Nem vagyunk kiszolgáltatva érzelmeinknek – az agyunk teremti őket

Valakinek csak az arcára tekintve tudhatjuk, mit érez? Mindenki ugyanúgy éli át a boldogságot, szomorúságot és szorongást? Egyáltalán: mik az érzelmek?
Lisa Feldman Barrett pszichológia-professzor az utóbbi huszonöt évben arckifejezéseket térképezett fel, agyakat vizsgált, és több száz fiziológiai tanulmányt elemzett, hogy megértse: valójában mik az érzelmek. Előadásában megosztja velünk széles körű kutatási eredményeit – és elmagyarázza, hogy jobban uralkodhatunk érzelmeink felett, mint gondolnánk.

Kutatólaborom körülbelül
egy mérföldre van attól a helytől,

ahol bombák robbantak
a Bostoni Maraton idején, 2013-ban.

A túlélő merénylőt,
a csecsen Dzsohar Carnajevet

perbe fogták és halálra ítélték.

Amikor egy esküdtszéknek döntenie kell

életfogytiglani börtön
és halálbüntetés között,

nagyban befolyásolja a döntésüket,
hogy a vádlott tanúsít-e megbánást,

vagy sem.

Carnajev bocsánatot kért
az áldozatok hozzátartozóitól,

de mikor az esküdtek ránéztek,

rezzenéstelen kőarcot láttak.

Kétségtelen, hogy Carnajev bűnös.

Ártatlan embereket ölt és csonkított meg,

és nem azért jöttem,
hogy ezt kétségbe vonjam.

Megszakad a szívem azokért,
akik szenvedtek miatta.

Kutatóként viszont azt kell mondanom,

hogy az esküdtek nem vesznek,
nem vehetnek észre

soha senkiben bűntudatot,
vagy bármilyen más érzelmet.

Egyikünk sem képes erre,

mégpedig azért, mert az érzelmek
nem olyanok, amilyennek hisszük őket.

Nem lehet általánosan kifejezni
és beazonosítani őket.

Nem valami előre kódolt agyi reakciók,

amik szabályozhatatlanok.

Nagyon sokáig félreértettük

az érzelmek természetét,

és valódi megértésük mindannyiunknak
fontos következményekkel jár.

Kutatóként huszonöt éve
tanulmányozom az érzelmeket,

laboromban emberi arcokat vizsgáltunk
azon elektromos jelek mérésével,

amelyek az arcizmok rándításával
arckifejezéseket hoznak létre.

Vizsgáltuk az emberi testet is
érzelmek kifejezése közben.

Több száz fiziológiai
tanulmányt elemeztünk,

ezekben több ezer tesztalany vett részt.

Agyak százait szkenneltük,

és minden olyan agyi képalkotásról szóló
tanulmányt elolvastunk,

ami az érzelmekkel kapcsolatban
az elmúlt 25 évben megjelent.

Az összes kutatási eredményünk
messzemenőkig ugyanazt igazolta.

Lehet, hogy önök úgy érzik,
érzelmeik előre kódoltak,

és elég egy kattintás,
hogy aktiválódjanak,

de nem így van.

Talán úgy hiszik, hogy az agyukban
előre huzalozott érzelmi áramkörök vannak,

hogy ezek az áramkörök velünk születnek,
pedig nem.

Valójában itt a teremben egyikünknek sincs
érzelmi áramkör az agyában.

Valójában az egész Földön
senki agya nem tartalmaz ilyet.

Akkor mik az érzelmek?

Kapcsolják be biztonsági öveiket,
mert...

az érzelmek találgatások.

Olyan sejtések, amiket az agyunk alkot,

amikor agysejtek milliárdjai
működnek együtt,

és több hatalmunk van e sejtelmek fölött,

mintsem gondolnánk.

Ha úgy gondolják: ez abszurd,
vagy mondhatni őrültség,

megértem önöket, mert őszintén szólva
ha nem láttam volna a bizonyítékokat

évtizedek óta, saját szememmel,

biztos vagyok benne,
hogy magam sem hinném el.

De ami a legfontosabb: az érzelmek
nincsenek agyunkba építve születésünkkor.

Életünk során épülnek fel.

Pillantsunk ide egy kicsit,
hogy jobban megértsük.

Az önök agya e pillanatban is
őrült módon dolgozik.

Neuronjaik egyfolytában kisülnek,
hogy megfejtsék ezt a valamit,

hogy ne csak fekete és fehér
pacákat lássanak.

Az agyuk az eddigi életük során
szerzett tapasztalatokon át rostál,

találgatások ezreit
teremti meg egy időben,

mérlegeli a valószínűségeket,

választ akar találni a kérdésre:

"Mihez hasonlít ez legjobban?"

Nem arra, hogy "Mi ez?",

hanem: "Mire emlékeztet ez
a múltbéli élményeim közül?"

Mindez egyetlen
szempillantás alatt történik.

Ha az önök agya még mindig erőlködik,
mert nem tudja hová illeszteni,

és még mindig csak
fekete-fehér pacákat látnak,

akkor önök az úgynevezett
"tapasztalati vakság" állapotában vannak,

és én ezt a vakságot meg fogom gyógyítani.

Ez a kedvenc részem.
Készen állnak a gyógyításra?

(Ujjongás)

Akkor jó. Na lássuk.

(Felhördülés)

Rendben van.

Most már sokan egy kígyót látnak,

de miért van ez így?

Mert ahogy az agyuk megszűri
a múltbéli tapasztalataikat,

újfajta tudás jelenik meg,

a fotóról származó tudás.

Az egészben az a legjobb,

hogy az a tudás, amit csupán
pár másodperce szereztek meg,

megváltozik, amint épp újratapasztalják
ezeket a pacákat.

Az agyuk tehát kígyó képét építi fel ott,

ahol nincs is kígyó,

és ezt a fajta hallucinációt

hívjuk mi neurológusok "előrejelzésnek".

Az agyműködés leginkább
előrejelzéseken alapul.

Ez az agy mindennapi elfoglaltsága.

Előrejelzéseken alapul
minden megélt tapasztalatunk.

Előrejelzéseken alapul
minden elkövetett cselekedetünk.

Ezek teszik lehetővé,
hogy megértsék a szavaimat, amiket mondok,

ahogy kiejtem őket a...

Közönség: "...számon."
Lisa Feldmann Barrett: Számon. Pontosan.

Az előrejelzések létfontosságúak.

Elősegítik, hogy gyorsan és hatékonyan
értelmezzük a világot.

Az agyunk tehát nem a világra reagál.

Múltbéli tapasztalatok felhasználásával

előrejelez, és így építi fel

a világ megtapasztalását.

Ahogy az emberek érzéseit értelmezzük,
mélyen az előrejelzéseinkben gyökeredzik.

Úgy érezzük, mintha rögtön az arcáról
le tudnánk olvasni bárki érzelmeit,

amint ránézünk,

mintha csak szavakat
olvasnánk egy oldalon.

Ám valójában, a háttérben
az agy előrejelzést végez.

A múltban megtörtént
hasonló élményekből indul ki,

melynek alapján értelmezni próbál.

Ezúttal nem foltokból alkotunk
érthető képet,

hanem arcmozgásokból,

például a szájtartásból,
a szemöldök felhúzásából.

Hát ez a rezzenéstelen kőarc?

Lehet, hogy egy könyörtelen gyilkos,

de azt is jelentheti,

hogy olyasvalaki, aki egykedvűen
fogadja a vereséget,

mivel a csecsen kultúra
tényleg ezt írja elő bárkinek,

aki Dzsohar Carnajev helyzetében lenne.

Ebből az a tanulság,

hogy azok az érzelmek,
amiket látszólag észreveszünk másokban,

valójában részben
a saját fejünkből származnak.

Ez igaz a tárgyalóteremben,

igaz az osztályteremben,

a hálószobában

és a tanácsteremben.

Épp emiatt aggódom:

a nagy tech-cégek,
amiknek nem mondjuk ki a nevét...

vagy de, mégis.

Mondjuk, a Google, Facebook –

(Nevetés)

több millió dollárt költenek
érzelem-felismerő rendszerek kutatására,

és alapból rosszul teszik fel a kérdést,

ugyanis az arcon és testen próbálják
felismerni az érzelmeket,

amik pedig nem az arcon
és nem a testen vannak.

A fizikai mozdulatoknak
nincs rejtett érzelmi jelentése.

Nekünk kell jelentéssel megtölteni őket.

Egy embernek vagy bármi másnak kell
ezeket összefüggésbe rendezni,

és ez ad nekik jelentést.

Így tudjuk, hogy egy mosoly
kifejezhet szomorúságot,

a sírás boldogságot is jelenthet,

egy rezzenéstelen, nyugodt arc
pedig azt is jelentheti,

hogy ádázul eltervezzük
ellenségünk elpusztítását.

Ha még nem feszítettem túl a húrokat,

akkor hadd feszítsem tovább,
és hadd mondjam el önöknek:

saját érzelmeiket pontosan ugyanígy

tapasztalják meg.

Az agyuk alapvetően előrejelzéseket
és feltételezéseket teremt,

egyetlen pillanat alatt

neuronok milliárdjai működnek együtt.

Egyes érzések valóban születésünktől
megvannak az agyunkban.

Ezek egyszerű, a test fiziológiájából
adódó érzelmek.

Így amikor megszületünk,

képesek vagyunk nyugalmat
és izgatottságot érezni,

lelkesedést, kényelmet, kényelmetlenséget.

Ám ezek az egyszerű érzések nem érzelmek.

Ezek valójában végigkísérik
életünk minden éber pillanatát.

Egyszerű összefoglalásai annak,
hogy mi zajlik testünkben,

egyfajta barométerek.

De elnagyoltak,

nekünk pedig fontosak a részletek
a következő lépés eldöntéséhez.

Mit kezdjünk ezekkel az érzésekkel?

És hogyan állítja elő agyunk
az ehhez szükséges részletet?

Ehhez kellenek az előrejelzések.

Ezek összekötik az egyszerű
érzéseinket okozó

testérzeteinket azzal,

ami a környezetünkben történik,

így tudjuk, mit kell tennünk.

Előfordul,

hogy érzelmeket épít fel.

Ha például el akarnánk menni
egy pékségbe,

agyunk előre jelezné,
hogy frissen sült csokis sütemény

mennyei illatára számíthatunk.

Tudom, hogy az én agyam

pontosan ezt jósolná.

Sőt, az agyunk hatására
kicsit még a gyomrunk is megkordulhat,

felkészülve a sütizésre.

Ha igazunk van,

és tényleg frissen sült
sütik érkeznek éppen,

akkor az agyunk éhségérzetet teremtett,

így előkészültünk arra,
hogy felfaljuk azokat a süteményeket,

és nagyon hatékonyan megemésszük őket,

ami azt jelenti: sokat falhatunk,

márpedig ez tényleg klassz lenne.

Hát, önök nem nevetnek eléggé.
Halál komolyan mondom.

(Nevetés)

De itt a lényeg.

A gyomorkorgásnak

egészen eltérő lehet a jelentése,

ha más helyzetben fordul elő.

Ha az agyunk korgó gyomrot jósolna,

mondjuk, egy kórteremben,
amíg a leleteinkre várunk,

akkor az agyunk rettegést,

aggódást vagy szorongást teremt,

és ez esetleg

kézremegést is okozhat,

vagy sóhajtozást, akár még sírást is.

Értik? Ugyanaz a fizikai érzés,
ugyanaz a korgó gyomor,

de teljesen más tapasztalás.

Ebből pedig az a tanulság,

hogy az épp velünk történő érzelmeket

valójában mi magunk hozzuk létre.

Nem vagyunk agyunk ősi részeibe égetett

rejtélyes áramkörök szeszélyeire bízva.

Sokkal több hatalmunk van
érzelmeink fölött,

mint hinnénk.

Nem állítom, hogy elég egy csettintés,

és úgy váltogathatjuk érzelmeinket,
akár a ruhadarabjainkat,

de agyunk úgy van huzalozva,

hogy ha az agy érzelemkeltéshez használt
alkotóelemeit kicseréljük,

akkor teljes érzelmi életünket
átalakíthatjuk.

Ha tehát már ma kicseréljük ezeket másra,

akkor azt tanítjuk meg agyunknak,
hogy holnaptól már másképp jósoljon.

Ezt én úgy hívom, hogy legyünk
saját tapasztalataink építészei.

Mondok egy példát.

Vizsga előtt mindannyian
izgultunk már, ugye?

De vannak, akiket teljesen lebénít
a vizsga előtti szorongás.

Ezt hívják vizsgadrukknak.

Korábbi vizsgaélményeikből fakad,

az agyuk heves szívdobogást idéz elő,

izzad a tenyerük,

annyira, hogy nem tudják
teljesíteni a vizsgát.

Rosszul szerepelnek,

olykor nemcsak egy tárgyból buknak,
hanem évismétlők is lesznek.

De hangsúlyozom:

a heves szívdobogás
nem feltétlenül szorongást jelent.

Jelezheti azt is,
hogy testünk csatára készül,

és tarol azon a vizsgán...

vagy például előadást tart

több száz ember előtt egy színpadon,
miközben filmre veszik.

(Nevetés)

Komolyan mondom.

(Nevetés)

Kutatások bizonyítják,
hogy amikor a diákok

a szorongás helyett
tudatosan alkalmazzák

ezt a határozott elszántságot,

akkor jobb eredményeket érnek el.

Ez az elszántság arra serkenti agyukat,
hogy másképp jósoljon a jövőben,

így képesek csapatokba rendezni
szanaszét repkedő pillangóikat.

És ha ezt elég gyakran teszik,

nemcsak a vizsgáikon mennek át,

hanem a kurzusaikat is
jobban teljesítik,

diplomát is szerezhetnek végül,

ami sokat jelent későbbi életükben
jövedelemszerzési szempontból.

Úgy hívom: az érzelmi intelligencia
mozgásba lendülése.

Mindenki fejlesztheti saját
érzelmi intelligenciáját,

és alkalmazhatja mindennapi életében.

Képzeljék el például,

hogy reggel felébrednek.

Biztos vagyok benne,
hogy átélték már. Én igen.

Felébrednek, és ahogy
kezdenek magukhoz térni,

ezt a szörnyű rettegést érzik,

tudják, az igazi kétségbeesést,

és akkor az elméjük azonnal akcióba lép.

Az összes marhaság átfut az agyukon,
amiket majd el kell végezni,

ott a nagy rakás email,

amikből képtelenség kikeveredni,

az elintézetlen telefonhívások,

a fontos találkozó a város másik végén,

és persze mindenütt dugók,

a gyerekekért csak késve érnek oda,

a kutya beteg, és mit fognak
főzni vacsorára?

Te jó ég.

Mi a baj az életükkel?

Mi a baj az életemmel?

(Nevetés)

Az elme ilyen ámokfutása előrejelzés.

Az agy magyarázatot keres

a testükben jelentkező
kétségbeesés-érzetekre,

épp úgy, ahogy a pacás képekkel tették.

Az agyuk magyarázatot akar adni arra,
hogy mi okozza azokat az érzéseket,

hogy tudják, mihez kezdjenek velük.

Ám azok az érzések

talán nem azt jelzik, hogy valami
nincs rendben az életükben.

Pusztán fizikai okai is lehetnek.

Mondjuk, kimerültek.

Esetleg nem aludtak eleget.

Talán éhesek.

Talán szomjasak.

Ha legközelebb erős szorongást éreznek,

kérdezzék meg maguktól:

lehet, hogy csak fizikai okai vannak?

Lehet, hogy az érzelmi szenvedés

átalakítható pusztán fizikai
rossz közérzetté?

Nem azt sugallom önöknek,

hogy elég néhány jedi-trükköt előkapni,

és kibeszélhetik magukból
a depressziót,

a szorongást vagy bármilyen
komoly lelki válságot.

Hanem azt mondom,

jobban tudunk uralkodni érzelmeink fölött,
mintsem képzeljük,

és megvan bennünk a képesség arra,

hogy lecsillapítsuk
érzelmi szenvedésünk erejét,

és ennek hatását az életünkre úgy,

hogy megtanuljuk másképp
felépíteni a tapasztalatainkat.

Erre mindenki képes,

és egy kis gyakorlással
egész jó eredményeket érhetünk el,

olyan, mint az autóvezetés.

Eleinte fáradságos,

de idővel szinte automatikussá válik.

Nem ismerem önöket,

de szerintem ez igazán
erőt adó és lelkesítő üzenet,

és engem kutatóként boldoggá tesz a tény,

hogy mindezt több évtizedes
kutatás támasztja alá.

De figyelmeztetnem kell önöket,
most jön az apróbetűs rész,

mert a nagyobb önuralom
nagyobb felelősséget is jelent.

Ha nem vagyunk kiszolgáltatva
titkos áramköröknek,

melyek valahol az agyunk mélyén rejtőznek,

és automatikusan működésbe lépnek,

akkor ki a felelős:

ki a felelős a rossz viselkedésünkért?

Mi magunk.

Nem az érzelmeink miatt vagyunk vétkesek,

hanem mert a tetteink és a tapasztalatok,
amiket ma szerzünk,

agyunk holnapi előrejelzéseivé válnak.

Van úgy, hogy nem azért vagyunk felelősek,

amivel vádolnak minket,

hanem mert mi vagyunk az egyetlenek,
akik megváltoztathatjuk.

A felelősség súlyos szó.

Annyira súlyos,

hogy sokan inkább el sem fogadják
annak tudományos bizonyítékait,

hogy az érzelmek nem maguktól keletkeznek,
hanem mi építjük fel őket.

Nagyon nehéznek tűnik
megemészteni azt a gondolatot,

hogy felelősek vagyunk az érzelmeinkért.

De azt javaslom önöknek,
hogy ne fojtsák el ezt a gondolatot.

Csak sóhajtsanak egy nagyot,

esetleg igyanak egy pohár vizet,

és fogadják el.

Fogadják el a felelősséget,

mert ez az út egészségesebb testhez,

igazságosabb és megfontoltabb
törvényhozáshoz,

rugalmasabb és érzelmekben
gazdagabb élethez vezet.

Köszönöm.

(Taps)