ablak felé néz, ahol mód van rá.
-
Ez egy régi fénykép, ezeket már LCD monitorokra cseréltem,
-
de meghagytam a régi képet, mert a lényeg...
-
nem számít a csúcskategóriás hardver,
-
a kulcs a képernyőterület. Sokan elemezték már ezt.
-
Önök közül hánynak van több, mint egy monitor az asztalán?
-
Rendben, nem is rossz! Haladunk, elindult a dolog.
-
Úgy érzem, képes lennék háromról kettőre visszatérni,
-
de egy monitorral nem menne.
-
Egyszerűen túl sok dolgom van, és ahogy valaki mondta, ugyanakkora a különbség,
-
mint az otthoni konyhapulton dolgozni,
-
vagy megoldani a feladatainkat egy repülőgép apró tálcáján.
-
Elvileg az a kis tálca a gépen elég nagy bármihez, amit meg kell csinálnunk.
-
Sajnos a gyakorlatban valahogy mégis elég pirinyó.
-
Szóval, a több monitor nagyon fontos,
-
rögtön meg is mutatom, mi van az enyéimen.
-
Hiszek ebben a több-monitoros dologban, mi már hosszú ideje hiszünk benne
-
ez a kutatócsoportom, a régi laborunk a Carnegie Mellon-on,
-
Az ott Caitlin Kelleher, aki most doktor Kelleher, köszönöm,
-
és jelenleg a St. Louis-ban lévő Washington Egyetemen csinál nagyszerű dolgokat.
-
Nálunk mindenkinek három monitora volt, ennek a költsége teljesen jelentéktelen.
-
Ha összevetik egy második monitor árát
-
egy alkalmazott éves költségével a cég számára,
-
ma már egy százalék alatt van.
-
Akkor miért ne engednék meg? A receptem ennek megoldására a következő:
-
mindnyájan menjenek be a főnökükhöz, és mondják: "Kell egy második monitor.
-
Egyszerűen nem tudok nélküle dolgozni, Randy kért meg hogy szóljak önnek."
-
Ez növelni fogja az önök teljesítményét,
-
bármelyik mai számítógép tud két monitort vezérelni, akkor meg miért ne?
-
Mi van az én három monitoromon?
-
A bal oldalon a tennivalóim vannak, rajta mindenfélével.
-
Mindenkinek saját rendszere van, én például megszámozom őket nullától kilencig
-
és olyan szövegszerkesztőt használok, ami eszerint le tudja rendezni.
-
A lényeg, hogy prioritás szerint legyen rendezve.
-
Középen a levelezőprogram fut.
-
Figyeljék meg az üres bejövő mappát!
-
Nagyon törekszem rá, jobban alszom, ha úgy fekszem le,
-
hogy üres a bejövő mappám. Ha ez a mappa megtelik,
-
elég mogorva leszek, ilyenkor szokta a feleségem azt mondani:
-
"Azt hiszem, ki kéne takarítanod az inboxodat."
-
A harmadikon egy naptár van. Ez jópár évvel ezelőttről származik,
-
de pont olyan, mint mostanában, jellemzően elég elfoglalt vagyok.
-
Nem számít, milyen programot hasznának, melyik naptárat,
-
nem érdekes, hogy papír alapú vagy számítógépes, amelyik jobban működik,
-
de kell egy olyan rendszer, amelyből kiderül,
-
hol kell lenniük a jövő kedden két órakor.
-
Mert bár lehet, hogy képesek megélni enélkül,
-
de az agyuk kapacitásának egy részét arra használják, hogy erre emlékezzen.
-
Nem tudom, önök hogy vannak ezzel, de nekem nincs elég felesleges agyam olyasmire,
-
amit egy füzet vagy egy számítógép meg tud tenni nekem.
-
Vissza az áttekintésre...
-
Közelítsünk rá kissé erre az íróasztalra:
-
nézzék, ott az a pontosan egy dolog, amivel éppen foglalkozom,
-
egy kihangosítható telefon - egy újabb alapvető dolog.
-
Önök közül hánynak van kihangosítható telefonja az asztalán?
-
Rendben, nem rossz, de a többségnek nincs.
-
Ezek a készülékek szinte ingyen vannak, én pedig sok időt töltök hívás várakoztatásban
-
hiszen az amerikai társadalomban élek, ahol sokat hallunk ilyen üzenetet:
-
"Az ön hívása igen fontos a számunkra.
-
Csak figyeljék, a tetteim mennyire ellentmondanak a szavaimnak!"
-
Ez olyan, mint a világ legmegalázóbb kapcsolata.
-
Mintha egy fickó, aki felcsípte önt, az első randevún
-
adna egy cuppanós csókot és azt mondaná: "Szeretlek, édesem!"
-
Valahogy így működik a mai telefonos ügyfélszolgálat.
-
A kihangosítóban az a nagyszerű, hogy lenyomjuk a gombot,
-
tárcsázunk, aztán valami mással foglalkozunk,
-
ha hét percig tart, akkor hét percig,
-
és nicsak, pont olyan, mintha valaki zenét küldene nekem az irodámba.
-
Ez igen kedves dolog tőlük.
-
Különösen jó dolog, ha a telefonon van időkijelző,
-
így amikor végre valaki Bangalore-ban felveszi a kagylót,
-
mondhatok olyat, hogy "örülök, hogy beszélhetek önnel,
-
mellesleg, ha mérik az ilyesmit, engem most hét és fél percig várakoztattak..."
-
Ne mondják dühösen, csak így: "úgy vélem, feljegyzik
-
az ilyen dolgokat", és ha ön nem mérges,
-
akkor ők sem lesznek mérgesek önre, de talán tényleg bűntudatuk lesz.
-
És ez jó, hiszen ön is bűnöst akar!
-
A kihangosítható telefon tényleg nagyszerű dolog. Úgy vélem,
-
talán ez a legjobb tárgyi tulajdon, ami a stressz kezelésére megvásárolható.
-
Ha én jóga és meditáció oktató lennék,
-
azt mondanám: persze megcsinálunk minden jóga és meditáció gyakorlatot, és ezek csodálatosak is,
-
de azért mindenkinek kell egy kihangosítós telefon is.
-
Mink van még a kihangosítón túl?
-
Beszéljünk még egy kicsit a telefonról.
-
Szerintem a telefon egy időfecsérlő gép,
-
és igen fontos, hogy az üzleti hívásaink rövidek legyenek,
-
azt ajánlom, álljanak fel, amíg telefonálnak.
-
Testedzésnek is jó, és ha azt mondják magukban: "Nem fogok leülni amíg le nem tesszük",
-
meg lesznek lepve, mennyivel lényegre törőbbek lesznek.
-
Kezdjék a hívást azzal, hogy elmondják a célját.
-
"Halló Sue, Randy vagyok, és azért hívom, mert van itt három dolog, amit el szeretnék intézni."
-
Így adott egy menetrendet, és ha végeztek azzal a három dologgal, mondhatja:
-
"Ez nagyszerű, ez volt az a három dolog, örültem a beszélgetésnek,
-
várom a következő alkalmat, viszlát." Bumm - már le is tette.
-
Bármit is intéz, ne tegye fel a lábát. Ha felteszi a lábát, minden oda van.
-
Egy újabb kézenfekvő trükk: legyen az asztalon valami,
-
amivel szívesen foglalkozna a továbbiakban, így a telefon beszélgetés nem válik ilyesmivé:
-
"Nahát, letehetném, és dolgozhatnék valamit... hmm... vagy inkább csacsoghatnék!"
-
Általában a túloldalon levő emberek is szeretnének még csacsogni.
-
Hát így működik az irodai idővesztegetés
-
Ha önök másoddiplomás hallgatók...
-
Nos, ha másoddiplomások, akkor már elég sokat tudnak az idővesztegetésről.
-
Valami, amit valóban szeretnének csinálni, jó módja annak,
-
hogy röviden telefonáljanak. Szoktassák hozzá magukat.
-
Sokak számára nehéz letenni a telefont.
-
Én nem szenvedek a túltengő udvariasságtól.
-
Nővérem, aki elég régóta ismer, mindent tudóan nevet.
-
Ha le akarom tenni a telefont, akkor le akarom tenni.
-
Én végeztem. Ezt szoktam mondani:
-
"Szívesen beszélgetnék még, de várnak a hallgatók."
-
Hiszen egyetemi tanár vagyok. Valahol biztosan vannak várakozó hallgatók!
-
Muszáj, hogy legyenek!
-
Néha telefonos ügynökökkel kell foglalkozni.
-
Ez olyan furcsa, mert sok ember annyira udvarias -
-
nekem semmi gondom az ügynökökkel, szembeszállok velük!
-
Ha ön telefonos ügynök, és az én házamat hívta, hibát követett el.
-
"Elnézést, épp most nem tudok beszélni, de ha megadja a saját számát, ebédidőben visszahívom."
-
Seinfeld nagyszerűen bemutatta ezt.
-
Vagy, ha kicsit át akarnak lépni a határokon:
-
"Igazán szeretnék erről beszélni önnel, de előtte
-
van valamim, amit én szeretnék eladni önnek!"
-
Az egészben az a vicces, hogy nem is jönnek rá, hogy kitolnak velük...
-
De ha le kell tenniük az ügynököt, tegyék le akkor, amikor önök beszélnek.
-
"Nos, ez valóban érdekes, és igazán szeretnék ---"
-
Ez ám az ön-eltüntetés! Letenni önmagunkat!
-
Ha észreveszik, és visszahívják önt, egyszerűen ne vegyék fel.
-
Tíz év múlva erre az előadásra mindenki erről fog visszaemlékezni: tegyék le önmagukat.
-
A következő feladat: csoportosítsák a hívásaikat.
-
Hívják fel a többieket ebéd vagy a nap vége előtt.
-
Ilyenkor ugyanis nekik is fontosabb dolguk van, mint önökkel csevegni.
-
Tapasztalatom szerint 11:50-kor felhívni valakit
-
a legjobb lehetőség egy tízperces üzleti telefonra.
-
Hiszen őszintén, lehet, hogy ön érdekes, de nem érdekesebb, mint az ebéd.
-
Az idők során a hatékony idő és telefonhasználat megszállottja lettem
-
így szerintem mindenkinek szüksége lenne egy ilyen...
-
nem foglalkozom a divattal, tehát...
-
nincs Bluetooth-om, és egy ilyen csúnya nagy bigyóm van
-
"Helló, Julie vagyok a Time Life-tól!"
-
De ez egy fontos dolgot tesz lehetővé számomra, mert igen szűk korlátok között élek
-
el kell intézzek dolgokat, és valóban nincs sok időm.
-
Így napi egy órát kerékpározom,
-
ez itt én vagyok a biciklin, és ha jobban megnézik,
-
láthatják rajtam azt a headsetet, és a telefonomat.
-
Napi egy órán át biciklizem a környéken.
-
Ezt az időt azzal töltöm, hogy a telefonos dolgaimat intézem,
-
így ezt az időt nem a feleségemtől és a gyermekeimtől veszem el.
-
Kiderült, hogy képes vagyok egy időben kerékpározni és beszélni.
-
Micsoda képességeim vannak!
-
Persze meleg időben ez jobban működik,
-
de közben rájöttem, hogy a headset szabaddá tesz:
-
még házon belül is, ha headsetet használok,
-
és összehajtogatom a szennyest, ez ám a "kettő az egyben".
-
Szerintem minden telefonhoz kellene headset,
-
és egy nap mindnyájunknak lesz Borg implantátuma, így mindez tárgytalanná válik.
-
Mi van még az asztalomon? Van egy címbélyegzőm,
-
mert meguntam leírogatni a címemet.
-
Egy doboz papírzsebkendő. Az önök irodájában,
-
ha egy tanszéken dolgoznak, muszáj, hogy legyen egy doboz papírzsebkendő.
-
Ugyanis...
-
Jim hogy nevet...!
-
Legalábbis, ha úgy tanítanak, ahogy én...
-
lesznek zokogó hallgatók az irodájukban!
-
Úgy láttam, a gond nagy részét hatástalanítja,
-
ha van egy CS 352 (osztálynév) felirat a zsebkendős doboz oldalán.
-
Ezt odafordítom, amikor átadom a dobozt,
-
elveszik a zsebkendőt, és ekkor... "Óó...!"
-
Mire én: "Bizony... ez az osztályé. Nem vagy egyedül!"
-
Szóval a zsebkendő igen fontos.
-
Köszönőkártyák.
-
Most felteszek egy zavarba ejtő kérdést, nem azért, hogy megbántsam önöket,
-
de ez jól rámutat a dologra.
-
Kézfeltartással, ki írt önök közül úgy köszönőkártyát,
-
ami nem kézenfekvő volt, olyasmi, hogy "Ó, te ajándékot adtál nekem,
-
én meg írok egy köszönőkártyát."
-
Továbbá, fizikai köszönőkártyára gondolok, toll, tinta, papír. Nem email.
-
Bár az email is jobb, mint a semmi, de csak ennyivel több, mint a semmi.
-
Szóval, önök közül hányan írtak ilyen köszönőkártyát az elmúlt héten?
-
Nem is rossz, jobb mint a legtöbb helyen, hiszen ez az UVA.
-
Még él a lovagiasság. És az elmúlt hónapban?
-
Hányan az elmúlt év során?
-
A tény, hogy nem elhanyagolható számú kéz nem volt fent az éves kérdésnél, azt jelenti,
-
hogy az ilyen nézők szülei épp most sóhajtanak fel:
-
"Óó... ez az én gyermekem..."
-
A köszönőkártyák igen fontosak.
-
Kézzelfogható formában fejezhetjük ki valakinek, hogy mennyire hálásak vagyunk valamiért.
-
Nálam most is van köszönőkártya, azért,
-
mert még fogok írni néhányat a mai nap folyamán, olyanoknak,
-
akik mostanában segítettek nekem.
-
Azt kérdezik, "Istenkém, van időd ilyesmire?"
-
Mire én: "Igen, erre van időm, mert ez fontos."
-
Jelen állapotomban is fordítok időt arra, hogy köszönőkártyákat írjak embereknek.
-
Még ha önök ravasz, sunyi gazemberek lennének,
-
akkor is írniuk kell köszönőkártyákat.
-
Mivel ez különlegessé teszi önöket, és amikor valaki köszönőkártyát kap,
-
emlékezni fog önökre.
-
Úgy tűnik, az egyetlen hely ahol a köszönőkártyákat valóban
-
komolyan veszik, az állásinterjú.
-
Mostanában szokás köszönőkártyát írni az állásközvetítőnek,
-
ami szerintem a jelentkező elszántságát jelzi.
-
A köszönőkártya egy csodálatos dolog, biztatom önöket,
-
menjenek és vegyenek egy dobozzal a közeli boltocskában,
-
és tartsák az asztalukon, hogy amikor eljön a pillanat, éppen ott legyen.
-
Én is használatra készen tartom az asztalomon a köszönőkártyáimat.
-
Ahogy korábban is mondtam, a hála túlmutathat a kártyákon.
-
Amikor végleges tanári állást kaptam, az egész kutatócsoportomat
-
levittem egy hétre Disneylandbe a saját költségemen.
-
Hiszek a nagyszabású gesztusokban, de azért jó buli is volt, és én is menni akartam!
-
Nem küldhettem oda őket jó pásztor nélkül, nem igaz?
-
Mi van még? Van egy papírgyűjtő dobozom, és ez igen jó,
-
hiszen segít megmenteni a bolygót, de megmenti a hátsómat is.
-
Ha van nálam egy papír, amit ki akarok dobni, beteszem ebbe a dobozba,
-
és eltart pár hétig, hogy megteljen és tényleg elvigyék máshová.
-
Tulajdonképpen azt csináltam, hogy lemásoltam Windows / Macintosh "lomtárat",
-
ahonnan vissza lehet hozni a dolgokat - ez működik ám a való világban is!
-
Úgy havonta egyszer kell átböngésznem a tartalmát, hogy megtaláljak egy nyugtát,
-
amit nem gondoltam, hogy valaha is keresni fogok, de hirtelen szükséges, ilyenkor különösen jól jön.
-
Gyanítom, hogy ha ezt az előadást tíz év múlva tartanám,
-
arról beszélnék, hogy az auto-szkennerbe teszem ezt a papírt,
-
mert szinte hihetetlennek tartom, hogy tíz év múlva
-
- félretéve azt, hogy a dolgok többsége nem is papír lesz a kezemben -
-
de ha papír lesz, semmi mást nem kell majd tennem, csak leteszem az asztalomra,
-
ami azt mondja: "zzzk", és már be is szkennelte, mert megérintette az asztallapot.
-
Ezt nem túl nehéz megoldani, tehát szerintem ez meg is fog történni.
-
És persze van telefonkönyvem.
-
Jegyzettömb... Nem tudnék élni Post-it tömb nélkül.
-
És a kilátás, ami valójában ablak a kutyára.
-
A kutya arra emlékeztet, hogy valójában odakint kéne lennem, vele játszani.
-
Amikor megnősültem, egy családba házasodtam.
-
Lett egy feleségem és két gyönyörű kutyám.
-
Itt a másik.
-
Segítenének eldönteni egy vitát köztem és a feleségem között?
-
Kézfeltartással, hányan mondanák jelentéstani szempontból:
-
"A kutya a kanapén van"?
-
Senki! Köszönöm! Köszönöm!
-
Mivel a kutya nem mehet fel a kanapéra.
-
A feleségem erre jött be egy nap, és...
-
Mindegy, köszönöm hogy egyetértenek velem, nagyon jólesik.
-
Ez a kutya csodálatos. Már régen eltávoztak,
-
de ma is részei a szívünknek és emlékeinknek,
-
nap mint nap gondolok rájuk, és ma is az életemhez tartoznak.
-
Bemutattam önöknek, hogyan dolgozom az irodámban, hogyan intézem a dolgaimat,
-
de ez nem az egyetlen módszer. Az egyik legjobb asszisztens,
-
akivel valaha dolgoztam, Tina Cobb volt,
-
akinek teljesen más rendszere van, ő egy "teregető".
-
Ha belegondolnak, van rendszer az őrületében:
-
Itt minden pontosan kartávolságra van attól a ponttól, ahol ül.
-
Mint egy kétkarú polip.
-
Olyan sok mindent képes elintézni, és sosem mertem szólni valakinek,
-
hogyan változtassa meg a szokásait, ha az a rendszer működik.
-
Tina sokkal hatékonyabb volt, mint én.
-
Szóval azt mondom, csinálják azt, ami önöknek működik,
-
és mindenki maga kell kialakítsa a saját rendszerét,
-
de muszáj elgondolkodniuk azon: "Mi tenne hatékonyabbá engem?"
-
Beszéljünk az irodai logisztikáról. A legtöbb irodában
-
az emberek bejárnak a többiek szobáiba és folyamatosan kiszívják az életet egymásból.
-
Ha van egy kényelmes szék a szobájukban,
-
ugyanekkora erővel bemázolhatnák magukat vajjal,
-
és kimehetnének meztelenül az erdőbe, vadállatok közé, hogy támadják meg önöket.
-
Azt ajánlom: tegyék kényelmessé az irodájukat önmaguk számára,
-
és viszonylag kényelmessé a többieknek. Tehát: semmi kényelmes karosszék.
-
Én összehajtható székeket tartottam az irodámban,
-
összehajtva, a fal mellett. Ha valaki be akart jönni hozzám és beszélni velem, állniuk kellett.
-
Én is felálltam, és így a beszélgetés tényleg gyorsan zajlott, mert mind le akartunk ülni!
-
Viszont ha úgy tűnt, hogy egy kicsit több időt kell töltenünk a dologgal,
-
kegyesen odaléptem és kinyitottam a széket,
-
micsoda úriember vagyok!
-
Van, aki más megoldást választ. Náluk már ott van a szék,
-
de az első lábaiból öt centit levágtak,
-
így az irodájukban töltött idő alatt billegni kellett a széken.
-
Nem mintha ezt ajánlanám, de piszok ügyes megoldásnak találtam,
-
amikor először találkoztam vele.
-
Ütemezzék be önmagukat. Az igék nagyon fontosak:
-
Ne KERESSENEK időt a fontos dolgokra,
-
hanem TEREMTSENEK. Időt teremteni döntés révén lehet,
-
úgy, hogy addig nem mást csinálnak. Van egy közgazdaságtani fogalom,
-
amit mindenkinek a szívén kellene viselnie, ez a fogalom a "lehetőségköltség".
-
A hiba abban, hogy valami nem túl értékes dolgot csinálnak,
-
nem az, hogy ez egy rossz dolog lesz.
-
A baj az, hogy ha eltöltöttek vele egy órát,
-
azt az órát már soha nem tudják másra fordítani.
-
Ez az, ami fontos.
-
Hogyan tudják kizárni, hogy érdektelen dolgok szivárogjanak be az életükbe?
-
Meg kell tanulniuk nemet mondani.
-
Ez nagyszerű, legkisebb gyermekem, Chloe most van abban a korban,
-
amikor ez az új szava, úgy két hete tanulta meg.
-
Most úgy tűnik, minden "Nem!"
-
"Nem! Nem! Nem-nem-nem-nem-nem! Nem"
-
Ő kéne tartsa ezt az előadást!
-
Persze megkérdeztem, és azt mondta: "Nem!"
-
Így ő most otthon játszik!
-
Viszont mindnyájan utálunk nemet mondani, mert segítséget kérnek tőlünk,
-
mi pedig nagylelkűek szeretnénk lenni, tehát tanítok önöknek néhány udvarias "nemet".
-
Az első: "Bár igen elfoglalt vagyok, segíteni szeretnék, nem szeretnélek cserben hagyni,
-
tehát ha senki mást nem találsz, megcsinálom neked."
-
Vagy: "Leszek az utolsó mentsvárad, de előbb keresned kéne valaki mást."
-
A másik ember személyiségéről sokat meg lehet tudni ebben a pillanatban,
-
mert ha azt mondják: "Nagyszerű, megvan az áldozatom!",
-
és nem keresnek tovább, visszaéltek a kapcsolattal.
-
De ha azt mondják: "Nagyszerű, a feszültségem nullára esett,
-
mert tudom, hogy nem lesz katasztrófa,
-
de igyekszem találni valaki mást, aki számára ez kevésbé megterhelő."
-
Ő viszont sok hasonló segítségre számíthat tőlem.
-
Egyetemista koromban négyen segítettünk költözéseknél,
-
sok költözésnél, nehéz dolgokat cipeltünk.
-
Négyen voltunk, tizenkettő kellett volna.
-
Hosszú nap volt.
-
Ezután új szabályt léptettem életbe, miszerint:
-
mostantól ha valaki megkérdezi: "Segítesz költözni?",
-
ezt fogom kérdezni: "Mennyi holmid van?"
-
megmondják, és ezt mondom: "Hmm, ez úgy hangzik, hogy úgy nyolc emberre lesz szükség.
-
Ha felsorolod hét másik ember nevét, akik ott lesznek, én is ott leszek."
-
Soha többet nem költöztettem 14 órán keresztül...
-
januárban, Pittsburgh-ben.
-
Mindenkinek vannak jó és rossz időszakai.
-
Az időbeosztásban az a lényeg,
-
hogy találják meg az alkotó időszakaikat, és könyörtelenül óvják azokat.
-
Töltsék ezt az időt egyedül, ha kell, akkor otthon,
-
de könyörtelenül óvják meg.
-
A dolog másik oldala, hogy találják meg a holtidőket.
-
Időzítsenek megbeszéléseket, telefonokat, edzést, más földi dolgokat,
-
csináljanak olyasmit, amihez nem kell, hogy a csúcson legyenek.
-
Mindnyájunknak van ilyen időszakai, és ezek nem véletlenszerűek.
-
Felfedeztem, hogy az én legtermékenyebb időszakom
-
este tíz és éjfél közé esik, ami elég szokatlan, egy utolsó energialöket a vége előtt.
-
Beszéljünk a megszakításokról.
-
Vannak, akik megmérik ezeket a dolgokat, stopperekkel és táblákkal.
-
Szerintük egyetlen megszakítás általában 6-9 percig tart,
-
de utána 4-5 perc kell ahhoz, hogy a fejünk visszatérjen a korábbi kerékvágásba.
-
És ha olyasmit csinálnak, mint például a szoftverfejlesztés,
-
talán soha nem tér vissza oda, ahol volt, így a költség végtelen.
-
Ha kiszámolják, öt megszakítás elvisz egy teljes órát.
-
Meg kell tehát találniuk a módját annak, hogy csökkentsék a megszakítások
-
gyakoriságát és időtartamát egyaránt.
-
Egyik kedvencem: alakítsák emailekké a telefonhívásokat.
-
Ha felhívják az irodámat a Carnegie Mellon-on, ezt hallják:
-
"Helló, Randy vagyok, kérem küldjön email-t."
-
Újra felteszem, hogy itt mindenki használ email-t.
-
Önök közül hányan vannak, akinek a számítógépe "ding" vagy hasonló hangot ad ha levele érkezik?
-
Még mindig vannak ilyen emberek?
-
Mi a csuda bajuk van önöknek?
-
Imádom azt a tényt, hogy a számítástudósok ennyire szinte semmit nem tudnak semmiről
-
és így évek óta ezek a programok alapértelmezés szerint
-
"ding" hangot adnak minden egyes levél érkezésekor.
-
Vagyis fogtunk egy technológiát, amit a megszakítások csökkentésére találtunk ki,
-
és zavaró tényezővé tettük.
-
Egyszerűen muszáj kikapcsolniuk.
-
Az emailek ideje akkor jön el, amikor végeztek,
-
nem ülhetnek úgy, mint Pavlov kutyái:
-
"Ó, talán kapok még egy email-t."
-
Hasonlóképpen igyekezzenek nem megszakítani mások munkáját.
-
Én tárolom a dolgokat, vannak dobozaim Tina vagy a kutatócsoport megbeszélése számára
-
a dolgokat ezekbe teszem, és hetente egyszer, vagy ahogy a doboz megtelik,
-
végigmegyek a folyosón, és azt az embert akkor egyszer zavarom:
-
"Itt van nyolc dolgom a számodra."
-
Hogy zárjuk rövidre a dolgokat? Hiszen mások mindig több időt szeretnének tölteni velük
-
mint amennyit önök szeretnének.
-
Nos, amikor valaki megzavarja önöket, és azt mondja: "Van egy perced?"
-
és azt mondanám: "Éppen valaminek a közepén vagyok." Ezzel azt üzenem:
-
"Most félbehagytam valamit, és nagyon gyors leszek, hogy utána folytathassam."
-
Mondhatják így is: "Csak öt percem van."
-
Ebben az a nagyszerű, hogy ez később lehetőséget ad az idő meghosszabbítására is, ha akarják.
-
Viszont, ha letelt az öt perc, mondhatják ezt:
-
"Nos, az elején szóltam hogy csak öt percem van, most tényleg mennem kell."
-
Tehát társadalmilag elfogadható, hogy megszabjuk az időt a beszélgetésre.
-
Ha valaki az irodájukban van, és nem fogja fel a helyzetet
-
- no nem azt mondom, hogy számítógép tudósként értelmetlenül sok időm
-
vagy alkalmam lenne olyanokkal lenni, akiknek egyáltalán nincs közösségi érzékük...
-
Szóval, ha olyasvalaki van az irodájukban, aki nem veszi a lapot,
-
álljanak fel, menjenek az ajtóhoz, dicsérjék meg őket
-
- ez valamiért alapvető fontosságú része a folyamatnak -
-
köszönjék meg és rázzanak kezet.
-
Ha még mindig nem mennek el - ami szinte bizonyos, ha egy hozzám hasonlóval találkoztak,
-
akkor, mivel úgyis az ajtóban állnak, menjenek tovább.
-
Úgy vettem észre, hogy az emberek nem szeretik,
-
ha az óránkat nézzük beszélgetés közben,
-
így egy órát tettem a falra, pont mögéjük,
-
tehát számukra láthatatlan marad,
-
ahogy én kicsit feljebb pillantok,
-
ha tudni akarom, mennyi az idő.
-
Ez egy igen finom módja a szükséges információ megszerzésének anélkül, hogy bántó lennék.
-
Idő naplózás. Az idő egy árucikk,
-
jó tudni, hogy mire is megy el.
-
Figyeljék önmagukat, és frissítsék a nap során.
-
Ne várjanak a nap végéig, hogy akkor:
-
"Mit is csináltam 10:30 körül?", mert a memóriánk nem elég jó ehhez.
-
Így amit tenniük kell - és valóban remélem, hogy öt éven belül
-
a technológia lehetővé teszi az idő automatikus követését, vagy legalább valami hasonlót,
-
de addig azt kell tennünk, hogy figyeljük önmagunkat.
-
Így néz ki egy üres időnapló.
-
A részletek nem érdekesek, az a legfontosabb,
-
hogy amikor kitöltik, legyen mindenféle kategória, és hogy mit csináltam.
-
Ez lehet teljesen magánjellegű
-
de számos valós adatot szolgáltat arról
-
mire is ment el az idő. Ez mindig különös lesz.
-
Bárki, aki pénzügyi költségvetést csinált életében, ránézett, és azt mondta:
-
"Nahát, nem is tudtam, hogy ennyit költök mosodára." Vagy éttermekre, vagy ilyesmi.
-
Ez mindig csodálatos meglepetés.
-
És mindig többet költenek, mint gondolják...
-
de egy idő-költségvetéssel kideríthetik,
-
hogy az idő nagyon máshogyan telik, mint képzelték volna.
-
Erre a legjobb általam ismert példa a Turing-díjas Fred Brooks órái.
-
Ő egy kiemelkedő számítógép tudós,
-
de van egy sor stoppere is az irodájában,
-
ha bemennek beszélgetni vele, megkérdezi:
-
"most kutatásról vagy tanításról beszélünk?" vagy ilyesmi,
-
aztán megnyomja a megfelelő gombot,
-
és a hét végén pontosan tudja, mire ment el az ideje.
-
Ez az ember egy zseni!
-
Amikor hallgatókkal találkozom - szerintem ez
-
pontosan megfelel a a munkahelyi megbeszéléseknek,
-
megkérdezem: "Mi az órarended?" Minden héten vannak tervezett találkozók,
-
csak annyit kell tenniük, hogy ránéznek,
-
és láthatják az üres területeket, amikor vesztegetni fogják az időt,
-
én előre megmondhatom, hogy mikor fogják vesztegetni az idejüket, csak rá kell néznem!
-
Jelen esetben van itt egy előadás...
-
szóval egy adott időben előadáson vannak,
-
és van, ahol szünet van két előadás között,
-
itt látom ezeket. Minden ilyen hézag,
-
jelen esetben egy vagy másfél óra,
-
kifejezetten elvesztegetésre való idő!
-
Hallgatóimnak mindig azt javaslom,
-
hogy csináljanak ál-foglalkozásokat. Ez olyan,
-
hogy a könyvtár egy adott helyére mennek abban az órában,
-
és ha egyszer már magukban üldögélnek egy könyvtárban
-
a könyveikkel, egész nagy esély van arra,
-
hogy tanulni fognak. Ne menjenek és bulizzanak a barátaikkal
-
ebben az órában, hanem csináljanak egy ál-foglalkozást,
-
és alakítsák ki a saját kis tanulójukat. Egyszerű trükk,
-
de meglepően hatékony, ha valaki tényleg megcsinálja.
-
Ha megvan az időnapló, mihez kezdhetünk vele?
-
Mi olyat csinálok, amit nem kell megtenni?
-
Mit csinálhat meg másvalaki? Szeretem minden nap megkérdezni:
-
mi olyat csinálok, mit átadhatnék másnak?
-
Nővérem megint nevet, mert pontosan tudja, ki volt ez a személy, amikor gyerekek voltunk.
-
Mit csinálhatnék hatékonyabban?
-
És: mivel vesztegetem mások idejét?
-
Ha már jók lesznek az idő beosztásában, rájönnek,
-
hogy ez egy közösségi feladat. Mindenkit hatékonyabbá szeretnék tenni,
-
ez nem önző dolog, nem egy én ellened helyzet,
-
hanem: Hogyan tudunk közösen több mindent elvégezni?
-
Ahogy elkezdik naplózni az időt, kezdenek rájönni,
-
hogy nem önmagukat teszik hatékonyabb munkaerővé, nem válnak valami szuper-dolgos emberré.
-
Hatékonyabban fognak dolgozni, így tényleg elmehetnek öt órakor,
-
hazamehetnek és a szeretteik körében lehetnek.
-
Ezt hívják a munka és az élet egyensúlyának.
-
Kezdő tanársegédként talán hallottak erről
-
valami mitikus ködbe burkolva,
-
de ez lehetséges. Megtapasztaltam, hogy kevesebbet dolgozva
-
- kevesebb órát dolgozom a házasságom óta -
-
többet tudok véghezvinni.
-
Mindig izgatott a PhD képzésben,
-
hogy azok, akik leghamarabb megkapták a fokozatot,
-
házas, gyermekes emberek voltak.
-
Hogy lehetséges ez? Hisz ez egy beépített horgony!
-
Minden másra is fordítaniuk kell időt,
-
míg én egyedülálló vagyok, a világ minden ideje az enyém
-
- és épp ez a probléma. Úgy állok hozzá, hogy minden idő az enyém,
-
tehát az én időm nem értékes. Ha házastársuk, kis gyermekeik vannak,
-
a társuk valószínűleg ezt mondja:
-
"Jobb lenne ha heti 40 óránál nem töltenél többet az iskolában."
-
tehát amikor bent vannak, nem csak úgy üldögélnek és játszanak a számítógépen.
-
Nem mintha én bármikor is ezt tettem volna!
-
De amikor bejönnek, akkor tényleg bejönnek és dolgoznak,
-
és sokakhoz hasonlóan amikor én is megnősültem és gyermekeim lettek,
-
az időbeosztással kapcsolatos nézeteim megváltoztak
-
- mostantól komoly tétekkel játszunk!
-
Innentől mások életére is kihat, ha túl sok idő töltök a munkahelyen.
-
Az időbeosztás másik előnye, hogy olyan, mintha egy kristály lencsén át
-
néznénk a világot, és meglátnánk, mi a fontos, és mi nem az
-
Imádom ezt a képet. Kitöröltem a nevet, de ez van rajta: Bla-bla-bla egy kismama, és eszerint:
-
"Nagyon aggódik a légkalapácsok zajának a magzatra gyakorolt hatása miatt."
-
a folyamatban lévő építkezésen. Önök pedig nevetnek, mert látják, hogy a nő,
-
aki oly nagyon aggódik a légkalapácsok magzatára gyakorolt hatása miatt, egy égő cigarettát tart.
-
Nagyon jónak kell lenniük, hogy elmondhassák:
-
"Arra fókuszálom az időmet és energiámat, amit fontosnak tartok,
-
és nem aggódom amiatt, ami nem az."
-
Én nem vagyok orvos, még a tévében sem játszom orvost,
-
de fogadni mernék, hogy ha én lennék az a magzat, ezt mondanám:
-
"A cigit tedd le, mami! A zajt kibírom!!"
-
Szeretnék elmondani egy rövid történetet
-
az eredményes és a hatékony ellentétéről. Eredetileg ezt az előadást
-
pár héttel korábban tartottam volna, így beszéltük meg Gabe-bel,
-
úgy terveztük, hogy átjövünk ide,
-
mert meglepetésként a feleségem számára, akinek kedvenc együttese a Police már igen régóta,
-
egy csodálatos csapat, és úgy gondoltuk, felmegyünk Charlottesville-be, megnézzük őket.
-
Megvoltak a jegyeink, és azt mondtam:
-
"Kedvesem, ha már úgyis itt leszünk, már régen megígértem Gabe-nek,
-
megtartom ezt az időbeosztásos előadást."
-
Azt mondta, rendben, mert ez egy három órás autóút
-
és igen hatékony dolog összekötni a kettőt.
-
Úgy két nappal később viszont azt mondta: "Tudod, kedvesem,
-
tudom, hogy vagy ezekkel az előadásokkal. Mindegyik előtt pár nappal megszállottá válsz."
-
Ahogy átbeszéltük, azt mondta: "Fel fogunk jönni ide
-
a kettőnk idejében, megszerveztük a gyerekfelügyeletet,
-
és az a kettőnkre szánt időt el fogod rabolni azzal, hogy megszállottként készülsz az előadásra."
-
Végiggondoltam, és azt mondtam: "Rendben, nyilván a jó megoldás az,
-
hogy a kettőnk idejét megtartjuk magunknak, feljövünk és megnézzük a koncertet,
-
egymással töltjük ezt az időt, és egy másik időpontot beszélek meg,
-
felutazom egy napra és megtartom az előadást!"
-
Mire ő: "Nahát, ez egész egyszerű volt!"
-
Így is van! Ha helyesen szemlélik, azt mondják:
-
"Igen, ennek az az ára, hogy autózni kell egy másik alkalommal is."
-
De kiderült, hogy ezt az utat Christopher unokaöcsémmel együtt tettük meg, beszélgettünk,
-
édesanyám is felbukkant, szóval még csak holtidő sem volt, semmi veszteség.
-
A legfontosabb viszont az volt, hogy a dolog nem a hatékonyságról,
-
hanem az eredményről szól, a lehető legjobb kimenetelről.
-
Persze az egyik legjobb dolog, hogy tényleg eljutottunk a Police koncertre,
-
és szeretném megköszönni Gabe-nek és Jim Aylor-nek, hogy tényleg ott lehettünk!
-
A feleségem nagyon boldog volt.
-
Én vagyok az a fickó a háttérben, aki ezt mondja: "Ma nem is figyel rám!"
-
Csodálatos volt, Sting egy elbűvölő úriember, teljesen elbűvölő.
-
Beszéljünk a halogatásról.
-
Van egy régi mondás: "A halogatás az idő tolvaja."
-
A halogatás kemény dió, és van egy kis háttérinformációm az önök számára:
-
Általában nem azért halogatunk valamit, mert lusták vagyunk.
-
Néha meg is magyarázzuk a halogatást.
-
Azt mondják: "Nos, ha elég sokáig várok, talán nem is kell megcsinálnom."
-
Ez igaz. Néha mázlink van.
-
Mások azt mondják: "Jé, ha most elkezdeném, ezzel tölteném az összes időt.
-
Ha csak az utolsó két napot szánom rá, akkor két nap alatt elvégzem,
-
hiszen 'minden feladat kitölti a rendelkezésre álló időt', Parkinson törvénye."
-
Ez kis mértékben igaz is, de az egyensúly kulcsa annak megértése,
-
hogy valamit az utolsó pillanatban megtenni valóban drága mulatság.
-
Sokkal drágább annál is, mint megtenni egy pillanattal az utolsó perc előtt.
-
Ha megcsinálnak valamit, és még fel tudják adni a postán,
-
máris elkerülték a "te jó ég, megint meg kell csinálnom az egész FedEx macerát!"
-
Megszerettem a FedEx-et.
-
A FedEx a halogatás általános szokásának legnagyobb támogatója.
-
Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy eljuttassunk valamit másokhoz, amikor valóban ott kell lennie,
-
igen gyorsan, ami csodálatos dolog.
-
Viszont szerintem fel kell ismerniük: minden stressz onnan származik, hogy eltolják a dolgokat a határidőkig.
-
Mert ilyenkor nem elérni valakit, ha nincs az irodában csak egy napig, az egész tervet felborítja,
-
és nagyon keményen kell dolgozniuk ilyesmik miatt.
-
Másrészt a határidők valóban fontosak.
-
Mindannyian határidő-vezéreltek vagyunk
-
szóval, ha valamit még sokáig nem muszáj megcsinálniuk,
-
találjanak ki egy képzelt határidőt, és tegyenek úgy, mintha valódi lenne.
-
Ez csodálatos, mert ezek olyan határidők,
-
mert ha nő a nyomás, lehet késni pár napot,
-
mégis minden rendben van, így ezek kevésbé stresszesek.
-
Ha halogatnak valamit, meg kell találniuk a módját,
-
hogy visszanyerjék jó közérzetüket. Találják meg az okát, hogy miért nem lelkesek.
-
Amikor én halogatok valamit, annak mély lelki oka van.
-
Általában félek a zavartól, mert úgy gondolom,
-
nem jól csinálom a dolgot, vagy félek, hogy elbukom.
-
Néha egy feladat megoldásához be kell vonni másokat is.
-
Az egyik legnagyobb varázslat, amit életem során megtanultam,
-
hogy néha csak kérni kell, és csodálatos dolgok történnek.
-
De ehhez ki kell állni és meg kell tenni.
-
Én megnyertem a szülő-lottót, egyszerűen csodálatos szüleim vannak.
-
Bár édesapám sajnos meghalt a közelmúltban.
-
De ez az egyik kedvenc fényképem,
-
mert apu olyan okos volt, hogy szinte soha nem tudtam meglepni,
-
vagy lenyűgözni valamivel, annyira jó volt!
-
De egy alkalommal a családi vakációt Disneyland-ben töltöttük,
-
az egysínű vasút működött, és éppen be akartunk szállni,
-
és észrevettük, hogy elöl, itt fent a kabinban,
-
nem tudom, látják-e a képen,
-
ott egy mérnök, aki az egysínűt vezeti,
-
és éppen vendégek vannak ott mellette,
-
ami elég szokatlan. Apu és én beszélgettünk erről,
-
és én tudtam, mert korábban konzulens voltam a Disney-nél.
-
Apu azt mondta: "Ó, ők bizonyára különleges, fontos vendégek, vagy ilyesmi."
-
Én azt válaszoltam: "Nos, van egy trükk. Van egy különleges mód hogy bejussunk abba a kabinba."
-
Mire ő: "Tényleg? Mi lenne az?"
-
Azt mondtam: "Megmutatom. Dylan, gyere velem."
-
Dylannel, akinek a tarkóját láthatják a képen,
-
felmentünk és odasúgtam neki: "Kérdezd meg, hogy utazhatunk-e elöl!"
-
És odamentünk a jegyszedőhöz, aki így válaszolt:
-
"Igen, utazhatnak." Kinyitotta a kaput, apu pedig... !
-
Megszólaltam: "Azt mondtam, hogy van egy trükk, de nem mondtam, hogy nehéz!"
-
Néha csak kérnünk kell.
-
Ennyire egyszerű.
-
Beszéljünk a megbízásokról. Ma már senki nem dolgozik egyedül,
-
segítséggel sokkal messzebbre juthatunk.
-
Ennek ellenére a legtöbben nagyon gyengék a feladatok átruházásában.
-
Mások megbízását a feladat lepasszolásának tekintik. "Erre nincs időm, csináld meg!"
-
Aztán pedig a kákán is csomót keresnek, kész katasztrófa.
-
Először is, ha meg akarják bízni valamivel egy alárendeltjüket, hatalmat és felelősséget adnak a kezébe.
-
Nem mondhatják valakinek: "Menj és oldd meg ezt, de ha el kell költened bármennyi pénzt, vissza kell jönnöd engedélyért."
-
Ez nem meghatalmazás, hanem a bizalmatlanság kifejezése.
-
Ha én megbízom valakiben, hogy megcsinálja a munkát, eléggé bízom benne ahhoz,
-
hogy megadjam az erőforrásokat, költséget, időt
-
és bármi mást, amire szüksége van, hogy megoldja.
-
Adják oda az egész csomagot.
-
Másfelől, osszanak másokra munkát, de a legcsúnyábbat csinálják maguk.
-
Ha a bemutató előtt fel kell porszívóznunk a labort, én hozom a porszívót, és én porszívózok fel.
-
Végezzék el a piszkos munkát, így világossá teszik, hogy még mindig hajlandóak bekoszolni a kezüket.
-
Kezeljék jól az beosztottaikat. Az ember a legnagyszerűbb erőforrás,
-
és ha elég szerencsések ahhoz, hogy beosztottaik legyenek,
-
kezeljék őket megbecsüléssel és tisztelettel
-
és hogy kicsit érzelgős legyek: olyan szeretettel, ami kijár nekik valakitől,
-
akinek fontos a személyük és szakmai fejlődésük.
-
Kiáltsuk hangosan: a személyzet és a titkárság az önök biztosítókötele!
-
Ha nem gondolják úgy, hogy jól kell bánniuk velük,
-
mert ez így tisztességes, legalább azért bánjanak jól velük,
-
mert ha nem, végül kitolnak önökkel.
-
Jó alaposan kitolnak önökkel, és ezt meg is érdemlik,
-
én pedig tapsolni fogok nekik.
-
Az, hogy én beszélek erről úgy, hogy Alf Weaver a nézők között ül
-
- hol vagy, Alf? Itt is van. -
-
olyan, mint a Johnstown árvíz túléléséről beszélni úgy, hogy Noé is hallgatja.
-
Az egyik, amit Alf tanított meg nekem,
-
hogy akár kolléga, akár beosztott a címzett,
-
ha valamit meg akarnak csináltatni, nem lehetnek homályosak.
-
Így mondta: "Adj a másiknak pontos feladatot,
-
pontos dátumot és időt - a 'Csütörtök' nem pontos idő.
-
'Csütörtök, 3:22' már felkelti a figyelmet.
-
Rendelj hozzá pontos büntetést vagy jutalmat
-
ha az adott határidő az adott feladatra nem teljesül",
-
szünetet tartott, majd így folytatta:
-
"Ne felejtsd el, a büntetés vagy jutalom rájuk kell vonatkozzon, nem rád!"
-
"Nagyon ki fognak tolni velem, ha te nem tartod a határidőt!"
-
"Óó, ciki..."
-
Fontos, hogy ebben ne hibázzanak.
-
Teremtsenek kihívásokat.
-
Azt mondták nekem, hogy az egyik trükk: addig adj feladatokat, amíg nem panaszkodnak.
-
Igaz, nem ismerem ezt az "amíg nem panaszkodnak" részt, de úgy vettem észre,
-
a túl kevés kiadott feladat gondot okoz. Az emberek általában vágynak arra,
-
hogy lehetőséget kapjanak többet tenni, kihívásokat keresnek,
-
bizonyítani szeretnék önöknek és önmaguknak, hogy többre képesek,
-
hát tegyék ezt lehetővé!
-
A kommunikáció legyen tiszta. Oly sokszor azért vagyunk mérgesek főnökeinkre,
-
mert valami félreértés történt.
-
Különösen az emailek korában
-
- olyan egyszerű emailben kommunikálni. Még ha volt is személyes beszélgetés,
-
küldjenek egy kétsoros emailt csak a pontosság kedvéért, utólag.
-
Ez nem valami ügyvéd-tempó, ez csak egy olyasmi, amiről Wapner bíró beszélt:
-
"Legyen írásban!", ha emlékeznek a People's Court sorozatra, ahol Wapner bíró ezt mondta.
-
"Ha nincs semmi gond, ez nem gond, nem kerül sok időbe,
-
de ha bármikor gond adódik, nos - várjunk csak, nem lehet gond,
-
hiszen van írott emlékeztető!" Ez a varázslat.
-
Nem lesz zavar, nem vitázhatnak a leírt szavakról.
-
Ne mondják meg másoknak, HOGYAN szeretnék, hogy megoldják a feladatot,
-
csak azt, hogy MIT kérnek tőlük.
-
Célokat jelöljenek ki, ne tevékenységeket.
-
Hadd lepjék meg önöket azzal, hogy úgy oldják meg a problémát,
-
ahogy önök sosem gondolták volna.
-
Néha ezek egyszerűen elképesztőek.
-
Jó vagy rossz értelemben.
-
Viszont tényleg sokkal szórakoztatóbb, mint rávenni másokat arra, hogy úgy dolgozzanak,
-
ahogy önök tették volna.
-
És tudják, ha egyetemen vannak,
-
az önök munkája az lenne, hogy önöknél okosabb embereik legyenek,
-
azaz hallgatóik - és ők olyan megoldásokkal jöjjenek elő,
-
amire önök sosem gondoltak volna.
-
Mindig mondják el a kiadott feladatok fontossági sorrendjét.
-
Sokan mondják: "A főnököm egy szörnyeteg, öt feladatot adott!"
-
Mire én: "És megmondta, hogy melyik a legfontosabb?"
-
- "Na persze. Gondolom ezt megkérdezhetem..."
-
Tudni, hogy ha mondjuk öt feladatunk van, melyeket kell rögtön megcsinálni,
-
valóban fontos, mert ha csak vakon repülünk,
-
csak 20% az esély arra, hogy jó sorrendet választunk.
-
A feladat kiosztás nem kezdődhet túl korán.
-
Mindenki látja a különbséget a képek között?
-
Ez Chloe lányom, halálosan szeretem,
-
de azt szeretném, ha csodálatos emberré válna,
-
és tudom, minél hamarabb tartja a saját üvegét, annál jobb
-
Társadalomtudomány. Figyeljenek a felfelé osztott feladatokra.
-
Néha a kiosztott feladatot megpróbálják visszaadni.
-
Az egyik legjobb dolog, amit ezen a téren láttam: valakinek a titkára megpróbálta azt mondani:
-
"Ezt nem tudom megoldani, kérem vegye vissza",
-
mire ő a kezeit a háta mögé tette és hátralépett.
-
És várakozott. Egyszer csak azt mondta a titkár:
-
"Vagy talán megpróbálhatom ezt a másik módot."
-
Mire ő: "Ez csodálatos! Jó ötlet, büszke vagyok önre."
-
Igen elegáns gesztus volt.
-
Erősítsék azt a viselkedést, amit szokássá szeretnének tenni.
-
Az egyik kedvenc történetem a One Minute Manager könyvből,
-
amikor arról beszél, gondolkodtak-e már azon,
-
hogyan tanítják a kardszárnyú delfint átugrani a karikán?
-
Ha úgy csinálnák, ahogy a modern amerikai irodavezetők,
-
rákiáltanának a delfinre: "Ugorj át a karikán!"
-
És ahányszor a delfin nem ugrik át rajta, rácsapnának egy pálcával.
-
Így képezzük mi az irodai dolgozókat.
-
Olvassák el a könyvet, ha tudni akarják valójában hogyan csinálják,
-
én kíváncsi voltam, és most már tudom. De tényleg érdekes, ahogy csinálják.
-
Erősítsék azt a tevékenységet, amit ismételtetni akarnak.
-
Ha valaki olyasmit tesz, mi tetszik önöknek, dicsérjék és köszönjék meg.
-
Ez többet ér, mint bármilyen pénzjutalom, vagy valami emlékérme.
-
Az emberek valóban szeretik, ha egyenesen megmondják nekik:
-
"Köszönöm, nagyra értékelem, hogy jó munkát végeztél."
-
Másrészt, ha azt szeretnék, hogy ne adják vissza a kiadott feladatot önöknek,
-
ne tanulják meg, hogyan kell megcsinálni!
-
Nagy büszkeségem, hogy nem tudok fénymásolót
-
és faxot kezelni, és nem is fogom megtanulni.
-
Ez biztosan nem az, amivel a hátralévő időmet tölteni szeretném.
-
Megbeszélések. Egy átlagos vezető idejének több, mint negyven százalékát
-
megbeszéléseken tölti. Tanácsom: ha megbeszélésük van,
-
zárják be az ajtót, húzzák ki a telefont, és vegyék el mindenkitől az okostelefonját.
-
Mert ha megéri az időráfordítást, akkor megéri, ha nem éri meg az időnket, akkor nem éri meg.
-
de semmi értelmét nem látom egy szobában ülni hat emberrel, akik csak félig vannak jelen.
-
Ez egyáltalán nem hatékony.
-
Egy megbeszélésnek sem szabadna egy óránál tovább tartani, ritka kivétellel.
-
Továbbá, szükséges egy menetrend.
-
Pár éve felvettem egy igen jó szokást, amióta ezt mondom:
-
"Ha nincs menetrend, nem megyek."
-
Ebben az a nagyszerű, hogy aki összehívta a megbeszélést,
-
valóban végig kell gondolja a többiek megérkezése előtt, hogy miért is kell ott lennünk.
-
Egyébként valami ilyesmi lesz: "Miért vagyunk itt?"
-
- "Mert megbeszélésünk van. Benne van a naptárunkban."
-
Klasszikus Dilbert képregény pillanat.
-
A legfontosabb a megbeszélésekkel kapcsolatban,
-
ez ismét a One Minute Manager könyvből származik, "egyperces percek".
-
A megbeszélés végén valaki, akit a jegyzeteléssel megbíztunk,
-
maximum egy perc alatt le kell írják, milyen döntések születtek,
-
ki a felelős értük és mikorra kell megoldani őket,
-
aztán ezt mindenkinek el kell küldeni emailben.
-
Ha ez elmarad, a következő heti megbeszélésükön így fognak ott üldögélni:
-
"Kinek is kellett volna ezt megcsinálni?" Ez használhatatlan.
-
Viszont olyan gyorsan megvan, csak használják az egyperceseket.
-
Beszéljünk a technológiáról.
-
Számítástechnikus vagyok, sokan kérdezik tőlem: "És milyen ketyere tesz engem hatékonyabbá?"
-
Semmilyen válaszom nincs erre, ez túl egyéni dolog,
-
de íme a kedvenc mondásom a technológiával kapcsolatban,
-
egy portástól a Central Florida Egyetemről, aki ezt mondta:
-
"A számítógépek gyorsulnak, csak tovább tart nekik."
-
A Zen tapintható ebben.
-
Ez egy másik módja annak, hogy csak akkor használják a technikát, ha megéri,
-
a megéri pedig végső soron annyit tesz: hatékonyabb vagyok általa?
-
Ez attól függ, hogyan dolgozunk, és mindnyájan különbözőek vagyunk.
-
Ne felejtsék el, a technika lassan megőrül.
-
Bementem a McDonalds-ba és rendeltem egy kettes számú Happy Meal-t, azt kérdezték:
-
"Kérek hozzá egy mobiltelefont?"
-
Vettem az élelmiszerboltban 16 szelet amerikai sajtot, ehhez jár a Grolier Enciklopédia
-
vagyis 16 szelet sajt mellé megkapják ingyen az emberiség minden tudását!
-
Ez egyszerűen kísérteties, rémisztő!
-
Jusson eszükbe, a technológia olyasmi kell legyen, ami jobbá teszi az életüket.
-
Önök is láthatták már ezt, én igen viccesnek tartom.
-
Csak azt a technikát használják, ami valóban segít önöknek!
-
Én úgy látom, a technika akkor jó, ha lehetővé teszi a dolgok újszerű megoldását.
-
Az, hogy ugyanaz egy picit gyorsabban lehetséges a technika révén szép ugyan,
-
de az az igazi, ha megváltoztatja a munkamenetet...
-
Sütőtököt faragtam pár évvel ezelőtt,
-
ez itt F. M., egy jó barátom, és láthatják, a jobb térdénél egy minta van,
-
ezt rá kell tenni a tökre, van hozzá egy kis, különleges tökfaragó kés
-
és a fenti, elég amatőr tökökhöz képest, amiket én csináltam,
-
megkapják ezt a Holdra vonító farkast.
-
Férje, Jeff, és én ezt nagyon menőnek találtuk,
-
utána viszont - amolyan ellenakcióként (?)
-
előkaptuk a fúrógépeinket, és azokkal faragtuk a tököket!
-
Akkor használják a technikát, ha az megváltoztatja a cselekvés módját,
-
mert - higgyék el, a fúrogatás eredménye,
-
ahogy azok a kis... ó, ragyogó lett.
-
Beszéljünk röviden az emailekről, mert ez oly nagy részt kap mindannyiunk életében.
-
Először is: soha ne töröljék őket. Mentsék mindet.
-
Én tíz éve csinálom ezt. Érdekes, hogy minden történész arról beszél:
-
"Milyen kár, hogy nem vezet mindenki naplót, nem tudjuk, hogy teltek a napjaik",
-
mire én: "Hülyék!"
-
Egy új korba léptünk úgy tíz évvel ezelőtt, én élő példa vagyok erre.
-
Minden egyes párbeszédem nem csak hogy el van mentve, de kereshető is.
-
Ha én kiemelkedő személyiség lennék, egy történész - jó, ez elég erőltetett -
-
szóval egy történész valóban elemezhetné a kommunikációs mintáimat
-
sokkal pontosabban, mint a legszorgosabb naplóíróét.
-
Beszélgethetnénk arról, hogy önelemző típus vagyok-e vagy sem,
-
ez tartalom kérdése, de mennyiség szempontjából ez nagyszerű,
-
az emailek elmenthetők és kereshetők, ami csodálatos,
-
hiszen bármikor előhúzhatunk valamit öt évvel ezelőttről.
-
Szóval: ne töröljék az email-jeiket.
-
Íme a legnagyobb email trükk. Ha meg akarnak valamit csináltatni,
-
ne öt embernek küldjék a levelet:
-
"Hahó, el tudná ezt intézni valaki?"
-
Mind az öt címzett pontosan ugyanarra az egyetlen dologra gondol majd:
-
"Én töröltem először! A másik négy majd elintézi, nekem nem kell."
-
Tehát pontosan egy embernek küldjék.
-
De ha nagyon meg akarják oldani,
-
olyannak küldjék, aki meg is tudja oldani,
-
írjanak - emlékezzenek Alf Weaverre: pontos leírást, pontos időt,
-
a büntetés lehet enyhe, például küldjenek másolatot a címzett főnökének.
-
A másik - ezt a beszélgetést minden egyes hallgatómmal lejátszottuk pályafutásom során,
-
mert küldenek ugyan levelet, aztán azt várják, hogy a másik válaszoljon.
-
Szerintem: "Ha a címzett 48 órán belül nem válaszol, nyugodtan lehet őket nyaggatni,
-
mégpedig azért, mert ha 48 órán belül nem válaszoltak,
-
annak esélye, hogy valaha is válaszolni fognak, nulla."
-
Jó, talán nem nulla. Talán ilyen kicsi.
-
Tapasztalatom szerint viszont, ha 48 órán belül nem válaszolnak,
-
valószínűleg soha nem is hallanak majd felőlük, tehát nyaggatni kell őket.
-
Beszéljünk a főnökök etetéséről és a róluk való gondoskodásról.
-
Van egy kifejezés: alulról irányítani.
-
Mindnyájan tudjuk, hogy minden főnök idióta.
-
Ez a pontos kifejezés, az érzés, ami mindenkiből árad, akinek főnöke van.
-
Ha főnökük van, írják le a dolgokat, foglalkozzanak a tiszta kommunikációval.
-
Kérdezzék meg: "Mikor lesz a következő megbeszélés? Mit szeretne, hogy
-
elvégezzek addig?" Tehát lesz egy szerződés-féleségük.
-
"Kihez fordulhatok segítségért önön kívül, mert nem szeretném önt zavarni?"
-
Emlékezzenek, a főnök eredményt akar, nem kifogásokat.
-
Általános tanács szabadság idejére. Aki telefonon keresi önöket, két választása van. Az első...
-
Az első lehetőség:
-
"Keresse John Smith-t, ne engem, én nem vagyok az irodában,
-
ő tud önnek segíteni, ha tényleg olyan sürgős."
-
Vagy: "Hívjon vissza, amikor visszatértem."
-
Miért? Mert nem úgy akarnak visszatérni a szabadságukról, hogy telefonüzenetek
-
hosszú sora várja önöket: "Randy, segítenél elintézni ezt?"
-
aztán visszahívják őket, és mivel egy hétig voltak szabadságon, ők már elintézték máshogy.
-
Másik: önök nincsenek szabadságon, ha olvassák az emailjeiket.
-
Bízzanak bennem. Az nem szabadság, ha olvassák az emaileket.
-
Ha otthon maradok a hétvégén, és nem olvasok emailt, az szabadság.
-
De ha elutazom Hawaii-ra, de velem van az okostelefonom, nem vagyok szabadságon.
-
Tudják, amikor megházasodtam,
-
feleségem és én egy hőlégballonon hagytuk el az ünnepséget,
-
amin nem volt drótnélküli kapcsolat.
-
Jim Morris volt akkor a dékán - egy hónapos nászutunk volt,
-
nagyszerű volt, de valójában nem elég hosszú -
-
és azt mondtam: "Egy hónapig nem leszek elérhető."
-
Jim azt mondta: "Ez elfogadhatatlan."
-
Én: "Hogy érti azt, hogy elfogadhatatlan?"
-
Ő: "Nos, én fizetem önt. Ez az 'elfogadhatatlan' rész."
-
Mire én: "Rendben. Szóval szükség van egy módra, hogy elérhessenek engem."
-
Igent mondott. Én is. Ezért, ha ekkor hívták az irodámat,
-
az üzenetrögzítő az alábbi választ adta:
-
"Helló, Randy vagyok, és szabadságra mentem. 39 évbe telt, hogy megházasodjam.
-
Most egy hónapra elutazunk.
-
Remélem, ezzel nincs problémájuk.
-
De a főnökömnek nyilvánvalóan van, és azt mondta, hogy elérhető kell legyek.
-
A következő módon tehetik ezt: feleségem szülei itt és itt laknak.
-
Íme a nevük, ha felhívják a tudakozót, megkapják a telefonszámukat.
-
És ha meg tudják győzni apósomékat arról,
-
hogy az önök vészhelyzete megéri megszakítani egyetlen lányuk nászútját
-
a telefonszámunk náluk van."
-
Íme még néhány igen fontos tanácsom, hogy a legjobbakkal zárjuk.
-
Öljék meg a tévé készüléküket.
-
Akik ezt tanulmányozzák, azt mondják, az átlagos amerikai ember 28 órát tölt tévénézéssel egy héten.
-
Ez majdnem háromnegyede egy főállásnak.
-
Ha tényleg szeretnének időt visszanyerni az életük számára,
-
jó, nem kell kinyírni a tévét, de húzzák ki,
-
tegyék be egy fiókba és tegyenek rá egy pokrócot.
-
Meglátják, meddig tart, amíg rázkódni kezd...
-
Számolják át az időt pénzre, különösen kezdő tanársegédek, vagy olyanok, akiknek kis gyermekeik vannak.
-
Itt az idő, hogy pénzt áldozzanak a feladatokra.
-
Vegyenek fel valakit a fűnyírásra, vagy bármire, amit meg kell csinálniuk,
-
de váltsák pénzre az időt ahol csak tehetik, ha kis gyermekük van,
-
mert nincs elég idejük, és ez nagyon rossz.
-
Másrészt: egyenek, aludjanak és tornázzanak mindenek előtt.
-
Mindig kell idő az alvásra. Ha nem alszanak eleget, minden szétesik.
-
Egy másik általános tanács: soha ne szegjék meg az ígéretüket,
-
egyeztessenek újra, ha muszáj. Ha azt mondták: "Kedd délre megcsinálom",
-
felhívhatják a másik felet péntek délután azzal, hogy:
-
"Szeretném tartani a szavamat, de nagyon tele vagyok,
-
egész hétvégén dolgoznom kellene, hogy a keddi határidőt tartani tudjam.
-
Van bármi mód arra, hogy engedjünk rajta?"
-
Ilyenkor gyakran szoktam válaszolni: "A csütörtök jó lesz."
-
Mert nekem valójában csütörtökre kell, csak neked mondtam keddet...
-
Vagy azt válaszolják: "Nem gond, megkérem Jimet, hogy csinálja meg helyetted.
-
Van egy kis szabad ideje."
-
Ha azt mondják: "Nem, ez nem tűr halasztást",
-
azt kell válaszolni: "Rendben, nincs probléma, tartom a szavam."
-
Ha nincs idejük jól megcsinálni, nincs arra sem, hogy rosszul csinálják, ez nyilvánvaló.
-
Vegyék észre, a legtöbb dolog vagy elfogadható, vagy nem.
-
Sokan túl sok időt töltenek egy feladattal - nem véletlenül létezik az "elég jó" kifejezés.
-
Ez azt jelenti, hogy az a dolog "elég jó"!
-
Végül: kérjenek visszajelzéseket.
-
Forduljanak a többiekhez bizalommal, mert ha valaki megmondja
-
mit csinálnak jó vagy rosszul, és az igazat mondják,
-
az többet ér, mint bármi a világon.
-
Ajánlom önöknek ezt a két könyvet.
-
Az időbeosztás nem újdonság, mindkettő elég régi könyv, de igen ajánlom őket.
-
Szokványos dolog olyasmivel zárni egy előadást, hogy:
-
"Itt a lista arról, amiről beszéltem."
-
Én nem fogok most erről beszélni,
-
azokat mondom el, amikkel az előadás után azonnal, még ma foglalkozhatnak.
-
Először is: ha nincs határidőnaplójuk, vagy kéziszámítógépük (PDA, Palm Pilot, bármi) szerezzenek be egyet!
-
Rendezzék tennivalóikat fontosság szerint, használhatják a negyedes táblázatot, vagy amit én,
-
0-9 közötti számokat, de rendezzék fontosság szerint.
-
Vezessenek idő-naplót! Vagy ha ez túl sok erőt igényelne, csak számolják az órákat, amit tévénézéssel töltenek.
-
Ez az ajándékom az önök számára.
-
A legutolsó: ha van határidőnaplójuk, jegyezzék fel a mostantól számított harmincadik napra
-
- és ez akár adhat "ding"-et is, hogy emlékeztesse önöket -
-
hogy nézzék meg újra ezt az előadást - fent lesz a neten Gabe jóvoltából -
-
és kérdezzék meg: "Mit változtattam meg?"
-
Ha nem is változtattam semmit, legalább egy kellemes órát töltöttünk együtt.
-
Ha viszont változtattak valamit, talán sokkal több idejük lett, amit szeretteikkel tölthetnek.
-
Ez az igazán fontos. Csak az időnk van.
-
És egy nap arra ébredhetnek, hogy kevesebb van belőle, mint gondolták. Köszönöm.