Laura Carstensen: Az időskorúak boldogabbak

A huszadik században példátlanul hosszabb ideig tart életünk, de vajon az emberek életminősége is ennyire jó? Meglepő módon, igen. A TEDxWomen keretein belül Laura Carstensen pszichológus olyan kutatásokra világít rá, melyek szerint ahogy idősödünk, úgy leszünk egyre boldogabbak, elégedettebbek, és lesz a világszemléletünk egyre pozitívabb.

Az emberek hosszabb ideig élnek,

egyre több ősz hajú ember képezi a társadalmakat.

Mindenhonnan ezt hallani.

Olvashatjuk az újságokban,

és hallhatunk róla a tévéből is.

Néha nyugtalanít,

hogy olyan sokat hallunk róla,

hogy valahogy a hosszabb élettartamot,

önelégültséggel,

sőt, könnyűszerrel fogadjuk el.

De tévedés ne essék,

a hosszabb élet lehet,

és én hiszem, hogy biztosan

az életminőség javulását fogja eredményezni

minden korosztály tekintetében.

Hogy jobban értékeljük a dolgot,

távolabbról kell megközelíteni.

Több év adódott

az átlagos várható élettartamhoz

a huszadik században,

mint ahány

az összes korábbi évezredes

emberi evolúció során együttvéve.

Egy szempillantás alatt

majdnem megdupláztuk azt az időt,

ameddig élünk.

Szóval, ha valaki bármikor úgy érzi, hogy zavaros dolog ez az öregedés,

akkor ne magát okolja,

mert ez egy teljesen új jelenség.

És mivel a termékenységi ráta ugyanabban az időszakban

kezdett zuhanni,

mint amikor a várható élettartam egyre magasabb lett,

az a piramis,

ami a népesség életkor szerinti megoszlását mindig is jellemezte,

alján a sok-sok fiatallal,

parány megrostált csúcsán azokkal az idősekkel,

akiknek sikerült megérniük az öregkort,

szép lassan átalakul

egy téglalappá.

Mindeközben, ha valaki az a fajta ember,

akit a hideg is kiráz a népességi statisztikák láttán,

ettől biztosan libabőrt kap.

Mert ez a tény azt jelenti,

hogy a fajok történelmében most először,

a fejlett világban

született kisbabák többségének

megvan arra a lehetősége,

hogy megérje az öregkort.

Hogy történhetett ez?

Mivel genetikailag nem vagyunk sokkal ellenállóbbak, mint őseink voltak

10.000 évvel ezelőtt.

A várható élettartam ezen növekedése

a kultúra figyelemreméltó terméke --

az együttes, mely

magában foglalja a tudományt, a technológiát,

és azokat a széleskörű viselkedésbeli változásokat,

amelyek egészségügyi és jóléti javulást eredményeznek.

Kulturális változások által

az őseink

nagyrészt megszüntették a korai halálozást,

hogy most az emberek teljes életet élhessenek.

Az öregedéssel járnak azonban problémák is --

betegség, szegénység, vagy a társadalmi státusz elvesztése.

Aligha van itt annak az ideje, hogy a babérjainkon üldögéljünk.

Viszont, minél többet tudunk meg az öregedésről,

annál tisztábban láthatjuk,

hogy azt elsöprő hanyatlásként felfogni

nagyon pontatlan dolog.

Az öregedéssel jelentős javulások is megfigyelhetők --

nagyobb tudás, magasabb szakértelem --,

és az élet érzelmi vonatkozásai mind javulnak.

Így van,

az idősebbek tényleg boldogak.

Boldogabbak a középkorú embereknél,

a fiatalabbaknál meg pláne.

Egyre több tanulmány

jut ugyanerre a következtetésre.

A CDC nemrég folytatott egy felmérést,

amiben egyszerűen azt kérdezték a résztvevőktől,

hogy tapasztaltak-e jelentős lelki szorongást,

a megelőző héten.

Az idősebbek közül kevesebben válaszoltak igennel erre a kérdésre,

mint a középkorúak,

vagy a fiatalkorúak közül.

A legújabb Gallup közvélemény-kutatás pedig

azt kérdezte a résztvevőktől,

hogy mennyi stresszt, aggodalmat és haragot

éreztek a kutatást megelőző napon.

És az érzett stressz, aggodalom és harag

a korral mind csökken.

A szociológusok ezt az öregedés paradoxonjának hívják,

hiszen az öregedés nem habos torta.

Szóval mi mindenféle kérdést feltettünk

hogy lássuk, vissza lehet-e vonni ezt a megállapítást.

Feltételeztük, hogy talán

csupán a jelenlegi idősebb generáció az,

amely mindig is

a legnagyszerűbb generáció volt.

Tehát, hogy a mostani fiatalok,

lehet nem ezeket a javulásokat fogják jellemzően tapasztalni,

ahogy ők is megöregszenek.

Arra is gondoltunk,

hogy az idősek talán csak így próbálnak pozitív lendületet adni

az amúgy nyomasztó létezésükhöz.

(Nevetés)

De minél inkább igyekeztünk ellentmondani ennek a megállapításnak,

annál több olyan bizonyítékot találtunk,

ami alátámasztja azt.

Évekkel ezelőtt a kollégáimmal elkezdtünk egy tanulmányt,

amely során ugyanazokat az embereket figyeltük meg tíz éven keresztül.

Az eredeti minta a 18-94 éves korosztály volt.

Azt figyeltük, hogy a résztvevők érzelmi tapasztalatai változnak-e, és ha igen, hogyan,

annak függvényében, ahogy öregszenek.

Elektronikus személyhívókat hordtak maguknál

egy héten keresztül egyidejűleg,

mi pedig a nap folyamán és esténként, véletlenszerű időpontokban rájuk csipogtunk.

Minden alkalommal

több kérdést is feltettünk nekik --

"Mennyire boldog Ön most, egy egytől hétig terjedő skálán?"

"Mennyire szomorú most?"

"Mennyire érez szorongást most?" --

mindezt azért, hogy megfigyelhessük,

milyen érzéseket és érzelmeket tapasztalnak

a mindennapi életükben.

Ez az intenzív kutatás,

egyének tanulmányozása által,

arra engedett következtetni, hogy nem egy konkrét generáció az,

amely jobban teljesít, mint a többi,

hanem idővel ugyanazok az egyének is

viszonylag több

pozitív tapasztalatról számoltak be.

Megfigyelhető azonban ez az enyhe hanyatlás

a nagyon előrehaladott életkorban.

Van egy enyhe hanyatlás.

De semmiképp nem tér vissza

ahhoz a szinthez,

amit a korai felnőttkorban figyelhetünk meg.

Mindeközben az tényleg túlzottan leegyszerűsített kijelentés lenne,

hogy az idősebb emberek "boldogak".

A mi tanulmányunk szerint pozitívabbak,

de az is igaz, hogy a fiataloknál nagyobb valószínűséggel

tapasztalnak vegyes érzelmeket:

boldogsággal egyidejűleg tapasztalt szomorúság,

mindenki ismeri azt a fajta könnycseppet,

amikor egy jó barátra rámosolygunk.

Más kutatások azt mutatták ki,

hogy az idősebbek, úgy tűnik, jobban megbarátkoznak

a szomorúság érzésével.

Jobban el tudják fogadni a szomorúságot, mint a fiatalok.

Azt gyanítjuk, hogy ez talán segít megmagyarázni,

hogy az idősebbek miért képesek

könnyebben megoldani az érzelmekkel fűtött konfliktusokat és vitákat.

Az idősebbek az igazságtalanságra

esetleg együttérzéssel tekintenek,

de nem kétségbeeséssel.

És minden változatlansága mellett

az idősebbek a kognitív erőforrásaikat,

mint a figyelem és a memória,

inkább irányítják a pozitív információk, mint a negatívak felé.

Ha olyan képeket mutatunk idős, középkorú és fiatal embereknek,

mint ezek itt a képernyőn,

és később arra kérjük őket,

hogy idézzék fel az összes képet, amit csak tudnak,

az idősebbek azok, és nem a fiatalabbak,

akik több pozitív képre emlékeznek,

mint negatívra.

Felkértünk idősebb és fiatalabb embereket,

hogy tekintsenek meg laboratóriumi tanulmányokban szereplő arcokat:

néhány fintorgott, néhány mosolyogott.

Az idősek a mosolygó arcok felé néztek,

és elkerülték a rosszalló, dühös arcokat.

A mindennapi életben

ez nagyobb élvezetként,

nagyobb elégedettségként jelenik meg.

De mint szociológusok, mi továbbra is

lehetséges alternatívák után kutatunk.

Lehet, hogy talán az idős emberek

azért számolnak be több pozitív érzelemről,

mert kognitív károsulásuk van.

(Nevetés)

Feltételeztük, lehet-e,

hogy a pozitív érzelmeket egyszerűen könnyebb feldolgozni, mint a negatívakat,

és csupán ezért váltunk át a pozitívakra?

Talán az agyunkban lévő neurális központok

annyira elhasználódtak,

hogy már nem vagyunk képesek a negatív érzelmek feldolgozására.

De ez nem így van.

Pont a mentálisan legépebb idős felnőttek

azok, akiknél a pozitívitás ezen hatása leginkább jelentkezik.

Olyan helyzetekben, amikor valami fontosról van szó,

az idősek is éppoly hatékonyan dolgozzák fel a negatív információt,

mint a pozitívat.

Hogyan lehetséges ez?

Nos, a mi kutatásunkban

arra jöttünk rá, hogy ezek a változások

mélyen gyökereznek,

az idő múlása észlelésének alapvetően egyedülálló emberi képességében,

nemcsak az órára vagy naptárra vonatkozóan,

hanem az élettartamra is.

Az öregedésben rejlő ellentmondás az,

hogy az a felismerés, hogy nem élünk örökké,

az élethez való hozzáállásunkat

pozitív irányban változtatja meg.

Amikor az időhorizont hosszú és homályos,

ahogyan az lenni szokott fiatalkorban,

az ember folyamatosan készülődik,

magába szív annyi információt, amennyit csak tud,

kockáztat és felfedez.

Lehetséges, hogy olyanokkal töltünk időt, akiket nem is szeretünk,

csak azért, mert az valahogy érdekes.

Előfordulhat, hogy tanulunk belőle valami szokatlant.

(Nevetés)

Még vakrandikra is elmegyünk.

(Nevetés)

Végül is,

ha nem lesz sikeres, még mindig ott a holnap.

Az emberek ötven felett

nem mennek el vakrandikra.

(Nevetés)

Ahogy öregszünk,

és az időhorizont egyre rövidül,

a céljaink megváltoznak.

Amikor rájövünk, hogy már nincs tengernyi időnk,

akkor egyértelműbben látjuk, mi a fontos.

Kevésbé veszünk észre jelentéktelen ügyeket.

Minden ízében élvezzük az életet.

Hálásabbak vagyunk,

és nyitottabbak a megbékélésre.

Többet figyelünk az érzelmi szempontból fontosabb ügyekre,

így az élet jobbá válik,

ezért napról napra boldogabbak leszünk.

De ugyanez a szemléletmódbeli váltás

arra vezet, hogy kevésbé vagyunk toleránsak, mint valaha,

az igazságtalansággal szemben.

2015-re

az Amerikai Egyesült Államokban több lesz

a 60 év feletti,

mint a 15 év alatti ember.

Mi történik majd a társadalmakkal,

ahol az idősebbek túlnyomó többségben vannak?

Nem számok fogják meghatározni

az eredményt.

A kultúra fogja.

Ha eleget fektetünk a tudományba és a technológiába,

és találunk megoldást

az idősebbek valódi problémáira,

és kihasználjuk

az ő

valódi erősségeit,

akkor a magasabb élettartam

képes lesz drasztikusan javítani az életminőséget

minden korosztály tekintetében.

Társadalmak,

tele tehetséges és érzelmileg stabil polgárok millióival,

akik egészségesebbek és iskolázottabbak,

mint az őket megelőző bármely generáció,

és akik fel vannak vértezve

az élet gyakorlatának ismeretével,

akik szeretnének

nagy dolgokat megoldani,

jobb társadalmak lehetnek,

mint amiket valaha ismertünk.

Az édesapám, aki most 92 éves,

mindig azt mondja,

"Ne csak arról beszéljünk,

hogyan menthetjük meg az öregeket,

hanem ideje arról beszélni,

hogy hogyan menthetnek meg ők minket."

Köszönöm.

(Taps)