Afrikai építészek és tervezőmérnökök új generációja

Christian Benimana azon fáradozik, hogy megteremtse azoknak az építészeknek a közösségét, akik fenntartható, igazságos módon segíthetnek felvirágoztatni Afrika gyorsan szaporodó városait – a növekedést olyan értékekkel ellensúlyozni, amik jellegzetesen afrikaiak. Nigériától Burkina Fasóig és azon is túl példákat mutat arra, hogy az építészet mennyire közösségteremtő erejű. Egy pánafrikai építész-, tervezői és mérnökmozgalom a kontinensen és diaszpórákban egymástól tanul és egymást inspirálja, Benimana pedig arra késztet minket, hogy a világ legrugalmasabb, leginkább befogadó központjaiként képzeljük el a jövő afrikai városait.

Életem leghosszabb utazásán

2002-ben vettem részt.

Csak tizenkilenc éves voltam.

Életemben először ültem repülőn,

és először hagytam el szülőhazámat,

Ruandát.

Több ezer kilométerre kellett utaznom,

hogy követhessem álmomat.

A gyermekkorom óta
dédelgetett álmomat.

Mégpedig azt, hogy építész legyek.

Akkoriban ez lehetetlen volt a hazámban.

Nem volt semmilyen építésziskolánk.

Ezért, amikor felvettek Kínába egyetemre,

az egész életemet és családomat
magam mögött hagytam,

és Shanghaiba költöztem.

Csodálatos időszak volt.

Kína akkoriban egy nagyobb
építészeti fellendülés folyamatát élte.

Shanghaiban, új otthonomban,

gombamód szaporodtak a felhőkarcolók.

Kína változóban volt.

Világszínvonalú építkezés folyt,
ami a fejlődés új képét közvetítette.

Modern, feltűnő műszaki csodák tűntek fel
szó szerint mindenütt.

Ám a homlokzatok mögött

bevándorló munkások tömegeinek
kizsákmányolása zajlott,

emberek ezreinek tömeges elvándorlása

tette lehetővé ezeket a programokat.

És ez a gyors tempójú fejlődés

jelentősen fokozta
a környezetszennyezést is,

ami manapság elképesztő Kínában.

Ugorjunk 2010-re,

ekkor tértem haza Ruandába.

Ott hasonló fejlődési mintákat találtam,
mint amiket Kínában láttam.

Az ország megsínylette és megsínyli
népességét és gazdasági gyarapodását.

Soha nem volt még ennyire fontos
városokat, infrastruktúrát

és épületeket felhúzni,

ennek eredménye pedig

a tömeges építkezési hullám.

Ez a valóság az egész
afrikai földrészen végigsöpör

az alábbi ok miatt:

Afrika népessége 2050-re megduplázódik,

eléri a 2,5 milliárd főt.

És ekkor

az afrikai népesség majdnem akkora lesz,

mint Kína és India
jelenlegi népessége együttvéve.

Az emberiség történetében példa nélküli

infrastruktúrára és épületekre
lesz szükség.

Becslésünk szerint 2050-re

700 millió lakóegységet
kell felépítenünk,

több mint 300 ezer iskolát,

és csaknem 100 ezer egészségközpontot.

Hadd szemléltessem ezt jobban.

A következő 35 évben minden nap

hét egészségközpontot,

huszonöt iskolát

és mintegy 60 ezer lakóegységet
kell felépítenünk,

minden nap.

Hogyan fogjuk ezt megtenni?

Olyan fenntarthatatlan építkezési mintát
kell követnünk,

amilyennek Kínában szemtanúja voltam?

Vagy dolgozzunk ki egyedi afrikai modellt,

ami fenntartható és igazságos
fejlődést biztosít?

Optimista vagyok: menni fog.

Ismerek afrikaiakat,
akik már ezen dolgoznak.

Nézzük például Kunlé Adeyemit,
egy nigériai építészt,

és alkotásait a tengerparti nagyvárosok
nyomornegyedeiben.

Itt van például a lagosi Makoko,

ahol százezrek élnek
a víz fölé cölöpökre épített

viskókban,

állami infrastruktúra
és szolgáltatások nélkül,

kitéve a tengeráradás
és a klímaváltozás veszélyeinek.

Az itt élő emberek ugyanakkor

a leleményesség és a túlélés
példái is egyben.

Kunlé és emberei olyan
iskola-prototípust terveztek,

ami ellenáll a vízszint emelkedésének.

Ez a Makoko Iskola.

Vízen úszó prototípus-szerkezet,
de lehet belőle klinika,

lakóépület, áruház,

és más fontos infrastruktúra,
ami szükséges a közösségnek.

Zseniális megoldás,

ami biztosítja, hogy a közösség
biztonságban élhessen a lagosi vizeken.

Ő Francis Kéré.

Szülőhazájában él és dolgozik:

Burkina Fasóban.

Kéré és emberei a hagyományos
építkezési technikák alapján terveznek.

Embereivel olyan közösségekben dolgoznak,

ahol iskola-prototípusokat terveztek,

melyeket az egész közösség együtt épít,

hasonlóan minden programhoz
országunk városaiban,

mely csapatmunkával valósul meg.

Gyerekek hordják a követ az alapozáshoz,

nők hordják a vizet a téglavetéshez,

és mindannyian közösen együtt
döngölik az agyagpadlót.

Kéré és emberei

a közösséggel együtt működőképesebb
programokat hoztak létre,

a szükséges világítással és szellőzéssel.

Megfelelnek ennek a különleges helyzetnek,

és szépek is, nagyon-nagyon szépek.

Az utóbbi hét évben

építészként dolgoztam
a MASS Design Group-nál.

Ez egy ruandai alapítású tervező cég.

Dolgoztunk néhány afrikai országban,

például Malawiban

erre az igazságosabb és fenntarthatóbb

építészgyakorlati modellre koncentrálva.

Malawi gyönyörű, kies tájairól,

hatalmas hegycsúcsairól
és termékeny völgyeiről híres.

De arról is, hogy a világon
itt hal meg a legtöbb nő szülés közben.

Egy malawi kismama vagy otthon szül,

vagy messze el kell gyalogolnia
a legközelebbi klinikára.

És harminchatból egy nő
meghal szülés közben.

Malawiban

csapatunkkal a MASS Design Group-nál

megterveztük a Kasungu Maternity Waiting
Village-et. [Kasungu Babaváró Falu]

Hat héttel a szülés várható időpontja
előtt idejönnek a kismamák,

itt terhesgondozásban részesülnek,

táplálkozási és családtervezési
tanácsokat kapnak.

Ugyanakkor közösséget alkotnak

a többi várandós anyukával
és családjaikkal.

A Kasungu Babaváró Falu terveit

a malawi falvak hagyományos
építészeti stílusa ihlette,

a legegyszerűbb alapanyagokból
és technikával épült fel.

A felhasznált vályogtéglák
helyi alapanyagokból készültek.

Ez csökkenti az épület
széndioxid-terhelését,

de ami a legfontosabb,

biztonságos és méltó helyet nyújt
a várandós anyukáknak.

Ezek a példák bizonyítják,
hogy az építészet és a tervezés

képes összetett problémák
kezelésére és megoldására.

Még ennél is lényegesebb,

hogy közösségeinknek
hatékony megoldást nyújtó

modelleket dolgozhatunk ki.

Ám ez a három példa kevés.

Háromszáz további példa sem elég.

Az afrikai építészek és tervezők
egész közösségére szükségünk van ahhoz,

hogy példák ezreivel állhassunk elő.

Ez év májusában

Kigaliban szimpóziumot rendeztünk
az afrikai építészetről,

ide meghívtunk sok afrikai tervezőmérnököt

és építészetet oktatót,
akik a földrészen dolgoznak.

Egy dolog közös bennünk.

Mindannyian külföldön tanultunk,

nem Afrikában.

Ezen változtatni kell.

Ha saját egyedi megoldásokat
akarunk fejleszteni,

és nem akarjuk Kigalit
Pekinggé változtatni,

sem Lagost Sencsenné,

olyan közösségre van szükségünk,

mely megteremti az afrikai
építészek és mérnökök

tervezési önbizalmát.

(Taps)

Tavaly szeptemberben

elindítottuk az African Design Center
[Afrikai Tervezőközpont] programot,

hogy elkezdjük kiépíteni ezt a közösséget.

Tizenegy résztvevőt vettünk fel
a kontinens minden tájáról.

Ez egy húszhónapos, tervező-építész
ösztöndíjprogram.

A résztvevők Kunlé és csapata
tapasztalatai alapján

megtanulják kezelni
a nagy kihívásokat,

mint a városépítészet és a klímaváltozás.

Együtt dolgoznak a helyi közösségekkel

innovatív építészeti megoldások
és folyamatok fejlesztésén,

Kéré és csapata tapasztalatai alapján.

Megtanulják, hogy a jobb építkezés
kihat az egészségre is,

ahogy a MASS Design Group
kutatásai is bizonyítják

az elmúlt néhány évet vizsgálva.

Az ösztöndíjprogram csúcsa

egy megvalósult tervezői
és építési program.

Ez a Ruhehe Általános Iskola,

a program, amit megterveztek.

Bekapcsolódtak a helyi közösségbe,
hogy lássák a kihívásokat,

de feltárták a lehetőségeket is,

például helyi vulkáni kőzetből
épült a fal,

ami az egyetem egész területét
a játék és aktív tanulás terévé tette.

Elemezték a környezeti feltételeket,

és olyan tetőrendszert terveztek,
ami kihasználja a természetes fényt,

és tökéletes akusztikát biztosít.

A Ruhehe Általános Iskola építése
idén fog elkezdődni.

(Taps)

A következő hónapokban

az African Design Centre ösztöndíjasai
kéz a kézben együtt fognak építkezni

a ruhehei helyi közösséggel.

Amikor megkérdeztük a résztvevőket,

min dolgoznak majd az ösztöndíj után,

a dél-afrikai Tshepo azt mondta:

meg akarja ismertetni
ezt az új módszert hazájában,

ezért azt tervezi: magánoktatást indít
Johannesburgban.

Zani nagyobb teret akar adni nőknek is,
hogy építészmérnökök lehessenek.

Mielőtt az African Design
Center-hez került,

Nairobiban segített
egy szervezetnek elindulni,

melynek célja, hogy nők is dolgozhassanak
építészmérnökként,

és bízik abban, hogy ez a mozgalom
elterjed egész Afrikában,

sőt, az egész világon.

Moses Dél-Szudánban,

a világ legújabb országában,

megnyitná az első műszaki főiskolát,

ahol megtanulnak az emberek
helyi anyagokból építkezni.

Mosesnak elszántan kellett küzdenie
azért, hogy építész legyen.

Az országában dúló polgárháború
folyton félbeszakította tanulmányait.

Amikor az African Design Center
pályázatára jelentkezett,

telefonos interjúja közben
puskaropogást hallottunk a háttérben.

De Moses még a polgárháború alatt is

kitart amellett,

hogy az építkezés hidat teremthet
a közösségek között.

Mindannyiunkat lelkesítsen
ennek az embernek a hite,

hogy a nagy építkezés megváltoztatja

Afrika jövőjének felépítését.

Nem hagyható figyelmen kívül
Afrika példátlan növekedése.

Ne kietlen nyomornegyedekként
képzeljük el

Afrika jövendő városait,

hanem úgy, mint a Föld legrugalmasabb

és leginkább befogadó helyeit.

Mindez megvalósítható.

És megvan a tehetségünk hozzá,
hogy meg is valósítsuk.

De az előttünk álló út a tehetségek
felkészítésével erre a feladatra –

ahogy az én utam is bizonyítja –

igencsak hosszú.

Az afrikai kreatív vezetők
következő generációjának útját

rövidítenünk és akadálymentesítenünk kell.

Ám ami a legfontosabb –

és nem győzöm eleget hangsúlyozni –

növelnünk kell tervezési önbizalmukat,

bátorítanunk kell őket, hogy igazán
afrikai megoldásokat fejlesszenek,

amik még globálisan is inspirálók.

Nagyon köszönöm.

(Taps)