Miért teszi tönkre a kényelem az életünket? | Bill Eckstrom | TEDxUniversityofNevada

Ötvenezer munkahelyi személyi tanácsadói interakció dokumentálását és elemzését követően Bill Eckstrom megosztja velünk az életünket megváltoztatható gondolatait a személyes és szakmai fejlődésről, amelyeket az "Évgyűrűk" fogalmával illusztrál. A gyűrűk megmutatják, milyen veszélyekkel járhat, ha a kényelem állapotában maradunk, és hogy miért a komfortzónából való kilépés az egyetlen út, amely a fenntartható fejlődéshez vezet. Döbbenetes, ahogy a kényelmetlenség teljesen megváltoztathatja az életünket és mások életét.

Bill Eckstrom vállalkozó, író, előadó, természetjáró és három gyerek apja. Billt szenvedélyesen érdekli a növekedés és fejlődés témaköre, és mindig is lenyűgözte, milyen szerepet játszhat egy személyi tanácsadó egyének és csapatok teljesítményében. Ennek köszönhetően megalapította az EcSell Intézetet, amelynek célja, hogy oktassa, megfigyelje és mérje a személyi tanácsadás hatékonyságát szerte a világon. A személyi tanácsadókkal folytatott interakciók és a személyi tanácsadás eredményeinek kutatása és dokumentálása több száz előadáshoz, valamint cikkek és e-könyvek sorának publikálásához vezetett. Az EcSell Intézetről többet megtudhat az alábbi linken: https://www.ecsellinstitute.com/

Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

Remekül mentek a dolgaim.

Vezető beosztásban dolgoztam,
jó fizetéssel,

éves bónuszokkal és részvényopciókkal,

az összes juttatással.

Minden jól haladt.

Majd 2008. január 7-én hétfőn

délután három órakor

rövid megbeszélésre hívott a cég elnöke

az irodaház legfelső szintjén lévő
konferenciaterembe,

amiben nem volt semmi különös,
hiszen ő volt a főnököm.

Ám a megbeszélés
a vártnál is rövidebb volt.

A főnököm kirúgott.

Sosem felejtem el, ahogy a szavai hatására
kihagyott a lélegzetem,

és szédültem, miközben elhagytam
a konferenciatermet,

majd hazamentem, és három órán át
feküdtem magzatpózban.

Tudnám még részletezni,
milyen érzés volt ez,

hogyan hatott az önbecsülésemre
és az anyagi helyzetemre,

ám most már tudom,

hogy bár a kirúgás volt életem
legkellemetlenebb élménye,

ez a kellemetlenség,

a normális életemtől való elmozdulás

örökre megváltoztatta az életem -
a jó irányba.

Tudják, barátaim,

amitől kényelemben érezzük magunkat,
a vesztünket okozhatja,

és csakis kényelmetlenség hatására
vagyunk képesek fejlődni.

Ismétlem:

A kényelem a vesztünket okozhatja,

és csakis kényelmetlen körülmények
között fejlődhetünk folyamatosan.

Persze gondolom, ha valaki másnap
elém állt volna és azt mondja:

"Hallod, haver, örülj, hogy kirúgtak,
most legalább fejlődhetsz!",

valószínűleg képen töröltem volna.

De elég hamar megtaláltam a motivációt,
hogy egy új fejezetet nyissak,

és pár év munka után az új csapatommal

és egy doktorált barátommal
a Nebraskai Egyetemről

hirtelen rájöttünk,

hogyan mutassuk be és alkalmazzuk
a kényelmetlenség és fejlődés tudományát.

"Évgyűrűknek" neveztük el a fogalmat.

Az Évgyűrűk az élő környezeteket
szimbolizálják,

melyek elősegítik
vagy hátráltatják a fejlődést.

Ebbe minden beletartozik:
a munkahelytől kezdve

egészen egy akváriumig.

Az aranyhalak mérete

a környezetüktől függ.

És bár az aranyhal
biztonságos környezetben él,

a környezete szinte minden
módon be is határolja őt.

Amikor pedig vadabb környezetbe
helyezzük a halat,

például egy tavacskába,
akkor ez lehet az eredmény.

Persze az is lehet,
hogy a halat megeszik.

De barátaim, ezek itt mi vagyunk -

a környezetek, amelyekben
dolgozunk, élünk, játszunk,

mind egy-egy akvárium,
amely szabályozza a növekedésünket.

Az első Évgyűrű alacsony teljesítményű,
lassan növekvő környezetet jelképez:

ez a stagnálás állapota.

A stagnálásra jellemző,
hogy túl sok szabályt kell követnünk,

túl sok apróságra kell figyelnünk.

Ez elfojtja a kreativitást, az önálló
gondolkodást és a cselekvőkészséget.

Ha ilyen környezetre keresünk példát,

elég csak az állami vagy a szövetségi
kormányra gondolnunk.

A stagnálás ellentéte a káosz:

szintén lassan növekvő
és alacsony teljesítményű.

A káosz oka lehet belső vagy külső
esemény vagy állapot.

Káosszal találkozhatunk
vállalatok összeolvadása,

természeti katasztrófák, vagy a szeptember
11-hez hasonló szörnyű események idején.

A káosz teljes kiszámíthatatlanságot
jelent, és azt, hogy nincs hatásunk arra,

mi fog történni.

Az Évgyűrűkhöz visszatérve,

a stagnálás mellett találjuk
a legkívánatosabb állapotot: a rendet.

Rend esetén tudjuk, hogy amit
csinálunk és ami körülöttünk zajlik,

előre kiszámítható eredményhez vezet.

A kiszámíthatóságban
kényelemben érezzük magunkat.

Ám a kényelem veszélyessé
is teszi a rendet.

A tudomány szerint, ha valamit
folyamatosan csinálunk,

vagy csak ugyanúgy
gondolkodunk valamiről,

elakadunk a fejlődésben.

Ez minden élőlényre igaz -

még a kutyánkra is.

Tudják, ha Aspen,
a kutya választhatna,

a hét minden egyes napján
a kényelemre voksolna.

(Nevetés)

Ám a fejlődést hátráltató
túlságosan nagy rend

lehetetlenné tette volna,
hogy terápiás kutya legyen belőle,

és ha így történt volna,

gondoljunk bele, hány ember életéből
hiányozna ma ez a kedves lélek.

Mielőtt a rendjük behatárolhatná
a gondolkodásukat és tetteiket,

idézzék fel, amit az imént mondtam.

Fejlődés csakis
a komfortzónán kívül létezik.

Gondolkodjanak el ezen a mondaton:

Fejlődés csakis
a komfortzónán kívül létezik.

Habozás nélkül kijelenthetem,
nem állnék ma itt a színpadon,

ha nem lett volna az a kényelmetlen,
a rendet megbontó nap 9 évvel ezelőtt -

de nem ajánlom, hogy kirúgassák magukat
egy TED-előadás reményében.

(Nevetés)

Amikor a kényelmetlenség beüt,

azt jelenti, hogy beléptünk
a komplexitás gyűrűjébe.

A komplexitás nem más,
mint felborult rend,

ám amikor a rendünk felborul,
a dolgok kimenetele már nem megjósolható,

és a megjósolhatatlanság miatt
kényelmetlenül érezzük magunkat.

Bár a kényelmetlenségre legtöbbször

a zsigeri válasz nemcsak egyszerűen "nem",
hanem "nem, soha!",

valójában rájöhetünk, milyen felemelő

tudatosan elfogadni a kényelmetlenséget,

majd pedig alkalomadtán
a komplexitást választani a rend helyett.

Tudom, a kényelmetlenség keresése
furcsán hangzik, nem is sokan keresik,

de meg kell tanulnunk elfogadni,

mert ez az egyetlen állapot,

amelyben fenntartható
vagy exponenciális fejlődés létrejöhet.

Rendben.

A növekedésre serkentő komplexitás

három alapvető módon
kerülhet az életünkbe.

Először is: ránk erőltethetik
a komplexitást.

Amikor kirúgtak, nem állt módomban
a rendet választani,

a komplexitás kényszerű volt,
és amikor ez történik,

a növekedésünk mértéke azon múlik,
hogyan reagálunk.

Maradhattam volna dühös,
használhattam volna ezt kifogásként,

de igazából azt tanultam meg,
hogy rémes vagyok alkalmazottként,

és sokkal jobban járok, ha vállalom
a saját cég irányításával járó kockázatot.

Másodszor: elvezethetnek minket
a komplexitáshoz.

Ez a szülők, tanárok,
edzők, főnökök dolga.

Mert ha önállóan dönthetnek,

az emberek tudatosan vagy tudat alatt
a renddel járó kényelmet választják.

Ezért rájuk kell erőltetni a komplexitást,

hogy továbbfejlődjenek.

A legkisebb lányom
a középiskola legnagyobb részét

teniszedzéseken töltötte,

és az edzője elég jól ismerte a munkánkat,

a komplexitást és az Évgyűrűket.

Egyik nap felhívtam és megkérdeztem,
hogy halad Maddie,

és valahogy így tettem fel a kérdést:

"Figyelj csak, Lee, mikor volt legutóbb,

hogy Maddie a komplexitás
sűrűjébe került?"

Lee válasza:

"Fura, hogy épp ezt kérdezed, Bill.
Legutóbb tegnap.

Sírva fakadt a teniszpályán."

"Ó!"

Tudva, milyen kemény a lányom,
és hogy soha nem sír,

tudtam, hogy mélyen benne jár
a komplexitásban.

Ezen a ponton születnek a fejlődéssel
kapcsolatos legfontosabb döntések,

mert a régi énem, az Évgyűrűk előtti énem

közbelépett volna és tudni akarta volna,
mitől érzi magát a lánya kényelmetlenül.

Majd pedig mindent megtettem volna,
hogy újra boldoggá tegyem őt.

Ám így kiemeltem volna a komplexitásból,

és visszahelyeztem volna őt a rendbe.

Valójában hátráltattam volna a fejlődését.

Ám az új, Évgyűrűk utáni énem
örömét lelte a lánya szenvedésében.

(Nevetés)

Az edző következő szavai elárultak
mindent, amit tudnom kellett.

Azt mondta: "Bill, meg kell mondjam,
sokkal nagyobb erőfeszítésbe került

a komplexitás határáig hajszolnom őt,

mint az előző hónapban."

A kényelmetlenség fejlődésre sarkallta őt.

De mi van akkor,
ha valaki nem olyan szerencsés,

hogy fejlődésre ösztönző környezetben
éljen vagy dolgozzon?

Mi van akkor, ha beleragadunk a rendbe,
vagy ami rosszabb, a stagnálásba?

A jó hír az,

hogy bárki bármikor képes
előidézni a komplexitást.

A komplexitás harmadik előidézője:
mi magunk.

Tegyünk egy utazást Montgomerybe,
Alabama államba,

az 1950-es évekbe.

Képzeljenek maguk elé
egy fiatal fekete lányt,

aki egy feketéknek kialakított
középiskolába jár.

A városi busszal jár iskolába,

ami akkoriban megszokott volt.

1955. március 2-án felszáll
a hazafelé tartó buszra,

nem teljesen a hátra,

hanem az első sorok egyikébe,
ahova feketék is ülhetnek.

Ahogy a busz lassan megtelik fehérekkel,

végül nem marad több hely elöl.

A helyi törvény értelmében

a lánynak hátrébb kellett mennie,
hogy helyet adjon a fehéreknek.

Montgomeryben olyan törvény volt életben,

amely kiszámítható eredményre vezetett:

emberek elnyomásához,
jóformán konfliktusok nélkül.

Ám a 15 éves Claudette Colvin

az előző hónapban a feketék
történelméről tanult az iskolában,

és érthető módon elege volt
a történelmi és jelenkori atrocitásokból.

Úgyhogy aznap úgy döntött,
nem kér a helyi törvényből,

és azzal, hogy nem adta át a helyét,

az egész közösséget, a törvényeinket
és az országot komplexitásba taszította.

Igen, 9 hónappal azelőtt,
hogy Rosa Parks ülve maradt a buszon,

egy 15 éves lány volt az,

akit bilincsbe verve szállítottak le
a buszról és vittek börtönbe.

Nem Rosa Parks, hanem Miss Colvin volt
az első, aki szembeszállt a törvénnyel,

és ő volt a fő panaszos,

aki vallomást tett a híres perben,

amely egészen
a Legfelsőbb Bíróságig jutott.

Nos,

nem azért emlegetem Claudette-et,
hogy faji ügyekre hívjam fel a figyelmet,

bár az se lenne feltétlenül rossz,

hanem azért,
mert példa az összes problémára,

minden helyzetre,
ami rendezett környezetben előáll.

Valóságos és tökéletes példa arra,
ahogy a komplexitás az embereket,

a közösségeinket, a bíróságainkat
kimozdítja a komfortzónából,

és arra, hogy milyen
következményekkel járhat,

amikor valaki úgy dönt, kilép a rendből.

Dr. Serene Jones nemrég megjelent
könyvében szépen összefoglalja a dolgot.

Azt írja: "A rend állandó homlokzata
elrejti a vadont,

amely folyton elő akar bújni,
hogy megtanítson minket arra,

az élet nem azért van, hogy olyan
legyen, amilyennek elképzeljük.

Meg kell tapasztalnunk
a vadont a szavak mögött,

hogy megtanuljuk, amit másképp
nem tanulnánk meg."

Tehát, barátaim,

nem egy munkahely
elvesztésétől kell félnünk,

nem is attól, hogy egy gyerek
összeomlik a teniszpályán,

hanem a rendtől, mert a rend fenyegetés.

A rendet megbontó emberek,

mint Jézus, Galileo, Claudette Colvin,
Aspen idomárja,

és talán önök közül is néhányan,
már bizonyították -

gondoljanak bele -

leginkább félnünk

nem a komplexitást előidéző
emberektől vagy eseményektől kell

hanem a kényelmetlenség elfogadására
és keresésére való hajlandóságunktól,

ami nemcsak a saját
fejlődésünket diktálja,

hanem az egész világét.

Köszönöm, hogy én is
részese lehetek ennek.

(Taps)