A korrupció kultúrájának kiirtása

Kenyában a korrupció állandó fenyegetettséget jelent, és a megállítása korai beavatkozást igényel – állítja Wanjira Mathai, közösségteremtő. Anyja – a Nobel-díjas politikai aktivista Wangari Maathai – örökségét követve három stratégiát említ, amit meg kell tanítanunk fiataljainknak és gyermekeinknek, hogy a korrupció kultúráját gyökerestül felszámoljuk: a vezetést, a célt és a tisztességet.

Előfordult már, hogy kirabolták önöket?

Vagy hogy erőszakkal, akaratuk ellenére
elvettek önöktől valamit,

ami fontos volt?

Úgy érezzük ilyenkor,
hogy belénk rúgtak,

haragot érzünk, hogy megtámadtak,

és hogy segítség nélkül maradtunk.

Hasonlóképp érzünk
a korrupcióval kapcsolatban.

A korrupció lopás.

Romboló,

bűnös,

mérgező

és kíméletlen.

Kenyából származom,

és Kenyában a korrupciónak
különféle formái léteznek.

A Karura-erdő történetét
szeretném elmesélni önöknek.

Ez Nairobi, a város, ahol élek.

Szeretem Nairobit. Gyönyörű.

De az ellentmondások városa.

Egyszerre gyönyörű

és embert próbáló.

Ennek a gyönyörű városnak,

amit én otthonomnak nevezek,

a szíve a Karura-erdő,

egy hatalmas, gyönyörű, zöld oázis, amit
a világ bármely városa elirigyelhetne.

Kis híján elvesztettük a Karura-erdőt
egy korrupciós ügy miatt.

Anyám, Wangari Maathai kapta a hírt,

hogy a Karura-erdő veszélyben van.

Egy építési terület nőtt ki
pont a közepén.

Kormányközeli emberek
rátették a kezüket az erdőre.

Feldarabolták, telkek százait
adták vagy ajándékozták el

barátaiknak, haverjaiknak.

Anyám alapította 1977-ben

a Green Belt, vagyis Zöld Öv mozgalmat,

azzal a céllal, hogy fákat ültessenek
egész Kenyában,

helyreállítsák a zöldet,

és megvédjék, ahogyan a Karura-erdőt is.

Összegyűltek barátaival
és szövetségeseivel,

és együtt létrehozták

a világ egyik legsikeresebb
faültető kampányát.

Nem csoda hát,

hogy amikor anyám meghallotta,
hogy a Karura veszélyben van,

azonnal cselekedtek.

Megküzdöttek a rendőrökkel
és a felbérelt csirkefogókkal,

hogy megállítsák az erdő eltulajdonítását.

Szerencsére egyre több támogatást kaptak

az egyháztól, politikusoktól,
diákoktól és átlagemberektől is.

Azért álltak elő mindannyian, hogy nemet
mondjanak a korrupcióra és a mohóságra.

Hamarosan olyan erős lett támogatottságuk,

hogy a hatóságok feladták.

A Karura-erdő megmenekült.

A 2000-es években csatlakoztam
édesanyámhoz a mozgalomban,

és tanúja voltam,
hogyan nőtt támogatottságuk,

hogyan terjeszkedtek Kenyán túl is,

és hogyan értettek egyet egyre többen

a 2004-es Nobel-békedíjjal,
amit anyám megkapott,

és amely elismerte a környezet,
a demokrácia és béke szoros kapcsolatát.

Megtanultam azt is, hogy amivel
anyám szembesült néhány éve,

amikor próbálta megvédeni a Karura-erdőt,

nem elszigetelt eset volt.

A mohóság és a korrupció,
amit megtapasztalunk,

él és virul manapság is

a mohó politikusok
és közszolgák jóvoltából,

akik hajlamosak a közöset

sajátjuknak tekinteni.

Korrupció mindenütt van.

A korrupciónak pusztító hatása van
minden gazdaságra, demokráciára

és környezetre.

Meglopja a közösséget szolgáló polgárokat,

az emberi életet értéktelennek mutatja.

Amikor fiatalok képesek

beállni gengszternek,

és bántalmazzák közösségüket

valami aprópénzért;

a munkába menő
asszonyokat megerőszakolják,

és amikor feljelentést tesznek,

az elkövető megússza,
megkenve az igazságszolgáltatást;

amikor fiatal lányoknak
a testüket kell árulniuk,

hogy legyen pénzük
egészségügyi betétre,

tudják, akkor az a társadalom sérült.

Manapság Kenya

a világ 10 legkorruptabb
országa között van.

Még frusztrálóbb számomra,
hogy az ország minden évben

a nemzeti költségvetés
harmadát veszti el korrupció miatt.

Hatmilliárd dollárt.

Ez teljességgel elfogadhatatlan.

Ott, ahol a korrupcióellenes törekvések
falakba ütköznek, semmibe veszik,

megakadályozzák őket,

mindenképp új stratégiákra van szükségünk,
hogy fellépjünk e bűn ellen.

Elég volt a panaszkodásból.

Vagy eldöntjük, hogy együtt élünk ezzel,

vagy megváltoztatjuk.

Van néhány jó hír.

Senki nem születik korruptnak.

Ezt a viselkedést az a kultúra
alakítja ki egy bizonyos ponton,

amely bátorítja az egyéni gyarapodást
a közösség fejlődésének kárára.

Tehát ha ki akarjuk tépni a társadalomból,

neki kell kezdenünk,
mielőtt gyökeret ereszt.

Korán be kell avatkoznunk.

Nem ismerem az önök hazáját,

de ahonnan én jöttem,

ott a fiatalok a jövő.

Kenyában jelenleg
a népesség 80%-a 35 év alatti.

Ők maguk is beismerik,
hogy értékrendjük ellentmondásos.

Kenyában a fiatalok 58%-a mondta,

hogy mindent megtesz, hogy pénzt keressen.

További 45%-a mondta,

hogy a korrupció legitim
eszköz a vállalkozásban.

73% mondta,

hogy nem hajlandó kiállni
azért, amiben hisz,

mert fél a megtorlástól.

Amire megtanított anyám

pár éve,

az a hit az egyén erejében,

hogy bármelyikünk képes
változást előidézni,

és mi mind, együtt, mi vagyunk az erő,

és ha mi összefogunk,
meg tudjuk változtatni a helyzetet,

bármilyen nagy is a gond.

Anyám értette ezt teljes mélységében,

ez állt munkája központjában.

Változást előidézni egy kultúrában, ahhoz
türelem, kitartás és elkötelezettség kell.

Különösen lassú, mélyreható munka ez.

De ha meg akarjuk változtatni a kultúrát,
akkor el kell indítanunk ezt a munkát.

Miután anyám elment,
létrehoztunk egy alapítványt a nevében,

pontosan ezzel a céllal –

fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozunk,

alakítjuk jellemüket,
vezetői képességüket,

ösztönözzük a célt és az egységet.

A korrupció elleni harc nem abból áll,
hogy kijelentjük, a korrupció rossz.

Három stratégiát alkalmazunk,

és szerintünk ezeket bármelyik
iskolai közösség lemásolhatja.

Először, meg kell értenünk a miértet:

Mi az alapvető oka a korrupciónak?

Nevezzük néven, hogy lopás,

vagy vegyük el az élét más szavakkal?

Ha a gyerekek képesek átélni,
hogy milyen az,

milyen érzés a korrupcióval foglalkozni,

akkor valószínű, hogy ha szembesülnek
egy dilemmával a későbbiekben,

akkor felismerik,
amire megtanították őket.

Másodszor, a jellemet
közvetlenül is fejleszteni kell.

Ez magától értetődőnek tűnik.

Az a gyerek, akin észrevehető
a szemléletfejlődés

és az önkontroll képessége,

az biztos önmagában.

Aki pedig biztos önmagában, valószínűleg
ki fog állni azért, amiben hisz.

Harmadszor, korán ki kell alakítsuk
gyermekeinkben a vezetői képességeket.

Lehetőséget kell adni nekik,

hogy felismerjék a korrupciót,
ha találkoznak vele;

hogy tudják, milyen az, kiállni,
ha számítanak ránk, ha kellünk.

Ami számomra a legfontosabb:
megmutatni az összefüggést

az emberi szenvedés,

és a korrupció, a kapzsiság,
az önzés között.

Hinnünk kell teljesítőképességünkben,

hogy mindannyian tehetünk
valamit a magunk módján

azért a jövőért, amilyet szeretnénk.

A fiataloknak hinniük kell,

hogy van más lehetőség.

Korrupció, klímaváltozás,

az ökosziszéma összeomlása,
a biológiai sokszínűség fogyatkozása –

mindezek a témák vezetőket igényelnek.

A szenegáli Baba Dioum szavaival:

"Ha mindent figyelembe veszünk,

azt fogjuk megőrizni csak,

amit szeretünk;

azt fogjuk szeretni csak,

amit megértünk;

és azt értjük csak meg,

amire megtanítottak."

Köszönöm.

(Taps)